Tóth Bertalan is felszólalt a határozatképtelen ülésen
A Fidesz-KDNP frakciószövetség távolmaradása miatt nem volt határozatképes az ellenzéki pártok kezdeményezésére összehívott pénteki rendkívüli parlamenti ülés, amely így a napirend előtti felszólalásokat követően véget ért.
hirdetés
Jobbik: a kormány nem tett semmit a devizahitelesekért
Varga-Damm Andrea (Jobbik) bírálta, hogy a Fidesz-KDNP képviselői nem vesznek részt az ülésen. Emlékeztetett arra, hogy 2010 nyarán Orbán Viktor miniszterelnök arról beszélt, hogy a kilakoltatások és azok következményei nagyobb terhet jelentenek az államnak, mintha időben beavatkoznának.
Azóta a kormánypártok ebben a kérdésben semmit nem tettek - fogalmazott.
A politikus közölte, hogy a KDNP alapelvei szerint olyan társadalmi és gazdasági szerkezet létrehozásáért küzdenek, amely kizárja a társadalmi méretű igazságtalanságokat.
Az elmúlt nyolc évben a kereszténydemokrata képviselők közül senki nem állt ki ezen elvek mellett. 2010-ben a Fidesz-KDNP azzal nyert választást, hogy meg fogja oldani a devizahitelezés kérdését, de azóta a "mélybe taszították" ezeket az embereket - jelentette ki Varga-Damm Andrea.
Azt is bírálta, hogy Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke nem próbálta meg betiltatni a devizahitelezést.
Párbeszéd: az ápolási díjat is ötszörösére kell emelni!
Szabó Tímea (Párbeszéd) szintén felhívta a figyelmet a fideszes és kereszténydemokrata képviselők távolmaradására. A frakcióvezető azt mondta, hogy miközben a kormánypártok a keresztény értékek megvédéséről beszélnek, a devizahitelek miatt sorra lakoltatnak ki kisgyermekes családokat, rokkantakat és idős embereket.
A miniszterelnök úgy mentette meg a devizahiteleseket, hogy a korábbi egymillió helyett már kétmillió ember retteg a kilakoltatástól - fogalmazott. Hozzátette: ezalatt a magyarországi bankok rekordnyereséggel zárták a 2017-es évet.
A 2010-es Fidesz győzelem után Orbán Viktor azt mondta, hogy számukra a szerénység és az alázat lesz a legfontosabb, de jelenlegi kabinetje két tagjának havi egymillióról ötmillióra emelik a fizetését - emelte ki Szabó Tímea. Közölte, reméli, hogy a miniszterek fizetéséhez hasonlóan az otthoni ápolási díjat is ötszörösére emelik majd.
LMP: a kormány számára láthatatlanok a kiszolgáltatott társadalmi csoportok
Csárdi Antal, az LMP képviselője azt mondta: a kormány és a kormánypártok megjelenése az ülésen az elegancia és a tisztelet jele lett volna az otthonápolást végzők és devizahitelesek iránt, azonban most jól látható, hogy ezek a társadalmi csoportok láthatatlanok a kormányzat számára.
2018-ban családok, gyerekek, idősek tízezrei vannak olyan helyzetben, hogy bármelyik pillanatban elveszíthetik a lakásukat - tette hozzá.
Hangsúlyozta: az ellenzék javaslatai jelentősen emelnék az otthonápolási díjat, valamint megállítanák a kilakoltatásokat. Az LMP politikusa külön köszöntötte az Adóskamara és más civil szervezetek képviselőit, akik az ülésterem karzatán foglaltak helyet, és úgy vélte, így kormányzat sem tehet úgy, mintha nem venné őket észre.
DK: a hatalmat nem érdekli, mi történik az emberekkel
Arató Gergely, a DK képviselője arról beszélt, hogy a kormány havi 30 ezer, kivételes esetben 58 ezer forinttal díjazza a családtagjukat ápoló embereket, ami annyi pénz, amit Mészáros Lőrinc 12 másodperc alatt keres meg. Hangsúlyozta: bár a Fidesz-KDNP most ígérget az ápolási díjjal kapcsolatban, de valójában szó sincs arról, hogy megértse ezeknek az emberek a problémáját, ahogyan nem érti a devizahitelesek helyzetét sem.
Eddig 50 ezer ember veszítette el a lakását, és most is 120 ezer családot fenyeget közvetlenül a kilakoltatás - mondta Arató Gegely.
Kijelentette: annyira nem érdekli a mai hatalmat, hogy mi történik az emberekkel, hogy szóba állni sem hajlandó a szakemberekkel, az ellenzékkel, a civil szervezetekkel, ami szégyen, az ország és a választók elárulása.
MSZP: a Fideszt csak a gazdagok érdeklik
Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője azt mondta: számítottak arra, hogy a kormánypárti képviselők nem jönnek el a rendkívüli ülésre, azt azonban cinikusnak és felháborítónak tartják, hogy a kormány sem képviseltette magát.
Hangsúlyozta: a Fideszt csak a gazdagok érdeklik, a kormány arányaiban kevesebbet költ jóléti és a szociális kiadásokra mint 2010-ben, hiszen azóta nem emelkedett az ápolási díj, a nyugdíjminimum és a családi pótlék.
Szerinte miközben a bankok kiemelkedően nyereségesek voltak idén, 110 ezer családot fenyeget kilakoltatás. Elfogadhatatlan, hogy a Fidesz a bankok oldalára állt - tette hozzá Tóth Bertalan.
Közölte: az MSZP, együttműködésben az Adóskamarával, azt követeli, hogy a hitelek felvételkori árfolyamon való forintosításáig függesszék fel a kilakoltatásokat.
Az elnöklő Latorcai János az első napirend előtti felszólalást követően jelezte, hogy a kormány nem kíván reagálni a felszólalásokra. Latorcai János bejelentette azt is, hogy Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló indítvány érkezett magánvádas ügyben, amit vizsgálatra kiadott az Országgyűlés mentelmi bizottságának.
A levezető elnök a napirendről történő szavazáskor megállapította, hogy 38 képviselő van jelen, így az Országgyűlés nem határozatképes, ezért bezárta az ülést. Közölte: a Ház várhatóan szeptemberben ül össze.
A rendkívüli ülésen, amelyet jobbikos, LMP-s, DK-s és független képviselők kezdeményeztek, két, jobbikos és LMP-s képviselők által benyújtott javaslatról tárgyaltak volna: az egyik az ápolási díj emeléséről szól, a másik a devizahitel-károsultak segítését célozza. A Fidesz-frakció ugyanakkor csütörtökön jelezte, hogy a Fidesz-KDNP és a kormány nem vesz részt az ülésen.
hírek innen, onnan
Elkészült a debreceni környezeti ellenőrző rendszer stratégiai alapdokumentuma
Elkészült a debreceni környezeti ellenőrző rendszer stratégiai alapdokumentuma, amellyel "a tudományt a város szolgálatába állítják" -...
Horner szerint a Honda többet ért el velük, mint a Senna vezette McLarennel
A Red Bull páratlan sikereket ért el a Hondával, de vajon Christian Horner gondolta volna ezt korábban?
December közepén érkezik a Barbie-film streamingre
Az HBO Maxon lehet majd elcsípni.
Lassabban öregszik, akik zöldebb környéken élnek.
A nagyobb zöldfelülettel rendelkező környékeken élő emberek telomerjei hosszabbak, ami lassabb öregedést és hosszabb élettartamot jelent.
Már rollereket és más elektromos járműveket is fogad a BikeSafe.hu
Eddig elsősorban az ellopott kerékpárok tulajdonosokhoz való visszakerülését segítette az adatbázis.
Üzent a kormány Brüsszelnek: hol van már az a pénz?
Magyarország az Európai Bizottságnak a magyar igazságügyi reformmal kapcsolatos minden, az ország érdekeivel azonos, a magyaroknak...
Szerelmes fotót készített Schobert Lara Rácz Jenőről és feleségéről
Schobert Lara egy nagyon szép pillanatot kapott el Rácz Jenő és felesége, Rácz-Gyuricza Dóri között.
Az ország egyik felében napsütés, a másikban borult idő vár ránk kedden
Van, ahol eső várható, máshol napsütés, de hószállingózásra is van kilátás a hét második napján.
Megnyitott az eplényi sípálya
Megnyitott az eplényi sípálya, a téli sportok kedvelői egyelőre az A1-es pályát és a tanulópályát használhatják - közölte a...
Bellingham elárulta mi az amiben javulnia kell még
A fiatal angol játékos berobbant a Real Madrid csapatába, mégis van egy dolog, ami nehézséget okoz számára, és amiben Ancelotti szerint is...
Nem tudott ellépni a kiesőhelyről, döntetlent játszott otthon a Celta Vigo
A Celta Vigo 11-es döntetlent játszott a Cádiz ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság 15. fordulójának zárómeccsén hétfő este.
Négy meccse nyeretlen, idegenben kapott ki az Atalanta
A Torino 30-ra legyőzte az Atalantát az olasz labdarúgó-bajnokság 14. fordulójának zárómérkőzésén hétfő este.
Sport
Nyílt törést szenvedett a meccsen a magyar válogatott játékos
Keserédes lett a csapata győzelme.
Eddig tartott a türelem, menesztették a Barcelona ikonját a kispadról
Mindössze öt hónapig húzta.
Megszólalt Verrasztó Dávid a tragédiába torkollt autóvásárlásról
Az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem száll be a kocsiba.
