Ezt olvasta már?

Az írni-olvasni tudás meglétéhez kötné a választójogot a Mi Hazánk

Az írni-olvasni tudás meglétéhez kötné a választójogot a Mi Hazánk - jelentette be sajtótájékoztatón a párt alelnöke hétfőn Budapesten.


BL-selejtező - A Vidi a csoportkörbe jutásért játszik az Üllői úton

Új helyszínen és a nemzetközi tétmérkőzéseken 12 meccs óta veretlen AEK Athén ellen szeretne kedvező eredményt elérni a Vidi FC szerdán, a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező utolsó fordulójának első felvonásán.


hirdetés

A székesfehérváriak - akik stadionjuk építése miatt két és fél éve Felcsúton szerepelnek albérletben - azzal, hogy egy lépésre kerültek a BL-főtáblától, "kinőtték" a Pancho Arénát, és utolsó hazai selejtezőjüket Budapesten, a Groupama Arénában kell lejátszaniuk. Az idegen környezet mellett az sem a Vidi FC mellett szól, hogy ellenfele, a görög bajnok AEK Athén legutóbbi 12 nemzetközi kupatalálkozóján nem talált legyőzőre: tavaly nyár óta három győzelem mellett kilenc döntetlen a mérlege.

A szerb Marko Nikolic edzette magyar csapat reményeit ugyanakkor növelheti, hogy az előző két körben nála magasabban rangsorolt együttest (a bolgár Ludogorecet, illetve a svéd Malmőt) búcsúztatott, ráadásul a szezonban idáig nem talált legyőzőre: a BL-ben négy döntetlen mellett kétszer nyert, míg a magyar bajnokságban két győzelem és két döntetlen a mérlege.

A szerdai találkozón - akárcsak az előző fordulókban - kulcskérdés lesz, le tudja-e hozni kapott gól nélkül az összecsapást a székesfehérvári együttes, amely idénybeli tíz találkozóján mindössze négy gólt kapott, s elsősorban ennek köszönheti, hogy az Európa-liga főtábláján már biztosan szerepelhet.

Az AEK Athén az előző idény végén 24 év után nyerte meg ismét hazája pontvadászatát, a BL-selejtező mezőnyéhez pedig az előző fordulóban csatlakozott, amikor a skót Celticet ejtette ki. A görögök rendkívül masszív védekezést és gyors, pontos ellentámadásokat mutattak be a párharc idegenbeli, első meccsén, amelyen 1-1-es döntetlent értek el, majd hazai pályán 2-1-re győztek.

Az athéni együttesnek a magyar csapatok ellen kifejezetten jó a mérlege: az 1972-es UEFA Kupában a Salgótarjánt, az 1998-as UEFA Kupában a Ferencvárost, egy évvel később az MTK-t, újabb egy szezonnal később pedig a Vasast búcsúztatta az európai kupaporondról. Egyedül az Újpest tudta a görögöket kiejteni még az 1983/84-as KEK-ben, amikor az idegenbeli 2-0-s vereséget követően hazai pályán 4-1-re nyert.

A Vidi FC-nek (korábban Videoton FC) ez lesz a 79. európai kupameccse, de görög ellenféllel most találkozik először.

Az első összecsapást, amelyet az olasz Gianluca Rocchi vezeti majd, szerdán 21 órától játsszák, a visszavágóra jövő kedden kerül sor Athénban.

A párharc győztese a Bajnokok Ligája, vesztese az Európa-liga főtábláján szerepelhet ősszel.







0

hírek innen, onnan

Üzent a kormány Brüsszelnek: hol van már az a pénz?

Magyarország az Európai Bizottságnak a magyar igazságügyi reformmal kapcsolatos minden, az ország érdekeivel azonos, a magyaroknak...

Szerelmes fotót készített Schobert Lara Rácz Jenőről és feleségéről

Schobert Lara egy nagyon szép pillanatot kapott el Rácz Jenő és felesége, Rácz-Gyuricza Dóri között.

Az ország egyik felében napsütés, a másikban borult idő vár ránk kedden

Van, ahol eső várható, máshol napsütés, de hószállingózásra is van kilátás a hét második napján.

Megnyitott az eplényi sípálya

Megnyitott az eplényi sípálya, a téli sportok kedvelői egyelőre az A1-es pályát és a tanulópályát használhatják - közölte a...

Bellingham elárulta mi az amiben javulnia kell még

A fiatal angol játékos berobbant a Real Madrid csapatába, mégis van egy dolog, ami nehézséget okoz számára, és amiben Ancelotti szerint is...

Nem tudott ellépni a kiesőhelyről, döntetlent játszott otthon a Celta Vigo

A Celta Vigo 11-es döntetlent játszott a Cádiz ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság 15. fordulójának zárómeccsén hétfő este.

Négy meccse nyeretlen, idegenben kapott ki az Atalanta

A Torino 30-ra legyőzte az Atalantát az olasz labdarúgó-bajnokság 14. fordulójának zárómérkőzésén hétfő este.

Orbán törölni szeretné az ukrán csatlakozás témáját a jövő heti EU-csúcs napirendjéről

Ezért levelet is írt az Európai Tanács vezetőjének. A kérdés tárgyalása szerinte kudarchoz vezetne.

Idén ismét ünnepi fényekbe öltözik a főváros – fotókon a budapesti díszkivilágítás

A tavalyi, válsággal terhelt időszak után megint teljes pompájában láthatjuk a téli Budapestet.

