Ezt olvasta már?


503 millió forintot csaltak kártyával

Több mint 15 ezer alkalommal követtek el visszaélést Magyarországon kibocsátott bankkártyával 2021 harmadik negyedévében, ami 24,3 százalékos csökkenést jelent az egy évvel korábbihoz képest – olvasható a Világgazdaság pénteki számában.


hirdetés

 

A Magyar Nemzeti Bank adatait feldolgozó cikk szerint az így okozott kár megközelíti az 503 millió forintot, ami a másfélszerese a 2020 harmadik negyedévében regisztráltnak.

 

A sikeres visszaélések aránya továbbra is elhanyagolható a teljes forgalomhoz képest – írták a jegybankra hivatkozva.

 

A visszaélések közül az internetes vásárlásokhoz, a postai és telefonos megrendelésekhez kapcsolódó csalások a leggyakoribbak.

 

„Figyelemre méltó azonban, hogy a netes tranzakcióhoz kapcsolódó csalások száma 30,6, az értéke 18,6 százalékkal visszaesett éves összevetésben, ami jelentős részben az erős ügyfél-hitelesítés kötelezővé tételének lehet köszönhető” – írták. A cikk rámutat: az adathalászattal és az azonosítók lopásával elkövetett visszaélések száma 78,8 százalékkal 867-re nőtt éves összevetésben, miközben az okozott kár több mint tízszeresére, 120 millió forint fölé ugrott.

 







0

hírek innen, onnan

Most szabadult a nő, aki 43 évet ült ártatlanul börtönben egy gyilkosságért

Egyelőre nem tudni, hogy Sandra Hemme kap-e kártérítést azért, amiért tönkrement az élete egy téves ítélet miatt. (Bűnügy-baleset)

A legszebb túraútvonalak a Balaton körül: innen ámulatba ejtő a panoráma

Te is imádod a Balatont és környékét? Nem vagy egyedül.

Attól félnek egy nógrádi faluban, hogy ezer tonna akkugyári veszélyes hulladék kerülhetett hozzájuk

Egy vizsgálat szerint magzatkárosító hulladék és lítium is van a Mohora mellett talált anyagban, a katasztrófavédelem és a telep...

Közel a béke? – Váratlanul megszólalt Orbán jobbkeze, szerinte már a nyugati világot is átjárja a változás szele

Itt az idő, hogy végre Európa is felocsúdjon az évek óta tartó háborús bódulatból! A nemzetközi közösség kulcsszerepet játszhat...

A német Robin Hoodnak tartják, pedig semmi jót nem tett: Schinderhannes csak bandita volt

Schinderhannest a német Robin Hoodként emlegetik, ám azt rá nem mondhatni, hogy hős lett volna.

"Tökéletes angyal volt" - gyomorrontással kezelték, meghalt a 2 éves kislány

Ha korábban kapott volna antibiotikumot, még ma is élhetne.

Antibiotikumot venne be a nyílt vízi úszóolimpikon, hogy ne kapjon hasmenést a Szajna vizétől

A nyílt vízi úszás holland aranyérmes olimpikonja, Sharon Van Rouwendaal egészen sajátos módon készült a párizsi megmérettetésre:...

Az amerikai hadsereg testet lehűtő módszere hatásos és pofonegyszerű

Egyszerű és könnyen használható módszerrel hűti le a katonáit az Egyesült Államok hadserege. A megoldást odahaza is bárki kipróbálhatja.

43 évig ült a rácsok mögött ártatlanul egy gyilkossággal vádolt nő, most szabadult

43 éveig volt rácsok mögött egy gyilkosságért életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt nő Missouriban. Most pénteken szabadult, mert a...

Lisztes debütált, a Frankfurt 12-0-ra nyerte felkészülési mérkőzését

Lisztes Krisztián kezdőként, Fenyő Noah pedig csereként lépett pályára a német élvonalbeli (Bundesliga) Eintracht Frankfurt...

Egy dühös, lábadozó Biden töprenghet ezen a hétvégén, miközben a Trump-kampány már a jelöltcserére készül

A Biden-kampány vezetője próbálja elrángatni levert csapatát a hírtévék képernyője elől, a Trump-kampány tagjai már jelöltcserére...

0

Sport

Elkérte a kapustól a labdát a védő, majd megrúgta az év egyik legnagyobb gólját

Ryley Towler felkészülési meccsen rúgta meg az év egyik legnagyobb gólját.

