Ezt olvasta már?

0

Hatalmas Fidesz siker. A vasárnapi parlamenti választáson a Fidesz-KDNP kapott ismét felhatalmazást

A vasárnapi parlamenti választáson az eddig is kormányon lévő párt, a Fidesz-KDNP ért el meggyőző sikert.


hirdetés

 

 

A kormánypárt 53,4 százalékos listás eredménye minden idők lejelentősebb teljesítménye. Ennél valamivel kisebb, 52,73 százalékos listás eredményt értek el 2010-ben.

 

A mostani eredménye alapján a Fidesz-KDNP 135 képviselő küldhet az Országgyűlésbe, kettővel többet, mint ami a kétharmados többséghez kell . A kormánypártra 2,658 milliósan szavaztak.

 

Szavazás a budapesti Áldás utcai Általános Iskolában kialakított szavazókörben az országgyûlési választáson (fotó – MTI)

 

Az ellenzéki összefogás 1 millió 750 ezer voksot kapott, listás eredménye 35,2 százalék.

(Fotó – Világgazdaság)

 

A Demokratikus Koalíciónak 16 fős, a Momentumnak 11, a Jobbiknak és az MSZP-nek 9, a Párbeszédnek 7 fős frakciója lesz a parlamentben. Az LMP-nek 4 képviselője ülhet be a padsorokba. A Mi Hazánknak 7 képviselője jutott be az Országgyűlésbe.








Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Sára Botond Pikó Andrásnak: visszafizetjük a parkolási Pikó-sarcot, nem kommunikálni kell, hanem cselekedni.

A közbiztonság javítása mellett az éves parkolási díj felszámolását is elsődleges feladatának tekinti a Fidesz-KDNP politikusa, aki...

Minél rosszabb lesz a gazdaság, annál tovább élünk

Az új kutatás váratlan eredményének azonban igen egyszerű a magyarázata.

Este jön a kettős front - időjárás

Fagyos reggelekre lehet még számítani.

Balogh Levente nem akarta, de kiderült, ennyire gazdag az ásványvízmágus

Saját magát buktatta le, itt vannak a konkrét milliós tételek.

Tizenkét gyanúsítottja van már annak a titkos ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

Már két volt magas rangú rendőrt tartanak fogva hivatali bűncselekmények gyanúja miatt.

Így ülnek és így néznek a sikeres emberek. 5+1 jellegzetes testbeszéd

Ha sikeres emberré akarunk válni, első lépésként a testbeszédünkön kell javítanunk. Vannak bizonyos formulák, amelyeknek az...

Mivel fűtsön a magyar ember ha nem lesz gáz vagy az Unió betiltja a gázkazánokat?

A magyarországi háztartások jellemzően földgázzal fűtenek. A Központi Statisztikai Hivatal 2019-es adatai szerint az ország 2877...

Nagyot kockáztat Harry herceg: feladta angliai lakhelyét, miközben kiutasíthatják az USA-ból is

Új dokumentumok kerültek nyilvánosságra a sussex-i herceg magánéletéről.

Megválasztották minden idők legjobb filmjét: itt a végeredmény

Ha még nem láttad ezeket, akkor muszáj lesz! Íme minden idők 10 legjobb filmje a nézők szerint!

5 dolog, amit eddig biztosan te is rosszul tudtál a gyümölcsökről

Bár mindannyian tudjuk, hogy a gyümölcsök nagyon egészségesek, valójában több tévhit kering a fogyasztásukkal kapcsolatban, mint...

Tóth Gabi durván kihasználja hogy Krausz Gábor nincs itthon: a Fricskás fiút is bevetette

Papp Máté Bence nem mutatta ezt meg, Tóth Gabi miatt derült ki.

Sport

A látottak alapján nehéz elképzelni, hogy Hosszú Katinka olimpiai kvótát szerezzen

Hosszú Katinka szülése után visszatért. Ahogy ígérte. Hogy így várta? Nem tudjuk. A célja világos, ott lenni Párizsban a hatodik olimpiáján. Sikerül-e neki? Talán. Az élsportban a gyermekáldást követően csak n

Szoboszlai Dominikék távozó edzője máris visszautasíthatatlan ajánlatokat kapott

A német edző is elismerte, tényleg itt az ideje változtatni.

Meghalt a magyar kosárlabda ismert személyisége

Tragikus hirtelenséggel, váratlanul elhunyt Domokos Lőrinc játékvezető, Mkosz ellenőr, a Tolna Vármegyei Kosárlabda Szövetség Játékvezetői Bizottságának elnöke - számolt be róla az Atomerőmű SE a saját hivata

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

A Ferencváros edzője az elmúlt napokban a fia mellett volt egy milánói kórházban.

Meghalt a magyar mesteredző

Hatvannegyedik életévében elhunyt Győrfi János egykori kézilabdázó, mesteredző - számolt be róla a magyar szövetség.

„Nem a szerencsén múlt” - kiesett a címvédő

Az angol csapatok számára szomorú este volt a szerdai a két kieséssel. A City hiába dominált végig, nem folytathatja harcát a címvédésért

A kommentátor kiröhögte a City kihagyott tizenegyesét

Bernardo Silva középre rúgta, Lunin azonban nem vetődött el. Mindez nagyon vicces volt az orosz kommentátornak.

Az Arsenal egy este két sorozattól búcsúzott

Csalódott Ágyúsok, boldog Kane

Hanga Ádám szomorú hírt jelentett be - fotóval

Megsérült a magyar válogatott kosárlabdázó, Hanga Ádám. A Szerbiában légióskodó játékos a közösségi oldalán üzent.

Kiderült. Mbappé összeverekedett a Barcelona játékosaival

Verekedés tört ki a játékoskijáróban a Barcelona-Paris Saint Germain Bajnokok Ligája-mérkőzést követően. A történtek hátterében Kylian Mbappé áll...

0

Bulvár

Mitől lesz szép egy nő odalent? 8 férfi őszinte vallomása

Te sem vagy elégedett magaddal odalent és félsz attól, hogy a pasinak csak egy bizonyos "típus" tetszik? Lássuk, mit mondanak erről ők maguk.

Ezt még Bokros sem merte meghúzni – Pokoli megszorítások jönnek: a június 9-e után érkező Orbán-csomag mértéke...

A kormány arra számít, hogy az emberek a 2026-ig úgyis elfelejtik, milyen áldozatot kellett hozniuk Orbánék gazdaságpolitikai felelőtlensége miatt. Az már senki előtt nem titok, hogy hatalmas a hiány az államháztart

Orbán Viktor elrendelte, azonnal lépniük kell a minisztereknek

A kormányfő több feladatot is kiosztott.

A mesterséges felhőmagvasítás okozta a brutális özönvizet Dubajban?

Két nappal az özönvízszerű esőzés előtt végeztek felhőmagvasítást, de a szakértők szerint ezen eljárás és a heves esőzés közötti kapcsolat nem ennyire direkt.

Illetékmentes ingatlanvásárlás: így maradhatnak milliók a családok zsebében

A CSOK Plusz maximum 150 millió forintos vételárig vehető igénybe. Így mindenképp érdemes megvizsgálni, hogy jogosultak vagyunk-e a támogatott hitelekre.

A gyógyfürdő, ahol túlcsordul az erotika

Megdöbbentő érzékiség a medencében.

Na, ez tényleg ennyi – Kihúztak egy csíkot Deutsch Tamásnak az Európai Parlamentben

A Kutyák ezzel szeretnék megmutatni, hogy elhúzhatná már a csíkot a Fidesz-KDNP EP-listavezetője. Európai parlamenti képviselőknek készített csapdát Le Marietta, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt EP-listavezetője és S

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

Már nem sokáig lesz képernyőn.

Hivatalos vizsgálat indul Magyar Péter ellen

A Magyar Nemzet cikke alapján.

blogmorzsák

Árpád vezér az űrlények ellen

Roger Moore lánya és Franco Nero kiborg elől menekül és nyálkás földönkívülire bukkan egy legendás olasz sci-fiben.

A legnagyobb veszélye, hogy túl jó – Kukirin G4 roller teszt

Városok meghódítására tervezték, és erre a feladatra hibátlan!

0