Ezt olvasta már?


Koronavírus - Orbán: Magyarországnak működnie kell!

A kormány célja, hogy fenntartsa Magyarország működőképességét - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombat este az M1 aktuális csatornán adott interjújában, melyben a biztonsági szabályok betartását is kérte az emberektől.


hirdetés

A védekezés iránya úgy hangzik: Magyarországnak működnie kell! - fogalmazott a miniszterelnök. Kiemelte: a nemzeti konzultáció eredménye alapján azt várják a magyar emberek a kormánytól, a miniszterelnöktől, az egészségügyi rendszertől, a gazdaságirányításban résztvevőktől, hogy tartsák működőképes állapotban Magyarországot és ne engedjék, hogy a vírus megbénítsa az ország és a magyarok mindennapjait.

Azt mondta: a tavaszi helyzethez képest nyugodtabb, mert pontosan tudja, hogy mivel állunk szemben, hogy a védekezéshez megvannak az eszközök és azt is, hogy az emberek mit akarnak.

Nem egyedül állok a gáton, hanem van mellettem egymillió-nyolcszázezer ember - mondott köszönetet a kormányfő azoknak, akik visszaküldték a nemzeti konzultációs kérdőívet és kijelölték a védekezés irányát.

Orbán Viktor arról, hogy egymást követő két napon is rekordot döntött a fertőzöttek száma, azt mondta: fel kell készülni arra, hogy ez a szám még magasabb is lesz. A járvány második hulláma idején elsősorban nem a megbetegedések számára, hanem a halálozásokra kell odafigyelni. Most a védekezés sikerét a halálesetek és a megmentett életek számában lehet mérni - emelte ki.

Mint mondta, másfajta haditervre volt szükség tavasszal, mint most. Tavasszal Magyarországon is kellett izgulni, hogy képes lesz-e az egészségügyi rendszer megvédeni az embereket. Ma már tudjuk, hogy képes volt rá, amiért köszönet jár az orvosoknak, járványügyi szakembereknek, ápolónőknek, Müller Cecília országos tisztifőorvosnak és Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének is - emelte ki a miniszterelnök.

Elmondta: már vannak tapasztalatok, őszre nyugodt ütemben fel tudták készíteni a kórházakat, az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközöket gyártó vállalatokat arra, hogy lesz második hullám.

Hozzátette: a nemzeti konzultáció alapján "pontosan tudjuk, hogy mit várnak az emberek és ez nyugalmat ad". Az emberek elmondták a kérdőívekben: nem akarják, hogy leálljon az ország, azt akarják, hogy működjön. Orbán Viktor szerint a kormánynak az a dolga, hogy olyan védekezést rakjon össze, amely megvédi az emberi életet és közben működőképes állapotban tartja Magyarországot. Ez lehetséges, van ilyen haditerv, eszerint hozzuk a döntéseinket - hangsúlyozta, hozzátéve: most a rugalmasság, a cselekvőképesség, az azonnali reagálás képessége a legfontosabb.

Kiemelte: nem akarnak kijárási tilalmat, kijárási korlátozást, nem akarnak visszalépni a digitális oktatáshoz. A kormány azt akarja, hogy minden a maga rendjében működjön, munkahelyek, iskolák, sőt még a sport, a kultúra, a művészet is. Működjön a turizmus, a vendéglátás is. Nem úgy, mintha mi sem történt volna, de a működőképességet fent lehet tartani - tette hozzá, kiemelve: ehhez az kell, hogy a biztonsági szabályokat mindenki tartsa be. Azt kérte, hogy ott, ahol kell, mindenki viselje a maszkot, tartsa a távolságot, rendszeresen figyeljen arra, hogy ha rosszul érzi magát, ne menjen emberek közé.

Mint mondta, szombaton szankciókról is döntött a kormány: ha valaki egy boltban nem viseli a maszkot, ő és a bolt is kap büntetést, a boltos a második ilyen esetben figyelmeztetést kap, harmadszor már be fogják zárni az üzletet. Megjegyezte: nem az "állam izmait" akarják mutogatni, csak belátást kérnek mindenkitől, viszont ha nem tartják be a szabályokat, akkor azt ki kell kényszeríteni. Ezt nem durván kell, hanem a közjó érdekében világosan, értelmesen, az együttműködés hangján megfogalmazott kérésként - mondta.

Elmondta: a nemzeti konzultációban a szülők egyértelműen az kérték, hogy szeptemberben a normális rendben kezdje meg a működését az iskola. Ha baj van, akkor az osztályokat próbálják átszervezni, ha izolálni kell, akkor az osztályokat és nem az egész iskolát zárják be. Mint mondta, tavasszal az egészségügyre nehezedő nyomás csökkentése érdekében volt szükséges a bezárás. Amíg a halálozási számok nem kezdenek emelkedni - márpedig egyelőre úgy tűnik, hogy sikerül megvédeni az időseket - addig fel sem merül az iskolák korlátozása - hangsúlyozta Orbán Viktor.

Közölte: minden szakember egyetért abban, hogy a legnagyobb veszélynek a krónikus betegségben szenvedők és az idősek vannak kitéve, ezért külön figyelmet kell fordítani rájuk. Van járványügyi figyelőszolgálat, ha szükséges, hoznak korlátozó intézkedéseket - mondta.

Orbán Viktor szerint most is van az asztalon néhány ilyen intézkedés, de ezek nem a mindennapi élet korlátozásáról szólnak, hanem például arról, hogy 23 óra után bezárják-e a bárokat és a szórakozóhelyeket, milyen módon kényszerítsék ki a maszkviselést a boltokban vagy közlekedési eszközökön. A kórházakban és az idősotthonokban látogatási tilalmat rendeltek el, a szülők nem léphetnek be az iskolákba, október 1-től pedig mindenhol meglesznek a feltételek a gyerekek testhőmérsékletének mérésére.

Kiemelte: a tavaszi védekezéssel több ezer, de inkább tízezer idős ember életét mentették meg és most sem fognak kockára tenni egyetlen életet sem, de közben az országnak működnie kell.

Az egészségügyi rendszerről elmondta: van több mint tízezer ágy, amit ha kell szombat estétől a betegek rendelkezésére tudnak bocsátani, az ágyak mellé vannak orvosok, ápolók - vezényelni is tudják őket - vannak védekezési eszközök, lélegeztetőkészülékek. Minden magyar élet megvédésére képes a magyar egészségügy - hangsúlyozta.

A miniszterelnök beszélt arról is, hogy mindeközben a családok életszínvonalára figyelni kell, ezért a kormány létrehoz egy családügyekért felelős, családokkal foglalkozó tárca nélküli miniszteri posztot, amelyet Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár tölt be október 1-től.

Orbán Viktor felidézte: a kormánynak volt egy vállalása, hogy amennyi munkahelyet a vírus tönkretesz, annyit fognak teremteni. A márciusi és a mostani számok azt mutatják, hogy a kormány tartotta az ígéretét, sőt a munkahelyek száma növekedni fog az év hátralevő részében. Sok energiát és pénzt fordított a kormány arra, hogy beruházásokat indítsanak el: a magyar vállalkozások nem meggyengülnek, hanem megerősítették őket - mondta.

A kormányfő szerint egy helyen van komoly baj, ugyanis a budapesti turizmus majdnem száz százalékban a külföldiekre épült és most "beszakadt". Az az üzleti modell, ami mentén működnek a szállodák és az éttermek Budapesten - hogy a vendégéjszakák több mint kilencven százalékát a külföldiekhez lehetett kötni - nem lesz fenntartható, nemcsak idén, hanem a következő évben sem - szögezte le. Budapesten üzleti modellt kell váltani, külön segítséget kell adni a taxisoknak, vendéglátósoknak, szállodásoknak, általában az idegenforgalmi szektorban dolgozóknak. Hangsúlyozta: a kormány mindenkinek segít, például csökkentették a járulékokat, ez érinti a fővárosban élőket is, de kell egy speciális program. A miniszterelnök jó hírnek nevezte, hogy a fővárosnak van több mint százmilliárd forintnyi szabad pénzeszköze, amit fel tud használni erre a célra.

Szólt arról is, hogy a visegrádi országokkal napi kapcsolatban van a kormány, létrehoztak egy járványügyi egyeztető irodát a lengyel elnökség alatt, hogy a kapcsolat még erősebb legyen. Ezért rájuk nézve mindig érdemes külön szabályokat alkotni - emelte ki. Orbán Viktor szerint Közép-Európában nemcsak Magyarországon, hanem Csehországban, Szlovákiában és Lengyelországban is meg tudják védeni a kormányok az embereket. Megvédjük az idősek életét, tudomásul vesszük, hogy magasabb fertőzöttségi mutatóval kell együtt élnünk és ugyanakkor a gazdaság és az ország működőképességét megőrizzük, valamint segítünk mindenkinek meggyógyulni. Ha baj van, a kórházak mindenki rendelkezésére állnak - fogalmazott.

Hozzátette: ha mindenki nyugodtan, higgadtan elvégzi a munkáját és betartja a szabályokat, az idősek életét megvédjük, a családok életszínvonala nem fog csökkenni és Magyarország működni fog. Erre van lehetőség, a kormányzati haditerv erre nemcsak esélyt, hanem garanciát is ad. Ennek lényege most nem a gyorsaság, hanem a higgadt, nyugodt kiszámítható kormányzati politika - mondta a miniszterelnök.

Az interjúban Orbán Viktor arról is beszélt: a kormány a válság kezelése mellett a hosszú távú ügyekkel is foglalkozik. Mint mondta, különbség van a V4 országok és Közép-Európa, valamint Nyugat-Európa közt. Ők elkötelezték magukat egy nyitott társadalom mellett, amiben a határoknak nincs jelentősége, a migránsokat beengedik, sőt behívják és egy vegyes világot képzelnek el, idegen kultúrákból érkezett emberekkel akarnak együtt élni. Mi ezt Közép-Európában nem akarjuk, "mi magyarok keresztény magyar civilizáció akarunk maradni" - jelentette ki az M1-nek adott exkluzív interjúban a miniszterelnök.








Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Megnézték, ki válhat a kibercsalók áldozatává

Tavaly január óta 17 ezren váltak kibercsalók áldozatává, az okozott kár pedig 30 milliárd forint volt. A rendőrség már több száz...

Tinikorunk nagy szerelme megházasodott: a Viva tévé egykori sztárja, Éder Krisztián kimondta a boldogító igent

Éder Krisztián, egykori művésznevén SP, a 2010-es évek egyik legmeghatározóbb előadója volt, ma pedig sikeres fotós és boldog férj.

5 divattrend, ami muszáj kipróbálnod idén nyáron - Igazi stíluskirálynőt varázsolnak belőled.

A nyár gyorsan közeledik, és ezzel együtt az új divattrendek is megérkeznek. Fedezd fel a 2024-es nyár legizgalmasabb outfitjeit, amelyek...

Miért lehet kevés valakinek 8 óra alvás, miközben másnak 5 óra is elég? Az orvos elmagyarázza

Vannak a „short sleeperek” és a „long sleeperek”. De mit is jelent ez pontosan?

Mindenki végignézte a tragédiát: beszívta a repülőgép hajtóműve az egyik utast

A rendőrség vizsgálja, mi okozhatta a halálos balesetet.

Időjárás: Égi háború dúl felettünk

Figyelem, jégeső is lehet!

Dinamikusan nő a bérük, a megélhetési költségek emelkedése miatt egyre több a diákmunkás iskolaidőben

Dinamikusan emelkednek a diákmunka-órabérek, a piacvezető Meló-Diák elnök-vezérigazgatója szerint idén már az országos átlag is 2000...

Megjött a hír: ilyen állapotban van most a súlyos beteg Tompos Kátya

A színésznő egy ritka betegséggel küzd, jelenleg is kórházban van.

Kgfb: jelentős változásra készülhetnek az autósok

56 ezer forint most az átlagos éves díj egy személygépkocsinál.

Cápa bukkant fel a Balatonban – a szakértő ad rá magyarázatot

Szári Zsolt tisztázta, miért nem lehet cápa a Balatonban, de akkor micsoda szerepel a videón? Ezt is tudja.

Magyar Péter megnevezte, hogy hova küldené Orbán Viktort

A DK szerint gyávaság a Fidesztől, ha nem vesz részt a pénteki rendkívüli parlamenti ülésen, amit az ellenzéki pártok a...

Összegyűlt a pénz Tompos Kátya külföldi gyógykezelésére

Kollégái a szívüket-lelküket adták a színésznő gyógyulásáért szervezett gálaesten.

Sport

"Ne beszélj így hozzám, ne feledd, melyik országban vagy - Eto'o odaszúrt a kameruni kapitánynak

Továbbra is nagy a feszültség a Kameruni Labdarúgó Szövetség elnöke és a szövetségi kapitány között.

Kiderült, hogy változott Szoboszlai Dominik piaci értéke

A magyar válogatott csapatkapitánya a szezon második felében kevesebb lehetőséget kapott Liverpoolban.

Szörnyű tragédia: 31 éves korában meghalt a híres sportoló

Alig pár héttel azután, hogy súlyos műtéten esett át.

