Ezt olvasta már?


A vállalkozásfejlesztés keretében a kormány a második negyedévtől 130 milliárd forintnyi, 0 százalékos hitelt biztosít a kkv-k számára a GINOP Plusz programon keresztül

A GINOP Plusz program I. prioritásán keresztül a kormány a következő időszakban összesen 450 milliárd forintot biztosít a vállalkozások fejlesztésére.


hirdetés

Ebből 130 milliárd forintnyi forrás már a második negyedévtől kezdődően elérhetővé válhat, amely 0 százalékos célzott hitelekkel segíti a kkv szektor versenyképességének megerősítését - jelentette be hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Az infláció sikeres visszaszorítást követően 2024-ben a kormány fő célja, hogy helyreállítsa a gazdasági növekedést és dinamikus, 4 százalék körüli GDP bővülést érjen el. Ennek érdekében tovább kell fejleszteni a vállalkozásokat, új beruházásokra, a hatékonyság és a termelékenység érdemi növelésére van szükség. Ennek elérését fogja támogatni a GINOP Plusz program I. prioritása is, amelyen keresztül a kormány elsősorban olcsó és célzott hitelekkel összesen 450 milliárd forintot biztosít a vállalkozások fejlesztésére.

Kiemelték: a Nemzetgazdasági Minisztérium célja, hogy ezek a források mielőbb a gazdaságba kerüljenek. Ezért a kormány a második negyedévtől kezdődően a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások számára a 450 milliárd forintos keretből 130 milliárd forintnyi könnyen elérhető, kedvező hitelprogramot indít. A KKV Technológia Plusz Hitelprogram célja a kkv-k olyan beruházásainak a támogatása, amelyek esetében a vállalkozások rövid- és középtávon bevételt termelő, megtérülő technológiákba fektetnek be, azonban a tőke- és hitelpiaci feltételek jelenleg akadályozzák a finanszírozást.

Közölték: a hitel Budapest kivételével az ország egész területén felhasználható. Az igényelhető hitelösszeg nagysága 10 millió és 100 millió forint között lesz, amelyet a kormány 0 százalékos kamat mellett biztosít.

Mint részletezték, a hitel felhasználható új eszközök beszerzésére, így gépek, informatikai eszközök vagy megújuló energiaforrást hasznosító, azaz a zöld energiát támogató technológiák megvásárlására, valamint a projekttel összefüggő immateriális javak beszerzésére. Emellett igénybe vehetők képzési és tanácsadási szolgáltatások is.

A KKV Technológia Plusz Hitelprogram részletes termékleírása márciusban kerülhet kihirdetésre, a hitelkérelmeket, pályázatokat várhatóan áprilistól lehet majd benyújtani az országszerte megtalálható MFB pontokon - fűzte hozzá az NGM.

A második negyedévben induló KKV Technológia Plusz Hitelprogramon túlmutatóan a vállalkozások fejlesztését a harmadik és negyedik negyedévében induló, további hitelprogramok fogják segíteni, amelyről a Nemzetgazdasági Minisztérium kellő időben fogja tájékoztatni a vállalkozásokat - ígérte az NGM.

MTI








Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Újabb világcsúcsot döntött a világ egyik legjobb sztáratlétája - videó

A svéd klasszis sorozatban nyolcadszor állított fel világrekordot.

Dróntámadás végzett egy orosz újságíróval Ukrajnában

Dróntámadásban vesztette életét egy orosz napilap haditudósítója Ukrajnában. 

A világ legnehezebb kerékpárversenyét rekordidővel nyerte a magyar férfi

Nem csak elindult, meg is nyerte az ultrakerékpárosok egyik legkeményebb versenyét!

Csintalan Sándor: mindenki működjön együtt, aki le akarja váltani az orbáni rendszert 

A magyar közvélemény megdolgozására tiltották be Brüsszelben azt a rendezvényt, amely a Nemzeti Konzervativizmus Konferencia (NatCon) nevet...

Azahriah hatalmas veszteséget szenvedett, ez érintheti az arénás koncerteket is?

Kulcsfontosságú partnerét vesztette el az előadó.

Egy MSZP-színekben megválasztott képviselő is elindulhat a Hegyvidéken a Kutya Párt elnöke ellen

A 79 éves Vincze Géza most a Szolidaritás színeiben próbálkozik.

Meghalt a legendás Tatár György

Életének 72. évében meghalt a diósgyőri labdarúgás egyik legnagyobb legendája, Tatár György.

10 éves vallotta be, hogy 2 évvel ezelőtt gyilkolt

Hidegvérrel végezte ki áldozatát.

Itt a vég, betilthatják a TikTok-ot az Egyesült Államokban

Akár már jövő héttől búcsút mondhatnak az amerikaiak a TikTok-nak.

Izrael újabb iráni bázisok ellen hajthatott végre támadást

Szombaton kora reggel légitámadás érte az Irán által támogatott Harakat al Nudzsaba nevű fegyveres csoport által használt bázist az...

