Ezt olvasta már?


Szinte önellátóvá válhatnak a napelemes pályázati program résztvevői

Szinte önellátóvá válhatnak a lakossági napelemes pályázat résztvevői, a program lehetővé teszi, hogy maguk termeljék meg az általuk elfogyasztott energia jelentős részét - mondta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) energetikáért felelős államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.


hirdetés

Steiner Attila kiemelte: november végétől ismét megnyílik a pályázati lehetőség a lakossági napelemes programban.

Az elbírálási kritériumok nem változnak, a pályázatra azok jelentkezhetnek, akiknek éves bruttó átlagjövedelme 4 millió 850 ezer forint alatt van. Sikeres pályázat esetén 100 százalékos támogatást kapnak a jelentkezők. Ezt napelemek telepítésére, illetve egy komplex csomagra lehet felhasználni, ami a napelemek mellett fűtéskorszerűsítést, akkumulátor-telepítést és a nyílászárók cseréjét is tartalmazza - ismertette az államtitkár.

A napelemes rendszerek telepítésére 2,9 millió forintos, a komplex energiatakarékos fűtési rendszer kialakítására 11,3 millió forintos támogatást lehet elnyerni - közölte.

Steiner Attila nagyon fontos rezsivédelmi intézkedésnek nevezte a programot. Úgy fogalmazott: előrelátó volt a kormány, amikor tavaly megindította a 200 milliárd forintos keretösszegű lakossági napelemes pályázati lehetőséget.

Ezek a pályázatok most fognak beérni, és a mostani téli időszakban már csökkenteni tudják a hazai háztartások földgázkitettségét - hangsúlyozta.

Az államtitkár elmondta: már az első körben 43 ezer beadott pályázatot kellett értékelni. Jól haladnak a pályázatok feldolgozásával, már 21 800 támogatói döntést hoztak, mintegy 89 milliárd forintnyi összeget kiutaltak, ezeknek a projekteknek a megvalósítása már elkezdődött - jelezte. Hozzátette, hogy november végéig befejezik az összes pályázat értékelését.

Steiner Attila minden idők legsikeresebb klímavédelmi és ellátásbiztonsági pályázatának nevezte a programot.

 







0

hírek innen, onnan

Drámai meccsen fordított a Fradi a Cukaricki ellen, megszólalt Dejan Stankovic vezetőedző: "Vérrel, verejtékkel küzdöttünk a végsőkig"

Dejan Stankovic vezetőedző szerint annak köszönhető, hogy a Ferencváros az utolsó pillanatban Aleksandar Pesic bombagóljával megszerezte a...

Már gigawattórában mérik a Tesla otthoni akkujának európai eladásait

Csak pár országban forgalmazzák az otthoni akkut.

Betelt a pohár: a Chicago kirúgta alkoholproblémás sztárját

Az olimpiai és világbajnok sportoló közleményben reagált.

Így ég szét a légkörben egy teherszállító űrhajó

Egy régi berendezéseket és “háztartási hulladékot” szállító orosz Progressz MS-23 teherűrhajót, amely a Nemzetközi Űrállomásról...

Karácsonykor indul el az Egyesült Államok újra a Holdra

Egy amerikai cég, az Astrobotic a NASA támogatásával december 24-én indítja el a Peregrine missziót, aminek során leszállóegységet...

Egy év alatt 0,4 százalékkal csökkent Magyarország GDP-je

A bruttó hazai termék volumene Magyarországon 2023 harmadik negyedévében a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és...

Néha rá kell jönnie, hogy szupersztár - Exkluzív interjú Mads Mikkelsennel

Életműdíjjal tűntették ki Mads Mikkelsen dán színészt a 20. Marrákesi Nemzetközi Filmfesztiválon, aki lapunknak adott exkluzív...

53 évesen apa lesz Hooligans Csipa: így jelentette be, hogy párja gyermeket vár

Hooligans Csipa nem szokott a magánéletéről beszélni, kivételesen elárulta, hamarosan apa lesz.

Fotók: az autójával együtt tűnt el a 29 éves Gyuri - Az egész ország őt keresi - Fotók

A 9. kerületi rendőrség körözi a fiatal férfit - képeket is közöltek róla és az autójáról.

Agresszív férjétől megszabadult, most a nyomorral néz szembe az ötgyermekes Jutka

Rémálommá változott a család élete. Jutka nehéz körülmények között egyedül neveli gyermekeit.

Helycserés támadás a középiskolák Top 100 rangsorában

Számos változás történt a HVG friss középiskolai rangsorának élén. Idén az első helyet a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló...

0

Sport

A bírót szidta a vereségért a Csukaricski edzője

Igor Matics ugyanakkor elismerte, hogy a meccs végén már nem bírták el a Fradi állandó nyomását.

Itt van a Fradi utolsó pillanatban lőtt győztes csodagólja - videó

A zöld-fehérek csatára a 98. percben óriási bombagólt vágott a Csukaricski kapujába.

98. perces góllal nyert a Fradi Szerbiában

Nagyon sokáig úgy tűnt, pontot sem szerez Szerbiában a Ferencváros, végül hárommal távozott a Cukaricki otthonából a magyar bajnok.

Rendőröket gyújtottak fel, tomboltak a meccs előtt a szurkolók - képek

Angliában csaptak össze a szurkolók a rendőrökkel a Konferencia-liga meccs előtt.

Liverpool: Szoboszlai kritikát kapott

A Liverpoolhoz közeli Echo újságírója, Ian Doyle pihenőre küldené a következő hetekben Szoboszlai Dominikot, mert szerinte visszaesett a teljesítménye az […] A Liverpool: Szoboszlai kritikát kapott bejegyzés elősz

A csapatok életével játszanak a kézilabdázás ostoba nagyurai

A női világbajnokság 32-esre felmumpált mezőnyének a világon semmi értelme nincsen.

Szoboszlai Dominik nélkül nyert, továbbjutott El-csoportjából a Liverpool

A 19-szeres angol bajnok 4–0-ra kiütötte a csoportutolsó LASK Linzet.

Mutatjuk, mi kell a Fradi továbbjutásához

Akár még csoportelső is lehet az Európa-konferencialigában a Ferencváros.

0

Bulvár

Meghalt a Szex és New York sztárja

A szép kort megélt Tony-díjas színésznő, Frances Sternhagen természetes halállal hunyt el. Ismerhettük a Vészhelyzetből, a Cheersből és a Szex és New Yorkból is.

Sírt és rohamot kapott az ítélet hallatán a kemecsei nő, akinek kinyomta a szemeit a volt párja

Gy. Attila 20 év fegyházat kapott. Mentőt kellett hívni az áldozathoz.

Eljárás indul a Sztárbox ellen, miután Fluor Tomi azt kiabálta: „mindent megbaszunk”

A médiahatóság szerint „az erőszakos tartalom propagálása, reflexió nélküli bemutatása veszélyeket hordozhat a gyermekkorú nézőkre”. A Reggeli egyik adása miatt is eljárás indult.

Ez a gyógyító köved a születési hónapod alapján – Ezért tud segíteni

Mit szólnál egy olyan gyógyító kőhöz, ami jól mutat a lakásban, ékszerként kifejezetten divatos, és bevonzhatod vele életedbe a boldogságot?

Stahl Judit házas volt, amikor teherbe esett valakitől, mára a férje és a lánya apja is jó barátok

38 éve házas, a lánya 19 éves, és nem a férj az apa - ennyi másoknál elég lett volna egy váláshoz, Stahl Juditéknál elég volt egy jól működő mozaikcsaládhoz.

Brutális erejű ütés találta el a Földet

Mi történhetett, mekkora a baj?

Holtan találták egy erdőben a fiát gyászoló kecskeméti apát

Az 53 éves férfi nem tudta feldolgozni a fia elvesztését.

„Anya nem akar visszamenni Magyarországra” – a Hoztok nekünk túrórudit? című kötetet ajánljuk

„Az otthon nem egy földrajzi hely, hanem egy hely a szívemben, amit érzek, amikor rágondolok.” Gyerekektől származó szívszorító mondatok egy új kötetből, amit Both Gabi ajánl figyelmetekbe:

Az alacsony érzelmi intelligenciával bíró emberek ismérvei – Kétszer is gondold meg, mit mondasz nekik.

Van egy ismerősöm, akinek félelmetesen jó memóriája van, hihetetlenül tájékozott, és az egyik legokosabb ember, akivel valaha találkoztam. Azonban a hétköznapi dolgokat, az érzelmeket tekintve annyira rosszul látja

blogmorzsák

A pápa, aki egy másik pápa fia volt, majd végül éhen halt

A hatodik század egyik legkülönösebb szentje volt a pápa, aki egy másik pápa fiaként született, s feltehetően éhen halt.

Pest Megyei Piros: Gyömrőtől Isaszegig

A Gödöllői-dombságban.

0