Milák Kristóf döntős idővel tért vissza a nemzetközi elitbe

Több mint 20 hónap elteltével indult ismét világversenyen.

Látni kell az edző őszinte reakcióját, miután a csapata megúszta a kiesést

Izgultunk a videót látva, hogy ne legyen sérülés a vége. Szerencsére nem lett!

Milák a barcelonai mezőnyt és két hónappal ezelőtti önmagát is lenyomta

Ha ugyanazt az időt ússza, mint áprilisban az ob-n, akkor aranyat nyer!

Így ásta alá Laporta jobbkeze Xavi reputációját a Barca játékosok előtt

A vezetőség mindent megtett, hogy eltávolítsa a katalán csapat éléről őt.

Nem a Leverkusen, hanem a gyűlölt Stasi-disznók csapata volt Németország első veretlen focibajnoka

A rettegett Stasi-vezér, Erich Mielke kiadta a parancsot és azonnal csináltak egy verhetetlen és veretlen NDK focicsapatot.

Az Újpest egy lépéssel közelebb Mészöly Géza utódjához

Korábban már dolgozott együtt a Megyeri úton tanácsadói szerepet kapó Kovács Zoltánnal.

116. perces góllal dőlt el a Konferencialiga-döntő

Történelmi görög siker Görögországban.

Szexuális zaklatás, becsületsértés, súlyos vádak: így ért véget Szilágyi Liliána drámai története

Elképesztő fordulatok következtek be azóta, hogy a korábbi úszónő 2021-ben bántalmazással vádolta meg a saját apját.

Ennél jobb vb-csoportot nem sorsolhattak volna a férfi kézilabdázóknak

A kötelező továbbjutás után már egy fokkal nehezebb dolguk lesz Bánhidi Bencééknek.

0

Bulvár

Putyin durván megfenyegette a NATO-t: a Magyarországhoz hasonló kis országokra is nyílt célzást tett

Elképzelhető, hogy a NATO tagállamai megengedik Kijevnek a nyugati fegyverek bevetését oroszországi célpontok ellen. Kedden este Vlagyimir Putyin orosz elnök is kommentálta az ügyet, súlyos fenyegetést küldve a katona

„Totális pánik van a Fideszben” - 11 nappal a választások előtt 24%-on áll Magyar Péter pártja Budapesten

A politikus szerint totális pánik van a Fideszben. „Úgy égetik a hazug, aljas propagandára a milliárdokat, mintha nem lenne holnap.”

Így fest 79 évesen a Dallas egykori szépsége, akit örökre elcsúfított a plasztika

Május 24-én ünnepelte 79. születésnapját Priscilla Presley egykori amerikai színésznő, a Dallas korábbi üdvöskéje, aki ma már egyáltalán nem hasonlít hajdani önmagára.

A csodazöldség, ami fogyaszt és csontot erősít – és szinte minden sarkon kapni

A Földközi-tenger vidékéről és a Közel-Keletről származó finomságot arrafelé garbanzo bab néven is ismerik. Az olasz, a görög, az indiai, az arab, a spanyol és a portugál konyha egyik legkedveltebb alapanyaga, de

Kattan a bilincs Orbán Viktor szövetségesének kezén?

Utolsó szakaszába ért a Donald Trump elleni büntetőtárgyalás New Yorkban.

Közeleg Michael Schumacher halála? A családja sokat sejtető lépése miatt aggódnak a rajongók

A család nem nyilatkozik, de sokak szerint egyértelmű, hogy mi áll a háttérben, sokan már lélekben temetik a Forma1-es legendát.

Malek Miklós megnősült Dubajban: ilyen gyönyörű volt a menyasszonya

Malek Miklós 100 fős esküvője maga volt az álom. Címlapon mutatta meg, milyen szép pár voltak a menyasszonyával.

Ez a meglepő hozzávaló a titkos trükkje az isteni tojásrántottának

Így sokkal lágyabb, krémesebb ízvilágú lesz az étel.

Reagált a Kulka–Vidnyánszky–RTL-ügyre a kormány

Gyurcsányozással védték be a Nemzeti Színház vezérigazgatóját. 

blogmorzsák

Tavaszi kihajózás a Dunán

Két óra sétahajózás esőn és napsütésen át.

16 dolog, ami megtörténhet, ha gyermekes férfival randizol

Az ilyen randik esetén, teljesen más irányvonalat kell követned.

0