Haaland és Guardiola is reagált a botrányos bírói ítéletre
A Manchester City csatára mindössze három betűvel, az edzője ennél bővebben kommentálta a történteket.
Megrettenhettek a németek a magyar válogatottól? – Sokan attól félnek, hogy kiesnek a csoportból
Sokan attól félnek, hogy Németország kiesik a csoportkörben.
Nagy bajba kerülhet a bíróval őrjöngve üvöltöző Haaland
A Manchester City sztárja nehezen emésztette meg a Tottenham elleni rangadón történteket.
A Barcelona egy Atlético-játékos góljával verte az Atléticót
Fontos győzelem volt ez a Barcának, és legalábbi olyan fontos volt ez a gól João Félixnek.
Szörnyű tragédia: majdnem meghalt az Európa-bajnok magyar úszó
Borzalmas eseményt kellett átélnie.
Aprópénzért igazolhat klasszisokat a Juventus a Man. Unitedtől
A Premier League-ből halászna a Juventus, hogy ismét a legjobb olasz csapat lehessen.
Már csak Szalah jobb Szoboszlainál Liverpoolban
A sereghajtó Sheffield United ellen pedig még tovább növelhetik előnyüket.
Ezt mondta Szoboszlai Dominik a magyar válogatott kőkemény Eb-csoportjáról
Fontos dologra hívta fel a figyelmet a csapatkapitány.
Szörnyű tragédia érte a világ egyik legerősebb emberét
Elvesztették születendő gyermeküket.
Bulvár
A csendes gyilkos betegség, ami hasonlít a részegségre – A jelek
A cukorbetegség a világ egyik leggyakoribb anyagcsere-betegsége, és nemtől, kortól függetlenül bárkit veszélyeztethet. Éppen ezért fontos, hogy tegyél a megelőzéséért, és az is, hogy idejében felismerd a bajt,
Bodrogi Gyula több tízmilliós luxuskocsival száguld az utakon és elképesztően menő, a filmekben látsz ilyen ca...
Simán el tudjuk képzelni, hogy ez az autó tartja fiatalon, igazi élmény lehet vezetni ezt a csodát, nem sokan élhetik át.
„Te tiltottál le négy éve” – Tóth Gabi kínos helyzetbe került, miközben Tóth Andit méltatta
Belesétálsz tátott szájjal abba az erdőbe – véleményezte a hallottakat Majka.
Ez a lista bemutatja, melyik kórházban legnagyobb a baj
Több mint 125 milliárd forint tartozást halmoztak fel november végéig a kórházak, a napokban 90 milliárd forint érkezik az intézményekbe, amiből ki tudják fizetni a beszállítóik egy részét. Az orvostechnikai érd
Komoly veszély leselkedik a 70 év felettiekre
Az idősebbek negyede több mint 13 féle gyógyszert szed, a kórházi betegfelvételek közel 5 százaléka a gyógyszerkölcsönhatás okozta panaszok miatt van. A digitalizáció nagy változást hozhatna a betegellátásban.
Egész héten tombolni fog a hideg: brutális mennyiségű csapadék szakad ránk, letarolja az országot a kőkemény t...
Hó, eső, havas eső és fogcsikorgató hideg: ezt ígérik december első napjai.
Vége a 600 forintos üzemanyagnak, szenzációs változás a hazai benzinkutakon
Olcsó üzemanyagárakat hoz a Mikulás december 6-án.
RTL: nemcsak kirúgtak több száz katonát, de újbóli elhelyezkedésüket is megnehezítették
Csak előzetes engedéllyel helyezkedhettek el a kormányzati igazgatási szerveknél, valamint a kormány és a miniszterek felügyelete alá tartozó szerveknél.
„Amikor befejezték, nevettek, és az utolsó fejbe lőtte” – újabb borzalmas történetek láttak napvilágot a Hamás...
Egy „gyönyörű angyalarcú nőt” erőszakoltak meg csoportosan a terroristák, aki azt kiabálta, hogy öljék meg.
Milliók vakarták a fejüket, hogy hogyan jöhetett létre a fotó, amin egy nő háromféleképpen tartja a kezét
A hétvégén egy újabb, vírusszerűen terjedő fotó okozott fejtörést az internetezőknek: vajon hogyan lehetséges, hogy az azon látható menyasszony tükörképei másként tartják a kezüket, mint a nő maga? A megoldá
Ma tilos takarítani: 6 dolog, amit még nem szabad csinálni Borbála napján
Borbála napján is akadnak olyan népszokások, amikről nem árt tudni, hogy elkerüljön a balszerencse.
Lengyel László: három hasadás támadt az Orbán-rendszerben
Az egységesre és könnyen irányítottra teremtett Orbán-rendszerben három hasadás támadt – írja Lengyel László közgazdász-politológus a Népszava hétvégi Szép Szó mellékletében megjelent dolgozatában.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton