Ezt olvasta már?


Elhunyt Csollány Szilveszter, nem tudta leküzdeni a Covid fertőzést

Ötvenegy éves korában elhunyt Csollány Szilveszter olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász, az Újpest, a Dunaferr és a Honvéd korábbi sportolója.


hirdetés

A Magyar Torna Szövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság mély fájdalommal tudatja, hogy az olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász, Csollány Szilveszter 51 éves korában elhunyt. Az olimpiai bajnok tornász nemcsak sportolóként ért el kimagasló eredményeket, hanem kiváló férj és nagyon jó édesapa is volt – közölte a szövetség hétfőn. Csollány Szilveszter közel két hónapja került kórházba koronavírus-fertőzéssel.

Az 1970. április 13-án született szertornász Győrben kezdett el sportolni. Tehetsége hamar megmutatkozott, 1988-ban ifjúsági Eb-n bronzérmes, az Újpesttel csapatbajnok lett. Egy évre rá bekerült a felnőttválogatottba, 1990-ben pedig már felnőtt Eb-bronzérmes lett gyűrűn, ez vált a kedvenc szerévé.

A következő évben már egyéni magyar bajnoknak vallhatta magát. Pályafutása során összesen 11 alkalommal ért a csúcsra itthon, nem számolva a négy csapataranyát.

Fontos szerepet játszott fejlődésében az amerikai kaland: 1995 augusztusában St. Louisban kapott munkalehetőséget egy magánklubnál. Elmondása szerint soha nem edzett olyan nyugodt körülmények között, ez pedig az eredményeket is kezdte meghozni.

Európa-bajnokságon 1998 és Szentpétervár hozta meg az áttörést, karrierje legnagyobb sikereként pedig az 1996-os atlantai ezüst után 2000-ben Sydney-ben olimpiai aranyérmet szerzett – a záróünnepségen ő vihette a magyar zászlót.

A világbajnokságokon sokáig nem akart neki összejönni a legfényesebb érem: 1992-ben, 1996-ban, 1997-ben, 1999-ben és 2001-ben is ezüstöt nyert, 2002-ben, Debrecenben viszont teljessé tette aranykollekcióját.

 

CSOLLÁNY SZILVESZTERT HÉTSZER VÁLASZTOTTÁK MEG AZ ÉV MAGYAR TORNÁSZÁNAK, KÉTSZER AZ ÉV SPORTOLÓJÁNAK (2000, 2002), ÉRDEMEI ELISMERÉSEKÉNT 1996-BAN MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ARANY ÉRDEMKERESZTET, NÉGY ÉVRE RÁ AZ ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJÉT KAPTA MEG, 2009-BEN PEDIG BEVÁLASZTOTTÁK A MAGYAR TORNASPORT HALHATATLANJAI KÖZÉ.

 

Pályafutását követően a vendéglátóiparban dolgozott, volt tornaedző Izlandon, 2020-ban pedig az Exatlon Hungary 2. évadában részt vett a Bajnokok csapatában.

 

December 7-én derült ki, hogy kórházba, sőt lélegeztetőgépre került, miután koronavírusos lett. Eleinte Sopronban kezelték, majd Budapesten próbálták meggyógyítani. Több mint egy hónapon át volt lélegeztetőgépen, végül szervezete hétfőn feladta a küzdelmet.

2000. Sydney Olimpia: CSOLLÁNY SZILVESZTER ARANY, Olimpiai bajnok

forrás: index

Fotó: MTI







0

hírek innen, onnan

Eszelősen jó trailer jött ki Anya Taylor-Joy Mad Max-filmjéhez

A Furiosa 2024 májusában kerül majd a mozikba. Chris Hemsworth lesz benne a vicces orrú főgonosz!

Megszólalt Orbán és Varga, ide-oda pattog a forint

Erős kilengéssel, 380-as szintről 381,50-ig gyengült a forint az euróval szemben december 1. péntek délelőtt, de fél 11 környékére...

Szeptemberben 1,3 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, nőtt az export és az import is

Szeptemberben a kivitel volumene 2,4, a behozatalé 7,9 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz viszonyítva. Az aktívum 1,3...

Vezetőt cserélt a patinás hazai energetikai cég

December elsejével Mitasz Ádám veszi át a Schneider Electric gyöngyösi üzemének vezetését. Az új gyárigazgató friss diplomásként...

Jelentős változás lép életbe a MÁV irányításában

Összevont igazgatóság irányítja a jövőben a MÁV-ot és a Volánbuszt.

Késsel kergette gyermekét az ittas apa Somogyban

Csak a fiú lélekjelenlétének köszönhető, hogy meghiúsult a késes támadás.

Bögre? Ajándékutalvány? Csendkupon? Melyik az a karácsonyi ajándék, aminek minden tanár örül?

Legjobb, legrosszabb, vágyott és pokolba kívánt karácsonyi ajándékokról meséltek pedagógus ismerőseim.

„Emberileg elfogadjuk egymást” – Rékasi Zsigmondék nem maradtak barátok szakításuk után

Bár volt párja barátságából nem kér, Gáspár Győzőt csupaszív embernek tartja a fiatalabb Rékasi.

Kilép a Momentumból a Donáth Annát kritizáló polgármester, aki ellen fegyelmit indítottak

Nyirati Klára békét szeretne Baján, és függetlenként folytatja tovább. A tegnap ellene indított fegyelmi eljárásnak is volt szerepe a...

Magyar jogosítvány kell az osztrákoknak, nagy a mozgolódás a határszélen

Beindult a jogosítvány-turizmus, az osztrákok Sopronban egymásnak adják a kilincset a magyar vezetői engedélyért Az a külföldi, aki...

Több mint 4 ezer tanár távozott ebben az évben a közoktatásból

Vannak olyan tankerületek, ahol minden tizedik tanár felmondott.

Összetört Járai Máté: édesapját gyászolja a magyar színész

Járai Máté közösségi oldalán számolt be a tragédiáról.

0

Sport

A bírót szidta a vereségért a Csukaricski edzője

Igor Matics ugyanakkor elismerte, hogy a meccs végén már nem bírták el a Fradi állandó nyomását.

Itt van a Fradi utolsó pillanatban lőtt győztes csodagólja - videó

A zöld-fehérek csatára a 98. percben óriási bombagólt vágott a Csukaricski kapujába.

98. perces góllal nyert a Fradi Szerbiában

Nagyon sokáig úgy tűnt, pontot sem szerez Szerbiában a Ferencváros, végül hárommal távozott a Cukaricki otthonából a magyar bajnok.

Rendőröket gyújtottak fel, tomboltak a meccs előtt a szurkolók - képek

Angliában csaptak össze a szurkolók a rendőrökkel a Konferencia-liga meccs előtt.

Liverpool: Szoboszlai kritikát kapott

A Liverpoolhoz közeli Echo újságírója, Ian Doyle pihenőre küldené a következő hetekben Szoboszlai Dominikot, mert szerinte visszaesett a teljesítménye az […] A Liverpool: Szoboszlai kritikát kapott bejegyzés elősz

A csapatok életével játszanak a kézilabdázás ostoba nagyurai

A női világbajnokság 32-esre felmumpált mezőnyének a világon semmi értelme nincsen.

Szoboszlai Dominik nélkül nyert, továbbjutott El-csoportjából a Liverpool

A 19-szeres angol bajnok 4–0-ra kiütötte a csoportutolsó LASK Linzet.

Mutatjuk, mi kell a Fradi továbbjutásához

Akár még csoportelső is lehet az Európa-konferencialigában a Ferencváros.

0

Bulvár

Meghalt a Szex és New York sztárja

A szép kort megélt Tony-díjas színésznő, Frances Sternhagen természetes halállal hunyt el. Ismerhettük a Vészhelyzetből, a Cheersből és a Szex és New Yorkból is.

Sírt és rohamot kapott az ítélet hallatán a kemecsei nő, akinek kinyomta a szemeit a volt párja

Gy. Attila 20 év fegyházat kapott. Mentőt kellett hívni az áldozathoz.

Eljárás indul a Sztárbox ellen, miután Fluor Tomi azt kiabálta: „mindent megbaszunk”

A médiahatóság szerint „az erőszakos tartalom propagálása, reflexió nélküli bemutatása veszélyeket hordozhat a gyermekkorú nézőkre”. A Reggeli egyik adása miatt is eljárás indult.

Ez a gyógyító köved a születési hónapod alapján – Ezért tud segíteni

Mit szólnál egy olyan gyógyító kőhöz, ami jól mutat a lakásban, ékszerként kifejezetten divatos, és bevonzhatod vele életedbe a boldogságot?

Brutális erejű ütés találta el a Földet

Mi történhetett, mekkora a baj?

Holtan találták egy erdőben a fiát gyászoló kecskeméti apát

Az 53 éves férfi nem tudta feldolgozni a fia elvesztését.

„Anya nem akar visszamenni Magyarországra” – a Hoztok nekünk túrórudit? című kötetet ajánljuk

„Az otthon nem egy földrajzi hely, hanem egy hely a szívemben, amit érzek, amikor rágondolok.” Gyerekektől származó szívszorító mondatok egy új kötetből, amit Both Gabi ajánl figyelmetekbe:

Ledobta az Orbán-kormány a bombát, mától teljesen megváltozik az életünk

Magyarország Kormány a közösségi oldalán osztotta meg a legfontosabb információkat a változásokkal kapcsolatban.

Az alacsony érzelmi intelligenciával bíró emberek ismérvei – Kétszer is gondold meg, mit mondasz nekik.

Van egy ismerősöm, akinek félelmetesen jó memóriája van, hihetetlenül tájékozott, és az egyik legokosabb ember, akivel valaha találkoztam. Azonban a hétköznapi dolgokat, az érzelmeket tekintve annyira rosszul látja

blogmorzsák

A pápa, aki egy másik pápa fia volt, majd végül éhen halt

A hatodik század egyik legkülönösebb szentje volt a pápa, aki egy másik pápa fiaként született, s feltehetően éhen halt.

0