ÁSZ: lényeges törvénysértés a Jobbik, a Párbeszéd és a DK pártalapítványánál
Nem volt biztosított a Jobbik, a Párbeszéd Magyarországért és a Demokratikus Koalíció pártalapítványánál a törvényes és átlátható gazdálkodás - állapította meg ellenőrzése után az Állami Számvevőszék.
hirdetés
Az ÁSZ kedden az MTI-nek küldött közleményében emlékeztetett rá: a szervezet kétévente ellenőrzi a tudományos, ismeretterjesztő, kutatási és oktatási tevékenységet is végző, költségvetési támogatásban részesülő pártalapítványok gazdálkodását.
A pártalapítványok ellenőrzése alapján az ÁSZ megállapította: a Jobbik Magyarországért Mozgalom alapította Jobbik Magyarországért Alapítvány, a Párbeszéd Magyarországért Párt által létrehozott Megújuló Magyarországért Alapítvány, valamint Demokratikus Koalíció által létrehozott Új Köztársaságért Alapítvány a 2019-2020 évekre nem biztosította a törvényes és átlátható, a közpénzekkel való felelős gazdálkodást, a közpénzek felhasználásának elszámoltathatóságát sem a párttagok, sem a többi állampolgár számára.
Az ÁSZ szakembereinek mindhárom alapítvány esetében a 2019-2020. évek gazdálkodásának törvényessége és átláthatósága területén lényeges törvénysértésekkel kellett szembesülniük - írták.
Hozzátették: a Jobbik Magyarországért Alapítvány a 2019-2020. években, az Új Köztársaságért Alapítvány 2019-ben nem tett eleget a törvény által előírt beszámolási kötelezettségének, ugyanis nem készítette el az éves számviteli beszámolót, a tevékenységéről szóló éves jelentést és így nem biztosította a költségvetési támogatás felhasználásának elszámoltathatóságát.
Közölték azt is, az éves beszámoló megalapozottsága nem felelt meg a törvényi előírásoknak 2019-2020. években a Megújuló Magyarországért Alapítványnál, 2020-ban az Új Köztársaságért Alapítványnál, mivel nem a törvényi előírások szerinti bizonylatok alapján jegyeztek be adatokat a számviteli nyilvántartásokba.
MTI
hírek innen, onnan
105 civil szervezet tiltakozik a "szuverenitásvédelmi" törvény ellen
Szerintük a törvény a hatalom érdekeit védi, megbélyegzi és megfélemlíti a közügyekben aktív állampolgárokat.
Közösen tiltakozik több mint száz civil szervezet a szuverenitásvédelmi törvény bevezetése ellen
Szerintük az az ország, ahol az emberek nem képviselhetik a saját érdekeiket, nem demokrácia.
Favágós videóban jelentette be a Kispál és a Borz, hogy arénakoncertet adnak jövőre
Lovasi András és Kispál András a fatárolót tölti, aztán bemonjdák, hogy 2024-ben az MVM Dome-ban lépnek fel.
Orbán Viktor könyörgött a Kossuth Rádióban: "Szánjon néhány percet a hazájára mindenki"
Orbán Viktor leszögezte, hogy a magyarok sorsáról csak a magyarok dönthetnek. Minden politikai vita mélyén a szuverenitás rejtőzik, amely...
Nem találják G.w.M exe, Nagy Melanie rokonát
Már a rendőrség is keresi.
Megható dolgokat mondott Pápai Joci a lányáról
Már 18 éves az énekes lánya!
17 500 euró jóvátételt ítélt meg Strasbourg egy tranzitzónában fogva tartott apának és fiának
Az iráni férfi és 9 éves kisfia 2018 decemberében tudtak belépni a röszkei tranzitzónába.
Csuti bepillantást engedett az otthonába – így takarít az ünnepekre
A híresség a válás után egyedül maradt a hatalmas családi házban.
Újabb üzletláncok jelentették be: zárva lesznek december 24-én
Tovább nőtt azoknak az üzleteknek a száma, amik nem nyitnak ki ezen a napon.
Itt a friss GDP-adat. Kiderült, mi húzta a magyar gazdaságot
Az előző év azonos időszakához képest 0,3%-kal csökkent (szezonálisan igazítva), míg az idei második negyedévhez viszonyítva 0,9%-kal...
Most jött a hír: Lezárták a Normafát
Jelenleg nem biztonságos a kirándulók, sportolók számára a terület.
Évente már ötmillió életet követelnek a fosszilis tüzelőanyagok
A Cop28 nyitányára véresen komoly statisztikákkal készülő WHO szerint ennyivel több ember hal meg minden egyes esztendőben, csupán...
Sport
Rossz állapotban van az ártatlanul doppingolással vádolt magyar úszó
Kártérítési igényt fognak benyújtani.
Argentína maradt a világ élén, Anglia dobogós, Magyarország rég nem látott magasságban
Brazília nagyot bukott, Uruguay a top 10 kapujában.
A bírót szidta a vereségért a Csukaricski edzője
Igor Matics ugyanakkor elismerte, hogy a meccs végén már nem bírták el a Fradi állandó nyomását.
