Egyre több az embercsempész és egyre agresszívabbak
Egyre több az embercsempész és egyre agresszívabbak - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfő reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, amelyben felidézték, hogy rendőrökre lőttek menekülő embercsempészek múlt hétfőn az M5-ös autópályán, Inárcs térségében.
hirdetés
Erre reagálva Rétvári Bence azt közölte, hogy az embercsempészek egyike azt vallotta, hogy a bűnszervezet vezetője mondta nekik azt, hogy használják a furgonban lévő fegyvert, ha szükséges.
A kisbusz előtt egyébként egy "felvezető" autó haladt, amiben négyen utaztak; az autóban volt török, iraki és német állampolgár is, és - Rétvári Bence megfogalmazása szerint - egyáltalán nem voltak együttműködők, nem nyitották ki az ajtót a rendőri felszólításra, ezért be kellett törni az autó ablakait.
Az államtitkár szerint a déli határon is néha valódi "csatajelenet" zajlik, mert a migránsok és az embercsempészek rátámadnak a rendőrökre: hozzájuk vágják a létrát, lefújják őket gázspray-vel vagy rájuk lőnek.
Rétvári Bence elmondta azt is, hogy a magyar rendőrök is egyre kifinomultabb módszerekkel dolgoznak, de ahhoz, hogy a külföldi bűnözőkkel szemben fel tudjanak lépni, a Terrorelhárítási Központra is nagy szükség volt az elmúlt években.
Kérdésre kitért arra is, hogy a rabok több mint a 10 százaléka - több mint 2500 bűnöző - embercsempészés miatt került börtönbe. "Ez egy elképesztő teher a magyar börtönökben, tehát nem erre jött létre a magyar büntetésvégrehajtási rendszer" - hangsúlyozta az államtitkár.
Összességében évente mintegy hárommilliárd forintba kerül a rabok elhelyezése - mondta, megjegyezve, hogy az unió pedig semmilyen segítséget nem nyújt Magyarországnak ebben.
Rétvári Bence az M1 aktuális csatornán elmondta azt is, hogy idén már több mint 230 ezer illegális bevándorlót tartóztattak fel, tavaly ez a szám 122 ezer, míg tavalyelőtt 46 ezer volt.
Az államtitkár szerint azért is jöhetnek most többen, mert a migránsok tudják, hogy Európa most nem a saját határainak a védelmével, hanem az ukrajnai háborúval van elfoglalva.
hírek innen, onnan
Német–magyar Eb-meccs olvasóink vágya, és nem a holland, olasz duó a rémálom
Egy helyen minden, amit a 2024-es Európa-bajnokság sorsolásáról tudni kell.
Kijelölték a magyar férfi kéziválogatott Eb-keretét: drámai bejelentést tett Mikler Roland
Karácsony után csatlakozhat a kerethez a külföldön játszók többsége.
Videó: métereken múlott az orosz katona élete
Friss videó jelent meg az X-en (korábban Twitter), melyen az elmúlt napok valószínűleg legszerencsésebb orosz katonája látható: nem sokan...
Ilyen se volt még, ingyenes podcast szoba és workshopterem
December 1-jén új üzletet nyitott a Magyar Telekom az Arena Mallban, amely mind kialakításában, mind pedig funkciójában különleges. Az...
Zelenszkij telefonos segítséget kért
Ez is megtörtént elmúlt órákban, mely fontosabb fejleményeit most dióhéjban megmutatjuk.
Egy új kutatás kifejezetten ajánlja a WHO által rákkeltőnek minősített édesítőszereket
A nagy mennyiségben fogyasztott cukor semmiképp sem egészséges, viszont az édes íz tagadhatatlanul kellemes. Megoldást jelenthetnek az...
Embertelenül bántak a hatóságok egy iráni apával és kisfiávak, milliókat kell fizetnie a magyar államnak
Összesen 17 500 euró, azaz több mint 6 és félmillió forint jóvátételt ítélt meg a Emberi Jogok Európai Bírósága annak az iráni...
Kiugró béremelés: több mint félmillió forintos fizetést kapnak az óvodapedagógusok Csepelen
Csepelen a Fidesz–KDNP többségű testület több mint 40 százalékos fizetésemelésről döntött az óvodapedagógusok javára - tudta meg a...
Megszólalt a királyi családról szóló botránykönyv holland fordítója: hazugsággal vádolja a szerzőt
Ő csak azt fordította le, ami az eredeti kötetben szerepelt.
Hűtőhasználati útmutatót készített a Nébih a pazarlás csökkentésére
Egy átlagos magyar fogyasztó egy év leforgása alatt 60 kilogramm élelmiszerhulladékot termel, ebből 24 kilogramm elkerülhető lenne....
Design a vendéglátó- és szállodaiparban: díjazták a legjobb magyar projekteket és tervezőket
November 30-án, a napokban megnyílt ötcsillagos pesti belvárosi Hotel Dorotheában átadták a győzteseknek a díjakat a Klasszis Csoport...
Oroszország megsemmisítő csapásra készül Ukrajnában
Ez is felmerült az elmúlt órákban, mely fontosabb fejleményeit csokorba szedtük.
Sport
Rossz állapotban van az ártatlanul doppingolással vádolt magyar úszó
Kártérítési igényt fognak benyújtani.
