Ezt olvasta már?


Assange: nem oroszok hackelték meg amerikai demokrata politikusok levelezését

Julian Assange, a Wikileaks kiszivárogtató hírportál alapítója szerint nem oroszok hackelték meg amerikai demokrata politikusok elektronikus levelezését. (Pécsi Napilap)


hirdetés

Julian Assange Londonban adott exkluzív interjút a Fox televíziónak. Ebben kategorikusan cáfolta, hogy a Wikileaks nyilvánosságra hozott dokumentumai orosz forrásokból származnának. Azt mondta, akár egy tizenéves is behatolhatott John Podesta, Hillary Clinton kampányfőnöke elektronikus levelezésébe, ahonnan lényeges adatokat loptak el. A kétrészes interjú első részét kedd este sugározta a Fox.

A Wikileaks az elnökválasztási kampány idején több mint ötvenezer elektronikus levelet hozott nyilvánosságra, amelyekből fény derült a többi között a Clinton Alapítvány kétes ügyleteire, a Clinton-kampánnyal szorosan együttműködő vezető újságírók személyére és Clintont segítő praktikáikra. Arra is, hogy a Demokrata Országos Bizottság vezető személyisége hogyan továbbította Hillary Clintonnak a televíziós viták kérdéseit, vagy a Clinton-csapat milyen lenézően beszélt a katolikus választókról. A nyilvánosságra hozott dokumentumok vitathatatlanul sokat ártottak Hillary Clinton kampányának. Maga Hillary Clinton és Obama elnök az oroszokat kárhoztatta, mondván, hogy egyenesen a Kreml avatkozott be így a választási folyamatba, mert a republikánus jelöltet, Donald Trumpot akarta hatalomra segíteni.

Assange a Fox-interjúban többször is cáfolta, hogy Oroszország állt volna a Demokrata Országos Bizottság és John Podesta kampányfőnök e-mailjeinek meghackelése hátterében. Mint mondta, a Wikileaks sem az orosz kormánnyal, sem egyetlen "állampárttal" nem működött együtt, arról azonban nem beszélt, hogy miként jutottak hozzá a nyilvánosságra hozott dokumentumokhoz. Hangsúlyozta, hogy szerinte az Obama-adminisztráció a vádak hangoztatásával megpróbálja aláásni a megválasztott elnök, Donald Trump legitimitását.

Assange bírálta a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és a belbiztonsági minisztérium által december 29-én nyilvánosságra hozott közös elemzést, amelyben az oroszokat teszik felelőssé a kíbertámadásokért. Obama elnök az elemzésre hivatkozva utasított ki az Egyesült Államokból 35 orosz diplomatát. Kritizálta Assange az amerikai sajtómunkásokat is, akik szerinte a kampányban, a kiszivárogtatott e-mailekről szóló híradásaikkal és elemzéseikkel "etikai korrupcióról" tettek tanúbizonyságot. Éles bírálatokat fogalmazott meg a demokrata politikusokról is, akik szerinte pusztán "bután manővereztek", amikor azért bírálták őt és honlapját, mert adatokat és dokumentumokat hozott nyilvánosságra.

Az ausztrál születésű Julian Assange Ecuador londoni nagykövetségének épületében adta az interjút, ahol öt éve él, és harcol a svédek kiadatási kérelme ellen. Svédországban ugyanis nemi erőszakkal vádolták meg őt.







0

hírek innen, onnan

Éves bérletet lehet váltani a labdarúgó-válogatott mérkőzéseire

A szurkolók négy árkategóriából választhatnak, a legolcsóbb bérlet 30 ezer, míg a legdrágább 117 ezer forintba kerül.

Mire költenének idén a magyarok?

A magyarok 63 százalékának vannak olyan céljai az idei évre, amihez nagyobb anyagi forrás szükséges, a legtöbbet utazásra adnák ki, és...

Flippergolyóként pattogott az M0-áson egy autó, videó készült a vérfagyasztó balesetről

Az éppen érkező kamionnak sem kíméltek, a leállósávban folytatódott a tömegkarambol.

Rekordnyereménnyel tér vissza a legendás Megasztár

Szenzációs bejelentést tett szerdán Till Attila és a TV2 Csoport vezérigazgatója, Pavel Stantchev: visszatér a képernyőre az egyik...

Tizenhárom év fegyházra ítélte az újszülöttjét meggyilkoló anyát a Debreceni Ítélőtábla

Jogerősen tizenhárom év fegyházra ítélte a Debreceni Ítélőtábla szerdán azt nőt, aki eltitkolt terhessége után megszülte, majd...

Csontváry festménnyel nyílik meg az ingyenes Róma - Budapest kiállítás a Virág Judit Galériában

Óriási meglepetés: Csontváry Kosztka Tivadar felbecsülhetetlen értékű, a nagyközönség által régóta nem látott, Holdtölte...

Istenien néz ki Besenyei Bogi, nagy formába lendült

Besenyei Bogi egy stresszes időszakot követően döntött úgy, hogy változásra van szüksége, és most még tudatosabban fog edzeni.

Ty Segall először lép fel Budapesten

A kaliforniai garázsrock úttörője augusztus 25-én akusztikus koncertet ad az Akvárium Klub NagyHalljában.

Át kell formálni az étkezési szokásainkat

Az étkezési kultúra megváltoztatása segítheti a fenntarthatóságot a WWF legfrissebb, Közép-Európában végzett felmérése szerint.

Ezzel a szépségdíjas utolsó perces bombagóllal nyert a Porto az Arsenal ellen

Nem akármilyen góllal kapott ki Mikel Arteta együttese.

Mindenki rosszul járna a műholdgyilkos orosz atomfegyverrel, még az oroszok is

Bárki kezdene is el műholdakat robbantgatni, szinte garantált, hogy a saját és a szövetségesei műholdjai majdnem akkora veszélyben...

Sport

Kubatov Gábor: 90 millió forintért a házamat is feltettem a Ferencvárosért

A Blikk Talk vendége volt Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke. A klubvezető több témát is érintett az interjú során, többek között arról is beszélt, kik segítettek neki, mikor a Fradi elnöke lett.

Kimmich nem ok nélkül üvöltözött Lőw Zsolttal

A jelenet rávilágít, milyen a hangulat most a münchenieknél.

Olyan robbanás jön az Egyesült Államokban, amely minden gátat ledönthet

David Beckham és Lionel Messi elkezdte a csodát, de messze még a cél.

Kiderült, mi áll Lőw Zsolt és a német sztárfutballista konfliktusa mögött

Joshua Kimmich és a magyar szakember teátrális jelenetet produkálva vonult le a Bochum-Bayern München meccs után az öltözőbe. Újabb részletek derültek ki a konfliktusról.

Újabb elképesztő fejlemény történt Milák Kristóf ügyében

Az olimpiai bajnok úszó továbbra sem akar nyilatkozni.

Eldőlt Thomas Tuchel jövője a Bayern Münchennél - sajtóhír

Német sajtóértesülések szerint hamarosan bejelenthetik, hogy nyártól már nem Tuchel lesz a Bayern München vezetőedzője.

Christian Hornert kirúgja a Red Bull

Szerdán Bahreinben megkezdődött az idei szezon előtti F1-es teszt, ám miközben mindenki a pályán zajló eseményekre és az új autókra figyel, Christian Horner zaklatási botránya hamarosan lezárásához érkezhet.

Hatalmas pofon a Liverpoolnak, a Bayern München nem vesztegetné az időt

A Liverpool komoly csapást szenvedhet el a Bayer Leverkusen menedzserének, Xabi Alonsónak az ügyében.

Vizes botrány: a korrupcióval gyanúsított elnök felesége is magyar állampolgárságot kapott

A WA kuvaiti elnökét kétes ügyei miatt kitiltották az Egyesült Államokból.

Eldőlt Thomas Tuchel és Lőw Zsolt jövője a Bayern Münchennél - hivatalos

A klub hivatalos felületein bejelentették, hogy nyártól már nem Tuchel lesz a Bayern München vezetőedzője.

Őrültségeket beszél a botrányosan gyenge Atlético Madrid edzője

Lefocizták a BL-ben Diego Simeone csapatát, ő mégis elégedett. A Dortmund világbajnok sztárjának elege lett a videóbíróból.

Távozik az Újpest FC védője - hivatalos

Az Újpest FC saját honlapján jelentette be, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Tim Hall-lal.

0

Bulvár

“A csoportos szexuális erőszakot a családtagok előtt hajtották végre, hogy még nagyobb fájdalmat okozzanak”

Izraelben kiadták az első hivatalos jelentést az Hamász iszlamista terrorszervezet október 7-én elkövetett szexuális bűncselekményeiről. A szexuális bántalmazás áldozatait segítő központok szövetsége hivatalos

Megöltek egy 16 éves nembináris gimnazistát a társai, az iskola mosdójában verték halálra

Február nyolcadikán meghalt egy nembináris középiskolás, miután három nála idősebb osztálytársa megverte őt az iskola mosdójában. Az oklahomai diák mindössze 16 éves volt.

A Momentum közzétett egy videót, amelyen Orbán Viktor és a bicskei pedofil igazgató egy színpadon szerepelnek

A kormányfő 2002-ben személyesen kampányolt a civil szervezet mellett, amelynek V. János volt a listavezetője.

Idén már egy részletben kell fizetnünk a gépjárműadót

A korábbi évekkel ellentétben nem kettő, hanem egy részletben kell az idei évtől megfizetnünk a gépjárműadót.

Orbán Viktor izgulhat: Putyin „barátsága” miatt bukhatjuk az évtized üzletét

Miközben - eleget téve a miniszterelnök terveinek - egy magyar cég külföldön, Spanyolországban vásárolna vasutat, óriási piaci nyereséggel, a spanyol lapok elővették az oroszkártyát. Orbán Viktort szélsőjobbold

Tudod, mi a világ legnehezebben megtanulható nyelve?

Nehéz nyelv a magyar, de nem a legnehezebb.

5 ordító jel, hogy a tested gyorsabban öregszik az átlagnál

Ha az alábbi tünetekben magadra ismersz, keress fel egy orvost, hogy megfelelő megoldást tudjatok kitalálni a problémára!

„Körbekérdezte a tanár a gyerekeket az osztálykiránduláson, kivel alhatna egy ágyban”

A 22 éves tanár és a 13 éves diák kapcsolata – az anyának meg kellett küzdenie azért, hogy a fia biztonságban járhasson iskolába.

Most kaptuk: legyőzte a gyilkos kór, elhunyt a nemzet művésze

Szerdán hajnalban, betegségben halt meg Czakó Gábor.

blogmorzsák

„S nincs ellenállás e viharnak” I.

Puskás Dániel két részből álló blogbejegyzése Arany János Híd-avatás című balladájával foglalkozik.

"Kínai Wagner" és a globális fegyverexport

Közelgő kínai-orosz helycsere várható a Globális Délen?

0