El-selejtező - Csütörtökön 21 klubbal lesz teljes a főtáblás mezőny
Csütörtök estére kialakul a labdarúgó Európa-liga 48 csapatos főtáblájának mezőnye, a selejtező negyedik fordulójának visszavágóját követően ugyanis elkel a még kiadó 21 hely.
hirdetés
A mezőnyben hat olyan klub van, amely magyar labdarúgót is foglalkoztat: Gulácsi Péter (RB Leipzig), Lang Ádám (CFR Cluj), Balogh Roland és Sallai Roland (APOEL), Kleinheisler László (FK Asztana), Korcsmár Zsolt (Midtjylland) valamint Szántó Tamás (Rapid Wien) ősszel nemzetközi kupamérkőzésen is pályára léphet, ennek feltétele azonban, hogy az utolsó selejtezős lépcsőfokot sikerrel vegye csapatuk.
Csak a főtáblán kezdi meg szereplését 17 kiemelt együttes, míg további 10 klub - közöttük a Vidi FC - a Bajnokok Ligájából való kiesést követően kerül, illetve került már át a második számú kupasorozat csoportkörébe, amelynek sorsolását pénteken 13 órától tartják Monacóban.
A csoportkör küzdelmei szeptember 20-án kezdődnek, és december 13-ig tartanak.
Európa-liga, selejtező, 4. forduló, visszavágók:
FK Asztana (kazah)-APOEL (ciprusi) 16.00 (Az első mérkőzésen: 0-1)
FK Ufa (orosz)-Glasgow Rangers (skót) 16.00 (0-1)
AEK Larnaca (ciprusi)-FK AS Trencín (szlovák) 17.30 (1-1)
FC Köbenhavn (dán)-Atalanta (olasz) 18.30 (0-0)
RB Leipzig (német)-Zorja Luhanszk (ukrán) 18.30 (0-0)
Apollon Limasszol (ciprusi)-FC Basel (svájci) 19.00 (2-3)
CFR Cluj (román)-F91 Dudelange (luxemburgi) 19.00 (0-2)
PFK Ludogorec (bolgár)-Torpedo Kutaiszi (georgiai) 19.00 (1-0)
Makkabi Tel-Aviv (izraeli)-Sarpsborg 08 (norvég) 19.00 (1-3)
Molde FK (norvég)-Zenit (orosz) 19.00 (1-3)
Qarabag (azeri)-Sheriff Tiraspol (moldovai) 19.00 (0-1)
FC Midtjylland (dán)-Malmö FF (svéd) 19.15 (2-2)
Besiktas (török)-Partizan Beograd (szerb) 20.00 (1-1)
FK Shkëndija (macedón)-Rosenborg (norvég) 20.15 (1-3)
Bröndby IF (dán)-KRC Genk (belga) 20.30 (2-5)
FCSB (román)-Rapid Wien (osztrák) 20.30 (1-3)
Spartak Trnava (szlovák)-Olimpija Ljubljana (szlovén) 20.30 (2-0)
Girondins Bordeaux (francia)-KAA Gent (belga) 20.45 (0-0)
Burnley (angol)-Olimpiakosz (görög) 20.45 (1-3)
Celtic Glasgow (skót)-FK Suduva (litván) 21.00 (1-1)
Sevilla FC (spanyol)-Sigma Olomouc (cseh) 21.45 (1-0)
hírek innen, onnan
Karácsonyi frizuratippek – Emeld velük még magasabb szintre az ünnepet
A tökéletes karácsonyi frizura elkészítése még magasabbra emelheti az ünnep fényét. Íme néhány tipp a lenyűgöző alkalmi frizura...
Nem volt jó napja a forintnak, gyengült a főbb devizákkal szemben hétfőn
A hét első napján nem tudta felvenni a ritmust a főbb devizákkal a magyar valuta.
Elkészült a debreceni környezeti ellenőrző rendszer stratégiai alapdokumentuma
Elkészült a debreceni környezeti ellenőrző rendszer stratégiai alapdokumentuma, amellyel "a tudományt a város szolgálatába állítják" -...
Horner szerint a Honda többet ért el velük, mint a Senna vezette McLarennel
A Red Bull páratlan sikereket ért el a Hondával, de vajon Christian Horner gondolta volna ezt korábban?
December közepén érkezik a Barbie-film streamingre
Az HBO Maxon lehet majd elcsípni.
Lassabban öregszik, akik zöldebb környéken élnek.
A nagyobb zöldfelülettel rendelkező környékeken élő emberek telomerjei hosszabbak, ami lassabb öregedést és hosszabb élettartamot jelent.
Már rollereket és más elektromos járműveket is fogad a BikeSafe.hu
Eddig elsősorban az ellopott kerékpárok tulajdonosokhoz való visszakerülését segítette az adatbázis.
Üzent a kormány Brüsszelnek: hol van már az a pénz?
Magyarország az Európai Bizottságnak a magyar igazságügyi reformmal kapcsolatos minden, az ország érdekeivel azonos, a magyaroknak...
Szerelmes fotót készített Schobert Lara Rácz Jenőről és feleségéről
Schobert Lara egy nagyon szép pillanatot kapott el Rácz Jenő és felesége, Rácz-Gyuricza Dóri között.
Az ország egyik felében napsütés, a másikban borult idő vár ránk kedden
Van, ahol eső várható, máshol napsütés, de hószállingózásra is van kilátás a hét második napján.
Megnyitott az eplényi sípálya
Megnyitott az eplényi sípálya, a téli sportok kedvelői egyelőre az A1-es pályát és a tanulópályát használhatják - közölte a...
Bellingham elárulta mi az amiben javulnia kell még
A fiatal angol játékos berobbant a Real Madrid csapatába, mégis van egy dolog, ami nehézséget okoz számára, és amiben Ancelotti szerint is...
Sport
Nyílt törést szenvedett a meccsen a magyar válogatott játékos
Keserédes lett a csapata győzelme.
Eddig tartott a türelem, menesztették a Barcelona ikonját a kispadról
Mindössze öt hónapig húzta.
Megszólalt Verrasztó Dávid a tragédiába torkollt autóvásárlásról
Az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem száll be a kocsiba.
Haaland és Guardiola is reagált a botrányos bírói ítéletre
A Manchester City csatára mindössze három betűvel, az edzője ennél bővebben kommentálta a történteket.
Megrettenhettek a németek a magyar válogatottól? – Sokan attól félnek, hogy kiesnek a csoportból
Sokan attól félnek, hogy Németország kiesik a csoportkörben.
Nagy bajba kerülhet a bíróval őrjöngve üvöltöző Haaland
A Manchester City sztárja nehezen emésztette meg a Tottenham elleni rangadón történteket.
A Barcelona egy Atlético-játékos góljával verte az Atléticót
Fontos győzelem volt ez a Barcának, és legalábbi olyan fontos volt ez a gól João Félixnek.
Szörnyű tragédia: majdnem meghalt az Európa-bajnok magyar úszó
Borzalmas eseményt kellett átélnie.
Aprópénzért igazolhat klasszisokat a Juventus a Man. Unitedtől
A Premier League-ből halászna a Juventus, hogy ismét a legjobb olasz csapat lehessen.
Már csak Szalah jobb Szoboszlainál Liverpoolban
A sereghajtó Sheffield United ellen pedig még tovább növelhetik előnyüket.
Ezt mondta Szoboszlai Dominik a magyar válogatott kőkemény Eb-csoportjáról
Fontos dologra hívta fel a figyelmet a csapatkapitány.
Szörnyű tragédia érte a világ egyik legerősebb emberét
Elvesztették születendő gyermeküket.
Bulvár
A csendes gyilkos betegség, ami hasonlít a részegségre – A jelek
A cukorbetegség a világ egyik leggyakoribb anyagcsere-betegsége, és nemtől, kortól függetlenül bárkit veszélyeztethet. Éppen ezért fontos, hogy tegyél a megelőzéséért, és az is, hogy idejében felismerd a bajt,
Bodrogi Gyula több tízmilliós luxuskocsival száguld az utakon és elképesztően menő, a filmekben látsz ilyen ca...
Simán el tudjuk képzelni, hogy ez az autó tartja fiatalon, igazi élmény lehet vezetni ezt a csodát, nem sokan élhetik át.
„Te tiltottál le négy éve” – Tóth Gabi kínos helyzetbe került, miközben Tóth Andit méltatta
Belesétálsz tátott szájjal abba az erdőbe – véleményezte a hallottakat Majka.
Ez a lista bemutatja, melyik kórházban legnagyobb a baj
Több mint 125 milliárd forint tartozást halmoztak fel november végéig a kórházak, a napokban 90 milliárd forint érkezik az intézményekbe, amiből ki tudják fizetni a beszállítóik egy részét. Az orvostechnikai érd
„Amikor befejezték, nevettek, és az utolsó fejbe lőtte” – újabb borzalmas történetek láttak napvilágot a Hamás...
Egy „gyönyörű angyalarcú nőt” erőszakoltak meg csoportosan a terroristák, aki azt kiabálta, hogy öljék meg.
Komoly veszély leselkedik a 70 év felettiekre
Az idősebbek negyede több mint 13 féle gyógyszert szed, a kórházi betegfelvételek közel 5 százaléka a gyógyszerkölcsönhatás okozta panaszok miatt van. A digitalizáció nagy változást hozhatna a betegellátásban.
Egész héten tombolni fog a hideg: brutális mennyiségű csapadék szakad ránk, letarolja az országot a kőkemény t...
Hó, eső, havas eső és fogcsikorgató hideg: ezt ígérik december első napjai.
Vége a 600 forintos üzemanyagnak, szenzációs változás a hazai benzinkutakon
Olcsó üzemanyagárakat hoz a Mikulás december 6-án.
RTL: nemcsak kirúgtak több száz katonát, de újbóli elhelyezkedésüket is megnehezítették
Csak előzetes engedéllyel helyezkedhettek el a kormányzati igazgatási szerveknél, valamint a kormány és a miniszterek felügyelete alá tartozó szerveknél.
Megtámadtak egy amerikai hadihajót a Vörös-tengeren, ötórás csatát vívott, több drónt is lelőtt
A támadást a húszik kezén lévő jemeni főváros, Szanaa térségéből indították és az nagyjából öt órán át tartott.
Milliók vakarták a fejüket, hogy hogyan jöhetett létre a fotó, amin egy nő háromféleképpen tartja a kezét
A hétvégén egy újabb, vírusszerűen terjedő fotó okozott fejtörést az internetezőknek: vajon hogyan lehetséges, hogy az azon látható menyasszony tükörképei másként tartják a kezüket, mint a nő maga? A megoldá
Ma tilos takarítani: 6 dolog, amit még nem szabad csinálni Borbála napján
Borbála napján is akadnak olyan népszokások, amikről nem árt tudni, hogy elkerüljön a balszerencse.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton