Ezt olvasta már?

0

Őrült harc lesz, Szoboszlai előre figyelmezteti legjobb barátját

Ha volt olyan, aki eddig kételkedett volna ebben, gőzerővel menetel a bajnoki cím felé a Liverpool focicsapata. A Vörösök Jürgen Klopp búcsúszezonjában képtelenek hibázni, vezetik a tabellát, döntőre készülnek a Ligakupában, s harcban állnak az FA-kupában, valamint az Európa-ligában is.


hirdetés

Emellett úgy tűnik, a keret is van olyan jó, hogy egyetlen kiesés sem vágja földhöz a gárdát. Januárban hét meccsből hatot nyert meg úgy a csapat, hogy Szoboszlai Dominik mellett Trent Alexander-Arnold, Andy Robertson is sérült volt, Mohamed Szalah és Endo Wataru pedig a válogatottjához csatlakozott a kontinentális tornákra.

A Chelsea ellen 4-1-re megnyert bajnokin például jobb hátvéd poszton Conor Bradley robbant be. A 20 éves északír fiú gólt szerzett, két gólpasszt is adott – többek között Szoboszlai Dominik fejére is ő varázsolta a labdát.

Szoboszlai nem is győzte dicsérni ifjú társát, s egyben üzent barátjának, Trent Alexander-Arnoldnak.

Őrült harc lesz itt, Trent csak vigyázzon a helyére – mosolygott a meccs után a magyar labdarúgó.

Az persze mindenképpen jó, hogy mindenkinek megvan a helyettese, s tudunk rotálni az összeállításon. Így mindenki eleget pihenhet az erőltetett menetben.

Szoboszlai és társai vasárnap az Arsenal otthonában játszanak rangadót.

bors.hu








Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Megszakad a szívünk: visszavonul a csodálatos Toni Kroos

A Real Madrid világbajnok focistája a közösségi oldalán jelentette be, hogy mikor vonul vissza. Már a pontos időpont is megvan.

Pokoli időjárás közeleg: a fél országra riasztást adtak ki, ezeket a megyéket tarolja le a zivatar

A HungaroMet Zrt. kedd délután másodfokú (narancs) riasztást adott ki heves zivatarok veszélye miatt Zala, Somogy, Baranya, Tolna és...

Két autó karambolozott az M6-os autópályán

A baleset miatt nagy a torlódás.

Kettévált a nő teste a cannes-i vetítésen, orvost kellett hívni a nézőhöz

A vetítések előtti sorban állás közben gyakran beszélgetünk arról, hogy miért érdemes Cannes-ba járni, és általában arra jutunk,...

Rashford nélkül az angolok

Gareth Southgate 33 fős bő keretet hirdetett az első körben

Íme Schell Judit hihetetlen alakjának titka: “Fiatalabb koromban sokkal ducibb voltam…”

A Jászai Mari-díjas színésznő alakjára ma már nem eshet panasz, azonban elárulta az Adom a napom műsorában, hogy nem volt ez mindig így.

Újabb alapkamat-csökkenésre és áremelkedésre számíthatnak a magyarok

Az alapkamatvágás nem lepett meg senkit, de félő, hogy az infláció újra visszatér.

Reggel hatkor kopogtatott a NAV az újpesti alpolgármester, Trippon Norbert ajtaján

Házkutatást tartottak a DK újpesti polgármesterjelöltjénél.

Itt a meglepetés: már csak egyet léphetnek Matolcsy Györgyék?

A szolgáltatások visszatekintő árazása káros folyamat, fékezi a dezinflációt. A jegybanki cél 2025-re érhető el. Júniusban még jön...

A legendás családi birtokért küzd Elvis Presley unokája

Elárverezhetik Elvis Presley egykori otthonát, a múzeummá alakított Gracelandet.

14 évre ítéltek egy novoszibirszki fizikust „hazaárulásért"

Hazaárulás címén 14 évi fegyházbüntetésre ítélte Anatolij Maszlov 77 éves novoszibirszki fizikust kedden egy szentpétervári bíróság.

0

Sport

Drámai vallomást tett a négy focista által megerőszakolt sportriporternő

Dermesztő dolgok történtek a Hilton hotel 407-es szobájában.

Arne Slot négy játékosra alapozná a Liverpool következő szezonját

A holland előzetes elképzelései szerint Szoboszlai Dominik nagy küzdelemre számíthat a csapatba kerülésért

Ferencváros-ETO: olyan történt, ami ebben a szezonban még nem

A címvédő és veretlenül alapszakaszgyőztes FTC-Telekom hétfőn hazai pályán 1-0-ra kikapott a kupagyőztes ETO FC Győrtől a női Simple Liga […] A Ferencváros-ETO: olyan történt, ami ebben a szezonban még nem beje

Először nyilatkozott kinevezése után a Liverpool új vezetőedzője

A Szoboszlai Dominiket foglalkoztató Liverpool hétfőn kinevezte új vezetőedzőjét, a Feyenoordtól érkező Arne Slotot, aki a holland csapat honlapjának arról beszélt, hogy nehéz döntést kellett meghoznia.

