Ezt olvasta már?


78 milliárd forintos fizetési felszólítást küldött az EB Magyarországnak

Magyarországnak végre kell hajtania az EU Bíróságának ítéletét, és 45 napon belül ki kell fizetnie a menekültügyi pénzbírságot – áll a kormánynak címzett friss levélben.

 

Mint ismert, június közepén derült rá fény, hogy a javasoltnál súlyosabb, közel 80 milliárd forint lett a büntetése Magyarországnak az uniós menekültügyi szabályok megszegése miatt, az Európai Unió Bírósága összesen 200 millió eurós büntetést szabott ki. Ezen Orbán Viktor miniszterelnök és Varga Mihály pénzügyminiszter is felháborodott. A kormányfő kijelentette: mindez elfogadhatatlan, nem engednek „a brüsszeli bürökraták pénzügyi zsarolásának”.

A miniszter pedig azon a véleményen van, hogy Magyarország fizeti meg az árát, hogy az EU-n belül ne legyen határvédelem. Christian Wiegand európai bizottsági szóvivő szerdán arról beszélt a Népszavának, hogy az Európai Bizottság július 16-án levelet és fizetési felszólítást küldött a magyar kormánynak az összegről. A testület egyrészt tájékoztatást kér arról, hogyan kíván megfelelni Magyarország az idén június 13-án, illetve a 2020. december 17-én hozott európai bírósági ítéleteknek.

Továbbá 45 napos határidőt szab a bírság kifizetésére – emelik ki a cikkben. Az ország teljes jelenlegi tartozása több mint 240 millió euró, ami naponta 1 millióval emelkedik, utóbbit addig kellene befizetnie Magyarországnak, amíg migrációs és menekültügyi szabályait nem hozza összhangba az uniós elvárásokkal. A múlt héten kelt bizottsági levél egyelőre azonban a napi egymilliós összegre még nem, csak az átalány befizetésére szólítja fel a magyarországi hatóságokat.

Ha a 45 napos határidőt Magyarország elmulasztja, az EB újabb felszólítást küld, de akkor már csak 15 napot adva a teljesítésre. Amennyiben a pénz ezután sem érkezik meg Brüsszelbe, az uniós testület megkezdi a kamatokkal növelt összeg fokozatos behajtását a Magyarországnak járó közösségi támogatásokból – részletezik. A napi egymilliós bírsággal kapcsolatban az EB a levélben egyelőre csak arról érdeklődik:

Magyarország miként szeretné összhangba hozni a jogszabályait az EU szabályozásával, s a válasz függvényében hoznak döntést a további lépésekről. De korábban arról is beszámoltunk, hogy Ursula von der Leyen maradt az Európai Bizottság elnöke. Orbán Viktorék új frakciója semmilyen körülmények között nem támogatta Leyen újraválasztását az EB élén, s úgy tűnt, mindez működni is fog, de múlt héten kiderült, hogy az elnök maradhat a helyén, ráadásul újabb öt évig.

liner.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Svájcban megszűnik az „elvált” állapot

A svájci kormány el akarja törölni az elvált családi állapotot – közölte a kabinet, jelezve, hogy támogatja Nadine Gobet liberális...

Visszavonta pályázatát a Független Közmédia Testület KDNP-s jelöltje

Mártí Zoltán korábban igazgatósági vezető volt az MTVA-nál.

Ligeti Miklóst is alkotmánybírónak jelöli a Tisza Párt

A Transparency International magyarországi jogi igazgatója mellett másik négy jelöltet is bemutatott Magyar Péter.

Koltai Gábor megható posztban köszöntötte fel az édesanyját, Pogány Juditot

Érzelmes bejegyzést tett közzé Koltai Gábor az édesanyja, Pogány Judit, a Nemzet Színésze 82. születésnapjára. Mint fogalmaz, számára...

Volán-ügy: Nyolc volt vezetőt meggyanúsítottak, köztük a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő korábbi vezérét

Házkutatások és kihallgatások után a Nemzeti Nyomozó Iroda hűtlen kezelés és pénzmosás miatt gyanúsított meg nyolc korábbi vezetőt....

Világbajnok hajtótól vették el a III. Károly koronázására Londonba küldött lovat

A lipicai lovakra a jövő évi kettesfogathajtó-világbajnokság miatt lehetett szükség.

Erste: kegyelmi állapotban vagyunk, de ennek hamarosan vége lehet

A pénzintézet előrejelzést tett 2026-2027-re.

Felázott, védett gyepen legeltette marháit, természetkárosítással vádolják

Engedély nélkül legeltette marháit egy keszthelyi férfi a sármelléki Natura 2000-es területen. A vád szerint összesen 6,5 hektáron...

Kritikus téli időszak előtt áll Ukrajna: hatalmas katonai csomagot küld amerikai szövetségese az országnak

Kanada jelentős légvédelmi csomagot bocsát Ukrajna rendelkezésére, emellett támogatást nyújt az ország energiaszektorának is –...

Több mint 30 éve szeretik egymást, ez a hosszú házasság titka Jamie Oliver és felesége szerint

Jamie Oliver és felesége, Jools még tinédzserként szerettek egymásba, évekkel azelőtt, hogy a séf „A meztelen szakács” című...

Formásabb hát, szebb tartás: egyszerű erősítő gyakorlatok otthonra

Napi negyedóra gyakorlás is látványos eredményeket hozhat.

0

Sport

"Ez is nagyon gyenge volt" - Kegyetlenül lehúzták Kerkezt, Szoboszlai lett a meccs embere

A Liverpool győzelemmel nyitott a Bajnokok Ligájában, a magyar hősök is kellettek a sikerhez.

Horror-koponya a Tiszában, a másvilágból bámul ránk az óriás tekintete

Aligha volt sok ellensége a jégkorszak csúcsragadozójának, ő lehetett a Kárpát-medence ura.

BL: Sarkazós gólpassz után rúgott gólt Szoboszlai a nap rangadóján

Rögtön a BL első fordulójában betalált Szoboszlai Dominik.

90 millió euróért igazolhat világklasszist a Liverpool

A Premier League-ből igazolhat Andoni Iraola.

Szoboszlai Dominik volt a meccs embere, Kerkez kap hideget-meleget

Válogatottunk csapatkapitánya régi fényében csillogott.

Átverték Szoboszlait? Mégsem lesz csapatkapitány Liverpoolban

Súlyos a helyzet, új tervei vannak a Liverpoolnak Szoboszlai Dominik kárára.

Tovább gyengülhet az ETO FC Győr? Újabb kulcsjátékos távozhat a bajnokcsapattól

A játékos már a legutóbbi bajnoki meccs keretében sem volt ott.

Szoboszlai gólja után Mac Allister bombája jelentette a különbséget a Liverpool BL-nyitómeccsén

Magabiztos sikerrel rajtolt a kétszeres címvédő Paris Saint-Germain.

0
0

Bulvár

Rogán Antal tárcája 2028-ig államtitokként őrizte volna a nyugdíjasokról szóló iratot

Csaknem kétmilliárd forintból térképezték fel az idősek legégetőbb gondjait, a döntés részleteit még éveken át elzárták volna a nyilvánosság elől.

Megengedte a szomszédnak, hogy használja a kútját: sokkot kapott, mikor észrevette..

Václav segíteni akart. Amikor a szomszédja kútja kiszáradt, nem hagyta víz nélkül a családot, hanem megengedte, hogy ideiglenesen rácsatlakozzanak az ő több mint húsz éve használt kútjára. Tizenöt éve ismerték

Gigászi pénzzel akarták lehúzni az autószerelők a tulajt, ő viszont megoldotta szinte ingyen

Be akarták húzni a csőbe az autószerelők az egyik gépjármű tulajdonost, de nem tudtak rajta kifogni.

Már 800 ezer megtekintés felett jár Magyar Péter videója – kiütést kapott a Fidesz

Már a 800 ezres megtekintést is átlépte Magyar Péter egyik friss videója.

„Hülye p*csa, beképzelt f*sz” a TV2 stábja állítólag ilyen szitkokat szórt a műsoruk szereplőire: bíróságig megy az ügy

A Házasság első látásra szereplői bíróságra mennek a TV2 stábja ellen. Durva, mikkel vádolják őket.

Vida Kamilla: Miért, miniszterelnök úr, maga hol volt?

Ma már több a felelőssége Magyar Péternek abban, hogy értelmes dolgokkal töltsük a közös időnket, mint bármelyik fideszesnek.

Több hullámban érkezik az eső: mutatjuk, mely térségek kapnak 30 millimétert és kik maradnak ki

Több térség is számottevő csapadékot kaphat a következő napokban. A közeledő hidegfront azonban korántsem egyenletesen öntözi meg az országot: a Dunántúl nyugati és északnyugati részén jóval több eső várhat

„Eljött a bosszú napja” – a Mandiner eltűnése után megszólalt a Konfront is

Elérhetetlenné vált a Mandiner honlapja, a volt mandineresek a Facebook-on reagáltak a történtekre.

Váratlan döntést hozott a MOHU: ezeket a hulladékokat már nem lehet leadni a gyűjtésen

Elektronikai hulladékot már nem vesznek át az önkormányzati veszélyeshulladék-gyűjtésen Ferencvárosban, miután a MOHU egy friss döntés alapján nem fogadja be ezeket.

Rég láttuk Sarka Katát: a friss címlapon alig ismertük fel

Sarka Kata manapság kerüli a rivaldafényt, egy divatbemutatón fotózták le mégis.

0