Ezt olvasta már?


Ahány ház, annyi arcát mutatja a lakáspiaci fordulat

A KSH, valamint az MNB minap közzétett, 2022. IV. negyedévi lakáspiaci jelentéseiben már részletesebben is megmutatkozik a tavalyi fordulat természete.


hirdetés

Az OTP Ingatlanpont szakértője szerint az nem vall mélyebb válságra, viszont nem kínál olyan

párhuzamokat sem, melyek alapján a trendforduló várható lefutását pontosan

megjósolhatnánk.

Budapest, 2023. május 04. – Elsőként a kereslet csökkenése jelezte a tavalyi lakáspiaci

fordulatot, s a 2022. évi forgalom végül – a Központi Statisztikai Hivatalban (KSH) eddig

feldogozott adatok szerint 1 – legalább 10 százalékkal maradt el az előző évitől. A visszaesés

negyedévről-negyedévre gyorsult, míg január-márciusban még csak 3,5 százalék volt,

október-decemberre elérte a 20 százalékot. Az újépítésű lakások értékesítésének

részaránya ezen belül is csökkent: a 2021-es 7,5 százalékról 6,5 százalékra.

Az árak változása némi késéssel reagált a kereslet visszaesésére. Az új és a használt

lakások az első félévben hasonló dinamizmussal (14,5%, illetve 16,6%), jelentősen

drágultak, majd ez a párhuzamosság megtört. Az év második felében az újak árát már a

stagnálás jellemezte, míg a használtak még mintegy 3 százalékos növekedést értek el a III.

negyedévben, ám a IV.-ben azt már el is vesztették.

Bár nominálisan a III. negyedévben ért csúcsra a lakások összevont árindexe, reálértéken

számolva már a II. negyedévtől esett, s az év végéig innen 13 százalékot csökkent. A 2015-

ös bázishoz mérve 2022 végén a nominális árindex +156%-on, a reál +72%-on állt. Az előző

évhez viszonyítva a névleges árnyereség ekkor még mindig +16% volt, ám a reálértékű

összehasonlítás eredménye már veszteséget (-5%) mutatott.

Ugyanakkor az új lakások viszonylag jól állták a sarat, tavaly az átlagos négyzetméterár 900

ezer forint lett, 25 százalékkal magasabb, mint 2021-ben. Ugyan Budapesten az V., illetve a

XII. kerületben már a 2-2,5 milliót is elérték a négyzetméterárak, a fővároson kívül egyelőre

csak a balatoni agglomerációban jellemzőek az 1 millió feletti összegek. (Az új lakások

statisztikájáról ugyanakkor tudható, hogy az oda bekerülő adatok gyakran több negyedévvel

korábbi szerződéseken alapulnak, amelyekbe írt vételár általában jóval alacsonyabb, mint az

adásvétel lezárásakor jellemző piaci érték.)

A használt lakások átlagos négyzetméterára 20,6 százalékkal nőtt 2021-hez viszonyítva.

Ezen belül Budapesten a panelek 23, az egyéb társasháziak 18, míg a családi házak 13

százalékkal drágultak. Az árak alakulásában itt a IV. negyedév bizonyult vízválasztónak,

akkor a családi házak négyzetméterára jelentősen, 13 százaléknyit esett, míg a többlakásos

házaknál a növekedés csak stagnálásba fordult.

A fordulat többé-kevésbé eltérő arcát mutatta a különféle településeken is. Míg az éves

forgalmat tekintve a főváros meg tudott őrizni némi, 4,3 százaléknyi bővülést is, addig a

megyeszékhelyeken átlagosan 19, a városokban 17, a községekben 8 százalékos

csökkenést regisztráltak. A visszaesés az év végéhez közeledve egyre nőtt: a IV.

negyedévben a megyeszékhelyeken már 40, a városokban 28, a községekben pedig 14

százalékkal kevesebb lakást adtak el, mint egy évvel korábban. Az árak csökkenése csak

részben követte ezt a mintát. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összefoglalója szerint 2 október-

decemberben a nominális árváltozás az előző negyedévhez képest Budapesten -1,1%, a

vidéki városokban -2,9%, míg a községekben -6,6%. Tekintettel arra, hogy a községi

ingatlanok már a III. negyedévben is elszenvedtek egy 7,1 százalékos árcsökkenést, az évet

1 https://www.ksh.hu/s/kiadvanyok/lakaspiaci-arak-lakasarindex-2022-iv-negyedev/index.html

2 https://statisztika.mnb.hu/sw/static/file/MNB_Lakasarindex_2022Q4.pdf

összességében csupán alig látható, 0,3 százalékos drágulással zárták. Ezzel szemben a

vidéki városoknál az éves átlagos nominális felértékelődés 14,4 százalékra, a fővárosnál

pedig 16,1 százalékra jött ki. Ám ezek az értékek sem voltak képesek ellensúlyozni az

inflációt. Az MNB kalkulációja szerint az éves reálértékváltozás a községi lakásoknál -18,3%,

a fővárosiaknál -5,4% míg a vidéki városiaknál -6,8%.

A városok eredményeit régiókra bontva is közli az MNB jelentése. Abból kitűnik, hogy az

éves drágulás egyedül Budapest környékén haladta meg az inflációt: a közép-magyarországi

régióban 4 százalékos reálértéknövekedést mértek. Ezzel szemben a következő legjobban

dráguló régió, Nyugat-Dunántúl városaiban is már reálárcsökkenést (-3,1%) regisztráltak.

Legkevésbé az ország észak-keleti részén bírták a versenyt az inflációval, így a

lakóingatlanok leértékelődése az Észak-Alföldön (-10,3%) és Észak-Magyarországon (-

11,5%) lett a legnagyobb.

Ez az igencsak sokrétű kép is arra vall Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője

szerint, hogy a jelenlegi fordulat mögött nincs egy olyan generális, a piac minden

szegmensét egyöntetűen megrendítő ok, mint volt korábban például a tőzsdeválság vagy a

devizahitel-krízis. A mostani, magukban is összetett negatív hatások inkább széthúzzák a

piacot: az eleve jobban pörgő területek – optimista forgatókönyv szerint – jobbára csak

döccennek, míg ahol amúgy is gyengébb a kereslet, ott jobban szenvednek. Ezt színezi a

rezsiaggodalom tavalyi hirtelen felerősödése, ami miatt azokon a településeken, ahol

nagyobb arányban forognak családi házak, összességében jobban is estek az árak.

Nagyobb visszaesési kockázatot jelenthetett a romló hangulatban még az is, ha egy

területen, akár egy célzott támogatás, például a CSOK révén időlegesen túlárazottá váltak a

lakóingatlanok. Az év végén szembeötlő volt a forgalom- és az árcsökkenés ütemének

szétválása is a vidéki városoknál. Ennek hátterében pedig az állhat, ami az OTP

Ingatlanpont tanácsadóinak is napi tapasztalata: az eladók csak igen lassan igazítják az

áraikat a kereslet realitásához. Erről is majd csak az első 2023-as adatok mutathatják meg,

hogy mennyire volt ideiglenes jelenség.

Az OTP Ingatlanpont

A 2011-ben alapított OTP Ingatlanpont Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő ingatlanközvetítő

hálózata, az OTP Csoport tagja. Országszerte közel 90 irodában, több mint 800 felkészült tanácsadó segíti az

ingatlanok értékesítését. A társaság egyedülállóan, egy kézben ötvözi az ingatlan- és a hitelintézeti szakértelmet,

így az otthonteremtéshez és felújításhoz szükséges pénzügyi termékek és szolgáltatások is elérhetőek minden

Ingatlanpont irodában. A hálózat, mint a hazai piac meghatározó szereplője, széleskörű üzleti, partneri

kapcsolatokkal is rendelkezik, kínálatban az újépítésű ingatlanok gazdag választéka is elérhető. Az OTP

Ingatlanpont mindemellett rendszeresen publikál szakértői elemzéseket a hazai ingatlanpiac helyzetéről,

folyamatairól.







0

hírek innen, onnan

Forradalmi lépés: Tatán ingyenes lesz januártól a tömegközlekedés

Tatán január elsejétől mindenki számára ingyenes lesz a tömegközlekedés, tavasszal felmérik, hogyan változott az utazók száma –...

Orbán: Ukrajna EU csatlakozása most nem esik egybe Magyarország érdekeivel

Ukrajna uniós tagsága, a csatlakozásról szóló tárgyalások megkezdése ma nem esik egybe Magyarország nemzeti érdekeivel, az Európai...

Feltűnt egy újabb luxusrepülő a NER-es birodalomban

Akárcsak a Mészáros Lőrinchez köthető magánrepülő, ez is osztrák lajstromjellel van ellátva, de más hasonlóság is van köztük....

Agysérülést okozhat a kezelőjének egy olyan fegyver, amit a Magyar Honvédség is használ

Nem csak a tüzérekre veszélyesek a saját fegyvereik, hanem az egyszerű lövészekre is, akik vállról indítható rakétákkal tüzelnek. A...

„Eddig senki nem vette észre” – Esztergályos Cecília plasztikai műtétjéről beszélt

Esztergályos Cecília bevállalta a plasztikai műtétet, de azt már nem árulta el, hogy az melyik testrészét érintette. 

Palvin Barbi férjéről döbbenetes dolog derült ki: durván megalázták

Napjaink egyik jóképű fiatal színésze Dylan Sprouse, aki nem mellesleg Palvin Barbi férje.

Hatalmas átalakulás: bekebelezi a kórházakat a Semmelweis Egyetem?

Óriási változás várható az egészségügyben: számos országos állami egészségügyi intézményt akarnak beolvasztani az alapítványi...

Ha decemberben jár a Balatonnál, ezekre a vásárokra mindenképp látogasson el

Az adventi vásárokkal a Balaton partjain is találkozhatunk. Veszprémben két vásáron is vadászhatunk egyedi ajándékokra, Balatonfüreden...

Lopott ötlettel promózzák a Cybertruckot

Nevezhetjük persze inspirációnak is, de kétségtelenül látványos.

Brutális pusztításra készülnek télen az oroszok

Az Egyesült Államok támogatja Ukrajnát a várható téli orosz támadásra való felkészülésben, ideértve az olyan felszerelések és...

Kilép a Momentumból a bajai polgármester, aki ellen fegyelmit indítottak, mert kritizálta Donáth Annát

Nyirati Klára szerint egy olyan kisvárosban, mint Baja, békére van szükség, függetlenként folytatja.

Lázár János döntött: egy ember vezeti a buszokat és a vonatokat

Mosóczi László a MÁV–Start és a Volán közös vezérigazgatója. A közös igazgatóságban és felügyelőbizottságban több...

0

Sport

A bírót szidta a vereségért a Csukaricski edzője

Igor Matics ugyanakkor elismerte, hogy a meccs végén már nem bírták el a Fradi állandó nyomását.

Itt van a Fradi utolsó pillanatban lőtt győztes csodagólja - videó

A zöld-fehérek csatára a 98. percben óriási bombagólt vágott a Csukaricski kapujába.

Rendőröket gyújtottak fel, tomboltak a meccs előtt a szurkolók - képek

Angliában csaptak össze a szurkolók a rendőrökkel a Konferencia-liga meccs előtt.

98. perces góllal nyert a Fradi Szerbiában

Nagyon sokáig úgy tűnt, pontot sem szerez Szerbiában a Ferencváros, végül hárommal távozott a Cukaricki otthonából a magyar bajnok.

Liverpool: Szoboszlai kritikát kapott

A Liverpoolhoz közeli Echo újságírója, Ian Doyle pihenőre küldené a következő hetekben Szoboszlai Dominikot, mert szerinte visszaesett a teljesítménye az […] A Liverpool: Szoboszlai kritikát kapott bejegyzés elősz

Szoboszlai Dominik nélkül nyert, továbbjutott El-csoportjából a Liverpool

A 19-szeres angol bajnok 4–0-ra kiütötte a csoportutolsó LASK Linzet.

A csapatok életével játszanak a kézilabdázás ostoba nagyurai

A női világbajnokság 32-esre felmumpált mezőnyének a világon semmi értelme nincsen.

Zöld-fehér kudarc a Puskásban, elúszóban a tavaszi folytatás

Már csak a Panathinaikosz kudarcában bízhat a Budapestre „költözött” Makkabi Haifa.

Mutatjuk, mi kell a Fradi továbbjutásához

Akár még csoportelső is lehet az Európa-konferencialigában a Ferencváros.

0

Bulvár

Meghalt a Szex és New York sztárja

A szép kort megélt Tony-díjas színésznő, Frances Sternhagen természetes halállal hunyt el. Ismerhettük a Vészhelyzetből, a Cheersből és a Szex és New Yorkból is.

Eljárás indul a Sztárbox ellen, miután Fluor Tomi azt kiabálta: „mindent megbaszunk”

A médiahatóság szerint „az erőszakos tartalom propagálása, reflexió nélküli bemutatása veszélyeket hordozhat a gyermekkorú nézőkre”. A Reggeli egyik adása miatt is eljárás indult.

Ez a gyógyító köved a születési hónapod alapján – Ezért tud segíteni

Mit szólnál egy olyan gyógyító kőhöz, ami jól mutat a lakásban, ékszerként kifejezetten divatos, és bevonzhatod vele életedbe a boldogságot?

Brutális erejű ütés találta el a Földet

Mi történhetett, mekkora a baj?

Holtan találták egy erdőben a fiát gyászoló kecskeméti apát

Az 53 éves férfi nem tudta feldolgozni a fia elvesztését.

„Anya nem akar visszamenni Magyarországra” – a Hoztok nekünk túrórudit? című kötetet ajánljuk

„Az otthon nem egy földrajzi hely, hanem egy hely a szívemben, amit érzek, amikor rágondolok.” Gyerekektől származó szívszorító mondatok egy új kötetből, amit Both Gabi ajánl figyelmetekbe:

Ledobta az Orbán-kormány a bombát, mától teljesen megváltozik az életünk

Magyarország Kormány a közösségi oldalán osztotta meg a legfontosabb információkat a változásokkal kapcsolatban.

Az alacsony érzelmi intelligenciával bíró emberek ismérvei – Kétszer is gondold meg, mit mondasz nekik.

Van egy ismerősöm, akinek félelmetesen jó memóriája van, hihetetlenül tájékozott, és az egyik legokosabb ember, akivel valaha találkoztam. Azonban a hétköznapi dolgokat, az érzelmeket tekintve annyira rosszul látja

Megleptem a férjemet a munkahelyén, de engem ért meglepetés: olyan pózban találtam rá, hogy sosem fogok tudni ...

Egy ártatlan látogatástól visszafordíthatatlanul károsodott a házasságunk. Ti képesek lennétek efölött szemet hunyni?

blogmorzsák

A pápa, aki egy másik pápa fia volt, majd végül éhen halt

A hatodik század egyik legkülönösebb szentje volt a pápa, aki egy másik pápa fiaként született, s feltehetően éhen halt.

0