Ezt olvasta már?

0

Az iskolák kényszerhelyzetben vannak a kieső tanárok miatt

Az iskolák kényszerhelyzetben vannak, növelniük kell az óraszámot, hogy pótolni tudják az oltatlan tanárok miatti kiesést. Helyenként jogellenes módon, de erről nem ők tehetnek.


hirdetés

 

A PDSZ felmérést végzett arról, hogy az iskolákban hogyan oldják meg a kötelező oltás miatt kieső pedagógusok pótlását - derül ki a Népszava cikkéből. Összesen 638 intézményből kaptak visszajelzéseket. A legtöbb helyen egy (19,2 százalék), kettő (19,6 százalék) vagy három fő (18,6 százalék) esik ki, de a szakszervezet szerint jelentős a négy fő kiesését megoldani kényszerülő iskolák aránya is (11,7 százalék).

 

Az intézmények mintegy felénél (46,4 százalék) emelik a tanárok óraszámait, vagyis szétosztják a kieső pedagógusok óráit a maradók között. Az iskolák mintegy harmadánál (32,8 százalék) eseti helyettesítést írnának elő, ami a szakszervezet szerint ebben az esetben jogellenes, ráadásul nem is fizetik ki. Csupán az intézmények 18,2 százalékából jött olyan visszajelzés, hogy fizetett helyettesítést próbálnak előírni. Vannak olyan iskolák is, ahova tanár szakos egyetemistákat próbálnak toborozni, írta a lap.

 

A szaktárca tájékoztatása szerint 780 pedagógust kényszerszabadságoltak. A köznevelésben dolgozó mintegy 78 ezer pedagógus 94 százaléka vette fel a védőoltást, 3 százalékuknak orvosi ellenjavallata, 1 százalékuknak miniszteri mentesítése van, 1 százalékuk van betegállományban, és csak 1 százalék azoknak az aránya, akiket fizetetlen szabadságra küldtek, válaszolta az EMMI a lapnak.

 

A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, Gosztonyi Gábor a Népszavának azt mondta, az adatok nem terjednek ki a szakképzésben dolgozó oktatókra, és mivel a területért felelős Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) nem közölt adatokat, arról nincs információ, hogy a szakképző iskolákban, szakgimnáziumokban, technikumokban dolgozó mintegy 23 ezer oktató közül mennyien kényszerültek távozásra.

 







0

hírek innen, onnan

Kicsit kellemesebb lesz az éjszaka

Még csapadékra kell számítani.

Súlyos hibákat vétett az RTL a VV Dzsigeri által elkövetett szexuális abúzus ügyében

Hogyan fordulhatott elő az, hogy beavatkozás nélkül végignézte a Való Világ 12 (VV12) készítőinek stábja, amint VV Dzsigeri szexuális...

Mallorca a közelgő összeomlás útján – Kétségbeesett őslakosok küzdenek a jövőjükért

A tömegturizmus negatív hatásai elleni tiltakozás hulláma söpör végig Spanyolország legnépszerűbb nyaralóhelyein. Az Euronews.com...

Az eddigi legkülönlegesebb felfedezést tette a Marson a Curiosity marsjáró

A Curiosity rover az eddigi legszokatlanabb felfedezést tette a Marson: tiszta kénből álló kőzetet talált – írja a CNN. Az 1 tonnás...

Bilincsben vitték el a menyasszonyt az oltár elől, a vőlegénye rosszabbul járt

Élete – elvileg – legszebb napján, menyasszony ruhába öltözve fogtak el egy mexikói bűnözőt.

Microsoft: 8,5 millió Windows-eszközt érintett a pénteki összeomlás

A CrowdStrike kiberbiztonsági cég szoftverfrissítésével összefüggő globális technológiai kiesés közel 8,5 millió Windows-eszközt...

Távozik a Barcelona edzője?

Miután a Barcelona az előző szezon után leváltotta az első csapat edzőjét, Xavit, nagyon úgy tűnik, hogy a „B-csapatnak” is új...

Izraeli légicsapás érte a jemeni Hudajda kikötővárost

Intenzív légicsapások érték a jemeni Hudajda kikötővárost - közölték szombaton a jemeni húszi lázadók által ellenőrzött médiumok....

0

Sport

Elkérte a kapustól a labdát a védő, majd megrúgta az év egyik legnagyobb gólját

Ryley Towler felkészülési meccsen rúgta meg az év egyik legnagyobb gólját.

Böde Dániel: „El sem tudom mondani, mennyire csalódott és ideges vagyok.”

Az első mérkőzésen elszenvedett 4-0-s vereségért súlyos árat fizetett a Paksi FC: a romániai visszavágón hiába nyert 2-0-ra, búcsúzott az Európa-ligától. A Corvinul Hunedoara elleni párharc tanulságairól és a

Kikapott a Liverpool, Szoboszlait már az első félidőben lecserélték

Másodosztályú csapattól kapott ki a Liverpool.

Olyan szólógólt rúgott egy 19 éves női focista, hogy leesett az állunk

Nina Matejić parádés gólt rúgott az angoloknak.

Ádám Martin mellé másik magyar válogatott játékos érkezhet a görög élvonalba

Ahogy korábban megírtuk, Ádám Martin érkezését hamarosan bejelentheti új klubja. Ádám Martin visszatér Európába, napokon belül aláírhat új csapatánál A […] A Ádám Martin mellé másik magyar válogatott ját

Videón, ahogy összetörte a Ferrarit Leclerc a Hungaroringen

Hosszú ideig állt miatta a második szabadedzés.

Itt a meglepetés, megszavazták az Eb legszebb gólját - videó

A hivatalos és a nézői listán sem az a gól végzett az első helyen, amire számítottak.

Már az olimpia előtt panaszkodnak a párizsi éttermek és sörözők tulajdonosai

A szervezők reményei szerint 15 millió ember fog a francia fővárosba látogatni a párizsi ötkarikás játékok alatt.

Marco Rossi Lisztesről: „Hatalmas potenciál van benne, de ha elhiszi, hogy máris sztár, a Regionalligában játszik majd…”

Egy volt Eintracht-játékost kérdeztek egy jelenlegiről - az 1996-1997-es idényben az az idő tájt a Bundesliga második vonalában szereplő csapatnál futballozó Marco Rossi véleményét kérte ki a egy német sportportá

Lékai Máté a magyar csapat kiütéses győzelméről beszélt

A férfi kézilabda-válogatott magabiztosan győzte le a japán csapatot a stuttgarti felkészülési meccsen.

0

Bulvár

„Az anyuka által lenyalogatott csirke-szárnyakból evett mindenki” – Megdöbbentő családi szokások

Ahány ház, annyi szokás, de az alábbi tíz esetben a furcsaságok sokkolóak voltak.

Időjárás: 30 mm-t meghaladó csapadék is lezúdulhat – mutatjuk, hol

Ugyanakkor helyenként a napi középhőmérséklet még mindig 27 °C felett alakulhat.

Érkezik a vihar – Itt csap le órákon belül

Korábban a HungaroMet közzétette, hogy a Dunántúlon helyenként zivatarok is kialakulhatnak (a középső, nyugati részeken kissé nagyobb eséllyel), amelyeket néhol erős, viharos (50-70 km/h, esetleges légzuhatagnál lo

Nem csak a mobilokat fogja kitiltani a kormány az iskolákból, kész van a tervezet

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyújtotta be anno azt a javaslatot, hogy szigorítsák a mobiltelefon-használat, de eldőlt, hogy nem csak erre fog vonatkozni a tiltás.

Németh Lajos rossz híreket közölt, ettől csak még izzasztóbb lesz a helyzet a jövőben

A nyár közepén járunk, de már most elég komoly melegrekordok dőltek meg. Az időjárás a jövőben csak ettől izzasztóbb lesz Magyarországon.

Mennyi idő után dobod ki a fehérnemű-idet? Ekkor már nincs helyük a szekrényedben

A legtöbben legalább évszakonként át szoktuk válogatni a ruhásszekrényünk tartalmát, és előtérbe helyezzük azokat a holmikat, amelyeket a következő hónapokban hordani szeretnénk, míg az éppen feleslegesek hátr

A fél országra lezúdul az eső – Mutatjuk, hol kell esernyő szombaton

A keleti, északkeleti országrészben a jellemzően fátyolfelhős ég mellett több, nyugatabbra a felhős idő mellett kevesebb napsütés valószínű, akár tartósan borult tájak is lehetnek. Elszórtan valószínű eső, z

0