Itt van a Fradi utolsó pillanatban lőtt győztes csodagólja - videó
A zöld-fehérek csatára a 98. percben óriási bombagólt vágott a Csukaricski kapujába.
98. perces góllal nyert a Fradi Szerbiában
Nagyon sokáig úgy tűnt, pontot sem szerez Szerbiában a Ferencváros, végül hárommal távozott a Cukaricki otthonából a magyar bajnok.
Rendőröket gyújtottak fel, tomboltak a meccs előtt a szurkolók - képek
Angliában csaptak össze a szurkolók a rendőrökkel a Konferencia-liga meccs előtt.
Liverpool: Szoboszlai kritikát kapott
A Liverpoolhoz közeli Echo újságírója, Ian Doyle pihenőre küldené a következő hetekben Szoboszlai Dominikot, mert szerinte visszaesett a teljesítménye az […] A Liverpool: Szoboszlai kritikát kapott bejegyzés elősz
Szoboszlai Dominik nélkül nyert, továbbjutott El-csoportjából a Liverpool
A 19-szeres angol bajnok 4–0-ra kiütötte a csoportutolsó LASK Linzet.
A csapatok életével játszanak a kézilabdázás ostoba nagyurai
A női világbajnokság 32-esre felmumpált mezőnyének a világon semmi értelme nincsen.
A magyar fociválogatottat 44 év után Eb-re vezető kapitány Romániában folytatja
Legutóbb Belgiumban dolgozott a szakember.
Zöld-fehér kudarc a Puskásban, elúszóban a tavaszi folytatás
Már csak a Panathinaikosz kudarcában bízhat a Budapestre „költözött” Makkabi Haifa.
Meghalt a kétszeres olimpiai bajnok kerékpáros
Világbajnokságot is nyert.
Bulvár
Meghalt a Szex és New York sztárja
A szép kort megélt Tony-díjas színésznő, Frances Sternhagen természetes halállal hunyt el. Ismerhettük a Vészhelyzetből, a Cheersből és a Szex és New Yorkból is.
Sírt és rohamot kapott az ítélet hallatán a kemecsei nő, akinek kinyomta a szemeit a volt párja
Gy. Attila 20 év fegyházat kapott. Mentőt kellett hívni az áldozathoz.
Eljárás indul a Sztárbox ellen, miután Fluor Tomi azt kiabálta: „mindent megbaszunk”
A médiahatóság szerint „az erőszakos tartalom propagálása, reflexió nélküli bemutatása veszélyeket hordozhat a gyermekkorú nézőkre”. A Reggeli egyik adása miatt is eljárás indult.
Ez a gyógyító köved a születési hónapod alapján – Ezért tud segíteni
Mit szólnál egy olyan gyógyító kőhöz, ami jól mutat a lakásban, ékszerként kifejezetten divatos, és bevonzhatod vele életedbe a boldogságot?
Brutális erejű ütés találta el a Földet
Mi történhetett, mekkora a baj?
Holtan találták egy erdőben a fiát gyászoló kecskeméti apát
Az 53 éves férfi nem tudta feldolgozni a fia elvesztését.
„Anya nem akar visszamenni Magyarországra” – a Hoztok nekünk túrórudit? című kötetet ajánljuk
„Az otthon nem egy földrajzi hely, hanem egy hely a szívemben, amit érzek, amikor rágondolok.” Gyerekektől származó szívszorító mondatok egy új kötetből, amit Both Gabi ajánl figyelmetekbe:
Kiválasztották az Év Szaloncukra díj nyerteseit - Ez lett idén a legjobb hazai szaloncukor
Mutatjuk az év legfinomabb szaloncukrait!
Ledobta az Orbán-kormány a bombát, mától teljesen megváltozik az életünk
Magyarország Kormány a közösségi oldalán osztotta meg a legfontosabb információkat a változásokkal kapcsolatban.
Beküldtek egy felvételt a rendőrségnek, ők se hitték el, mit művelt egy sofőr vezetés közben - videó
Ez a rendőröknek is újdonság volt.
Korda György leesett a színpadról, csúnyán végződött a koncert a stadionban, de már ő is csak nevet rajta
Kellemetlen baleset érte Korda Györgyöt.
Az alacsony érzelmi intelligenciával bíró emberek ismérvei – Kétszer is gondold meg, mit mondasz nekik.
Van egy ismerősöm, akinek félelmetesen jó memóriája van, hihetetlenül tájékozott, és az egyik legokosabb ember, akivel valaha találkoztam. Azonban a hétköznapi dolgokat, az érzelmeket tekintve annyira rosszul látja
blogmorzsák
A pápa, aki egy másik pápa fia volt, majd végül éhen halt
A hatodik század egyik legkülönösebb szentje volt a pápa, aki egy másik pápa fiaként született, s feltehetően éhen halt.
Autóba ülne? Mutatjuk, mit ne tegyen semmiképp, ha beáll a fagy!
Fel kell készülni a télre.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton