Ezt olvasta már?


Nagy segítséget jelent a családoknak az augusztusi két családi pótlék

A Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) alapító-elnöke szerint nagy segítséget jelent a családoknak a tanévkezdés miatt augusztusban utalt két családi pótlék.

Az M1 aktuális csatornán elhangzott: augusztusban két családi pótlékot utal a kormány, ezzel is csökkentve az iskolakezdéssel járó terheket.

Király Nóra, a Ficsak alapító-elnöke a műsorban arról beszélt, hogy a szeptemberi tanévkezdés nagy terhet jelent a családoknak, ugyanis "jócskán be kell vásárolni, akár óvodás, akár iskolás gyermekről van szó". Szavai szerint ilyenkor jól jön, hogy a szeptemberi családi pótlékot hamarabb utalják, mintegy tíz nappal. Kitért arra is, hogy minden család ugyanazt a sávosan meghatározott családi pótlék összeget kapja meg, melyet minden más hónapban.

A Ficsak elnöke emellett méltatta a rezsicsökkentésben a nagycsaládosoknak járó extrakedvezményeket, és az érintetteket arra biztatta, hogy a kormányablakoknál igényeljék azt, mivel e plusz kedvezmény nem automatikusan jár számukra.







0
0
0

hírek innen, onnan

Leáldozhat a régi zuhanyfejeknek? Ez az újdonság a vízkő ellen is felveheti a harcot

Egy különleges zuhanyfej érkezik a Lidl kínálatába július 20-tól, amely nemcsak látványos extrákat, hanem praktikus megoldásokat is...

A tejpiaci válság kezelésére kamattámogatást hirdetett az agrágminiszter

A tejpiaci válsághelyzet kezelése érdekében 100 százalékos, illetve 70 százalékos mértékű kamattámogatást hirdetett meg a...

Forsthoffer Ágnes ideiglenes államfő, augusztus 18. a határnap – A király beszéde mikrofonja VI. György előtt is ott állt

Forsthoffer Ágnes teljes jogkörrel gyakorolja az államfői feladatokat Sulyok Tamás mandátumának megszűnése után. Az Országgyűlésnek...

Kétmillió gumiabroncsot süllyesztettek el, hogy megmentsék a tengert: 50 évvel később ökológiai katasztrófának bizonyult

Kétmillió gumiabroncsot süllyesztettek el Floridában egy mesterséges zátony létrehozása érdekében, ám fél évszázaddal később a...

A feleségem elmondta, miért nem kíván, azóta egy szót se beszéltem vele, és lehet válni fogunk

István különleges történetet osztott meg, és szerinte a felesége most olyan dolgot mondott neki, amire rámehet a házasságuk.

Most dől el, ki keres pénzt napjaink technológiai forradalmán

A jelenlegi trendek alapján a chip- és memóriagyártók a mesterséges intelligencia előretörésének egyértelmű nyertesei. De sokszor...

Vitézy Lázár után Navracsicsnak is nekiment, újabb háború robbant ki a vasút miatt

Vitézy Dávid újabb politikai csörtébe keveredett: ezúttal Navracsics Tibort vette célba a balatoni vasút fejlesztése miatt. Szerinte a...

Döntött az EU: búcsút inthetünk a vizes és üdítős hatos pakkoknak, eltűnhet a zsugorfólia

Az Európai Unió új csomagolási szabályai komoly változásokat hoznak az italgyártásban. A cél az egyszer használatos műanyagok...

Látványos napfogyatkozás lesz hamarosan Magyarországon – ekkor kell kémlelni az eget

Augusztus 12-én látványos részleges napfogyatkozás látható Magyarországon. A ritka jelenség kora este, közvetlenül napnyugta előtt éri...

Eladni vagy beszámíttatni éri meg jobban a használt autót? Ezt nem kötik az orrodra a kereskedők

A használt autó beszámítás vagy a privát eladás éri meg jobban? Elmondjuk, mit hallgatnak el a kereskedők, és mit mutat a valóság!

0

Sport

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

A magyar válogatott nyolc év után ismét bejutott a világkupa döntőjébe

A mieink nagy csatában múlták felül a házigazdát a négy között.

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

0
0

Bulvár

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik

Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek

Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak

A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.

A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken

A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

0