Koronavírus - Nem fejezik be a magyar kosárlabda-bajnokságokat
A koronavírus terjedése miatt a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) kedden befejezettnek nyilvánította a 2019/2020-as bajnokságokat minden korosztályban, mindkét nemben.
hirdetés
Az MKOSZ közleménye emlékeztet rá, hogy március 13-án felfüggesztette valamennyi versenysorozatát az utánpótlás korosztályokkal bezárólag.
A szervezet ezt követően megkérdezte az első és második vonal klubjait arról, miként állnak a bajnokság folytatásához, és a beérkezett vélemények alapján döntő többséget kapott az a javaslat, hogy a bajnokságokat az eddigi eredmények alapján fejezzék be.
Ezt elfogadva az elnökség kedden úgy döntött, hogy befejezettnek nyilvánítja a 2019/2020-as bajnokságokat minden korosztályban, mindkét nemben. Bajnokot nem hirdetnek, mint ahogyan kieső sem lesz idén. A nemzetközi kupás szerepléssel kapcsolatban nem hoztak most határozatot.
A férfi Magyar Kupát ebben az idényben nem rendezik meg, egyúttal valamennyi szövetségi szakmai és válogatott programot május 31-ig felfüggesztenek.
A szövetség arra ösztönzi a klubokat, hogy a sportolói szerződéseket lehetőleg közös megegyezéssel zárják le.
hírek innen, onnan
Üzent a kormány Brüsszelnek: hol van már az a pénz?
Magyarország az Európai Bizottságnak a magyar igazságügyi reformmal kapcsolatos minden, az ország érdekeivel azonos, a magyaroknak...
Szerelmes fotót készített Schobert Lara Rácz Jenőről és feleségéről
Schobert Lara egy nagyon szép pillanatot kapott el Rácz Jenő és felesége, Rácz-Gyuricza Dóri között.
Az ország egyik felében napsütés, a másikban borult idő vár ránk kedden
Van, ahol eső várható, máshol napsütés, de hószállingózásra is van kilátás a hét második napján.
Megnyitott az eplényi sípálya
Megnyitott az eplényi sípálya, a téli sportok kedvelői egyelőre az A1-es pályát és a tanulópályát használhatják - közölte a...
Bellingham elárulta mi az amiben javulnia kell még
A fiatal angol játékos berobbant a Real Madrid csapatába, mégis van egy dolog, ami nehézséget okoz számára, és amiben Ancelotti szerint is...
Nem tudott ellépni a kiesőhelyről, döntetlent játszott otthon a Celta Vigo
A Celta Vigo 11-es döntetlent játszott a Cádiz ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság 15. fordulójának zárómeccsén hétfő este.
Négy meccse nyeretlen, idegenben kapott ki az Atalanta
A Torino 30-ra legyőzte az Atalantát az olasz labdarúgó-bajnokság 14. fordulójának zárómérkőzésén hétfő este.
Orbán törölni szeretné az ukrán csatlakozás témáját a jövő heti EU-csúcs napirendjéről
Ezért levelet is írt az Európai Tanács vezetőjének. A kérdés tárgyalása szerinte kudarchoz vezetne.
Idén ismét ünnepi fényekbe öltözik a főváros – fotókon a budapesti díszkivilágítás
A tavalyi, válsággal terhelt időszak után megint teljes pompájában láthatjuk a téli Budapestet.
Ezt az egy dolgot rettentően hiányolják az emberek a karácsonyi vásárokról
Az árusok szerint megeshet, hogy emiatt a vendégek kevesebb ideig maradnak, és kevesebb pénzt költenek.
Idén nő az önkéntes pénztári befizetések után visszajáró szja
Több milliárd forinttal nő az idei önkéntes pénztári befizetések után visszajáró személyijövedelemadó-összeg, mivel nőtt az...
A fájó vb-vereség után sem adta fel az olimpiai álmokat a magyar női kéziválogatott
Golovin Vlagyimir szerint amikor az ellenfél elkezdett szárnyalni, nekünk semmi sem sikerült.
Sport
Nyílt törést szenvedett a meccsen a magyar válogatott játékos
Keserédes lett a csapata győzelme.
Eddig tartott a türelem, menesztették a Barcelona ikonját a kispadról
Mindössze öt hónapig húzta.
Megszólalt Verrasztó Dávid a tragédiába torkollt autóvásárlásról
Az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem száll be a kocsiba.
Haaland és Guardiola is reagált a botrányos bírói ítéletre
A Manchester City csatára mindössze három betűvel, az edzője ennél bővebben kommentálta a történteket.
Megrettenhettek a németek a magyar válogatottól? – Sokan attól félnek, hogy kiesnek a csoportból
Sokan attól félnek, hogy Németország kiesik a csoportkörben.
Nagy bajba kerülhet a bíróval őrjöngve üvöltöző Haaland
A Manchester City sztárja nehezen emésztette meg a Tottenham elleni rangadón történteket.
A Barcelona egy Atlético-játékos góljával verte az Atléticót
Fontos győzelem volt ez a Barcának, és legalábbi olyan fontos volt ez a gól João Félixnek.
Szörnyű tragédia: majdnem meghalt az Európa-bajnok magyar úszó
Borzalmas eseményt kellett átélnie.
Aprópénzért igazolhat klasszisokat a Juventus a Man. Unitedtől
A Premier League-ből halászna a Juventus, hogy ismét a legjobb olasz csapat lehessen.
Már csak Szalah jobb Szoboszlainál Liverpoolban
A sereghajtó Sheffield United ellen pedig még tovább növelhetik előnyüket.
Ezt mondta Szoboszlai Dominik a magyar válogatott kőkemény Eb-csoportjáról
Fontos dologra hívta fel a figyelmet a csapatkapitány.
Szörnyű tragédia érte a világ egyik legerősebb emberét
Elvesztették születendő gyermeküket.
Bulvár
A csendes gyilkos betegség, ami hasonlít a részegségre – A jelek
A cukorbetegség a világ egyik leggyakoribb anyagcsere-betegsége, és nemtől, kortól függetlenül bárkit veszélyeztethet. Éppen ezért fontos, hogy tegyél a megelőzéséért, és az is, hogy idejében felismerd a bajt,
Nem vásárolják vissza az állampapírokat? Itt a hivatalos válasz
A napokban hangsúlyos témára reagált az Államadósság Kezelő Központ-vezér Kurali Zoltán.
Bodrogi Gyula több tízmilliós luxuskocsival száguld az utakon és elképesztően menő, a filmekben látsz ilyen ca...
Simán el tudjuk képzelni, hogy ez az autó tartja fiatalon, igazi élmény lehet vezetni ezt a csodát, nem sokan élhetik át.
Ez a lista bemutatja, melyik kórházban legnagyobb a baj
Több mint 125 milliárd forint tartozást halmoztak fel november végéig a kórházak, a napokban 90 milliárd forint érkezik az intézményekbe, amiből ki tudják fizetni a beszállítóik egy részét. Az orvostechnikai érd
Komoly veszély leselkedik a 70 év felettiekre
Az idősebbek negyede több mint 13 féle gyógyszert szed, a kórházi betegfelvételek közel 5 százaléka a gyógyszerkölcsönhatás okozta panaszok miatt van. A digitalizáció nagy változást hozhatna a betegellátásban.
„Te tiltottál le négy éve” – Tóth Gabi kínos helyzetbe került, miközben Tóth Andit méltatta
Belesétálsz tátott szájjal abba az erdőbe – véleményezte a hallottakat Majka.
Milliók vakarták a fejüket, hogy hogyan jöhetett létre a fotó, amin egy nő háromféleképpen tartja a kezét
A hétvégén egy újabb, vírusszerűen terjedő fotó okozott fejtörést az internetezőknek: vajon hogyan lehetséges, hogy az azon látható menyasszony tükörképei másként tartják a kezüket, mint a nő maga? A megoldá
„Amikor befejezték, nevettek, és az utolsó fejbe lőtte” – újabb borzalmas történetek láttak napvilágot a Hamás...
Egy „gyönyörű angyalarcú nőt” erőszakoltak meg csoportosan a terroristák, aki azt kiabálta, hogy öljék meg.
Lengyel László: három hasadás támadt az Orbán-rendszerben
Az egységesre és könnyen irányítottra teremtett Orbán-rendszerben három hasadás támadt – írja Lengyel László közgazdász-politológus a Népszava hétvégi Szép Szó mellékletében megjelent dolgozatában.
Egész héten tombolni fog a hideg: brutális mennyiségű csapadék szakad ránk, letarolja az országot a kőkemény t...
Hó, eső, havas eső és fogcsikorgató hideg: ezt ígérik december első napjai.
Vége a 600 forintos üzemanyagnak, szenzációs változás a hazai benzinkutakon
Olcsó üzemanyagárakat hoz a Mikulás december 6-án.
Ma tilos takarítani: 6 dolog, amit még nem szabad csinálni Borbála napján
Borbála napján is akadnak olyan népszokások, amikről nem árt tudni, hogy elkerüljön a balszerencse.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton