Jakab Péter: Márki-Zay megbuktatta az ellenzéket
Márki-Zay Péter megbuktatta az ellenzéket - jelentette ki Jakab Péter, a Jobbik elnöke a választás eredményeire reagálva a Facebookon közzétett videójában.
hirdetés
Mint mondta, Márki-Zay Péter októberben hat ellenzéki párt „hadseregét” kapta meg és tetemes ellenzéki előnyt. Ebből az előnyből fél év elteltével mára ellenzéki hátrány, hovatovább Fidesz-kétharmad lett” – jegyezte meg.
Úgy vélte,
a kevesebb és megfontoltabb, egyértelmű beszéd most több szavazatot hozott volna.
Felidézte, hogy Márki-Zay Péter októberben azt mondta, hogy leváltja az ellenzéket. „Valójában nem leváltotta, hanem megbuktatta” – jelentette ki a Jobbik elnöke.
hirdetés
Jakab Péter arról is beszélt, hogy a hat ellenzéki párt egységét és összefogását meg kell őrizni és erősíteni kell, annak ugyanis nincs alternatívája.
Hozzátette: az ellenzéknek most fel kell állnia és fel kell készülnie, hogy ha a helyzet úgy hozza és a megszorítások miatt a népharag „elsöpri ezt a rezsimet”, akkor átvegyék az ország irányítását. Erre készülünk,
de már Márki-Zay Péter nélkül
– mondta Jakab Péter.
(MTI)
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
hírek innen, onnan
Drámai meccsen fordított a Fradi a Cukaricki ellen, megszólalt Dejan Stankovic vezetőedző: "Vérrel, verejtékkel küzdöttünk a végsőkig"
Dejan Stankovic vezetőedző szerint annak köszönhető, hogy a Ferencváros az utolsó pillanatban Aleksandar Pesic bombagóljával megszerezte a...
Marics Peti forró kérdést kapott: Nóra, Babett vagy Zsuzsa? A válaszába biztosan belepirulsz...
Az ágytorna is szóba került.
Már gigawattórában mérik a Tesla otthoni akkujának európai eladásait
Csak pár országban forgalmazzák az otthoni akkut.
Betelt a pohár: a Chicago kirúgta alkoholproblémás sztárját
Az olimpiai és világbajnok sportoló közleményben reagált.
Így ég szét a légkörben egy teherszállító űrhajó
Egy régi berendezéseket és “háztartási hulladékot” szállító orosz Progressz MS-23 teherűrhajót, amely a Nemzetközi Űrállomásról...
Karácsonykor indul el az Egyesült Államok újra a Holdra
Egy amerikai cég, az Astrobotic a NASA támogatásával december 24-én indítja el a Peregrine missziót, aminek során leszállóegységet...
Egy év alatt 0,4 százalékkal csökkent Magyarország GDP-je
A bruttó hazai termék volumene Magyarországon 2023 harmadik negyedévében a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és...
Néha rá kell jönnie, hogy szupersztár - Exkluzív interjú Mads Mikkelsennel
Életműdíjjal tűntették ki Mads Mikkelsen dán színészt a 20. Marrákesi Nemzetközi Filmfesztiválon, aki lapunknak adott exkluzív...
53 évesen apa lesz Hooligans Csipa: így jelentette be, hogy párja gyermeket vár
Hooligans Csipa nem szokott a magánéletéről beszélni, kivételesen elárulta, hamarosan apa lesz.
Fotók: az autójával együtt tűnt el a 29 éves Gyuri - Az egész ország őt keresi - Fotók
A 9. kerületi rendőrség körözi a fiatal férfit - képeket is közöltek róla és az autójáról.
Agresszív férjétől megszabadult, most a nyomorral néz szembe az ötgyermekes Jutka
Rémálommá változott a család élete. Jutka nehéz körülmények között egyedül neveli gyermekeit.
Helycserés támadás a középiskolák Top 100 rangsorában
Számos változás történt a HVG friss középiskolai rangsorának élén. Idén az első helyet a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló...
Sport
Rossz állapotban van az ártatlanul doppingolással vádolt magyar úszó
Kártérítési igényt fognak benyújtani.
Argentína maradt a világ élén, Anglia dobogós, Magyarország rég nem látott magasságban
Brazília nagyot bukott, Uruguay a top 10 kapujában.
A bírót szidta a vereségért a Csukaricski edzője
Igor Matics ugyanakkor elismerte, hogy a meccs végén már nem bírták el a Fradi állandó nyomását.
Itt van a Fradi utolsó pillanatban lőtt győztes csodagólja - videó
A zöld-fehérek csatára a 98. percben óriási bombagólt vágott a Csukaricski kapujába.
