Ezt olvasta már?


MSZP: meg kell kezdeni a felkészülést a jövő évi önkormányzati választásra

A 2024-es önkormányzati választásokra történő felkészülés megkezdését sürgette pénteken az MSZP társelnöke. Kunhalmi Ágnes szerint a helyieknek kell kiválasztania azt az egy ellenzéki jelöltet, aki a kormánypárti kihívója lesz helyben.


hirdetés

A szocialista politikus az MSZP Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, "nincs demokratikus és jóléti Magyarország erős önkormányzatok és erős önkormányzatiság nélkül".

Hozzátette: akkor amikor a Fidesz elvonja a forrásokat az önkormányzatoktól, a településen élőkkel "babrál ki".

A társelnök azt mondta, nem véletlen, hogy a Fidesz 2024-ben egy napra szervezte az önkormányzati és az európai parlamenti (EP-) választásokat. A Fidesz nem akarja, hogy a polgármesteri kampányok a településen elért eredményekről szóljanak, hanem "vastag brüsszelezést, szuverenitáskérdést és identitáskampányt akar csinálni".

Kunhalmi Ágnes elmondta, az MSZP levéllel fordult a többi demokratikus párthoz, hogy a helyi együttműködések érdekében kezdjék el a tárgyalásokat. Jelezte, a demokratikus ellenzéki pártok többsége nyitott volt a kezdeményezésre.

A társelnök úgy látta, helyben kell megállapodni és az egyetlen, a legjobb ellenzéki jelöltet kell kiválasztani a Fidesz jelöltjével szemben.

Hozzátette: ha az együttműködő felek nem tudnak megállapodni, akkor előválasztásra van szükség.

Kunhalmi Ágnes azt mondta, a helyi választásokba a civileket is be kell vonni, minden településen meg kell találni azt a konstrukciót, amellyel meg lehet mozdítani az ellenzéki szavazókat. Ez lehet egyesületi forma, vagy pártlogók feltüntetése, vagy civilek és pártok együttműködése - részletezte.

A politikus közölte, az MSZP eddig 11 polgármesterről nyilvánította ki, hogy ha indulnak az önkormányzati választáson, támogatják őket. Ide sorolta Lengyel Róbertet (Becsülettel Siófokért Egyesület) Siófok polgármesterét, Gajda Pétert (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP), a főváros XIX. kerületének vezetőjét, Horváth Csabát (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP), a XIV. kerület polgármesterét, Bónis Imrét (MSZP), a Baranya vármegyei Sámod 1990 óta hivatalban lévő vezetőjét, továbbá Nemény Andrást (Éljen Szombathely! Egyesület- Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP-MKKP-Szolidaritás-Mindenki Magyarországa), Szombathely polgármesterét, Fehér Lászlót (Cselekvő Összefogással Celldömölkért Egyesület), Celldömölk polgármesterét, Szabó Józsefet (MSZP), aki Répcelakot vezeti, valamint Péterffy Attilát (Mindenki Pécsért Egyesület), Pécs polgármesterét.

Kunhalmi Ágnes elmondta, támogatják a szocialista Kormos Annát, aki Mezőcsát, Márton Rolandot, aki Székesfehérvár, Csige Tamást, aki Hajdúdorog, Grőber Attilát, aki Pápa, Somlyódy Csabát, aki Budapest X. kerületében, Csizmazia Ferencet, aki Budapest XVI. kerületében, Lukoczki Károlyot, aki a főváros XVII. kerületében és Pajin Bálintot, aki Budapest XXII. kerületében lenne polgármester.

 

 

MTI







0

hírek innen, onnan

Kaviár, rák, kígyóhús – Horváth Éva kisfiainak kedvenc ételei

Már második éve, hogy Horváth Éva és családja a hideg hónapokat Balin élik. A sztáranyuka gyermekei imádnak kint élni, beszélnek...

Ön szerint megnyerik Krausz Gáborék a Dancing with the Starst? – szavazás

Szombat este a döntőjéhez érkezik a Dancing with the Stars idei szériája.

Orvosokra csaptak le a hajdú-bihari nyomozók – videó

A rendőrség költségvetési csalási ügyekben fogott el két orvost Hajdú-Bihar vármegyében. A szolgáltatásaikat szórólapokkal,...

Így költ a hatalom milliárdokat Facebook-propagandára

Így költ a magyar politika, a hatalom és a propagandagyár milliárdokat Facebook-hirdetésekre.

Pápai Joci megmutatta a lányát, aki már 18 éves

A Sztárban sztár leszek! mestere ritkán szerepel a családjával.

Tegyük be egy kalapba a nőket, az iskolákat, az orvosokat és a programozókat – mi áll össze?

2024. A Las Vegasban megrendezett re:Invent konferencián adott betekintést a közeljövő alakulására vonatkozó előrejelzéseibe Werner...

Népszava: Több állami egészségügyi intézményt olvaszthatnak be a Semmelweis Egyetembe

Az integrációval értékes ingatlanok kerülhetnek át az állami vagyonból alapítványiba.

Itt a várt hivatalos bejelentés: kedvező irányban módosították az új napelemes pályázatot

A korábban bejelentetthez képest valóban nagyobb kapacitású rendszereket is támogat majd az új lakossági napelemes-energiatárolós...

Orbán Viktor ünnepel: 2024-ben a magyar emberek már nem azért fognak dolgozni, hogy ne legyen rosszabb

A miniszterelnök reményteljesnek tartja a jövő évet. Orbán Viktor pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában...

Távvezérelt 5-ös modellekkel tesztel az Alpokban a BMW

Az új BMW 5-ös sorozat dinamikus menetstabilizáló rendszere (DSC – Dynamic Stability Control), hajtásfüggő kipörgés-korlátozása és...

Összefogtak a fizetős Facebook ellen a fogyasztóvédelmi szervezetek

Több mint 20 fogyasztóvédelmi szervezet szerint nehéz helyzetbe hozta a felhasználóit a Facebook.

0

Sport

A bírót szidta a vereségért a Csukaricski edzője

Igor Matics ugyanakkor elismerte, hogy a meccs végén már nem bírták el a Fradi állandó nyomását.

Itt van a Fradi utolsó pillanatban lőtt győztes csodagólja - videó

A zöld-fehérek csatára a 98. percben óriási bombagólt vágott a Csukaricski kapujába.

98. perces góllal nyert a Fradi Szerbiában

Nagyon sokáig úgy tűnt, pontot sem szerez Szerbiában a Ferencváros, végül hárommal távozott a Cukaricki otthonából a magyar bajnok.

Rendőröket gyújtottak fel, tomboltak a meccs előtt a szurkolók - képek

Angliában csaptak össze a szurkolók a rendőrökkel a Konferencia-liga meccs előtt.

Liverpool: Szoboszlai kritikát kapott

A Liverpoolhoz közeli Echo újságírója, Ian Doyle pihenőre küldené a következő hetekben Szoboszlai Dominikot, mert szerinte visszaesett a teljesítménye az […] A Liverpool: Szoboszlai kritikát kapott bejegyzés elősz

A csapatok életével játszanak a kézilabdázás ostoba nagyurai

A női világbajnokság 32-esre felmumpált mezőnyének a világon semmi értelme nincsen.

Szoboszlai Dominik nélkül nyert, továbbjutott El-csoportjából a Liverpool

A 19-szeres angol bajnok 4–0-ra kiütötte a csoportutolsó LASK Linzet.

Mutatjuk, mi kell a Fradi továbbjutásához

Akár még csoportelső is lehet az Európa-konferencialigában a Ferencváros.

0

Bulvár

Meghalt a Szex és New York sztárja

A szép kort megélt Tony-díjas színésznő, Frances Sternhagen természetes halállal hunyt el. Ismerhettük a Vészhelyzetből, a Cheersből és a Szex és New Yorkból is.

Sírt és rohamot kapott az ítélet hallatán a kemecsei nő, akinek kinyomta a szemeit a volt párja

Gy. Attila 20 év fegyházat kapott. Mentőt kellett hívni az áldozathoz.

Eljárás indul a Sztárbox ellen, miután Fluor Tomi azt kiabálta: „mindent megbaszunk”

A médiahatóság szerint „az erőszakos tartalom propagálása, reflexió nélküli bemutatása veszélyeket hordozhat a gyermekkorú nézőkre”. A Reggeli egyik adása miatt is eljárás indult.

Ez a gyógyító köved a születési hónapod alapján – Ezért tud segíteni

Mit szólnál egy olyan gyógyító kőhöz, ami jól mutat a lakásban, ékszerként kifejezetten divatos, és bevonzhatod vele életedbe a boldogságot?

Stahl Judit házas volt, amikor teherbe esett valakitől, mára a férje és a lánya apja is jó barátok

38 éve házas, a lánya 19 éves, és nem a férj az apa - ennyi másoknál elég lett volna egy váláshoz, Stahl Juditéknál elég volt egy jól működő mozaikcsaládhoz.

Brutális erejű ütés találta el a Földet

Mi történhetett, mekkora a baj?

Holtan találták egy erdőben a fiát gyászoló kecskeméti apát

Az 53 éves férfi nem tudta feldolgozni a fia elvesztését.

„Anya nem akar visszamenni Magyarországra” – a Hoztok nekünk túrórudit? című kötetet ajánljuk

„Az otthon nem egy földrajzi hely, hanem egy hely a szívemben, amit érzek, amikor rágondolok.” Gyerekektől származó szívszorító mondatok egy új kötetből, amit Both Gabi ajánl figyelmetekbe:

Az alacsony érzelmi intelligenciával bíró emberek ismérvei – Kétszer is gondold meg, mit mondasz nekik.

Van egy ismerősöm, akinek félelmetesen jó memóriája van, hihetetlenül tájékozott, és az egyik legokosabb ember, akivel valaha találkoztam. Azonban a hétköznapi dolgokat, az érzelmeket tekintve annyira rosszul látja

blogmorzsák

A pápa, aki egy másik pápa fia volt, majd végül éhen halt

A hatodik század egyik legkülönösebb szentje volt a pápa, aki egy másik pápa fiaként született, s feltehetően éhen halt.

Pest Megyei Piros: Gyömrőtől Isaszegig

A Gödöllői-dombságban.

0