Ezt olvasta már?


Matolcsy György elmondta, miért vásárolt Magyarország 110 tonna aranyat

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábbi elnöke kedd este újabb videót töltött fel YouTube-csatornájára, melyben Magyarország aranytartalékának történelmi jelentőségű növeléséről beszélt, melyet az elmúlt 12 év egyik legnagyobb sikerének nevezett.

DSC0235

A Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke YouTube-csatornáján tett közzé egy videót, melyben többek között arról beszélt, hogy 3,1-ről 110 tonnára növelték az aranytartalékot, majd szó volt az arany értékékének százszoros növekedéséről, valamint a jövőben elérkező új kettős pénzügyi világrendszerről, melyben szerinte Budapestnek fontos szerepe lehetne.
Elmondása szerint 2017-ben Magyarország mindössze 3,1 tonna aranytartalékkal rendelkezett, amely 125 millió dollár értékű volt. A 2018-ban elindított nyolcéves arany-felhalmozási program eredményeként 2025-re ez 110 tonnára nőtt, amelynek értéke 12 milliárd dollár lett.


Magyarország tehát egy 12 milliárd dollár értékű aranytartalékkal rendelkezik a Magyar Nemzeti Bankban. Természetesen megvan, ahogy ez a napokban ki is derült

– jelentette ki. Majd hozzátette, hogy a százszoros értéknövekedés részben a mennyiség, részben pedig az arany árának 300 százalékos emelkedéséből adódott.

Az aranytartalék növelését három szakaszra osztotta: 2018-ban hazahozták a Londonban tárolt 3,1 tonnát, majd a tízszeresére, több mint 30 tonnára emelték, 2021-ben további 63 tonnát vásároltak, majd 2025-ben újabb 15,5 tonnát szereztek be. Kiemelte:

A Magyar Nemzeti Bank összesen 5,8 milliárd dollárt fektetett be aranyvásárlásba, amely 12 milliárd dollárt ér és több mint 6 milliárd dollárt nyert az MNB, amely 2500 milliárd forintnak felel meg.

Az összeget azonban nem fizethetik be osztalékként a költségvetésbe.

Az MNB korábbi elnöke szerint az aranyvásárlás stratégiai döntés volt, amelyet geopolitikai és nemzetstratégiai megfontolások vezéreltek. 2016 körül úgy látták, hogy egy kettős világrendszer alakul ki – egy nyugati dollár-alapú és egy keleti, kínai jüan-központú rendszer. Ebben a rendszerben az arany felértékelődik, és nemcsak pénzügyi-védelmi eszköz, hanem politikai és geopolitikai súlya is van. Mivel a magyar kormány erőteljes külpolitikát folytatott az Európai Unión belül, szükség volt egy „arany horgonyra”.

Nemzetstratégiai szempontból azért tartja fontosnak, mert „az elmúlt hetven-nyolcvan évben, amikor tulajdonképpen csak azt engedték oda a tárgyalóasztalokhoz, akinek volt aranya”. Hozzátette, hogy Magyarország elsők között kezdte meg 2018-ban az aranyvásárlást, amelyet 2021-től már gyakorlatilag minden ország követett. Ezzel a térségben egy főre eső aranytartalékban vezető pozícióba került, megelőzve Lengyelországot, Romániát és Csehországot.

A kettős világrendszer kialakulását 2050-re jósolja. A nyugati világ megtartja a dollárra épülő rendszert, amelyet arany, kriptovaluták és jegybanki digitális valuták (CBDC) egészítenek ki, a BRICS országok pedig egyre jobban levállnak majd a dollárról. Magyarországnak szerinte olyan pénzügyi rendszerre van szüksége, amely folyosót ad a két világrendszer között – hasonlóan Dubajhoz, Szingapúrhoz, Budapest is lehet ilyen pénzügyi átjáró.

index







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Fordulat a Humanistáknál: csak papíron indítanak jelölteket, akik egyéniben a Tiszára kérik a szavazatokat

Cseh Katalin és Barabás Richárd ezzel a trükkel kerülné meg a választási törvényt. Így a listás szavazatokért versenyezhetnek,...

A hormonrendszer nem viccel – mi állhat a pluszkilók és a fáradékonyság mögött 40 felett?

Erre a kérdésre is választ kaphatunk a Diagnózis egészségpodcast legújabb epizódjából. A szakértő vendég, dr. Csomai Zita érthetően...

Közérdekű adat, hogy a VIP-rendszert hányszor használták

Pert nyert az Átlátszó a Honvédkórház ellen a VIP-betegek nyilvántartásával kapcsolatban Nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva titkolta...

Lázár János nagy napja: a KSH után a bécsi ügyészség örvendeztette meg a minisztert

A bécsi ügyészség elrendelte a Magyarországról kivitt Klimt-festmény lefoglalását.

Óriási mérföldkövet ért el Jeff Bezos űrrakétája: egyértelmű kihívót kapott a SpaceX

A Blue Origin New Glenn űrrakétája csütörtökön teljesítette első éles bevetését, amelynek keretében pályára állította a NASA...

Kiadta az utasítást Donald Trump kormányzata: a túlsúlyos embereket mostantól nem engedhetik be Amerikába

Az amerikai külügyminisztérium nemrég kiadott új bevándorlási irányelve szerint megtagadhatják az Egyesült Államokba beutazni...

Annyira súlyos támadás érte Oroszországot, hogy vészhelyzeti állapotot kellett hirdetni

Regionális vészhelyzetet hirdetett Novorosszijszk vezetése, mivel a térséget az éjjel súlyos ukrán dróntámadás érte – számol be a...

Hiába a barátság, Ficóék nem csatlakoznak Orbán Viktor frakciójához

Pedig tárgyalt a Patriótákhoz való belépésről Robert Fico pártja, a Smer.

Ingyen adják ezt a játékot – de csak rövid ideig él az ajánlat

Évek óta az Ubisoft legjobb és legeredetibb címe.

Csak ámulnak az elemzők: meglódult a kínai óriás, mesés profitra tett szert

Tekintélyes volumenű növekedést produkált a kínaiak netes gigacége, több milliárdos hasznot tett zsebre.

Írja be a naptárba: megvizsgálták Hitler DNS-ét, kétrészes dokumentumfilm jön róla

Genetikusok egy vérminta alapján elemezték Adolf Hitler DNS-ét, amely nemcsak a náci diktátor származására adott választ, de a mentális...

0

Sport

Marco Rossi kritikus volt az örmény–magyar után: Ha úgy játszunk az írek ellen, ahogy ma, akkor...

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nem volt tökéletesen elégedett az örmények elleni győzelem után.

Schäfer szerint undorító dolgok történtek Jerevánban, Szalai nem aggódik az írek miatt

Tóth Alex izgult, hogy a kapufája után nehogy az ő hibájára faragjon rá a válogatott Örményország ellen.

Videón a pillanat, ahogy menyasszonya rajtakapja szeretőjével a futballsztárt

Állítólag csak szakmai jellegű baráti találkozó volt…

Portugália kilőhetné a magyar válogatottat a pótselejtezőre, de nagy bajban van – kövesse élőben.

Az örmények legyőzése után a dublini mérkőzésre kellett figyelnünk.

Váratlanul keserű lett a különben sem édes jereváni győzelem

A szurkolókon szerencsére, ahogy Jerevánban, a Puskás Arénában sem múlik semmi.

Íme, a magyar válogatott kezdőcsapata Örményország ellen

Marco Rossi kihirdette kezdőcsapatát az örmények elleni idegenbeli világbajnoki selejtezőre. A találkozó 18 órakor kezdődik.

Óriási meglepetés a magyar válogatott csoportjában: a portugálok kikaptak

Írország simán legyőzte a portugálokat Dublinban.

Videón Ronaldo piros lapot érő könyöklése, Portugália akár még le is maradhat a vb-ről

Hirtelen bonyolult lett a helyzet az F csoportban, még egyenes ágon is kijuthatunk a vb-re.

Lisztes négy perc után gólt szerzett csereként beállva, de utána lecserélték

A magyar U21-es válogatott felkészülési mérkőzésen 3-0-ra győzött a Feröer-szigetek ellen.

Ilyen körülmények között még nem játszott a magyar válogatott a vb-selejtezőkön

A magyar szurkolók tüzesen készültek az Örményország elleni találkozóra.

Az örmény kapitány megfenyegette a játékosait, üzent a ziccert hibázó csatárának is

Arajik Elojan kihagyott helyzete után Örményország minden esélye elúszott a vb-részvételre.

Így juthat ki a magyar válogatott pótselejtező nélkül a világbajnokságra

Mutatjuk, hogyan zárhat első, második és harmadik helyen Magyarország a csoportjában!

0
0

Bulvár

Jön a kötelező katonai sorozás: minden 18 évnél idősebb férfit megvizsgálnak Németországban

Németország 2026-tól bevezetheti a kötelező sorozást: minden 18 év feletti férfit megvizsgálnak, alkalmas-e katonának.

Brüsszel nyert az Orbán-kormánnyal szemben

Sérti az uniós jogot a Magyarország által bevezetett olyan eljárás, amely bejelentési kötelezettséghez kötötte az építőipari nyersanyagok és építőanyagok kivitelét, és az állam számára elővásárlási, ille

Magyar Péter: Nincs esély arra, hogy az elfideszesített állam megpuccsolja a választási eredményt

Nagyinterjú a Tisza Párt frontemberével, melyben alapkérdésünk, hogy miért csinálja ezt az egészet. A portréinterjúban szóba került az elveszett barátság, a G-napok, az elégett plakátok, arról, vajon kispadoztatt

Ekkor robban be a brutális tél Magyarországra, ez lesz a leghidegebb időszak az országban

Intenzív téli lehűlés várható: az érkező kontinentális hidegfrontok erős fagyokat, tartós hőmérséklet-csökkenést és visszatérő havazást jeleznek előre.

8 dolog, amit soha ne dugj elosztóba – Figyelmeztetnek a villanyszerelők

Az elosztók hasznosak lehetnek, de nem minden elektromos eszközhöz alkalmasak. Szakértők osztják meg, mely háztartási gépeket ne csatlakoztass elosztóba a biztonság érdekében.

A Fidesz-kormány volt minisztere szerint Trumpék hülyét csináltak a magyar küldöttségből

Pálinkás József szerint az Egyesült Államok valójában nem akart mentesítést adni Magyarországnak az orosz energiahordozókra kivetett szankciók alól, a magyar kormány mégis ezt kommunikálta, ezzel pedig saját magá

Ijesztő, mi tart felénk: a NASA figyelmeztetést adott ki

A jelenség geomágneses vihart idézhet elő.

0