98. perces góllal nyert a Fradi Szerbiában
Nagyon sokáig úgy tűnt, pontot sem szerez Szerbiában a Ferencváros, végül hárommal távozott a Cukaricki otthonából a magyar bajnok.
Rendőröket gyújtottak fel, tomboltak a meccs előtt a szurkolók - képek
Angliában csaptak össze a szurkolók a rendőrökkel a Konferencia-liga meccs előtt.
Liverpool: Szoboszlai kritikát kapott
A Liverpoolhoz közeli Echo újságírója, Ian Doyle pihenőre küldené a következő hetekben Szoboszlai Dominikot, mert szerinte visszaesett a teljesítménye az […] A Liverpool: Szoboszlai kritikát kapott bejegyzés elősz
A csapatok életével játszanak a kézilabdázás ostoba nagyurai
A női világbajnokság 32-esre felmumpált mezőnyének a világon semmi értelme nincsen.
Szoboszlai Dominik nélkül nyert, továbbjutott El-csoportjából a Liverpool
A 19-szeres angol bajnok 4–0-ra kiütötte a csoportutolsó LASK Linzet.
A magyar fociválogatottat 44 év után Eb-re vezető kapitány Romániában folytatja
Legutóbb Belgiumban dolgozott a szakember.
Meghalt a kétszeres olimpiai bajnok kerékpáros
Világbajnokságot is nyert.
Mutatjuk, mi kell a Fradi továbbjutásához
Akár még csoportelső is lehet az Európa-konferencialigában a Ferencváros.
Bulvár
Meghalt a Szex és New York sztárja
A szép kort megélt Tony-díjas színésznő, Frances Sternhagen természetes halállal hunyt el. Ismerhettük a Vészhelyzetből, a Cheersből és a Szex és New Yorkból is.
Sírt és rohamot kapott az ítélet hallatán a kemecsei nő, akinek kinyomta a szemeit a volt párja
Gy. Attila 20 év fegyházat kapott. Mentőt kellett hívni az áldozathoz.
Eljárás indul a Sztárbox ellen, miután Fluor Tomi azt kiabálta: „mindent megbaszunk”
A médiahatóság szerint „az erőszakos tartalom propagálása, reflexió nélküli bemutatása veszélyeket hordozhat a gyermekkorú nézőkre”. A Reggeli egyik adása miatt is eljárás indult.
Ez a gyógyító köved a születési hónapod alapján – Ezért tud segíteni
Mit szólnál egy olyan gyógyító kőhöz, ami jól mutat a lakásban, ékszerként kifejezetten divatos, és bevonzhatod vele életedbe a boldogságot?
Stahl Judit házas volt, amikor teherbe esett valakitől, mára a férje és a lánya apja is jó barátok
38 éve házas, a lánya 19 éves, és nem a férj az apa - ennyi másoknál elég lett volna egy váláshoz, Stahl Juditéknál elég volt egy jól működő mozaikcsaládhoz.
Brutális erejű ütés találta el a Földet
Mi történhetett, mekkora a baj?
Holtan találták egy erdőben a fiát gyászoló kecskeméti apát
Az 53 éves férfi nem tudta feldolgozni a fia elvesztését.
Kiválasztották az Év Szaloncukra díj nyerteseit - Ez lett idén a legjobb hazai szaloncukor
Mutatjuk az év legfinomabb szaloncukrait!
„Anya nem akar visszamenni Magyarországra” – a Hoztok nekünk túrórudit? című kötetet ajánljuk
„Az otthon nem egy földrajzi hely, hanem egy hely a szívemben, amit érzek, amikor rágondolok.” Gyerekektől származó szívszorító mondatok egy új kötetből, amit Both Gabi ajánl figyelmetekbe:
Beküldtek egy felvételt a rendőrségnek, ők se hitték el, mit művelt egy sofőr vezetés közben - videó
Ez a rendőröknek is újdonság volt.
Korda György leesett a színpadról, csúnyán végződött a koncert a stadionban, de már ő is csak nevet rajta
Kellemetlen baleset érte Korda Györgyöt.
Az alacsony érzelmi intelligenciával bíró emberek ismérvei – Kétszer is gondold meg, mit mondasz nekik.
Van egy ismerősöm, akinek félelmetesen jó memóriája van, hihetetlenül tájékozott, és az egyik legokosabb ember, akivel valaha találkoztam. Azonban a hétköznapi dolgokat, az érzelmeket tekintve annyira rosszul látja
blogmorzsák
A pápa, aki egy másik pápa fia volt, majd végül éhen halt
A hatodik század egyik legkülönösebb szentje volt a pápa, aki egy másik pápa fiaként született, s feltehetően éhen halt.
Pest Megyei Piros: Gyömrőtől Isaszegig
A Gödöllői-dombságban.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton