Ezt olvasta már?


Hiába vezetett, nem tudott nyerni a Debrecen

1-1-es döntetlennel ért véget a Debrecen és a Paks bajnokija az NB I 14. fordulójában. A Loki a pontszerzéssel ugyan visszaelőzte az Újpestet, de így is mindössze egy ponttal előzi a már kiesőhelyen álló Gyirmótot.


hirdetés

 

 

Az első félidő még szórakoztató volt, ráadásul két gólt is hozott: előbb Ugrai kapott tökéletes ütemű indítást, majd még a kapus is kicselezte, mielőtt a kapuba lőtt volna, de a 46. percben épp a góllövőlistát vezető Ádámról maradtak le a védők, a paksi csatár így közelről kiegyenlített,

 

A második félidő felejthető volt, sok volt a pontatlanság mindkét oldalon, így pedig helyzetet is alig láthattunk. A Lokinak volt meg a győzelmi esélye a hajrában, de Rácz ki tudott ütni egy szélről belőtt labdát.

 

Egy érdekes statisztika: a szezonban először fordult elő a Pakssal, hogy három gólnál kevesebb esett az aktuális bajnokiján.

NB I, 14. forduló

 

Debreceni VSC-Paksi FC 1-1 (1-1)

 

 

 

Debreceni VSC: Gróf – Bévárdi, Pávkovics (Szujó, 70.), Deslandes, Ferenczi – Dzsudzsák, Bódi (Babunski, 85.), Varga J., Baráth P. – Ugrai (Soltész, 85.), Németh K. (Sós, 67.)

 

Paksi FC: Rácz – Tamás O., Kinyik, Szabó J. – Sajbán, Balogh B. (Osváth, 74.), Bognár, Windecker, Medgyes (Lenzsér, 59.) – Ádám (Pethő, 84.), Böde (Nagy R., 59.)

 

 

 

gólszerzők: Ugrai (20.), illetve Ádám (45+1.)

 

sárga lap: Bévárdi (38.), illetve Tamás O. (53.), Lenzsér (92.)

 







0

hírek innen, onnan

Elesett Budapest: az ónos eső miatt nem jár több busz, lezárták Normafát is

A hóhelyzet után az ónos eső is betette a kaput a fővárosnak.

Immunerősítés probiotikumokkal

Több száz tudományos vizsgálatot végeztek a jótékony tejsavbaktériumok hatását kutatva, melyek eredménye szerint a tavasztól őszig...

Egészséges ikreknek adott életet egy 70 éves nő

A nem mindennapi eseményre Ugandában került sor. Mostantól hivatalosan is Safina Namukwaya a legidősebb afrikai nő, aki valaha gyermeket szült.

Januártól Tatán ingyenes lesz a tömegközlekedés

Korábban 30 millió forint bevétel származott a jegyeladásból, ezt vállalja most magára az önkormányzat.

Visszatér a magyar zenekar, akiknek még a Red Hot Chili Peppers is leugrott a koncertjére a Four Seasonsből

Újra összeállt a The Qualitons, igaz, kicsit más formában, mint ahogyan 2022 áprilisában feloszlottak.

Felröppent a pletyka, miszerint Taylor Swift titokban hozzáment Joe Alwny-hoz pár évvel ezelőtt – most kiderült az igazság

Felröppent egy pletyka, miszerint a 6 évig randizgató páros anno összekötötte az életét, de egy Taylorhoz közel álló forrás...

Állami intézményeket olvaszthatnak be a Semmelweis Egyetembe

Több nagy országos állami egészségügyi intézményt olvaszthatnak be az alapítványi Semmelweis Egyetembe - írja a Népszava.

8 kedves karácsonyi ajándék tipp nagyszülőknek – A kicsik is elkészíthetik.

Ugyan mi karácsonykor nem ajándékozunk családon belül, a gyerekek természetesen nem maradhatnak ki ebből a csodálatos szokásból. Ők...

Télen is fontos a szakszerű legeltetés

A következő év termésére is hatással van, ha nem megfelelően történik.

Anglia e-szkeptikus

A Road to 2030 Report szerint az Egyesült Királyságban négyezer autós véleményét kérdezték meg, és az eredmény szerint a...

0

Sport

A bírót szidta a vereségért a Csukaricski edzője

Igor Matics ugyanakkor elismerte, hogy a meccs végén már nem bírták el a Fradi állandó nyomását.

