Esztergom Sportjáért-díjat kapott két kitűnő sportemberünk
Mármarosi Győző és Érdy Gábor vehette át az önkormányzat Esztergom Sportjáért-díját idén az Esztergomi Félmaraton eredményhirdetésén a közelmúltban.
hirdetés
Érdy Gábor a város atlétikai és futóéletében végzett kimagasló tevékenységéért vehette át a Korányi-díjat. Az 52 esztendős sportember a Hell József Károly Szakközépiskolában érettségizett, és itt, középiskolásként kezdett atletizálni, sprinterszámokban versenyzett. Rendszeresen részt vett rövidebb és hosszabb távú versenyeken, félmaratonokon, maratonokon, váltócsapat tagjaként a Bécs–Budapest Szupermaratonon több alkalommal is.
Az általa vezetett egyesület tagjai között remekül megférnek egymás mellett az abszolút kezdők, az újrakezdők, de az ultrafutók is, mint például Maráz Zsuzsanna háromszoros spartathlonos, aki az első maratonját Érdy Gábor edzésterve alapján teljesítette.
Mármarosi Győző 77 éves, Balassagyarmaton született, 9 éves korától él Esztergomban. 1957-ben lépett be az evezősklubba, ahol Lapos László szárnyai alatt ismerkedett meg az evezéssel. Pályafutása során folyamatosan dobogós helyeken ért célba az egypár- és kétpárevezős versenyeken.
1965-ben Gyöngyös Antallal karöltve felvállalták az evezősszakosztály vezetését. 1968-tól készíti fel a versenyzőket, élménybeszámolók tartásával is. 1985-ben letették az új állandó Csónakház alapkövét. 1990. március 16-án Mármarosi Győzőnek köszönhető a beköltözés és az, hogy az evezősök újra vízre szállhattak. 1993-ban megalapítója a Komárom-Esztergom Megyei Evezős Szövetségnek, melynek jelenleg is elnökhelyettese.
forrás: kemma.hu
hírek innen, onnan
Blokklánc alapú hálózaton keresztül szolgáltat adatokat az Sztnh
A hivatal kilencedikként csatlakozik a blokklánc hálózathoz az Euipo, Portugália, Észtország, Málta, Lengyelország, Olaszország,...
Kamilla: így használja esti ellazítóként
A kamilla régóta a növények királynőjeként tündököl a gyógynövények világában. De mi mindenre jó ez a kis fehér virág?
A második félidő első tíz perce meghatározó volt Golovin Vlagyimir a vereség után
A magyar válogatott Montenegró elleni veresége után Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány arról beszélt, szerinte nem volt gond az akarattal.
Remekelt a montenegrói kapus, kikapott a magyar válogatott a csoportrangadón
A magyar válogatott Montenegró elleni, 2418-as vereséggel zárta a csoportkört, ugyan már biztosan bejutott a középdöntőbe, de fontos...
Tóth Gabi üzent Krausz Gábornak, majd elindult a lavina
Tóth Gabi semmi rosszat nem akart a Krausz Gábornak küldött üzenetében.
Szigorít London, sok magyart érinthet
Jelentősen szigorítja a legális bevándorlás feltételeit a brit kormány. A hétfőn ismertetett tervek között szerepel a szakképzett...
Legkevesebb 47 ember életét követelték az áradások Tanzániában
A hatóságok szerint legkevesebb 47 ember életét vesztette, 85 pedig megsérült a heves áradások és földcsuszamlások következtében...
Kiderült, ki az a két magyar, akit egy kisrepülőn 3 milliárd forintot érő heroinnal kaptak el Írországban
Egyikük egy ismert magyar vadászpilóta, akit a délszláv háború idején léptettek elő őrnaggyá.
Furcsa indokkal szüntetik meg az Országos Meteorológiai Szolgálatot
Bedarálja a magyar kormány azt az Országos Meteorológiai Szolgálatot, amely már régóta, de kiváltképp tavaly augusztus 20-a óta szúrja...
Csehországban lassult a reálkeresetek csökkenése a harmadik negyedévben
Az egy évvel korábbihoz képest 7,1 százalékkal 42 658 koronára (682 528 forint) emelkedett a statisztikai átlagbér a harmadik negyedévben...
Haaland megúszta az eltiltást a dühkitörése után
A norvég játékos meglehetősen ideges volt a játékvezetőre a Tottenham elleni mérkőzés végén, aminek hangot is adott.
Ez nagyon fájt. Kikapott a magyar válogatott.
Innentől minden sokkal nehezebb lesz.
Sport
Nyílt törést szenvedett a meccsen a magyar válogatott játékos
Keserédes lett a csapata győzelme.
Eddig tartott a türelem, menesztették a Barcelona ikonját a kispadról
Mindössze öt hónapig húzta.
Megszólalt Verrasztó Dávid a tragédiába torkollt autóvásárlásról
Az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem száll be a kocsiba.
Haaland és Guardiola is reagált a botrányos bírói ítéletre
A Manchester City csatára mindössze három betűvel, az edzője ennél bővebben kommentálta a történteket.
Megrettenhettek a németek a magyar válogatottól? – Sokan attól félnek, hogy kiesnek a csoportból
Sokan attól félnek, hogy Németország kiesik a csoportkörben.
Nagy bajba kerülhet a bíróval őrjöngve üvöltöző Haaland
A Manchester City sztárja nehezen emésztette meg a Tottenham elleni rangadón történteket.
A Barcelona egy Atlético-játékos góljával verte az Atléticót
Fontos győzelem volt ez a Barcának, és legalábbi olyan fontos volt ez a gól João Félixnek.
Szörnyű tragédia: majdnem meghalt az Európa-bajnok magyar úszó
Borzalmas eseményt kellett átélnie.
Aprópénzért igazolhat klasszisokat a Juventus a Man. Unitedtől
A Premier League-ből halászna a Juventus, hogy ismét a legjobb olasz csapat lehessen.
Már csak Szalah jobb Szoboszlainál Liverpoolban
A sereghajtó Sheffield United ellen pedig még tovább növelhetik előnyüket.
Ezt mondta Szoboszlai Dominik a magyar válogatott kőkemény Eb-csoportjáról
Fontos dologra hívta fel a figyelmet a csapatkapitány.
Szörnyű tragédia érte a világ egyik legerősebb emberét
Elvesztették születendő gyermeküket.
Bulvár
A csendes gyilkos betegség, ami hasonlít a részegségre – A jelek
A cukorbetegség a világ egyik leggyakoribb anyagcsere-betegsége, és nemtől, kortól függetlenül bárkit veszélyeztethet. Éppen ezért fontos, hogy tegyél a megelőzéséért, és az is, hogy idejében felismerd a bajt,
Nem vásárolják vissza az állampapírokat? Itt a hivatalos válasz
A napokban hangsúlyos témára reagált az Államadósság Kezelő Központ-vezér Kurali Zoltán.
Bodrogi Gyula több tízmilliós luxuskocsival száguld az utakon és elképesztően menő, a filmekben látsz ilyen ca...
Simán el tudjuk képzelni, hogy ez az autó tartja fiatalon, igazi élmény lehet vezetni ezt a csodát, nem sokan élhetik át.
Ez a lista bemutatja, melyik kórházban legnagyobb a baj
Több mint 125 milliárd forint tartozást halmoztak fel november végéig a kórházak, a napokban 90 milliárd forint érkezik az intézményekbe, amiből ki tudják fizetni a beszállítóik egy részét. Az orvostechnikai érd
Komoly veszély leselkedik a 70 év felettiekre
Az idősebbek negyede több mint 13 féle gyógyszert szed, a kórházi betegfelvételek közel 5 százaléka a gyógyszerkölcsönhatás okozta panaszok miatt van. A digitalizáció nagy változást hozhatna a betegellátásban.
„Te tiltottál le négy éve” – Tóth Gabi kínos helyzetbe került, miközben Tóth Andit méltatta
Belesétálsz tátott szájjal abba az erdőbe – véleményezte a hallottakat Majka.
Milliók vakarták a fejüket, hogy hogyan jöhetett létre a fotó, amin egy nő háromféleképpen tartja a kezét
A hétvégén egy újabb, vírusszerűen terjedő fotó okozott fejtörést az internetezőknek: vajon hogyan lehetséges, hogy az azon látható menyasszony tükörképei másként tartják a kezüket, mint a nő maga? A megoldá
„Amikor befejezték, nevettek, és az utolsó fejbe lőtte” – újabb borzalmas történetek láttak napvilágot a Hamás...
Egy „gyönyörű angyalarcú nőt” erőszakoltak meg csoportosan a terroristák, aki azt kiabálta, hogy öljék meg.
Lengyel László: három hasadás támadt az Orbán-rendszerben
Az egységesre és könnyen irányítottra teremtett Orbán-rendszerben három hasadás támadt – írja Lengyel László közgazdász-politológus a Népszava hétvégi Szép Szó mellékletében megjelent dolgozatában.
Egész héten tombolni fog a hideg: brutális mennyiségű csapadék szakad ránk, letarolja az országot a kőkemény t...
Hó, eső, havas eső és fogcsikorgató hideg: ezt ígérik december első napjai.
Vége a 600 forintos üzemanyagnak, szenzációs változás a hazai benzinkutakon
Olcsó üzemanyagárakat hoz a Mikulás december 6-án.
Ma tilos takarítani: 6 dolog, amit még nem szabad csinálni Borbála napján
Borbála napján is akadnak olyan népszokások, amikről nem árt tudni, hogy elkerüljön a balszerencse.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton