Ismét értékes döntetlent játszott a Vidi idegenben
A Vidi FC 1-1-es döntetlent játszott a svéd Malmö vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében, a harmadik fordulós párharc első mérkőzésén, így kedvező helyzetből várhatja a jövő keddi, felcsúti visszavágót.
Bajnokok Ligája-selejtező, 3. forduló, 1. mérkőzés:
Malmö (svéd)-Vidi FC 1-1 (0-0)
Malmö, 17 209 néző, v.: Jug (szlovén)
gólszerzők: A. Christiansen (62.), illetve Nego (71.)
sárga lap: Safari (12.), Bachirou (23.), Lewicki (75.), illetve Nikolov (54.)
Malmö:
Dahlin - Larsson, L. Nielsen, Bengtsson (Brorsson, 31.), Safari - Traustason (Lewicki, a szünetben), Bachirou, A. Christiansen, Rieks - Antonsson (Gall, 80.), Rosenberg
Vidi FC:
Kovácsik - Fiola, Juhász R., Vinícius, Stopira - Nego, Hadzic - Lazovic (S. Scepovic, 89.), Kovács I. (Pátkai, 78.), Nikolov - M. Scepovic (Varga J., 82.)
Közepes iram mellett Kovácsik védett ziccert a 11. percben, az első félidő fennmaradó részében viszont a fehérváriak védelme fegyelmezettnek bizonyult, és nem engedte kapujához közel svéd ellenfelét. Az első félidő elején és végén a Vidi kontráiban is volt veszély, de a befejezésig nem jutott el a magyar együttes.
A szünet után beszorult saját térfelére a vendégcsapat, fokozta a tempót a Malmö, majd a 62. percben Anders Christiansen góljával megszerezte a vezetést. A gólt követően kijött a szorításból a Vidi, Lazovic 21 méteres szabadrúgásból a lécet találta el, a 71. percben pedig Nego harcossága - és két svéd védő határozatlansága - egyenlítést eredményezett a székesfehérváriaknak. A hátralévő időben ismét a Malmö akarata érvényesült, de hiába játszottak mezőnyfölényben a svédek, a Vidi védelme jól zárt, így nem változott az eredmény.
A visszavágót jövő kedden, 20 órától Felcsúton rendezik. A párharc továbbjutója a csoportkörért a skót Celtic Glasgow vagy a görög AEK Athén gárdájával mérkőzik meg. A párharc vesztese búcsúzik a BL-től és az Európa Ligában folytathatja szereplését, ahol a play off-körben a TNS (walesi)-Midtjylland (dán) versenyfutás továbbjutójával találkozik, és mérkőzik meg az EL-csoportkörért.
A Vidi a BL-selejtező első és második fordulójából úgy jutott tovább, hogy a párharcok első, idegenbeli mérkőzésén döntetlent játszott. A luxemburgi Dudelange otthonában 1-1-re, a bolgár Ludogorec vendégeként 0-0-ra végzett.
hírek innen, onnan
A kerti parti után maradt pár korty sör? Mielőtt a növényekre öntenéd, ezt feltétlenül tudnod kell
Azt hitted, környezetbarát megoldás a kertben hasznosítani a maradék sört? Akkor figyelj: logikus, hogy az alkohol és a cukor a talajban is...
Vitézy Dávid részleteket árult egy fontos vasúti fejlesztésről
A közlekedési és beruházási miniszter szerint a körvasút révén sűríteni lehet az agglomerációból a vasúti közlekedést és több...
Franciaország történelmének legnagyobb kitelepítése zajlik éppen
Több mint 200 ezer embert kényszerítettek a hatóságok lakóhelyük vagy nyaralóhelyük elhagyására Franciaország délnyugati részén,...
Teljesen kiégett egy autó az M0-son Törökbálintnál
Forgalmi fennakadást okozott egy kigyulladt személyautó vasárnap az M0-s autóúton, Törökbálint térségében. A jármű az M7-es...
Orbán oroszul idézett Tusványoson, a Kreml rögtön reagált
A Kreml szerint Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin találkozóikon soha nem beszéltek egymással orosz nyelven, minden alkalommal tolmács...
„Ezt az embert csak elviselni lehet” – a vereségről, a parlamentről és a Fidesz jövőjéről beszélt a volt kormányfő
A tusnádfürdői beszéde után adott interjút a Blikknek Orbán Viktor. A volt miniszterelnök a választási vereség tanulságairól, a Fidesz...
Nagy kérdések, sürgető válaszok
Minapi újsághír: Kapitány István, az új kormány energiáért felelős minisztere mintegy ötezer megawattnyi villamos erőművi fejlesztés...
Négy csillagjegyre rázúdulhat a jó karma július 26-tól – pénz, siker és új szerelem is érkezhet
Július 26-án retrográd mozgásba kezd a Szaturnusz, az asztrológusok szerint pedig ezúttal nem mindenkinek kell kellemetlen fordulatoktól...
Karácsony Gergely: a Planetárium megújításával a Népliget „lecsúszása” is megfordítható
Összefoghat a főváros és a kormány, mert mindkét fél ugyanazt akarja. Legalábbis a Planetárium és a Népliget kérdésében.
Covid-csalások: hírhedt bűnözőt adtak ki Amerikának
A jamaicai hatóságok kiadták az Egyesült Államoknak egy több tíz millió dolláros csalás vádlottját, a Covid-forrásokkal való...
Varga Viktor nem vitte túlzásba a fellépőruhát: egy szál kisgatyában állt a közönség elé – videó
Szokatlan látvány fogadta a hajdúszoboszlói Hungarospa közönségét: Varga Viktor egy szál makk-alsóban állt színpadra, majd a medencébe...
Idén is meghirdetik a neves dizájnversenyt
Új kategóriák és különdíjak is szerepelnek az idei felhozatalban.
Sport
Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen
Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.
Lamine Yamal megnevezte, kit igazoljon le azonnal az FC Barcelona
Jól ismerik egymást.
Szoboszlai Dominik csapatkapitányként tért vissza a Liverpoolba, de volt egy apró szépséghiba
Szoboszlai az amerikai mérkőzés legjobbjaként tündökölt, mégsem lehet teljesen elégedett.
Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje
A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.
Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen
A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.
100 millió eurós hivatalos ajánlatot küldött a Real Madrid, pánikol a PSG
Ez meglepetés a javából.
Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona
A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.
Távozni akar Michael Olise, hivatalos közlemény a Bayern Münchennek
Madridban már számolják a pénzt.
Egy három évig tartó kutatás eredménye kimutatta, hogy Lionel Messi az argentin válogatott helyett a brazil válogatottban is játszhatna
Lionel Messi brazil származású, már ha hihetünk ennek a kutatásnak.
Nincs meg a sporttörténelmi rekord, kikapott a világkupa döntőjében a magyar válogatott
A rivális öt elveszített finálét követően először nyert nagy tornát.
Több mint egy Európa-bajnoki arany: új korszak kezdődhet a magyar férfi kézilabdában?
Tartósan sikeres időszak jöhet.
Távozhat a Real Madridtól, két sztárcsapattal tárgyal Vinícius Júnior ügynöke
Tovább folytatódnak az átigazolási pletykák.
Bulvár
Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence
A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.
Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter
A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.
Így néz ki a kullancsfészek a kertben – jobb, ha felismeri időben
Ön látott már "kullancsfészket"?
Bayer Zsolt kitálalt Tusványoson, beleszállt az Orbán-kormányba a Fidesz veresége után
Bayer Zsolt Tusványoson a Fidesz vereségéről, a fiatalokról és a két egyházi egyetem állítólagos Tisza-szavazóiról beszélt. A felsőoktatásra tett megjegyzése már nemcsak csalódottságot, hanem visszafoglalási
Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt
A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.
A májbetegség egyik figyelmeztető jele a WC-ben is feltűnhet – ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni
Nem csak a sárgaság jelezhet májbetegségeket.
Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok
Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.
Meglépték! Vége a tízéves tiltásnak: olyan fordulat jön Magyarországon, ami alaposan letörheti az árakat
Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás kiépítését teszi lehetővé.
Viharos széllel és jégesővel érkezhetnek a zivatarok, 11 vármegyére adtak ki figyelmeztetést
Tizenegy vármegyében elsőfokú figyelmeztetés lesz érvényben, a legerősebb cellákat 60–80 kilométeres széllökés, jégeső és intenzív csapadék kísérheti.
„Tudok államtitkokat is, amiről soha életemben nem fogok beszélni” - visszatér Garamvölgyi László - ez történt a legendás rendőrszóvivővel
Egy évtizeden át volt nyomozó, majd 23 évig a rendőrség életének, híreinek kommunikátora, a "cég" arca. A nagy kékségtől nem tudott szabadulni, közel másfél évtizeden át világszínvonalú bűnmegelőzési strat
Magyar Péter a barátnőjével együtt érkezett a Hungaroringre, így lopta el majdnem a show-t - videó
Magyar Péter miniszterelnök látványos videóval jelentkezett be a közösségi oldalán a Hungaroringről, ahol a Formula-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzését élvezte. A felvételen jól látható, hogy a kormányfő rem
Orbán Viktor tűpontosan fogalmazott a Tisza valódi arcáról Tusványoson
Orbán Viktor szerint a Tisza-kormány valódi arca már jól látható. Tusványosi beszédében Venezuelához hasonlította Magyarországot, és súlyos vádakat fogalmazott meg.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