Böde Dániel: „El sem tudom mondani, mennyire csalódott és ideges vagyok.”

Az első mérkőzésen elszenvedett 4-0-s vereségért súlyos árat fizetett a Paksi FC: a romániai visszavágón hiába nyert 2-0-ra, búcsúzott az Európa-ligától. A Corvinul Hunedoara elleni párharc tanulságairól és a

Kikapott a Liverpool, Szoboszlait már az első félidőben lecserélték

Másodosztályú csapattól kapott ki a Liverpool.

Olyan szólógólt rúgott egy 19 éves női focista, hogy leesett az állunk

Nina Matejić parádés gólt rúgott az angoloknak.

Itt a meglepetés, megszavazták az Eb legszebb gólját - videó

A hivatalos és a nézői listán sem az a gól végzett az első helyen, amire számítottak.

Már az olimpia előtt panaszkodnak a párizsi éttermek és sörözők tulajdonosai

A szervezők reményei szerint 15 millió ember fog a francia fővárosba látogatni a párizsi ötkarikás játékok alatt.

Marco Rossi Lisztesről: „Hatalmas potenciál van benne, de ha elhiszi, hogy máris sztár, a Regionalligában játszik majd…”

Egy volt Eintracht-játékost kérdeztek egy jelenlegiről - az 1996-1997-es idényben az az idő tájt a Bundesliga második vonalában szereplő csapatnál futballozó Marco Rossi véleményét kérte ki a egy német sportportá

Lékai Máté a magyar csapat kiütéses győzelméről beszélt

A férfi kézilabda-válogatott magabiztosan győzte le a japán csapatot a stuttgarti felkészülési meccsen.

Szoboszlai kezdett a Liverpoolban, Novothny-fejesgól a bajnoki nyitányon

Szoboszlai Dominik kezdőként lépett pályára a Liverpool FC első felkészülési mérkőzésén a Preston North End ellen. Az angol másodosztályban szereplő […] A Szoboszlai kezdett a Liverpoolban, Novothny fejesgól a b

Rekordáron hagyhatja el Lipcsét Dani Olmo

Az RB Leipzig ugyanis akár meg is tartaná a spanyol csatárt és erre minden esélye meg is van, hogyha valaki nem csap... Read More... A Rekordáron hagyhatja el Lipcsét Dani Olmo bejegyzés először Sport365-én jelent meg.

0

Bulvár

„Az anyuka által lenyalogatott csirke-szárnyakból evett mindenki” – Megdöbbentő családi szokások

Ahány ház, annyi szokás, de az alábbi tíz esetben a furcsaságok sokkolóak voltak.

Időjárás: 30 mm-t meghaladó csapadék is lezúdulhat – mutatjuk, hol

Ugyanakkor helyenként a napi középhőmérséklet még mindig 27 °C felett alakulhat.

Érkezik a vihar – Itt csap le órákon belül

Korábban a HungaroMet közzétette, hogy a Dunántúlon helyenként zivatarok is kialakulhatnak (a középső, nyugati részeken kissé nagyobb eséllyel), amelyeket néhol erős, viharos (50-70 km/h, esetleges légzuhatagnál lo

Nem csak a mobilokat fogja kitiltani a kormány az iskolákból, kész van a tervezet

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyújtotta be anno azt a javaslatot, hogy szigorítsák a mobiltelefon-használat, de eldőlt, hogy nem csak erre fog vonatkozni a tiltás.

Németh Lajos rossz híreket közölt, ettől csak még izzasztóbb lesz a helyzet a jövőben

A nyár közepén járunk, de már most elég komoly melegrekordok dőltek meg. Az időjárás a jövőben csak ettől izzasztóbb lesz Magyarországon.

Mennyi idő után dobod ki a fehérnemű-idet? Ekkor már nincs helyük a szekrényedben

A legtöbben legalább évszakonként át szoktuk válogatni a ruhásszekrényünk tartalmát, és előtérbe helyezzük azokat a holmikat, amelyeket a következő hónapokban hordani szeretnénk, míg az éppen feleslegesek hátr

A fél országra lezúdul az eső – Mutatjuk, hol kell esernyő szombaton

A keleti, északkeleti országrészben a jellemzően fátyolfelhős ég mellett több, nyugatabbra a felhős idő mellett kevesebb napsütés valószínű, akár tartósan borult tájak is lehetnek. Elszórtan valószínű eső, z

0