Ezt az egy dolgot rettentően hiányolják az emberek a karácsonyi vásárokról

Az árusok szerint megeshet, hogy emiatt a vendégek kevesebb ideig maradnak, és kevesebb pénzt költenek.

Idén nő az önkéntes pénztári befizetések után visszajáró szja

Több milliárd forinttal nő az idei önkéntes pénztári befizetések után visszajáró személyijövedelemadó-összeg, mivel nőtt az...

A fájó vb-vereség után sem adta fel az olimpiai álmokat a magyar női kéziválogatott

Golovin Vlagyimir szerint amikor az ellenfél elkezdett szárnyalni, nekünk semmi sem sikerült.

0

Sport

Megszólalt Verrasztó Dávid a tragédiába torkollt autóvásárlásról

Az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem száll be a kocsiba.

Haaland és Guardiola is reagált a botrányos bírói ítéletre

A Manchester City csatára mindössze három betűvel, az edzője ennél bővebben kommentálta a történteket.

Nagy bajba kerülhet a bíróval őrjöngve üvöltöző Haaland

A Manchester City sztárja nehezen emésztette meg a Tottenham elleni rangadón történteket.

A Barcelona egy Atlético-játékos góljával verte az Atléticót

Fontos győzelem volt ez a Barcának, és legalábbi olyan fontos volt ez a gól João Félixnek.

Aprópénzért igazolhat klasszisokat a Juventus a Man. Unitedtől

A Premier League-ből halászna a Juventus, hogy ismét a legjobb olasz csapat lehessen.

Már csak Szalah jobb Szoboszlainál Liverpoolban

A sereghajtó Sheffield United ellen pedig még tovább növelhetik előnyüket.

Ezt mondta Szoboszlai Dominik a magyar válogatott kőkemény Eb-csoportjáról

Fontos dologra hívta fel a figyelmet a csapatkapitány.

Szörnyű tragédia érte a világ egyik legerősebb emberét

Elvesztették születendő gyermeküket.

0

Bulvár

A csendes gyilkos betegség, ami hasonlít a részegségre – A jelek

A cukorbetegség a világ egyik leggyakoribb anyagcsere-betegsége, és nemtől, kortól függetlenül bárkit veszélyeztethet. Éppen ezért fontos, hogy tegyél a megelőzéséért, és az is, hogy idejében felismerd a bajt,

Nem vásárolják vissza az állampapírokat? Itt a hivatalos válasz

A napokban hangsúlyos témára reagált az Államadósság Kezelő Központ-vezér Kurali Zoltán.

Bodrogi Gyula több tízmilliós luxuskocsival száguld az utakon és elképesztően menő, a filmekben látsz ilyen ca...

Simán el tudjuk képzelni, hogy ez az autó tartja fiatalon, igazi élmény lehet vezetni ezt a csodát, nem sokan élhetik át.

Ez a lista bemutatja, melyik kórházban legnagyobb a baj

Több mint 125 milliárd forint tartozást halmoztak fel november végéig a kórházak, a napokban 90 milliárd forint érkezik az intézményekbe, amiből ki tudják fizetni a beszállítóik egy részét. Az orvostechnikai érd

Komoly veszély leselkedik a 70 év felettiekre

Az idősebbek negyede több mint 13 féle gyógyszert szed, a kórházi betegfelvételek közel 5 százaléka a gyógyszerkölcsönhatás okozta panaszok miatt van. A digitalizáció nagy változást hozhatna a betegellátásban.

„Te tiltottál le négy éve” – Tóth Gabi kínos helyzetbe került, miközben Tóth Andit méltatta

Belesétálsz tátott szájjal abba az erdőbe – véleményezte a hallottakat Majka.

Milliók vakarták a fejüket, hogy hogyan jöhetett létre a fotó, amin egy nő háromféleképpen tartja a kezét

A hétvégén egy újabb, vírusszerűen terjedő fotó okozott fejtörést az internetezőknek: vajon hogyan lehetséges, hogy az azon látható menyasszony tükörképei másként tartják a kezüket, mint a nő maga? A megoldá

„Amikor befejezték, nevettek, és az utolsó fejbe lőtte” – újabb borzalmas történetek láttak napvilágot a Hamás...

Egy „gyönyörű angyalarcú nőt” erőszakoltak meg csoportosan a terroristák, aki azt kiabálta, hogy öljék meg.

Lengyel László: három hasadás támadt az Orbán-rendszerben

Az egységesre és könnyen irányítottra teremtett Orbán-rendszerben három hasadás támadt – írja Lengyel László közgazdász-politológus a Népszava hétvégi Szép Szó mellékletében megjelent dolgozatában.

Egész héten tombolni fog a hideg: brutális mennyiségű csapadék szakad ránk, letarolja az országot a kőkemény t...

Hó, eső, havas eső és fogcsikorgató hideg: ezt ígérik december első napjai.

Vége a 600 forintos üzemanyagnak, szenzációs változás a hazai benzinkutakon

Olcsó üzemanyagárakat hoz a Mikulás december 6-án.

Ma tilos takarítani: 6 dolog, amit még nem szabad csinálni Borbála napján

Borbála napján is akadnak olyan népszokások, amikről nem árt tudni, hogy elkerüljön a balszerencse.

0