Ezt olvasta már?


Orosz-kínai konzultációk az amerikai katonabiológiai programról és az űrbiztonságról

Az Egyesült Államok katonabiológiai tevékenységről, valamint a biológiai és az űrbiztonság terén való orosz-kínai együttműködésről folytak konzultációk az elmúlt két nap folyamán Pekingben - közölte csütörtökön az orosz külügyminisztérium

 

A moszkvai diplomáciai tárca szerint a felek eszmecserét folytattak a biológiai biztonságot fenyegető veszélyekről.

"Különös figyelmet fordítottak ebben az összefüggésben az Egyesült Államok katonabiológiai tevékenységére, valamint a biológiai és toxinfegyverekről szóló egyezmény (BTWC) megerősítésére" - áll a közleményben, amely szerint a tanácskozás megerősítette, hogy Kína és Oroszország megközelítése azonos a biológiai biztonság ügyében.

Az űrbiztonságról a rendszeres tárcaközi konzultációk keretében tartottak megbeszélést, amelyen a felek hangsúlyozták a szoros együttműködés és az aktív közös erőfeszítések folytatásának szükségességét ezen a téren. Rámutattak, hogy összefogásra van szükség a világűrbeli fegyverkezési verseny megelőzése érdekében, valamint mielőbb meg kell kezdeni a tárgyalásokat egy többoldalú, jogilag kötelező erejű megállapodásról a vonatkozó orosz-kínai szerződéstervezet alapján.

A felek ebben az ügyben is hangsúlyozták megközelítésük azonosságát.

MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Megszólaltak a vészjelzők a pilótafülkében: feszült percek előzték meg az amerikai repülőgép tragédiáját

Az amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Testület (NTSB) szerdán nyilvánosságra hozott helyzetjelentése szerint a vasárnap Miamiban...

MINI Aceman SE: elektromos crossover nagyvárosi élményekhez

Az Ocean Wave Green karosszériafényezési árnyalat látványos fényjátékkal helyezi előtérbe a MINI Aceman SE letisztult vonalvezetését,...

Magyar Péter bejelentette a Tisza alkotmánybíró-jelöltjeit, Ligeti Miklós is köztük van

A miniszterelnök csütörtök délután közölte, hogy ki az az öt személy, akiket a Tisza alkotmánybírónak jelölt.

Körözi a rendőrség Mohammed Alit

A 26 éves Mohammed Ali ellen elfogatóparancsot adott ki a rendőrség.

Óbudai korrupciós ügy: vesztegetéssel gyanúsítják az egyik leggazdagabb magyart

Újabb nagy név került elő az óbudai korrupciós ügyben: a nyomozó ügyészség az ország egyik leggazdagabb üzletemberét, Veres Tibort is...

Nem lett az NVVH elnöke, más pozíciót szán Ligeti Miklósnak a Tisza Párt

Az öt alkotmánybíró-jelöltet hétfőn hallgatja meg a parlamenti bizottság.

Visszavonta pályázatát Martí Zoltán, a KDNP jelöltje a Független Közmédia Testületbe

„Nem kívánok sem politikai perpatvarok középpontjába kerülni, sem előre eldöntött bizottsági ülések bohózatba illő szereplője...

Régóta várt béremelés jöhet az egészségügyben: 90 ezer dolgozó fizetése változhat

Hamarosan emelkedhet az egészségügyi szakdolgozók bére. Balogh Zoltán, a kamara elnöke szerint differenciáltabb bértáblára van szükség.

Tíz év után visszatért, mesterhármassal ünnepelt Nikolics: "Egy újabb örök emlék"

Egy évtized után ismét Legia-mezben lépett pályára Nikolics Nemanja, és mesterhármassal ünnepelte a lengyel klub 110. születésnapját.

Megvan, mitől lehetett problémás a víz a Kecskeméti Fürdőben

A Kecskeméti Fürdő belső vizsgálatot végzett a korábbi vízminőségi problémák miatt, és több intézkedést is elrendeltek. A fürdő...

Nehogy így tisztítsa ki a konvektort, mert súlyos árat fizethet: gázszerelő mondta el, mit lehet otthon és mit nem

A fűtési szezon kezdete előtt a konvektor külsejét és környékét mi is portalaníthatjuk, a műszaki karbantartást azonban bízzuk...

Ligeti Miklóst alkotmánybírónak jelöli a Tisza

Magyar Péter öt jogászt nevezett meg, akik a valamennyi jelentős jogi területet lefedik szakértelmükkel.

0

Sport

"Ez is nagyon gyenge volt" - Kegyetlenül lehúzták Kerkezt, Szoboszlai lett a meccs embere

A Liverpool győzelemmel nyitott a Bajnokok Ligájában, a magyar hősök is kellettek a sikerhez.

Horror-koponya a Tiszában, a másvilágból bámul ránk az óriás tekintete

Aligha volt sok ellensége a jégkorszak csúcsragadozójának, ő lehetett a Kárpát-medence ura.

BL: Sarkazós gólpassz után rúgott gólt Szoboszlai a nap rangadóján

Rögtön a BL első fordulójában betalált Szoboszlai Dominik.

90 millió euróért igazolhat világklasszist a Liverpool

A Premier League-ből igazolhat Andoni Iraola.

Szoboszlai Dominik volt a meccs embere, Kerkez kap hideget-meleget

Válogatottunk csapatkapitánya régi fényében csillogott.

Átverték Szoboszlait? Mégsem lesz csapatkapitány Liverpoolban

Súlyos a helyzet, új tervei vannak a Liverpoolnak Szoboszlai Dominik kárára.

Tovább gyengülhet az ETO FC Győr? Újabb kulcsjátékos távozhat a bajnokcsapattól

A játékos már a legutóbbi bajnoki meccs keretében sem volt ott.

„Ránézek, és már tudja, mit akarok csinálni” - Szoboszlai Dominik elárulta, miért működik a kémia Mac Allisterrel

Szerint ez a csapatra is jó hatással van, hogy ilyen jól megértik egymást a pályán Mac Allisterrel.

Szoboszlai gólja után Mac Allister bombája jelentette a különbséget a Liverpool BL-nyitómeccsén

Magabiztos sikerrel rajtolt a kétszeres címvédő Paris Saint-Germain.

0
0

Bulvár

Rogán Antal tárcája 2028-ig államtitokként őrizte volna a nyugdíjasokról szóló iratot

Csaknem kétmilliárd forintból térképezték fel az idősek legégetőbb gondjait, a döntés részleteit még éveken át elzárták volna a nyilvánosság elől.

Megengedte a szomszédnak, hogy használja a kútját: sokkot kapott, mikor észrevette..

Václav segíteni akart. Amikor a szomszédja kútja kiszáradt, nem hagyta víz nélkül a családot, hanem megengedte, hogy ideiglenesen rácsatlakozzanak az ő több mint húsz éve használt kútjára. Tizenöt éve ismerték

Gigászi pénzzel akarták lehúzni az autószerelők a tulajt, ő viszont megoldotta szinte ingyen

Be akarták húzni a csőbe az autószerelők az egyik gépjármű tulajdonost, de nem tudtak rajta kifogni.

Már 800 ezer megtekintés felett jár Magyar Péter videója – kiütést kapott a Fidesz

Már a 800 ezres megtekintést is átlépte Magyar Péter egyik friss videója.

„Hülye p*csa, beképzelt f*sz” a TV2 stábja állítólag ilyen szitkokat szórt a műsoruk szereplőire: bíróságig megy az ügy

A Házasság első látásra szereplői bíróságra mennek a TV2 stábja ellen. Durva, mikkel vádolják őket.

Vida Kamilla: Miért, miniszterelnök úr, maga hol volt?

Ma már több a felelőssége Magyar Péternek abban, hogy értelmes dolgokkal töltsük a közös időnket, mint bármelyik fideszesnek.

Több hullámban érkezik az eső: mutatjuk, mely térségek kapnak 30 millimétert és kik maradnak ki

Több térség is számottevő csapadékot kaphat a következő napokban. A közeledő hidegfront azonban korántsem egyenletesen öntözi meg az országot: a Dunántúl nyugati és északnyugati részén jóval több eső várhat

„Eljött a bosszú napja” – a Mandiner eltűnése után megszólalt a Konfront is

Elérhetetlenné vált a Mandiner honlapja, a volt mandineresek a Facebook-on reagáltak a történtekre.

Váratlan döntést hozott a MOHU: ezeket a hulladékokat már nem lehet leadni a gyűjtésen

Elektronikai hulladékot már nem vesznek át az önkormányzati veszélyeshulladék-gyűjtésen Ferencvárosban, miután a MOHU egy friss döntés alapján nem fogadja be ezeket.

Rég láttuk Sarka Katát: a friss címlapon alig ismertük fel

Sarka Kata manapság kerüli a rivaldafényt, egy divatbemutatón fotózták le mégis.

0