Ezt olvasta már?


Hófúvás miatt, nem tágít a tél

A hétvégén hideg északnyugati légáramlás érkezik hazánkba, amely jelentősen rontja a hőérzetet, és többfelé hófúvást okoz.

A szél helyenként viharossá fokozódhat, a Dunántúli-középhegység térségében pedig különösen erős hófúvásra kell készülni - írja a HungaroMet Facebook-oldalán.

Az ország nagy részén derült, napos idővel indul a reggel, ugyanakkor a délkeleti tájakon több felhőre, borultabb égképre lehet számítani. A délelőtti órákban észak felől fokozatosan megnövekszik, majd megvastagszik a felhőzet. A nap folyamán felhőátvonulások várhatók: délnyugaton több, északkeleten kevesebb napsütés valószínű.

Az északkeleti országrészben futó jellegű hózáporok is kialakulhatnak.

A hajnali és reggeli órákban a Dunántúlon, valamint a Dunakanyarban és Budapest térségében kiterjedt hófúvás nehezítheti a közlekedést az élénk, erős széllökések miatt. A nap során országszerte megmarad az élénk, sokfelé erős északnyugati szél, amely helyenként elérheti a 60–65 kilométer/órás sebességet. A hegyvidéki területeken ennél is erősebb széllökések fordulhatnak elő. A szél széles körben alakíthat ki, elsősorban alacsony szintű hófúvást.

A meteorológiai szolgálat hófúvás miatt narancs riasztást adott ki Pest, Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém vármegyére. Megjegyezték, a légmozgás az esti órákban kezd fokozatosan csillapodni, de a szél hétfő hajnalban is képes lehet a hó mozgatására bizonyos területeken.

 

Forrás: HungaroMet

A HungaroMet tájékoztatása szerint extrém hideg is előfordulhat még Magyarországon. Ma reggel északkeleten (kiemelten Szabolcsban) nagyobb területen is -15 fok alatt alakul a minimum hőmérséklet, egy-egy helyen -20 fok közeli értékek is előfordulhatnak. Estétől főként délnyugaton csökkenhet -15 fok alá a hőmérséklet.

Címlapkép forrása: MTI/Kocsis Zoltán







0
0
0

hírek innen, onnan

Rendkívül vészjósló nyilatkozat jelent meg a mesterséges intelligenciáról

Az ENSZ emberi jogi főbiztosa szigorú és azonnali nemzetközi garanciákat sürget a mesterséges intelligencia veszélyei miatt.

Virovácz Péter: "Akkorát esett a magyar gazdaság, hogy újra meg kell tanulnia járni"

A magyar gazdaságban egyelőre csak bizalmi javulás tapasztalható, valódi gazdasági fordulat még nem következett be – állapították meg...

Hol tart Magyarország az AI-forradalomban? - Megvan, mik lehetnek a kitörési pontjaink

Hol tart Magyarország az AI területén, hol rúghatunk labdába a nemzetközi AI-piacon, és hogyan védekezhetünk a kockázatok ellen? Többek...

A nap képe: talányos fotó készült Magyar Péterről Pozsonyban

A Visegrádi Négyek miniszterelnökei – kiegészülve Írország kormányfőjével – Pozsonyban találkoztak csütörtökön.

Mégiscsak lesz utódja a Škoda Karoq-nak

A cseh autógyártót vezető Klaus Zellmer beszélt az új modellről, amely sokáig nem szerepelt a cég terveiben. A Karoq második...

Centiken múlt a gázolás Csepelen – Videó

Hajszálon múlt, hogy egy busz elgázoljon egy gyalogost Csepelen. Egy másik felvételen teherautó fordított keresztbe egy Nissant az M3-ason....

Trump hazudik 9/11-ről

Donald Trump ismét változtatott a 9/11-es élményeiről szóló történetén. A legújabb verzió szerint tűzoltók vitték ki egy veszélyes...

Bejelentették, hogy szeptember 26-án 23:59 után Magyarországon teljesen leáll az OTP Persely funkciója

Szeptember végén fontos változásra készülhetnek azok az OTP-ügyfelek, akik rendszeresen használják a Persely funkciót.

Kármán András ismertette a kormány tervét a költségvetési hiányról

A kormány folytatja a költségvetés hiányának csökkentését, a végső cél a bizalom helyreállítása – mondta Kármán András a 64....

Drogosok és „palackozók” dúlják fel a budapestiek nyugalmát, krízistervvel készülnek a kerületi vezetők

Karácsony Gergely egyeztetett a városrészek polgármestereivel a budapesti közbiztonsági és szociális helyzetről.

0

Sport

"Ez is nagyon gyenge volt" - Kegyetlenül lehúzták Kerkezt, Szoboszlai lett a meccs embere

A Liverpool győzelemmel nyitott a Bajnokok Ligájában, a magyar hősök is kellettek a sikerhez.

Horror-koponya a Tiszában, a másvilágból bámul ránk az óriás tekintete

Aligha volt sok ellensége a jégkorszak csúcsragadozójának, ő lehetett a Kárpát-medence ura.

BL: Sarkazós gólpassz után rúgott gólt Szoboszlai a nap rangadóján

Rögtön a BL első fordulójában betalált Szoboszlai Dominik.

90 millió euróért igazolhat világklasszist a Liverpool

A Premier League-ből igazolhat Andoni Iraola.

Szoboszlai Dominik volt a meccs embere, Kerkez kap hideget-meleget

Válogatottunk csapatkapitánya régi fényében csillogott.

Átverték Szoboszlait? Mégsem lesz csapatkapitány Liverpoolban

Súlyos a helyzet, új tervei vannak a Liverpoolnak Szoboszlai Dominik kárára.

Tovább gyengülhet az ETO FC Győr? Újabb kulcsjátékos távozhat a bajnokcsapattól

A játékos már a legutóbbi bajnoki meccs keretében sem volt ott.

Szoboszlai gólja után Mac Allister bombája jelentette a különbséget a Liverpool BL-nyitómeccsén

Magabiztos sikerrel rajtolt a kétszeres címvédő Paris Saint-Germain.

Szoboszlai Dominik villant: az ő góljával egyenlített a Liverpool az Atlético Madrid ellen

Szoboszlai Dominik góljával egyenlített a Liverpool az Atlético Madrid ellen. Mutatjuk videón a találatot!

0
0

Bulvár

Rogán Antal tárcája 2028-ig államtitokként őrizte volna a nyugdíjasokról szóló iratot

Csaknem kétmilliárd forintból térképezték fel az idősek legégetőbb gondjait, a döntés részleteit még éveken át elzárták volna a nyilvánosság elől.

Gigászi pénzzel akarták lehúzni az autószerelők a tulajt, ő viszont megoldotta szinte ingyen

Be akarták húzni a csőbe az autószerelők az egyik gépjármű tulajdonost, de nem tudtak rajta kifogni.

Megengedte a szomszédnak, hogy használja a kútját: sokkot kapott, mikor észrevette..

Václav segíteni akart. Amikor a szomszédja kútja kiszáradt, nem hagyta víz nélkül a családot, hanem megengedte, hogy ideiglenesen rácsatlakozzanak az ő több mint húsz éve használt kútjára. Tizenöt éve ismerték

Már 800 ezer megtekintés felett jár Magyar Péter videója – kiütést kapott a Fidesz

Már a 800 ezres megtekintést is átlépte Magyar Péter egyik friss videója.

„Hülye p*csa, beképzelt f*sz” a TV2 stábja állítólag ilyen szitkokat szórt a műsoruk szereplőire: bíróságig megy az ügy

A Házasság első látásra szereplői bíróságra mennek a TV2 stábja ellen. Durva, mikkel vádolják őket.

Vida Kamilla: Miért, miniszterelnök úr, maga hol volt?

Ma már több a felelőssége Magyar Péternek abban, hogy értelmes dolgokkal töltsük a közös időnket, mint bármelyik fideszesnek.

Több hullámban érkezik az eső: mutatjuk, mely térségek kapnak 30 millimétert és kik maradnak ki

Több térség is számottevő csapadékot kaphat a következő napokban. A közeledő hidegfront azonban korántsem egyenletesen öntözi meg az országot: a Dunántúl nyugati és északnyugati részén jóval több eső várhat

„Eljött a bosszú napja” – a Mandiner eltűnése után megszólalt a Konfront is

Elérhetetlenné vált a Mandiner honlapja, a volt mandineresek a Facebook-on reagáltak a történtekre.

Váratlan döntést hozott a MOHU: ezeket a hulladékokat már nem lehet leadni a gyűjtésen

Elektronikai hulladékot már nem vesznek át az önkormányzati veszélyeshulladék-gyűjtésen Ferencvárosban, miután a MOHU egy friss döntés alapján nem fogadja be ezeket.

Évekig szivárogtatott az újságíróknak egy volt fideszes államtitkár

Vályi-Nagy Vilmos szerint a Microsoft-licencbeszerzések körüli viták után távolították el a kormányzati pozíciójából, majd éveken át megfigyelés alatt állt.

0