Argentína maradt a világ élén, Anglia dobogós, Magyarország rég nem látott magasságban
Brazília nagyot bukott, Uruguay a top 10 kapujában.
A bírót szidta a vereségért a Csukaricski edzője
Igor Matics ugyanakkor elismerte, hogy a meccs végén már nem bírták el a Fradi állandó nyomását.
Itt van a Fradi utolsó pillanatban lőtt győztes csodagólja - videó
A zöld-fehérek csatára a 98. percben óriási bombagólt vágott a Csukaricski kapujába.
98. perces góllal nyert a Fradi Szerbiában
Nagyon sokáig úgy tűnt, pontot sem szerez Szerbiában a Ferencváros, végül hárommal távozott a Cukaricki otthonából a magyar bajnok.
Rendőröket gyújtottak fel, tomboltak a meccs előtt a szurkolók - képek
Angliában csaptak össze a szurkolók a rendőrökkel a Konferencia-liga meccs előtt.
Liverpool: Szoboszlai kritikát kapott
A Liverpoolhoz közeli Echo újságírója, Ian Doyle pihenőre küldené a következő hetekben Szoboszlai Dominikot, mert szerinte visszaesett a teljesítménye az […] A Liverpool: Szoboszlai kritikát kapott bejegyzés elősz
Szoboszlai Dominik nélkül nyert, továbbjutott El-csoportjából a Liverpool
A 19-szeres angol bajnok 4–0-ra kiütötte a csoportutolsó LASK Linzet.
A csapatok életével játszanak a kézilabdázás ostoba nagyurai
A női világbajnokság 32-esre felmumpált mezőnyének a világon semmi értelme nincsen.
A magyar fociválogatottat 44 év után Eb-re vezető kapitány Romániában folytatja
Legutóbb Belgiumban dolgozott a szakember.
Zöld-fehér kudarc a Puskásban, elúszóban a tavaszi folytatás
Már csak a Panathinaikosz kudarcában bízhat a Budapestre „költözött” Makkabi Haifa.
Mutatjuk, mi kell a Fradi továbbjutásához
Akár még csoportelső is lehet az Európa-konferencialigában a Ferencváros.
Bulvár
Meghalt a Szex és New York sztárja
A szép kort megélt Tony-díjas színésznő, Frances Sternhagen természetes halállal hunyt el. Ismerhettük a Vészhelyzetből, a Cheersből és a Szex és New Yorkból is.
Sírt és rohamot kapott az ítélet hallatán a kemecsei nő, akinek kinyomta a szemeit a volt párja
Gy. Attila 20 év fegyházat kapott. Mentőt kellett hívni az áldozathoz.
Eljárás indul a Sztárbox ellen, miután Fluor Tomi azt kiabálta: „mindent megbaszunk”
A médiahatóság szerint „az erőszakos tartalom propagálása, reflexió nélküli bemutatása veszélyeket hordozhat a gyermekkorú nézőkre”. A Reggeli egyik adása miatt is eljárás indult.
Ez a gyógyító köved a születési hónapod alapján – Ezért tud segíteni
Mit szólnál egy olyan gyógyító kőhöz, ami jól mutat a lakásban, ékszerként kifejezetten divatos, és bevonzhatod vele életedbe a boldogságot?
Brutális erejű ütés találta el a Földet
Mi történhetett, mekkora a baj?
Holtan találták egy erdőben a fiát gyászoló kecskeméti apát
Az 53 éves férfi nem tudta feldolgozni a fia elvesztését.
„Anya nem akar visszamenni Magyarországra” – a Hoztok nekünk túrórudit? című kötetet ajánljuk
„Az otthon nem egy földrajzi hely, hanem egy hely a szívemben, amit érzek, amikor rágondolok.” Gyerekektől származó szívszorító mondatok egy új kötetből, amit Both Gabi ajánl figyelmetekbe:
Kiválasztották az Év Szaloncukra díj nyerteseit - Ez lett idén a legjobb hazai szaloncukor
Mutatjuk az év legfinomabb szaloncukrait!
Ledobta az Orbán-kormány a bombát, mától teljesen megváltozik az életünk
Magyarország Kormány a közösségi oldalán osztotta meg a legfontosabb információkat a változásokkal kapcsolatban.
Beküldtek egy felvételt a rendőrségnek, ők se hitték el, mit művelt egy sofőr vezetés közben - videó
Ez a rendőröknek is újdonság volt.
Korda György leesett a színpadról, csúnyán végződött a koncert a stadionban, de már ő is csak nevet rajta
Kellemetlen baleset érte Korda Györgyöt.
Az alacsony érzelmi intelligenciával bíró emberek ismérvei – Kétszer is gondold meg, mit mondasz nekik.
Van egy ismerősöm, akinek félelmetesen jó memóriája van, hihetetlenül tájékozott, és az egyik legokosabb ember, akivel valaha találkoztam. Azonban a hétköznapi dolgokat, az érzelmeket tekintve annyira rosszul látja
blogmorzsák
A pápa, aki egy másik pápa fia volt, majd végül éhen halt
A hatodik század egyik legkülönösebb szentje volt a pápa, aki egy másik pápa fiaként született, s feltehetően éhen halt.
Autóba ülne? Mutatjuk, mit ne tegyen semmiképp, ha beáll a fagy!
Fel kell készülni a télre.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton