Ezt olvasta már?


Öt gólig jutott a Sárisáp és az Esztergom is, nyert a Szőlős

A harmadik forduló után továbbra is három hibátlan csapat van a megyei első osztályban.


hirdetés

Atlasz Geodézia, Megyei I. osztály, 3. forduló

Ácsi Kinizsi SC–Vértesszőlősi SE 1-2 (0-2)

Ács, vezette: Miráki G. (Szántó R. D., Bábszki G.).

Ács: Boráros – Blahó, Ponty (Szabó, 85.), Kovács I., Taár, Kohár M. (Vendégh, 60.), Cseh, Kovács K. (Csordás G., 37.), Baumgartner, Vörös J., Vörös R. (Anicka, 44.). Vezetőedző: Nagy László.

Vértesszőlős: Lord – Zöld (Tóth, 64.), Szappanos, Mig (Ubornyák, 71.), Bencsik, Csontos (Kolompár, 83.), Plotár (Szabó, 86.), Polyák, Szerencse, Ratimorszky, Duka (Králl, 60.). Technikai vezető: Ubornyák Attila.

Gólszerzők: Vörös J. (67.), illetve Zöld (11.), Plotár (30.).

Jók: Vörös J., Baumgartner, Kovács I., illetve Lord.

Nagy László: – Ez egy olyan meccs volt, ahol majdnem megízleltük a siker ízét, de az továbbra is várat magára. Az első félidő a vendégeké volt, a második a miénk.

Ubornyák Attila technikai vezető: – Egy megnyert mérkőzést tettünk magunknak nehézzé, fegyelmezettségeinknek ára lehet a jövőben. A házi feladat teljesítve, ezzel a győzelemmel kívánunk Kiprich Józsefnek minden jót.

 

Sárisápi BSE–Bábolnai SE 5-1 (3-0)

Tokod, vezette: Lovas A. G. (Komáromi N., Büki G.).

Sárisáp: Sándor (Bokor, 46.) – Fürst (Válent, 46.), Berki, Góman, Terplán, Hamza, Sándor P. (Fluxa, 53.), Karcagi (Guzsik, 62.), Farkas, Horváth Gy. (Jurásek Zs., 46.), Kopányi. Vezetőedző: Karcagi Pál.

Bábolna: Halasi – Horváth D., Valkó M., Kalamár, Mészáros (Németh M., 89.), Kerekes, Mesterházi, Kolonics, Szendi, Fábián, Csillag (Szalai, 46.). Vezetőedző: Józsa Péter.

Gólszerzők: Mesterházi (6., öngól), Sándor (19.), Terplán (45., 72.), Kopányi (90.), illetve Szalai (78.).

Jók: Kopányi, Berki, Terplán, illetve Halasi.

Karcagi Pál: – Jó első félidő után a második megint gyenge volt. De nyertünk, így nem maradt más, mint megköszönni a játékosaimnak a remek rajtot. Megyünk tovább…

Józsa Péter: – Nehéz bármi pozitívat mondani. Az tény, hogy van jó néhány hiányzónk, eléggé felforgatott csapattal kellett kiállnunk. Gyakorlatilag az ellenfél szerencsére csak ötöt rúgott be. Nem tudtuk megnehezíteni sem a dolgukat. Nagy egyéni hibák előzték meg a kapott góljainkat.

Koppánymonostori SE–Tatai AC 3-0 (0-0)

Koppánymonostor, vezette: Havasházi Sz. (Ferling Á., Sirokmán A.).

Koppánymonostor: Giber – Egyed (Kugler, 27.), Pekler, Szőnyi (Szalai, 70.), Hegedüs, Bilkó (Patócs, 80.), Venczel, Sinkó, Zvér (Sárközi, 91.), Dombi (Köllner, 85.), Tímár. Vezetőedző: Vigh László.

Tata: Giricz – Csapón, Kun, Tebele (Fekete, 83.), Csordás G., Tóth (Koronczi, 83.), Mészáros, Rába, Hauzer (Nagy, 70.), Molnár, Bogár. Vezetőedző: Kele Zoltán.

Gólszerzők: Zvér (66., 82.), Patócs (92.).

Jók: Zvér, Venczel, Tímár, Sinkó, illetve Bogár, Rába, Kun.

Vigh László: – Az első félidőben nem volt ritmusa a játékunknak, de ez az ellenfelet is dicséri. A szünet után aztán ritmust váltottunk, volt lendületünk és területünk. Erőben az ellenfél fölé tudtunk kerekedni és rengetek helyzetet tudtunk kialakítani.

Kele Zoltán: – Az első félidőben nagyon biztatóan mozgott a csapat, aztán a szünet után talán kicsit el is fáradtunk. Nem jött a gól, az ellenfélnél pedig van egy olyan játékos, akiről mindig bepattan a labda. Örültem volna egy döntetlennek. Minél hátrébb szorulunk, annál kevésbé segít minket a játékvezető. Sokat kell még fejlődnünk.

 

Nagyigmándi KSK–OBSK Oroszlány 2-4 (0-3)

Nagyigmánd, vezette: Fiderman M. (Frank V. L., Szűcs S.).

Nagyigmánd: Gucsi (Billig, 69.) – Gudmon, Hévizi (Lakatos, 46.), Bakura (Horváth, 73.), Nagy, Viola, Müller, Fehér, Pintér, Kuti Horváth (Krizsán, 85.), Simon. Vezetőedző: Mohácsi Antal.

Oroszlány: Boros (Kovács, 46.) – Kiprich, Soós, Korcsok, Kuzma, Tóth, Kiss (Babai, 83.), Szűcs, Simonka, Kelemen, Minárcsik (Mester, 69.). Vezetőedző: Sebestyén Ferenc.

Gólszerzők: Pintér (46.), Kuti Horváth (55.), illetve Kiss (10., 49.), Kiprich (17.), Korcsok (20.).

Jók: Gucsi, Gudmon, Müller, illetve Kiss.

Mohácsi Antal: – Az első félidőben megérdemelten vezettek három góllal a vendégek. Két gólt is szögletből kaptunk, pedig készültünk rá. A második félidő kiegyenlítettebb játékot hozott, azt meg is nyertük, de összességében ennyivel jobb volt az Oroszlány.

Sebestyén Ferenc: – Gratulálok a győzelemhez, amit Kiss Márknak és a családjának ajánlunk, hiszen apuka lett. Rengeteg hiányérzetem van, ki kellett volna végeznünk az ellenfelet az első félidőben. Ehelyett felhoztuk őket… Ha nyolcat lehet rúgni, akkor nyolcat kell rúgni. Sokkal jobb arányban kell értékesítenünk a helyzeteinket. Értékelhetetlen volt a második félidei játékunk.

 

Vértessomlói KSK–Nyergesújfalu SE 1-3 (0-0)

Vértessomló, vezette: Széplábi G. (Horváth I., Büki F.).

Vértessomló: Ujszászi – Szomolya, Fábián, Erdei, Koller, Antalovits (Kovács I., 46.), Szepesi, Batin, Kovács K. (Gál, 62.), Kovács S., Petőcz. Vezetőedző: Dupai János.

Nyergesújfalu: Koller – Török, Szoboszlai (Halmos, 75.), Jámbor (Szabó, 46. (Janusz, 48.)), Manga, Nagy, Engelbrecht, Takács, Katona, Fekete, Cseh. Vezetőedző: Jánosi Dániel.

Gólszerzők: Szomolya (74.), illetve Janusz (63.), Nagy (68.), Halmos (86.).

Kiállítva: Cseh (26., Nyergesújfalu)

Jók: senki, illetve mindenki.

Dupai János: – Az első félidőben még mi domináltunk, és emberelőnybe is kerültünk. Azt gondoltam, hogy ez dönt, de a szünet után mintha minket zavart volna meg. Nem éreztem a győzni akarást, az ellenfél pedig szép gólokat rúgott. Úgy néz ki, hogy egymás után két meccsen nem tudtunk jól játszani.

Jánosi Dániel: – Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez. Büszke vagyok a srácokra, hiszen hetven percet emberhátrányban futballozva, nagyszerű teljesítményt nyújtva szereztük meg a három pontot. Ez az a játék, hozzáállás, amit látni szeretnék. Ezúton kívánok jobbulást a súlyos sérülést szenvedő Szabó Ákosnak.

 

FC Esztergom–Wati Kecskéd KSK 5-2 (2-0)

Esztergom, vezette: Csejtei Cs. (Papes D., Baranyai L.).

Esztergom: Iványi – Faragó, Szlovák, Klátyik, Dékány, Kiss (Bokros, 56.), Ribár (Budavári, 46.), Majtényi (Chrompota, 71.), Várszegi D. (Bugjó, 66.), Horváth, Gyebnár (Molnár, 77.). Vezetőedző: Szivák Krisztián.

Kecskéd: Maronga R. – Kocsán, Juhász, Maronga P. (Horváth Z., 46.), Pető (Kiss, 76.), Kovács (Bucsi, 46.), Neukunft, Tomayer R., Farkas, Kese, Mérten (Czékmány, 66.). Vezetőedző: Linczmaier László.

Gólszerzők: Klátyik (14.), Gyebnár (27., 66.), Dékány (53., 75.), illetve Bucsi (58., 79.).

Jók: Dékány, Gyebnár, Klátyik, Várszegi, illetve Bucsi.

Szivák Krisztián: – Az eredmény kissé túlzó, a Kecskédnek is komoly lehetőségei adódtak a mérkőzésen, de a kapu előtt mi koncentráltunkjobban.

Linczmaier László: – Fura, de több helyzetünk volt, mint a hazaiaknak. Két kapufát is lőttünk. Ennek ellenére megérdemelt a győzelmük, hiszen rutinosak, kihasználták a helyzeteiket, tudatosabban játszottak. Gratulálok nekik!

 

 

 

forrás: kemma.hu







0

hírek innen, onnan

Musk antiszemita posztja 75 millió dollárba fáj eddig

Legalább száz nagy hirdető vonta vissza a költéseit az X-en, miután Musk vitatható kijelentést tett.

Újraindult a termelés a Ganz szolnoki üzemében

Megkezdődött a termelés a Ganz Metal Works Kft. (Ganz) szolnoki üzemében. A társaság anyavállalata által 2021-ben visszavásárolt...

Világhírű régészeti lelőhelyet kapott ajándékba a Magyar Nemzeti Múzeum

A Polgár-Csőszhalom határában található lelőhelyet Raczky Pál, az ELTE Régészettudományi Intézetének professzora adományozta az...

Stratégiai fenntarthatósági elköteleződés a Market Csoportnál

A tervek szerint a Market Csoport két éven belül 30 százalékkal csökkenti 2019-hez képest a közvetlen és közvetett módon előálló...

András napján ónos esőre figyelmeztetnek - A következő 40 nap is hasonló lehet

Ha ekkor esik az eső vagy a hó, úgy közel 40 napig csapadékos lesz az idő.

Krausz Gábor mélypontra került

Eddig nem sokan tudhatták, de Krausz Gábor ezen a héten mélypontra került, amiből Mikes Anna rángatta ki.

A lakosság háromnegyede minden betétdíjas palackot visszavált majd egy kutatás szerint

Az új visszaváltási rendszert legalább hallomásból ismerők háromnegyede hasznos és környezetbarát intézkedésnek tartja azt.

A lengyel szejm pofont adott Andrzej Dudanak

Leváltotta szerda este az új lengyel parlamenti alsóház, a szejm a 2007-2022 közötti lengyelországi orosz befolyást vizsgáló...

Vegyesen zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói

Vegyesen zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.

Az elsők – 150 éves a Népszava

1873. január 5-én indult el Külföldi Viktor lapja, Munkás-Heti-Krónika, amely 1905. április 1-től Népszava néven jelenik meg. Lapunk 150....

Így nézett ki belülről az OpenAI felrobbanása

Váratlanul kirúgták, majd visszahívták a világ legmenőbb mesterségesintelligencia-fejlesztő cégének vezérigazgatóját. A háttérben...

0

Sport

Kitört a genderháború egy német stadionban, óriási botrány van a Bundesligában

A Bayer Leverkusen ultrái elkezdtek szembe úszni a politikai fősodorral, és ez nem mindenkinek tetszik.

Kétgólos hátrányból fordított a BL-címvédő Manchester City

45 percig úgy tűnt, kikap hazai pályán a címvédő, a második félidőben azonban hármat rúgott Guardiola csapata.

Megvédte Szoboszlait világsztár csapattársa

Mohamed Szalah szerint a magyar válogatott támadó nagyon gyorsan beilleszkedett a Liverpoolba.

97. perces góllal menekült meg a PSG a BL-ben

Sokáig úgy tűnt, hogy nagyon nehéz helyzetből fogja várni a Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulóját a Paris Saint-Germain. A legvégén azonban egy könnyen befújt tizenegyessel fontos pontot szerzett a franc

Totális összeomlás: őrült meccsen végezte ki a Manchester Unitedet a saját kapusa

Kétgólos előny sem volt elég a manchesterieknek, az Európa-ligában címvédő Sevilla kiesett.

Megműtötték az újpesti hokist, akit brutálisan megvertek

A súlyos fejsérülést okozó holland játékost csak négy meccsre tiltották el.

Hosszú Katinka után újabb nagy visszatérő magyar sztársportoló célozza meg a párizsi olimpiát

Az olimpiai bajnok kalapácsvető a 17. műtétjén van már túl.

Az Újpest legendája keményen üzent Vignjevicsnek

Fazekas László szerint ideje lenne, hogy az edző ne csak másokban keresse a hibát.

Szoboszlaival olyasmi történhet, mint profi pályafutása alatt még soha

Egy lépésre az idény első igazán fontos részsikerétől a Liverpool.

Kétszer vezetett kettővel, mégsem nyert a Manchester United

Hatgólos meccsen ikszelt Isztambulban a Manchester United, Ten Hag csapata nehéz helyzetben az utolsó forduló előtt.

Mohamed Szalahot lenyűgözi Szoboszlai Dominik rúgótechnikája

Az egyiptomi szerint klubtársa egy igazán kedves srác, akire nem szeretne nagy nyomást helyezni.

0

Bulvár

Deutsch Tamás tombol, nagy a baj

Brüsszelben változás kell, ezért is fontos, hogy minél többen kitöltsék a nemzeti konzultációt – mondta a Fidesz európai parlamenti képviselője szerdán az MTI-hez eljuttatott videójában. Deutsch Tamás kijelentet

Hamarosan ismét nő a tanárok bére, de a nyugdíjasok is több pénzt fognak kapni

Hamarosan nemcsak a nyugdíjasok, hanem a tanárok is több pénzt fognak kapni a kormánytól.

Felvilágosítás nincs, de 12 évesen szexelhetnek a magyar gyerekek - Ezt mondja a gyermekvédelmi törvény

Az iskolai szexuális felvilágosításról Gyurkó Szilviával, a gyermekjogok egyik legelismertebb hazai szakértőjével beszélgettünk.

Baromi menő lett a vadonatúj Dacia Duster

A Duster a Dacia egyik legjobban eltalált és legnépszerűbb modellje, és a most bemutatott harmadik generációja ott folytatja, ahol az elődje abbahagyta. A Bigster által inspirált menő formával, ötletes részletekkel,

Még magához tudta ölelni újszülött ikreit, majd meghalt az újfehértói anyuka – „Reni az unokáimban él tovább”

Renáta a szülés után erős fájdalmakra panaszkodott, majd az intenzív osztályra került, ahol nem sokkal később elhunyt. Óriási összefogás indult a családért a városban.

10 kikapcsolhatatlan Netflix sorozat 2023-ban

Ugye neked is volt már olyan, hogy elkezdtél nézni egy sorozatot, aztán azon kaptad magad, hogy egyszerűen nem bírod kikapcsolni? Most összegyűjtöttünk neked 10 olyan sorozatot a Netflixről, amit 2023-ban a nézők töb

Közútkezelő: A havazás és az ónos eső miatt aki teheti, ne induljon útnak

Olyan mértékű ónos eső várható, ami lemoshatja az útról a síkosságmentesítő anyagokat.

Változik a benzin ára pénteken

A gázolaj ára a héten már nem változik.

Uhh. 10 meglepő érdekesség a spermáról

A sperma varázslatos dolog, hiszen egy új élet képes kifejlődni egyetlen parányi ondósejtből, azonban nemcsak ez az egyetlen lenyűgöző tény.

Holtan találták meg az autójukban a négy eltűnt tinédzsert, akik kempingezni indultak

Nagyon esős idő volt a baleset idején, és valószínűleg az történhetett, hogy a jármű vezetője elvesztette az uralmát a Ford Fiesta felett, és kisodródott az úton.

Januártól változás jön a táppénznél és az utazási költségtérítésnél is

Gyorsítanák a táppénzes ügyintézést többek között azzal, hogy az illetékes kifizetőhelynek a tényállás tisztázása érdekében megkereséssel kell élnie a kormányhivatal felé. Emellett az utazási költségtér

blogmorzsák

41 éves lett a Thriller

„A lemez mindent elsöprő sikeréről és a popzenére kifejtett hatásáról oldalak ezrei állnak rendelkezésre a neten, inkább szokás szerint az egyes dalokat veszem közelebbről szemügyre.“

A háború a normális állapotunk?

A kettős mérce, a csúszatás, a hamisítás szövi át szent kapitalista világunk diskurzusait.

0