Itt van a Fradi utolsó pillanatban lőtt győztes csodagólja - videó

A zöld-fehérek csatára a 98. percben óriási bombagólt vágott a Csukaricski kapujába.

Rendőröket gyújtottak fel, tomboltak a meccs előtt a szurkolók - képek

Angliában csaptak össze a szurkolók a rendőrökkel a Konferencia-liga meccs előtt.

98. perces góllal nyert a Fradi Szerbiában

Nagyon sokáig úgy tűnt, pontot sem szerez Szerbiában a Ferencváros, végül hárommal távozott a Cukaricki otthonából a magyar bajnok.

Liverpool: Szoboszlai kritikát kapott

A Liverpoolhoz közeli Echo újságírója, Ian Doyle pihenőre küldené a következő hetekben Szoboszlai Dominikot, mert szerinte visszaesett a teljesítménye az […] A Liverpool: Szoboszlai kritikát kapott bejegyzés elősz

Szoboszlai Dominik nélkül nyert, továbbjutott El-csoportjából a Liverpool

A 19-szeres angol bajnok 4–0-ra kiütötte a csoportutolsó LASK Linzet.

A csapatok életével játszanak a kézilabdázás ostoba nagyurai

A női világbajnokság 32-esre felmumpált mezőnyének a világon semmi értelme nincsen.

Zöld-fehér kudarc a Puskásban, elúszóban a tavaszi folytatás

Már csak a Panathinaikosz kudarcában bízhat a Budapestre „költözött” Makkabi Haifa.

Mutatjuk, mi kell a Fradi továbbjutásához

Akár még csoportelső is lehet az Európa-konferencialigában a Ferencváros.

0

Bulvár

Meghalt a Szex és New York sztárja

A szép kort megélt Tony-díjas színésznő, Frances Sternhagen természetes halállal hunyt el. Ismerhettük a Vészhelyzetből, a Cheersből és a Szex és New Yorkból is.

Eljárás indul a Sztárbox ellen, miután Fluor Tomi azt kiabálta: „mindent megbaszunk”

A médiahatóság szerint „az erőszakos tartalom propagálása, reflexió nélküli bemutatása veszélyeket hordozhat a gyermekkorú nézőkre”. A Reggeli egyik adása miatt is eljárás indult.

Ez a gyógyító köved a születési hónapod alapján – Ezért tud segíteni

Mit szólnál egy olyan gyógyító kőhöz, ami jól mutat a lakásban, ékszerként kifejezetten divatos, és bevonzhatod vele életedbe a boldogságot?

Brutális erejű ütés találta el a Földet

Mi történhetett, mekkora a baj?

Holtan találták egy erdőben a fiát gyászoló kecskeméti apát

Az 53 éves férfi nem tudta feldolgozni a fia elvesztését.

„Anya nem akar visszamenni Magyarországra” – a Hoztok nekünk túrórudit? című kötetet ajánljuk

„Az otthon nem egy földrajzi hely, hanem egy hely a szívemben, amit érzek, amikor rágondolok.” Gyerekektől származó szívszorító mondatok egy új kötetből, amit Both Gabi ajánl figyelmetekbe:

Ledobta az Orbán-kormány a bombát, mától teljesen megváltozik az életünk

Magyarország Kormány a közösségi oldalán osztotta meg a legfontosabb információkat a változásokkal kapcsolatban.

Az alacsony érzelmi intelligenciával bíró emberek ismérvei – Kétszer is gondold meg, mit mondasz nekik.

Van egy ismerősöm, akinek félelmetesen jó memóriája van, hihetetlenül tájékozott, és az egyik legokosabb ember, akivel valaha találkoztam. Azonban a hétköznapi dolgokat, az érzelmeket tekintve annyira rosszul látja

Megleptem a férjemet a munkahelyén, de engem ért meglepetés: olyan pózban találtam rá, hogy sosem fogok tudni ...

Egy ártatlan látogatástól visszafordíthatatlanul károsodott a házasságunk. Ti képesek lennétek efölött szemet hunyni?

blogmorzsák

A pápa, aki egy másik pápa fia volt, majd végül éhen halt

A hatodik század egyik legkülönösebb szentje volt a pápa, aki egy másik pápa fiaként született, s feltehetően éhen halt.

0