Polgár Judit hat táblán mérkőzött meg a világ különböző pontjairól bejelentkező csapatokkal
Rendkívüli érdeklődés mellett zajlott a 11. Polgár Judit Világsakkfesztivál, amelynek idén is a Magyar Nemzeti Galéria adott otthont.
A sakk ünnepére több ezer látogató érkezett, akik harminc program közül válogathattak, a
fesztivál hármas mottójához híven: játék, inspiráció, élmény. A nemzetközi esemény
minden évben a sakk sokoldalúságát, kculturális értékeit és közösségépítő erejét szeretné
bemutatni egyedülálló formában és környezetben.
Az idei fesztivál egyik újdonsága a RubikSakk verseny volt, ahol ötven fiatal vegyes-páros
mérte össze tudását. A két játék szokatlan összekapcsolása sokak érdeklődést felkeltette,
hiszen a nevezések gyorsan beteltek. A verseny sikerét látva elképzelhető, hogy a jövőben a
fesztivál állandó programjai közé kerül ez az újdonság.
Az online közvetítésnek köszönhetően több százezren követték a közösségi szimultánt,
amelyen cl, többek között az interaktív digitális oktatóplatform, a Chessable, a
ChessIsForEveryone, a Prof. Vizi E. Szilveszter vezette „Magyar csillagok” valamint egy
korábbi sakkboksz-világbajnok által irányított csoporttal.
A fiatalabb korosztályok körében különösen népszerűek voltak a jövő sakkját bemutató
technológiai újdonságok, például a világ első, valódi bábukat mozgató, mesterséges
intelligenciával működő sakkrobotja, vagy a GoChess varázslatos sakktáblája, ahol a figurák
önállóan mozdulnak.
„A sakk számomra mindig is az alkotásról, a felfedezésről és a bátorságról szólt. Ezek az
értékek a fesztiválomon is megjelennek. Szeretném arra inspirálni a közönséget, hogy
merjünk kilépni a megszokott keretek közül, és fedezzük fel, mennyi lehetőséget ad a játék,
nemcsak a táblán, hanem az életben is!” – mondta Polgár Judit, a Világsakkfesztivál alapítója
és szervezője.
A fesztivál közönségét egész nap változatos és különleges programok várták. A főtámogató
Morgan Stanley színpadán mutatták be a Láthatatlan sakkjátszmát, amelyben Polgár Judit és
korábbi csapattársa, Ács Péter olimpiai ezüstérmes nagymester játszott Havadtőy Sámuel
vizuális installációs sakktábláján. Fesztiváltörténeti pillanatnak számított az első élő
ember–robot sakkparti, ahol a fiatal magyar sakktehetség, Karácsonyi Gellért mérkőzött meg
a SenseRobottal.
„Az idei Világsakkfesztivál ismét megmutatta, hogy a játék képes összekötni az embereket határokon,
generációkon és kultúrákon át. Nagyon inspiráló volt látni, ahogy Morgan Stanley-s kollégáink a
sakktáblánál is számot adtak arról a és stratégiai gondolkodásról, ami a mindennapi munkánkat is
jellemzi az informatika, a kockázatkezelés, a vagy épp a pénzügyi modellezés területén. A fesztivál
támogatása számunkra nemcsak a sakk ünnepe, hanem arról is szól, hogy új kapcsolatok és
közösségek születnek” – mondta el Mayer Dániel, a Morgan Stanley budapesti irodájának vezetője.
Az eseményen Polgár Judit láthatatlansakk-partit vívott Ács Péter nagymesterrel, a Morgan Stanley
munkatársával, korábbi olimpiai ezüstérmes csapattársával.
A Rubik-sakk bemutatón Polgár Judit
Lizák Péter nemzetközi mesterrel játszott, aki a Morgan Stanley több mint ezer játékost megmozgató
belső, nemzetközi sakk-bajnokságának idei nyertese lett.
Azok sem maradtak program nélkül, akik a versenysakk miatt érkeztek: a Játék a négyzeten
sakkversenyen próbára tehették tudásukat, a Sakkozzunk! foglalkozások pedig Juhász Ármin
nemzetközi mester vezetésével a stratégiai gondolkodás fejlesztésére és az elemző szemlélet
elmélyítésére adtak lehetőséget. A Hívd ki a mestert! keretében a látogatók izgalmas partikat
játszhattak sakkmesterek ellen.
A sakkélmény mellett a Magyar Nemzeti Galéria múzeumpedagógusai tematikus
tárlatvezetésekkel gazdagították a napot, így a látogatók a sakk mellett a művészet világában
is elmerülhettek.
A Polgár Judit Világsakkfesztivált 2015 óta minden évben megrendezik, világszerte milliókhoz
juttatja el a sakk értékeit. Az esemény a sportág népszerűsítésén túl a sakk univerzális
nyelvén keresztül épít hidat kultúrák, generációk és közösségek között. Az idei fesztivál is
bizonyította: a sakk nem csupán játék, hanem élmény, amely inspirál, összeköt, és örömöt
szerez minden korosztálynak.
Eredmények:
RUBIK SAKK:
1. Miklós Luca – Jan Marco Albers (Egyházaskozár-Bikali Általános Iskola) (5/4,5 pont)
2. Miklós Hanna – Dunai Ádám (Egyházaskozár-Bikali Általános Iskola) (4,5)
3. Dan Tábita – Mázsár Bálint (Egyházaskozár-Bikali Általános Iskola) (4)
Részletes eredmények: https://s1.chess-
results.com/tnr1263763.aspx?lan=1&art=1&rd=5&SNode=S0
Közösségi szimultán:
A hat közösség mindegyikét legyőzte Polgár Judit. A magyar csapat tagjai a következők
voltak: Vizi E. Szilveszter, Gárdos Péter, Geszti Péter, valamint két fiatal tehetség: Nagy
Norbert (10 éves), Nagy Illango (8 éves)
Játék a négyzeten sakkverseny:
1. Pápai Máté (5/5 pont)
2. Ilkó-Tóth András (4,5)
3. Major Róbert (4,5)
4. Capek Pavel (4,5)
5. Czikiollai Erik (4)
6. Puskás Mihály (4)
Legjobb U16-os lány: 5/4 ponttal Lytvynenko Sofi (8 éves).
A díjat Anastasia Sorokina, FIDE Női Sakkbizottságának elnöke adta át.
Legjobb U16 fiú: Pápai Máté (5/5 ponttal)
Részletes eredmények: https://s1.chess-results.com/tnr1263717.aspx?lan=1
Hivatalos weboldal: https://www.globalchessfestival.com/index.php/hu/
hírek innen, onnan
Forgalomkorlátozás várható az M0-s autóúton
Burkolatjavítás miatt forgalomkorlátozás várható szombaton az M0-s autóúton Halásztelek és Nagytétény térségében 7 és 17 óra...
Így adhatja vissza a vakok látását egy világhírű magyar kutató
Roska Botondnak Nobel-díjat jósolt Palkovics László.
Olyat villantott a forint, hogy majd' megőrül érte mindenki
És még korántsincs vége, év végére sokkal kevesebb forintba kerülhet egy euró.
Mészáros Lőrinc több cégével közösen keres egészségbiztosítót az ATV
Rendkívül szokatlan, hogy magáncégek és állami vállalatok együtt indítanak közös közbeszerzést.
„Elég volt a drogból, a zajból és a prostitúcióból” – Erzsébetvárosban kitört a lázadás a bulinegyed ellen
Az Index körbejárta a bulinegyedet, hogy kiderüljön milyen körülmények vezettek a kialakult helyzethez.
Mélyponton a német ipar versenyképessége, a miniszter fitneszprogramot sürget
Rendszeresen kérdezi a müncheni székhelyű Ifo kutatóintézet a vállalatokat arról, hogy miként értékelik a német ipar...
MCC: konferencia a globális kábítószer-járványról
A Mathias Corvinus Collegium nemzetközi és hazai szakértők részvételével rendez konferenciát a globális kábítószer-járványról. Az...
Mini lottózók nyitásával nyomul a Szerencsejáték Zrt.
Megújult formában bővíti értékesítőhálózatát a Szerencsejáték Zrt.: új helyszíneken, a megszokottól eltérő módon biztosít...
Szárnyal az elektromos autó piac
A BYD a világ elektromosjármű-piacának közel 20 százalékát fedi le, ami a 2025 januárja és augusztusa közötti szállítások alapján a...
Saját rajongói buktatták le a 17 éves tinisztárt, és nem akárhogyan
Komoly vitát váltott ki Japánban, hogy egy 17 éves idol, Azu Fujisaki távozni kényszerült az Heroines Research Students nevű...
Hajszálon múlt a tragédia: fák fogtak meg egy kisodródott autót Répáshutánál
Hajszálon múlott, hogy nem történt személyi sérülés egy csütörtök esti autóbalesetben a répáshutai Pénzpataki vadászház előtti...
Horoszkóp: minden, ami a Mérleg csillagjegyre jellemző
A Mérleg (IX. 23.–X. 22.) alapvetően a harmónia és a kapcsolatok őrzője: erős diplomáciai érzéke és esztétikai ízlése segíti...
Sport
Schäfer szerint undorító dolgok történtek Jerevánban, Szalai nem aggódik az írek miatt
Tóth Alex izgult, hogy a kapufája után nehogy az ő hibájára faragjon rá a válogatott Örményország ellen.
Marco Rossi kritikus volt az örmény–magyar után: Ha úgy játszunk az írek ellen, ahogy ma, akkor...
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nem volt tökéletesen elégedett az örmények elleni győzelem után.
Váratlanul keserű lett a különben sem édes jereváni győzelem
A szurkolókon szerencsére, ahogy Jerevánban, a Puskás Arénában sem múlik semmi.
Videón a pillanat, ahogy menyasszonya rajtakapja szeretőjével a futballsztárt
Állítólag csak szakmai jellegű baráti találkozó volt…
Portugália kilőhetné a magyar válogatottat a pótselejtezőre, de nagy bajban van – kövesse élőben.
Az örmények legyőzése után a dublini mérkőzésre kellett figyelnünk.
Videón Ronaldo piros lapot érő könyöklése, Portugália akár még le is maradhat a vb-ről
Hirtelen bonyolult lett a helyzet az F csoportban, még egyenes ágon is kijuthatunk a vb-re.
Óriási meglepetés a magyar válogatott csoportjában: a portugálok kikaptak
Írország simán legyőzte a portugálokat Dublinban.
Íme, a magyar válogatott kezdőcsapata Örményország ellen
Marco Rossi kihirdette kezdőcsapatát az örmények elleni idegenbeli világbajnoki selejtezőre. A találkozó 18 órakor kezdődik.
Lisztes négy perc után gólt szerzett csereként beállva, de utána lecserélték
A magyar U21-es válogatott felkészülési mérkőzésen 3-0-ra győzött a Feröer-szigetek ellen.
Az örmény kapitány megfenyegette a játékosait, üzent a ziccert hibázó csatárának is
Arajik Elojan kihagyott helyzete után Örményország minden esélye elúszott a vb-részvételre.
Ilyen körülmények között még nem játszott a magyar válogatott a vb-selejtezőkön
A magyar szurkolók tüzesen készültek az Örményország elleni találkozóra.
Így juthat ki a magyar válogatott pótselejtező nélkül a világbajnokságra
Mutatjuk, hogyan zárhat első, második és harmadik helyen Magyarország a csoportjában!
Bulvár
Feszült jelenet szakította meg a Kormányinfót, Gulyás Gergely nem bírta, kiszólt a szerepéből, őszintén elmondta a véleményét
A magyar politikai élet mindig tartogat izgalmakat.
Jön a kötelező katonai sorozás: minden 18 évnél idősebb férfit megvizsgálnak Németországban
Németország 2026-tól bevezetheti a kötelező sorozást: minden 18 év feletti férfit megvizsgálnak, alkalmas-e katonának.
Ennyi az átlagnyugdíj Ausztriában, ettől lefordulsz a székről, döbbenetes összeget közöltek
Nem annyi, mint Magyarországon.
Donald Trump olyan ajándékot adott Orbán Viktornak, ami elrettentő erővel bír
Ez átrajzolhatja a befektetéseket.
Brüsszel nyert az Orbán-kormánnyal szemben
Sérti az uniós jogot a Magyarország által bevezetett olyan eljárás, amely bejelentési kötelezettséghez kötötte az építőipari nyersanyagok és építőanyagok kivitelét, és az állam számára elővásárlási, ille
Magyar Péter: Nincs esély arra, hogy az elfideszesített állam megpuccsolja a választási eredményt
Nagyinterjú a Tisza Párt frontemberével, melyben alapkérdésünk, hogy miért csinálja ezt az egészet. A portréinterjúban szóba került az elveszett barátság, a G-napok, az elégett plakátok, arról, vajon kispadoztatt
Ekkor robban be a brutális tél Magyarországra, ez lesz a leghidegebb időszak az országban
Intenzív téli lehűlés várható: az érkező kontinentális hidegfrontok erős fagyokat, tartós hőmérséklet-csökkenést és visszatérő havazást jeleznek előre.
8 dolog, amit soha ne dugj elosztóba – Figyelmeztetnek a villanyszerelők
Az elosztók hasznosak lehetnek, de nem minden elektromos eszközhöz alkalmasak. Szakértők osztják meg, mely háztartási gépeket ne csatlakoztass elosztóba a biztonság érdekében.
Ha ezt hallod a telefonban, azonnal tedd le: újfajta csalás terjed
Magyar számról, jellemzően kínai nyelven keresik a magyarokat, hogy a telefonszámukkal visszaélhessenek.
A Fidesz-kormány volt minisztere szerint Trumpék hülyét csináltak a magyar küldöttségből
Pálinkás József szerint az Egyesült Államok valójában nem akart mentesítést adni Magyarországnak az orosz energiahordozókra kivetett szankciók alól, a magyar kormány mégis ezt kommunikálta, ezzel pedig saját magá
Tömeges ételmérgezés: egy beteg kislány apja magánúton készíttetett széklettenyészetet, megérkezett a laboreredmény
Nem várta meg a minták központi kiértékelését.
Ijesztő, mi tart felénk: a NASA figyelmeztetést adott ki
A jelenség geomágneses vihart idézhet elő.
blogmorzsák
Amikor a csehek a magyar királyért harcoltak
Klebelsberg Kuno születésének 150. évfordulójára Tuček Viktor Klebelsberg-ösztöndíjas kutatási beszámolója.
Mindenkit lenyűgöz az Audi RS3
Ilyen az, amikor az álom életre kel.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


