Ezt olvasta már?

0

Négy riválisa lesz Tóth Bertalannak az MSZP elnöki posztjáért

Tragikus vereség, de nem halálos csapás az MSZP-nek, a baloldalnak az áprilisi országgyűlési választás eredménye - mondta az MSZP választmányának elnöke a testület szombati ülése után az MTI-nek.


hirdetés

Hiller István elmondta, a választmány az április országgyűlési választás értékelését folytatva állapította meg, hogy "tragikus vereség" volt az április választás, de ellentétben Lengyelországgal "nem halálos csapás a baloldalra".

Az MSZP megőrizte parlamenti helyét és fenntartja a frakciószövetséget a Párbeszéddel - mondta, jelezve: folytatják a munkát, 650 ezer magyar ember érdekét képviselik és tovább kívánják bővíteni a szavazóik számát.

Az MSZP választmányának elnöke közölte, a továbblépés lehetőségét a vitában a többség főleg a vidéki, elsősorban a kis- és közepes városi szervezetek újraépítésében látta.

A többség szerint először meg kell erősíteni az MSZP-t, ha ez sikeres lesz, akkor érdemes a szövetségkötéssel foglalkozni - összegezte Hiller István, aki elmondta azt is, az MSZP-Párbeszéd frakciószövetség fenntartását a döntő többség támogatta.

Beszámolt arról is, hogy azok, akik az MSZP elnökjelöltségére pályáznak, június elején vidéken négy helyszínen - Győrben, Pécsett, Kecskeméten, Nyíregyházán - , majd Budapesten ismertetik a programjukat.

Hiller István elmondta, jelenleg Bródy Gábor, az MSZP választmányának tagja, Kunhalmi Ágnes volt budapesti pártelnök, Mesterházy Attila volt pártelnök, Szanyi Tibor európai parlamenti képviselő és Tóth Bertalan frakcióvezető tervezi, hogy indul a június 17-i tisztújító kongresszuson az elnökségért.

A politikus elmondta, a választmány ülésén bejelentette, nem indul újra a testület elnöki posztjáért. Közölte, ez semmiféle elhatárolódást vagy eltávolodást nem jelent.

Hiller István döntését azzal indokolta, két éve programalapú munka tervével pályázott a választmányi elnöki posztra, két színvonalas, karakteres baloldali programot alkottak, de a választási kampányban ezekről alig volt szó. Tudomásul kellett vennie, hogy ezeknek a programoknak "a valós hozzáadott értéke" a választási kampányban csekély volt - tette hozzá.

Kitért arra is, Tóth Bertalan javaslatára úgy döntöttek, hogy a helyi szervezetekre bízzák a legmegfelelőbb jelölt kiválasztását, a legjobb együttműködés kialakítását a következő időközi polgármester- vagy önkormányzati képviselő-választásokon.

Arra a kérdésre, volt-e szó a választmány ülésén arról, hogy Molnár Gyula lemondott pártelnök az elnökség tudtán kívül egy pénzügyi támogatást is tartalmazó megállapodást írt alá, Hiller István közölte, olyan vélemények hangzottak el, hogy ez politikai felelősség kérdésébe tartozó ügy volt és azzal, hogy Molnár Gyula lemondott az elnöki posztról, vállalta a politikai felelősséget.

 








Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

A Barcelona BL-győztes védőjével erősítene az Atlético Madrid

Marcos Alonsot szereznék meg a Matracosok.

Ennyi kocsit vesznek most az oroszok

Az oroszországi új autóeladások októberben 159,2 százalékkal 112 ezer 238-ra emelkedtek éves szinten. 2011-hez képest azonban jelentős a...

A filmtörténelem egyik legszomorúbb jelenete, ami kiverte a rajongóknál a biztosítékot

A Jurassic World traumatizáló dinoszaurusz-halála, Hollywood egyik hatalmas baklövése.

Magyar Péter: A tévévita és a tüntetés 50 méterre lesz az étteremtől, ahol Tiborcz István szokott a Fidesz vezetőivel milliós pezsgőket inni

A Tisza Párt politikusa Kecskeméten azt is közölte: fel fogja jelenteni a közmédia vezetőjét, Papp Dánielt, akinek az irányítása alatt...

A fényvédők 75%-a nem nyújt elég védelmet, de akkor hogyan napozzunk?

Döbbenet, mennyire kevésbé hatnak a fényvédőként eladott termékek, ami már csak azért is szomorú, mert a lakosság jelentős része...

Felgyújthatták! Az anyja és annak élettársa is felelősek lehetnek a tízéves kárpátaljai kisfiú tragikus haláláért

Egy tízéves kárpátaljai kisfiú haláláért az édesanyja és annak élettársa is felelős lehet – derült ki a rendőrségi nyomozás során.

Hónapokig is eltarthatnak a Nápoly környéki földrengések, új evakuációs tervet készít az olasz hatóság

A város és környéke egy szupervulkánra épült, hétfő óta gyakran erős rengéseket mérnek, ezért nagy az aggodalom a 80 ezer fős...

A Szuverenitásvédelmi Hivatal máris kimutatta az ellenzéki szuverenitássértést

Az ellenzék állítólagos külföldi kampányfinanszírozását vizsgálta a Lánczi Tamás vezette szervezet.

Ben Affleck exe is felfigyelt a válási pletykákra, és határozott üzenetet küldött a volt férjének

Minden jel arra utal a pletykák alapján, hogy Ben Affleck és Jennifer Lopez házassága a szakadék szélén táncol. A későbbiekben kiderül,...

Sarah Jessica Parker ruhái felrobbantották az internetet.

Már kezdetét is vette a Szex és New York És egyszer csak... című sorozat új évadának forgatása, úgy tűnik, hogy a stáb ezúttal is...

Kiszabadult a koronavírus „hajnaláról” tudósító vlogger

Szabadon engedték Kínában azt a sanghaji vloggert, akit 2020-ban négy év börtönbüntetésre ítéltek azzal a váddal, hogy a...

Mitől viszkethet a végbéltájék? Ez a parazita is okozhatja, ha éjszaka érzi

Milyen betegségek állhatnak a viszketés hátterében? Szükséges-e orvoshoz fordulni?

Sport

Szörnyű tragédia: 40 évesen halt meg a csupaizom sportoló

A németek pankrátorának halála lesújtotta a pankrátorok közösségét.

Kőművesként dolgozik tovább Jürgen Klopp

Aki azt hiszi, hogy Jürgen Klopp megőrült, nagyot téved. A Liverpool volt edzője ugyanis könnyen lehet, hogy tényleg kőművesnek áll. A német edző Mallorcán ökológiai családi paradicsomot tervez.

Mutatunk 10 bomba fotót az egyik legszexibb sportolóról

Paige Spiranac sokat megmutató, de legalább ennyit sejtető ruhában jelent meg.

„Leköpte az előző klubját.” - Sztankovics kinevezésének nem minden orosz szurkoló örül

Ahogy arról múlt héten beszámoltunk, Dejan Sztankovics szerződést bontott a Ferencvárossal, és a következő idénytől a Szpartak Moszkva edzője lesz. Az orosz sajtó egyöntetűen jól fogadta a szerb szakembert, ám a

Megszólalt a Fradi egyik edzőjelöltje: „Nem feltétlen a bajnoki címért szeretnék küzdeni”

Portugáliában, egy Nemzetközi Labdarúgó Kongresszuson tartott beszédet Rui Vitória, akit a Ferencvárossal is szóba hoztak az előző héten. A rutinos edző elmondta, csak akkor tér vissza, ha minden feltétel adott a ny

Két perc alatt nyert 400 milliót a 2570 tulajdonosának.

Valljuk be, Magyarországon kevesen figyelik a tengerentúli lóversenyek eredményeit, akik mégis, azoknak nem mondunk újat azzal, hogy a hétvégén a híres, 149. alkalommal (!) megrendezett Preakness Stakes-t a Seize the Gre

Most dőlt el a kapuskérdés a magyar fociválogatottban? - videó

Gulácsi Péter megint benne van a Bundesliga öt legjobb kapusa között. Ezek után nem lehet kérdés, hogy ki lesz a magyar válogatott első számú kapusa a közelgő Európa-bajnokságon.

Meghalt a legendás olimpiai úszóbajnok

A korábbi klasszis rákkal küzdött.

„Sosem éreztük magunkat külföldinek Magyarországon” - exkluzív interjú Marco Rossival és Chema Rod...

Sok a közös bennük. Mindketten 12 éve érkeztek Magyarországra, mindketten otthonra leltek itt, mindketten szövetségi kapitánynak vallhatják magukat. Bár az első itteni napjaik nem teltek könnyen, ma már életük legj

Kökény Bea: „Az én idegeim ebben a két hétben ki fognak készülni, ez biztos”

A Sportál sorozatában kilenc olyan sportág egy-egy legendája a vendégünk a stúdióban, amelyeknek a képviselői Párizsban is jó szereplésre számíthatnak. A meghívottak mindegyike maga is olimpiai bajnok (kivétel a k

A Manchester United meghozta a döntést Ten Hagról

Mindegy, hogy mi lesz az FA-kupa döntőjének kimenetele, a Manchester United nyáron megköszöni Erik ten Hag munkáját...

0

Bulvár

Van egy olaj, ami szinte minden bőrbetegséget gyógyít

A hazánkban is népszerű és jótékony hatású ricinus- és kókuszolaj után itt az ideje, hogy szót ejtsünk az argánolajról is, ami – bár nagyon egzotikus környezetből származik –, legalább annyira fantasztikus

Háborognak a szülők: egyre gyakoribb a "FOPO" jelenség a fiatalok körében

Mutatjuk a jeleket, amikkel te is kiszúrhatod ezt a nagyon káros szokást.

Erre a lépésre még Magyar Pétertől sem számítottunk

E-kereskedelembe vágott a Tisza Párt. Ha akar, drága pénzért tetőtől-talpig „tiszás” lehet a szimpatizáns.

Sose találod ki, mi károsabb az egészségedre, mint napi 15 szál cigaretta 

Ezúttal nem egy preventív cikkel találod szembe magadat, amiben azt vizsgáljuk, milyen káros hatásai vannak a dohányzásnak. Egy alattomos veszély fenyeget minket nap, mint nap, ami felér 15 szál cigaretta elszívásáva

Júliustól új, kötelező felszerelés kell az autókba

Egy uniós rendelet kötelezően előírja, hogy minden új járműnek tartalmaznia kell a közlekedést érintő eseményekkel, balesetekkel kapcsolatos adatok rögzítésére szolgáló EDR-rendszert.

Óriási a riadalom, határaik átrajzolásával fenyegetnek Putyinék két uniós országot?

Oroszország bejelentette, hogy egyoldalúan újraértelmezi a tengeri határát, könnyen lehet, hogy Finnország és Litvánia rovására. Az orosz védelmi minisztérium tervezete jónéhány szigetet és egy földnyelvet is é

Lázár János keményen üzent azoknak, akik otthagyják a Fideszt

Hangsúlyozta, Magyarországnak csak a béke lehet az érdeke és az, hogy megőrizze függetlenségét Nyugat és Kelet között. A kormány próbál hűséges és lojális NATO-tag és okos európai uniós tag lenni, de ez nem j

Magyar nagyvárost nevezett Európa leglehangolóbb településének egy külföldi videós, nem tette zsebre a reakció...

Jó néhányan vérig sértődtek a jellemzés miatt, mások inkább rákontráztak.

Ha csak ezt a két vitamint szeded, csökkenhet a rák kialakulásának kockázata

Mindannyian tudjuk, hogy sajnos a rák az egyik leggyakoribb, gyógyíthatatlan betegség szerte a világon. De gondoltad volna, hogy már olyan apró dolgokkal is csökkentheted a kockázatát, mint bizonyos vitaminok szedése?

Reagált a köztársasági elnök Dobrev Klára vádjaira

A Sándor-palota jogi lépést helyezett kilátásba.

0