Kiderült, ki az a négy Liverpool-játékos, aki kulcsember lesz az új edzőnél

Arne Slotot hétfőn mutatta be hivatalosan a Liverpool, az angol sajtó közben már arról ír, kik lehetnek az alapemberek az új menedzsernél.

Őrült első félidő, öt gól és botrányos zárás: az ETO óriásit lépett a feljutás felé a Vasas ellen

Az ETO FC Győr ugyan kétszer is hátrányba került, végül mégis 3-2-re legyőzte a vendég Vasast az NB II 33. […] A Őrült első félidő, öt gól és botrányos zárás: az ETO óriásit lépett a feljutás felé a Vas

A magyar válogatott karmestere a Benficához igazol

A 38-szoros válogatott játékos három idény után áll tovább jelenlegi együttesétől.

Kirúgták Újpestről a bulizós magyar válogatott focistát

A lila-fehérek már nyolc játékostól elköszöntek.

Kulcsemberét veszítette el Carlo Ancelotti

Újratervezés a BL-döntő előtt

Kylian Mbappé hatalmas búcsúvacsorát rendezett, a PSG sértődött tulajdonosa nem ment el

A hírek szerint 250 fő ment el az eseményre, többek között barátok és csapattársak.

A Liverpool bejelentette Jürgen Klopp utódját

A Liverpool hivatalos honlapján jelentette be, hogy 2024. június 1-től a holland Arne Slot irányítja az együttest.

A Fradi edzőjelöltje üzent a Liverpool menedzserének

A Liverpool FC egykori sikeredzője, Rafa Benítez megfogalmazta, mi lehet a kulcsa annak, hogy Arne Slot győzelmekre vezesse a „vörösöket”.

0

Bulvár

Drámai vallomást tett a négy focista által megerőszakolt sportriporternő

Dermesztő dolgok történtek a Hilton hotel 407-es szobájában.

„Két gyermekemet vesztettem el a hajóbalesetben” – Egy testvérpár is meghalt a verőcei hajóbalesetben

Egy fiatal lány holttestét már megtalálták, a nagynéni azonban még reménykedik: szülei még nem azonosították, így teljes bizonyosságunk még nincs - mondta.

Pánik a kormányban? Nem fognak a Fidesz golyói Magyar Péteren

A Tisza Párt vezérével szemben eddig hatástalan a kormányzati propaganda.  

Mága Zoltán öccse Tiszabőn indul, a Fidesz korlátozott elmeállapotára hivatkozva gáncsolta volna jelöltségét

Névtelen bejelentő küldte el a polgármesterjelölt orvosi iratait a választási bizottságnak, majd a fideszes polgármester is a mentális állapotára hivatkozott a Kúria előtt.

Most kaptuk: újabb baleset történt Verőcénél

Az ütközésről a katasztrófavédelem számolt be.

Bilirubin - Mit jelezhet a vérképben?

A bilirubin a vörösvértestek hemoglobin részének egyik bomlásterméke, a laborvizsgálat során a vérben mérhető bilirubin normálisan a vörösvértestek elöregedése és pusztulása során jelenik meg.

Budapestről vidékre költözött, ma több, mint 30 településre szállít környezettudatos menüket a vállalkozása

Manapság sokan döntenek úgy idehaza, hogy a vidéki életüket hátrahagyva Budapesten próbálnak szerencsét egy jobb munkalehetőség reményében.

Hatalmas meglepetés az befolyáslistán: Két hatalmas bukás és a Magyar Péter dilemma

Jelentősen átalakította az idei befolyáslistát a kegyelmi ügy, mivel két ismert politikus is – óriásit zuhanva - kiesett emiatt a Top50-ből. Az élmezőny ettől függetlenül stabil. Nem mellesleg Nagy Márton, Lázá

Akkora király, hogy Orbán Viktor átültette miatta a fél nézőteret

Orbán Viktor annyira megörült Sallai Rolandnak, hogy átültette miatta a Felcsút pálya nézőterét. Fotó: Facebook/Orbán Viktor A miniszterelnök híresen nagy foci rajongó. Facebook-története szerint ma is épp a felc

A tested jelez: 5+1 biztos jel, hogy túl sok szénhidrátot fogyasztasz

A szénhidrátoknak nincs túl jó hírnevük, pláne nem azok körében, akik diétáznak, de mégis nehéz ellenállni ezeknek...

blogmorzsák

A magyar honvédelem napja

A magyar honvédelem napján ünnepeljük, hogy 1849. május 21-én a Görgey vezette honvédsereg visszafoglalta Buda várát.

20+2 - ezek a hét legjobb kínai kütyüi

Ismét itt a 20+2 összeállítás, egy csomó remek akciós termékkel.

„Álmokat árulj, ne termékeket!”

Kitalálod, melyik ikon mondta?

0