Véget vetne a Covid- és influenzaoltások frissítgetésének egy új típusú vakcina

„Ez lehet az univerzális vakcina, amelyet kerestünk” – állítják a Riverside-i Kaliforniai Egyetem kutatói. A bármilyen variáns ellen...

0

Sport

Hatalmas siker: világbajnok a magyar sportoló.

Aranyérmet nyert a kadeteknél a kardozó Csonka Dorottya a rijádi korosztályos vívó-világbajnokságon - számolt be róla az MTI.

Meghalt Tatár György

A 11-szeres magyar válogatott focistát a DVTK saját halottjának tekinti.

Távozik az Újpest edzője

Nem hosszabbítják meg a szezon végén lejáró szerződését.

Távozik a Real Madrid csapatkapitánya

Több forrás szerint is távozik a szezon végén Nacho Fernández.

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

A magyar jégkorong-válogatott 2-1-re győzött a világ legjobb 16 válogatottja közé tartozó Norvégia ellen, így győztes találkozóval avatta fel a magyar sport új szentélyét Székesfehérváron.

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

A Liverpool edzője a szomorú estéje végén szembesült a papírral.

DVTK-DVSC: közleményt adott ki a rendőrség

Szombaton 19:30-tól a DVTK a DVSC-t fogadja az NB I-ben. A találkozó előtt a rendőrség adott ki közleményt, ezt változtatás […] A DVTK-DVSC: közleményt adott ki a rendőrség bejegyzés először nb1.hu-én jelent me

Botrány a pekingi félmaratonin, kizárták az első négy helyezettet

A kínai állami média pénteken arról számolt be, hogy a szervezők kizárták a hétvégi pekingi félmaratoni verseny első négy helyezettjét.

Sztankovics a fia állapotáról is beszélt, és elárulta, mit mondott a játékosainak

A Ferencváros szombaton a Kisvárdát fogadja az NB I-ben, és amennyiben nyer, úgy bajnoki címet ünnepelhet. A mérkőzés előtt az […] A Sztankovics a fia állapotáról is beszélt, és elárulta, mit mondott a játékos

Az FTC kiütéses győzelemmel zárta a Puskás Akadémia elleni rangadót

A női NB I-ben a 19. forduló a Puskás Akadémia-FTC meccsel indult. Nyugodtan nevezhettük rangadónak a bajnokit, hiszen a harmadik […] A Az FTC kiütéses győzelemmel zárta a Puskás Akadémia elleni rangadót bejegyzés

Újabb részletek derültek ki a 30-szoros magyar válogatott középpályás súlyos sérüléséről

Súlyos sérülést is tartogatott a Kazincbarcika-Nyíregyháza NB II-es bajnoki, amelyet az előző héten rendeztek meg. Az NB1.hu-n is olvashattak arról, […] A Újabb részletek derültek ki a 30-szoros magyar válogatott k

Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

A francia legenda három év után vállal ismét vezetőedzői munkát.

0

Bulvár

Szeptembertől kötelező átutalási korlát lesz a bankszámlákra, az OTP már májusban bevezeti

Szeptembertől az MNB ajánlása alapján várhatóan minden banknál napi limitösszeget vezetnek be az átutalásokra a csalások kivédésére.

Ettől gerjednek be a nők egy kutatás szerint: meg fogsz lepődni

Mi indít be minket, nőket? Egy izmos kar, egy kockás ing, a borosta... Rengeteg sztereotípiát, de ennél azért többről van szó.

Nagy Feró: Megváltozott a véleményem Magyar Péterről

Nagy Feró újraértékelte Magyar Péter politikai tevékenységét a Fidesz EP-kampányának megnyitóján.

Mi az ideális vérnyomás 50, 60 és 70 évesen? Részletes táblázat készült róla

A cikkből kiderül, hogy mi számít normál vérnyomásértéknek.

„Becstelen emberrel nem fogok kezet” – így utasította vissza Magyar Pétert Szentkirályi kampányfőnöke

Hidvéghi Balázs visszautasította a Tisza Párt jelöltjét, amikor kezet nyújtott neki. A Fidesz főpolgármester-jelöltje ugyanakkor viszonozta a kézfogást.

A tea, ami egyszerre nyugtat, fogyaszt és rendkívül egészséges

Japánban és Kínában több évszázados múltra tekint vissza, de hazánkban is jó néhány éve már a köztudatban van a finom matcha tea, melynek számos jótékony hatása ismert. De mégis mi ez, és mire tudjuk hasznosí

Egyre hajmeresztőbb dolgok derülnek ki a kettétört autópályáról

Még mindig semmi hír arról, mikor lehet újra használni.

Elvágott torokkal találtak rá a kegyetlen gyilkosra nyíregyházi lakásában

A férfi korábban egy kegyetlen rablógyilkosságban vett részt. 11 évig volt börtönben, de most is sokan tartottak tőle a környéken.

Szabad Európa: Sorcserével támad a Fidesz, mindenkit lecserélhet Orbán Viktor Budapesten

Az eddigi fővárosi frakcióvezető is lemaradhat a húszas listáról a megújulás miatt.

0