Bundaügy - Felfüggesztett büntetések a vádlottnak a 2013-as botrányban
A Pesti Központi Kerületi Bíróság első fokon valamennyi megjelent vádlottat bűnösnek talált, és felfüggesztett büntetéseket szabott ki rájuk az S. R. és 23 társa ellen kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt indított eljárásban, a 2013-as bundabotrányban.
hirdetés
A Fővárosi Törvényszék keddi sajtóközleménye kiemeli, a vádirat szerint a más ügyben már előzetes letartóztatásban lévő III. és IV. rendű vádlottakkal kapcsolatban álló terheltek 2012 második felében megállapodtak egymással, hogy haszonszerzés céljából labdarúgó-mérkőzések eredményeit próbálják jogellenesen befolyásolni. Egyes játékosokat és játékvezetőket megvesztegetve, az így előre megbeszélt eredményekre Ázsiában működő online fogadóirodáknál kötöttek fogadásokat a 2013 márciusa és májusa között lejátszott magyar bajnoki labdarúgó-mérkőzésekre, valamint U19-es magyar bajnokikra vonatkozóan.
Amint a közlemény fogalmaz, a bíróság valamennyi, a vesztegetésben aktívan részt vevő vádlottat felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Azokban az esetekben, amelyekben bizonyítottnak látta a bűncselekményekkel kapcsolatos vagyongyarapodást, különböző mértékű vagyonelkobzást rendelt el. A vesztegetést elfogadó focisták egy részét a felfüggesztett börtönbüntetés mellett jellemzően két-három évre eltiltotta a hivatásos labdarúgástól, másokat, akik esetében a vesztegetés bűncselekmény nem volt megállapítható, csak az információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás, próbára bocsátott.
A bíróság indoklása szerint enyhítő körülményként figyelembe vette a beismerő vallomásokat, az idő múlását, a próbára bocsátott vádlottak esetében a fiatal felnőtt korukat, többségük büntetlen előéletét és azt, hogy családjukban többen kiskorú gyermekről gondoskodnak. Súlyosító körülményként értékelte a hasonló jellegű cselekmények elszaporodottságát.
A bíróság megítélése szerint a vádlottak többségénél - jelen esetben halmazati büntetésül - csak a szabadságvesztés kiszabása jöhetett szóba, de az enyhítő körülményeket figyelembe véve azokat minden esetben felfüggesztette. A közlemény kiemeli, hogy a kiszabott felfüggesztett börtönbüntetéseket a belső arányosság elve alapján szabta ki. Azokat tiltotta el a hivatásos labdarúgástól, akik a futballtevékenységükkel visszaélve, azt manipulálva követték el a vesztegetést halmazatban. Azoknál viszont, akiknél a bíróság megítélése szerint a vesztegetés elfogadása csupán "egyszeri botlás" volt, a próbára bocsátás kiszabását is elegendő és célszerű szankciónak tartotta.
Az ügyészség valamennyi vádlottal kapcsolatban súlyosításért fellebbezett. A megjelent vádlottak és védőik szintén fellebbeztek felmentésért, illetve enyhítésért. A XVI. rendű vádlott nem jelent meg a bíróság előtt és jogi képviselője sem volt jelen. Esetében jövő szerdán hirdet ítéletet első fokon a bíróság.
hírek innen, onnan
Viktória királynő naplója a Szürke 50 árnyalatának 19. századi kiadása - Meglepődsz, miket művelt a hálószobában
Viktória királynő hatalmas szexuális étvággyal rendelkezett.
Elesett Budapest: az ónos eső miatt nem jár több busz, lezárták Normafát is
A hóhelyzet után az ónos eső is betette a kaput a fővárosnak.
Immunerősítés probiotikumokkal
Több száz tudományos vizsgálatot végeztek a jótékony tejsavbaktériumok hatását kutatva, melyek eredménye szerint a tavasztól őszig...
Egészséges ikreknek adott életet egy 70 éves nő
A nem mindennapi eseményre Ugandában került sor. Mostantól hivatalosan is Safina Namukwaya a legidősebb afrikai nő, aki valaha gyermeket szült.
Januártól Tatán ingyenes lesz a tömegközlekedés
Korábban 30 millió forint bevétel származott a jegyeladásból, ezt vállalja most magára az önkormányzat.
Visszatér a magyar zenekar, akiknek még a Red Hot Chili Peppers is leugrott a koncertjére a Four Seasonsből
Újra összeállt a The Qualitons, igaz, kicsit más formában, mint ahogyan 2022 áprilisában feloszlottak.
Felröppent a pletyka, miszerint Taylor Swift titokban hozzáment Joe Alwny-hoz pár évvel ezelőtt – most kiderült az igazság
Felröppent egy pletyka, miszerint a 6 évig randizgató páros anno összekötötte az életét, de egy Taylorhoz közel álló forrás...
Állami intézményeket olvaszthatnak be a Semmelweis Egyetembe
Több nagy országos állami egészségügyi intézményt olvaszthatnak be az alapítványi Semmelweis Egyetembe - írja a Népszava.
8 kedves karácsonyi ajándék tipp nagyszülőknek – A kicsik is elkészíthetik.
Ugyan mi karácsonykor nem ajándékozunk családon belül, a gyerekek természetesen nem maradhatnak ki ebből a csodálatos szokásból. Ők...
Télen is fontos a szakszerű legeltetés
A következő év termésére is hatással van, ha nem megfelelően történik.
Anglia e-szkeptikus
A Road to 2030 Report szerint az Egyesült Királyságban négyezer autós véleményét kérdezték meg, és az eredmény szerint a...
Meglepő dolgot tapasztalhatnak ma az autósok a benzinkutakon, íme a részletek
Sokan örülhetnek ma.
Sport
Rossz állapotban van az ártatlanul doppingolással vádolt magyar úszó
Kártérítési igényt fognak benyújtani.
Argentína maradt a világ élén, Anglia dobogós, Magyarország rég nem látott magasságban
Brazília nagyot bukott, Uruguay a top 10 kapujában.
A bírót szidta a vereségért a Csukaricski edzője
Igor Matics ugyanakkor elismerte, hogy a meccs végén már nem bírták el a Fradi állandó nyomását.
Itt van a Fradi utolsó pillanatban lőtt győztes csodagólja - videó
A zöld-fehérek csatára a 98. percben óriási bombagólt vágott a Csukaricski kapujába.
Rendőröket gyújtottak fel, tomboltak a meccs előtt a szurkolók - képek
Angliában csaptak össze a szurkolók a rendőrökkel a Konferencia-liga meccs előtt.
98. perces góllal nyert a Fradi Szerbiában
Nagyon sokáig úgy tűnt, pontot sem szerez Szerbiában a Ferencváros, végül hárommal távozott a Cukaricki otthonából a magyar bajnok.
Liverpool: Szoboszlai kritikát kapott
A Liverpoolhoz közeli Echo újságírója, Ian Doyle pihenőre küldené a következő hetekben Szoboszlai Dominikot, mert szerinte visszaesett a teljesítménye az […] A Liverpool: Szoboszlai kritikát kapott bejegyzés elősz
Szoboszlai Dominik nélkül nyert, továbbjutott El-csoportjából a Liverpool
A 19-szeres angol bajnok 4–0-ra kiütötte a csoportutolsó LASK Linzet.
A csapatok életével játszanak a kézilabdázás ostoba nagyurai
A női világbajnokság 32-esre felmumpált mezőnyének a világon semmi értelme nincsen.
A magyar fociválogatottat 44 év után Eb-re vezető kapitány Romániában folytatja
Legutóbb Belgiumban dolgozott a szakember.
Zöld-fehér kudarc a Puskásban, elúszóban a tavaszi folytatás
Már csak a Panathinaikosz kudarcában bízhat a Budapestre „költözött” Makkabi Haifa.
Mutatjuk, mi kell a Fradi továbbjutásához
Akár még csoportelső is lehet az Európa-konferencialigában a Ferencváros.
Bulvár
Meghalt a Szex és New York sztárja
A szép kort megélt Tony-díjas színésznő, Frances Sternhagen természetes halállal hunyt el. Ismerhettük a Vészhelyzetből, a Cheersből és a Szex és New Yorkból is.
Eljárás indul a Sztárbox ellen, miután Fluor Tomi azt kiabálta: „mindent megbaszunk”
A médiahatóság szerint „az erőszakos tartalom propagálása, reflexió nélküli bemutatása veszélyeket hordozhat a gyermekkorú nézőkre”. A Reggeli egyik adása miatt is eljárás indult.
Ez a gyógyító köved a születési hónapod alapján – Ezért tud segíteni
Mit szólnál egy olyan gyógyító kőhöz, ami jól mutat a lakásban, ékszerként kifejezetten divatos, és bevonzhatod vele életedbe a boldogságot?
Brutális erejű ütés találta el a Földet
Mi történhetett, mekkora a baj?
Holtan találták egy erdőben a fiát gyászoló kecskeméti apát
Az 53 éves férfi nem tudta feldolgozni a fia elvesztését.
„Anya nem akar visszamenni Magyarországra” – a Hoztok nekünk túrórudit? című kötetet ajánljuk
„Az otthon nem egy földrajzi hely, hanem egy hely a szívemben, amit érzek, amikor rágondolok.” Gyerekektől származó szívszorító mondatok egy új kötetből, amit Both Gabi ajánl figyelmetekbe:
Kiválasztották az Év Szaloncukra díj nyerteseit - Ez lett idén a legjobb hazai szaloncukor
Mutatjuk az év legfinomabb szaloncukrait!
Ledobta az Orbán-kormány a bombát, mától teljesen megváltozik az életünk
Magyarország Kormány a közösségi oldalán osztotta meg a legfontosabb információkat a változásokkal kapcsolatban.
Korda György leesett a színpadról, csúnyán végződött a koncert a stadionban, de már ő is csak nevet rajta
Kellemetlen baleset érte Korda Györgyöt.
Beküldtek egy felvételt a rendőrségnek, ők se hitték el, mit művelt egy sofőr vezetés közben - videó
Ez a rendőröknek is újdonság volt.
Az alacsony érzelmi intelligenciával bíró emberek ismérvei – Kétszer is gondold meg, mit mondasz nekik.
Van egy ismerősöm, akinek félelmetesen jó memóriája van, hihetetlenül tájékozott, és az egyik legokosabb ember, akivel valaha találkoztam. Azonban a hétköznapi dolgokat, az érzelmeket tekintve annyira rosszul látja
Megleptem a férjemet a munkahelyén, de engem ért meglepetés: olyan pózban találtam rá, hogy sosem fogok tudni ...
Egy ártatlan látogatástól visszafordíthatatlanul károsodott a házasságunk. Ti képesek lennétek efölött szemet hunyni?
blogmorzsák
A pápa, aki egy másik pápa fia volt, majd végül éhen halt
A hatodik század egyik legkülönösebb szentje volt a pápa, aki egy másik pápa fiaként született, s feltehetően éhen halt.
Autóba ülne? Mutatjuk, mit ne tegyen semmiképp, ha beáll a fagy!
Fel kell készülni a télre.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton