Ezt olvasta már?

0

Lengyelország Patriot rakétákat vásárol az Egyesült Államoktól

Lengyelország Patriot légvédelmi rakétákat vásárol az Egyesült Államoktól - az erre vonatkozó megállapodást ismertető sajtóértekezletet szerda este, röviden Donald Trump amerikai elnök Varsóba érkezése előtt a lengyel nemzetvédelmi tárca honlapján jelentették be.


hirdetés

A közlemény szerint Antoni Macierewicz nemzetvédelmi miniszter csütörtök reggeli sajtóértekezletén számol be az amerikai és a lengyel védelmi minisztériumnak a Patriot rakéták adásvételére vonatkozó megállapodásának az aláírásáról. A tájékoztatás nem részletezi, hogy végleges vagy előzetes szerződésről van-e szó.

Macierewicz márciusban közölte: Varsó az év végéig kötne megállapodást a ballisztikus rakéták és robotrepülőgépek megsemmisítésére alkalmas Patriot rakétaütegek megvásárlásáról. A 30 milliárd zloty (mintegy 7,6 milliárd dollár) értékű, Wisla (Visztula) elnevezésű légvédelmi program keretében összesen nyolc rakétaüteget telepítenének Lengyelországba.

A Patriot rakétarendszerek beszerzését 2015 áprilisában az akkori lengyel elnök, Bronislaw Komorowski irányozta elő, bejelentve: Lengyelország az ukrán válság miatt felgyorsítja rakéta- és légvédelmi rendszerének a fejlesztését. Az erre kiírt pályázat előkészítő szakaszát 2014 nyarán zárták le, a legnagyobb esélyes a Patriotokat gyártó amerikai Raytheon cég.

A lengyel sajtó az utóbbi napokban arról számolt be: a folyamatban lévő lengyel-amerikai tárgyalások során a lengyelországi fegyvergyártók részesedésére és a technológiák megosztására vonatkozó úgynevezett offset tárgyalások a kulcsfontosságúak. A korszerű Patriot rendszer 360 fokos radarlefedettséget biztosítana.

Korábbi bejelentések szerint az első ilyen üteg a szerződéskötést követő két éven belül érkezne Lengyelországba.

 








Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Van, aki kirúgásnak, Nagy Márton racionalizálásnak hívja több mint kétezer postás elküldését

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter bejelentette, hogy a Magyar Posta működésének racionalizálása érdekében 354 postát zártak be, a...

Horrorsérüléséről és a futballon kívüli életéről is beszélt a magyar válogatott korábbi focistája

A Fradi egykori csapatkapitánya, azt is elárulta, mi a legnagyobb célja.

Titkos orosz elemzés: Ukrajna legyőzése új világrendet hoz

Lélektani eszközökkel, propagandával is gyengíteni kell a Nyugatot a politikai, katonai és gazdasági lépések mellett. Egyebek között ezt...

Az Orbán-Zelenszkij-találkozóról egyeztetett az ukrán és a magyar külügy

Ukrán és magyar tisztviselők telefonbeszélgetést folytattak, hogy megvitassák a kétoldalú kapcsolatokban elért eredményeket. Andrij...

A DK üzent a kétfarkúaknak, hogy ne induljanak más ellenzéki polgármester-jelöltek ellen, kár, hogy előtte a hegyvidéki DK-s jelölt szólt, hogy ő azért bedobja magát Kovács Gergely ell...

„Egy közös ellenzéki jelöltnek kell a Fidesz jelöltjével szemben indulnia” – szögezte le a Demokratikus Koalíció. A vitából a...

Hogyan írja át a mesterséges intelligencia az orvostudományt?

A robotika már nem a jövő, hanem a jelen: Magyarországon is forradalmasítja az orvostudományt. A mesterséges intelligencia alapú gépek nem...

Jótékonysági koncertet tartott Szolnokon Mága Zoltán: egy leukémiás lány gyógyulását segítette az összegyűjtött pénzzel

Mága Zoltán visszatért a gyökereihez és újra Szolnokon koncertezett egy jó ügy érdekében. A világhírű hegedűművész egy leukémiás...

Világhírű tenorista vezette körbe mesés birtokán a magyar rádió stábját – fotók

Paradicsomi birtokán fogadta a Kossuth rádió stábját a világhírű olasz tenorista, Andrea Bocelli fia.

Ezrek tiltakoznak a Kanári-szigetekre érkező turistaáradat ellen

A sok turista miatt már fenntarthatatlan a helyi lakosok élete.

Úgy fogja élvezni a milliárdos elit a párizsi olimpiát, amire még nem volt példa

Paloták, jachtok, magánséfek. Lesz család, amelyik százmillió forint felett költ majd egy tíznapos párizsi kalandért, és ez még egy...

Soha ennyi orosz gáz nem jött még a Magyarországot ellátó vezetéken

Az RBC európai szállítási adatokra hivatkozó jelentése szerint a Török Áramlat gázvezeték áprilisban rekordmennyiségű földgázt...

0

Sport

Hatalmas siker: világbajnok a magyar sportoló.

Aranyérmet nyert a kadeteknél a kardozó Csonka Dorottya a rijádi korosztályos vívó-világbajnokságon - számolt be róla az MTI.

Meghalt Tatár György

A 11-szeres magyar válogatott focistát a DVTK saját halottjának tekinti.

Távozik az Újpest edzője

Nem hosszabbítják meg a szezon végén lejáró szerződését.

Távozik a Real Madrid csapatkapitánya

Több forrás szerint is távozik a szezon végén Nacho Fernández.

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

A magyar jégkorong-válogatott 2-1-re győzött a világ legjobb 16 válogatottja közé tartozó Norvégia ellen, így győztes találkozóval avatta fel a magyar sport új szentélyét Székesfehérváron.

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

A Liverpool edzője a szomorú estéje végén szembesült a papírral.

DVTK-DVSC: közleményt adott ki a rendőrség

Szombaton 19:30-tól a DVTK a DVSC-t fogadja az NB I-ben. A találkozó előtt a rendőrség adott ki közleményt, ezt változtatás […] A DVTK-DVSC: közleményt adott ki a rendőrség bejegyzés először nb1.hu-én jelent me

Botrány a pekingi félmaratonin, kizárták az első négy helyezettet

A kínai állami média pénteken arról számolt be, hogy a szervezők kizárták a hétvégi pekingi félmaratoni verseny első négy helyezettjét.

Sztankovics a fia állapotáról is beszélt, és elárulta, mit mondott a játékosainak

A Ferencváros szombaton a Kisvárdát fogadja az NB I-ben, és amennyiben nyer, úgy bajnoki címet ünnepelhet. A mérkőzés előtt az […] A Sztankovics a fia állapotáról is beszélt, és elárulta, mit mondott a játékos

Az FTC kiütéses győzelemmel zárta a Puskás Akadémia elleni rangadót

A női NB I-ben a 19. forduló a Puskás Akadémia-FTC meccsel indult. Nyugodtan nevezhettük rangadónak a bajnokit, hiszen a harmadik […] A Az FTC kiütéses győzelemmel zárta a Puskás Akadémia elleni rangadót bejegyzés

Újabb részletek derültek ki a 30-szoros magyar válogatott középpályás súlyos sérüléséről

Súlyos sérülést is tartogatott a Kazincbarcika-Nyíregyháza NB II-es bajnoki, amelyet az előző héten rendeztek meg. Az NB1.hu-n is olvashattak arról, […] A Újabb részletek derültek ki a 30-szoros magyar válogatott k

Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

A francia legenda három év után vállal ismét vezetőedzői munkát.

0

Bulvár

Szeptembertől kötelező átutalási korlát lesz a bankszámlákra, az OTP már májusban bevezeti

Szeptembertől az MNB ajánlása alapján várhatóan minden banknál napi limitösszeget vezetnek be az átutalásokra a csalások kivédésére.

Ettől gerjednek be a nők egy kutatás szerint: meg fogsz lepődni

Mi indít be minket, nőket? Egy izmos kar, egy kockás ing, a borosta... Rengeteg sztereotípiát, de ennél azért többről van szó.

Nagy Feró: Megváltozott a véleményem Magyar Péterről

Nagy Feró újraértékelte Magyar Péter politikai tevékenységét a Fidesz EP-kampányának megnyitóján.

Mi az ideális vérnyomás 50, 60 és 70 évesen? Részletes táblázat készült róla

A cikkből kiderül, hogy mi számít normál vérnyomásértéknek.

„Becstelen emberrel nem fogok kezet” – így utasította vissza Magyar Pétert Szentkirályi kampányfőnöke

Hidvéghi Balázs visszautasította a Tisza Párt jelöltjét, amikor kezet nyújtott neki. A Fidesz főpolgármester-jelöltje ugyanakkor viszonozta a kézfogást.

A tea, ami egyszerre nyugtat, fogyaszt és rendkívül egészséges

Japánban és Kínában több évszázados múltra tekint vissza, de hazánkban is jó néhány éve már a köztudatban van a finom matcha tea, melynek számos jótékony hatása ismert. De mégis mi ez, és mire tudjuk hasznosí

„Szerintem túl sok ruha van rajtunk.” – 5 hétköznapi nő valós szex-sztorija

A legjobb történeteket az élet írja és ez a szex-sztorikra talán még inkább igaz, ahogy azt az alábbi öt történet is bizonyítja.

Egyre hajmeresztőbb dolgok derülnek ki a kettétört autópályáról

Még mindig semmi hír arról, mikor lehet újra használni.

0