Esztergominapilap » Archívum
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.

Korábbi cikkeink


 Ötös lottó: Hárman nagyon örülhettek

 Kizárták Bangóné Borbély Ildikót az MSZP-ből, Fidesz reakció és érdekességek

 Adele sírva jelentette be a hírt követőinek


 Pécsett, Budapesten, Szegeden és Debrecenben is végeztek szervátültetéseket tavaly

 ENNYIRE néz ki jól a PS4 egyik legjobb akciójátéka PlayStation 5-ön


 Távoktatással kezdik meg az új félévet az ELTE-n


 Az Aldi megnyitotta az első olyan üzletét Londonban, ahol nincs pénztár


 Kiderült hányan nincsenek még beoltva Djokovicson kívül a TOP 100-ban

 Elfogták azt a férfit Vasban, aki feltételezhetően rálőtt egy osztrák határőrre

 Tájékoztatás az omikron variánsról és az oltási akcióról

 Tizenöt polgármester jelezte Lázár körzetéből, hogy nem vesz részt Márki-Zay rendezvényein


 Völner-ügy: vizsgálatot indít a Pécsi Tudományegyetem

 Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen


 70 millió forint Zöld Forrásra pályázhatnak a zöld civil szervezetek

 30 milliárd forintos támogatási program indul a falvakban működő kisvállalkozásoknak

 Novak Djokovicot kitoloncolják Ausztráliából


 Hatalmas érdeklődés, magas színvonal Pécsett az I. Nemzetközi Kosárlabda Konferencia első napján


 Nemzetközi kosárlabda-konferencia kezdődött Pécsen


 Mi lesz veled, rendezvényszervezés?


 Egy szolnoki garázs tetején látták napozni a párducot, ami lassan egy hónapja kóborol az Alföldön


 Az MNB ismét tízmilliókért vásárolt be festményekből

 Az iskolák kényszerhelyzetben vannak a kieső tanárok miatt

 Pécsett készül a magyar covid orrspray is – Jakab Ferenc szerint a covid hosszú távon egy szezonális, enyhe vagy középsúlyos felső légúti tüneteket okozó fertőzéssé szelídülhet

 Djokovic nyert a bíróságon, és maradhat Ausztráliában

 Kásler: Napi 200 haláleset jöhet, szükség lesz negyedik oltásra

 14655 új koronavírus-fertőzöttet találtak, meghalt 167 beteg


 Dzsudzsák Balázs távozhat Debrecenből

 A négy gyermeket nevelő édesanyák továbbra is mentesülnek az szja-fizetés alól

 Tizenötmillió forint értékű csempészett cigarettát foglalt le a NAV


 503 millió forintot csaltak kártyával

 Csütörtökön több mint hatezer új fertőzöttet regisztráltak

 További juttatásokkal és illetményemeléssel ismerik el a katonák és honvédelmi alkalmazottak munkáját

 HÉTVÉGI SPORTMŰSOR


 DK: el kell törölni a vállalkozók kötelező kamarai hozzájárulását!

 Több mint ezer körözött embert fogott el tavaly a BRFK


 A keddi és szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban

 ITM-államtitkár: a kormány 750 milliárd forintos adócsökkentéssel segíti a vállalkozásokat

 Itt megnézheti mennyit kereshetnek az országgyűlési képviselőink


 Közel 162 ezer éves e-matrica kelt el már az érvényességi idő kezdete előtt

 Még egy hétig pályázhatnak digitális oktatási eszközökre és képzésre hátrányos helyzetű települések iskolái

 Gyopáros: már pályázhatók a Magyar falu program ez évi forrásai


 Boldog Új Évet Kívánunk!


 A legdrágább ingatlan 765 millió forint, a legolcsóbb 350 ezer forint volt az idén

 Az Alkotmánybíróságon támadta meg az ellenzék a fiktív lakcímet létrehozását lehetővé tevő törvényt

 Pécsett csak tűzijátékot tartanak, több nagyvárosban idén is elmarad a szilveszteri ünnepség

 17 megyére adott ki figyelmeztetést az OMSZ!


 Sikeres fejlesztések valósultak meg idén a nemzeti parkokban

 MNB: hiányosan ellenőrizte kiszervezett tevékenységeit a Genertel Biztosító


 2021-ben az ingatlanvásárlók negyede első lakását vette meg

 Vigyázzunk a háziállatainkra! PetárdaSTOP-ot kérnek az állatvédők Szilveszterre


0

hírek innen, onnan

Nyihogó partnert kapott Bodrogi Gyula a Nemzetiben

Nem mindennapi szereplők játszanak a Nemzeti Színház új előadásában. A teátrum Facebook-oldalára felkerült fotók tanúsága szerint az...

Korábban elvesztett egy babát Tornóczky Anita, de a csalódások ellenére végig hitt abban, hogy anya lesz

Tornóczky Anita élete legnagyobb álma volt, hogy édesanya lehessen, és ez az álom sok évi bizakodás, küzdelem és megpróbáltatás után...

„Öld meg az összes…” - antiszemita rigmusok az Eb-mérkőzésen

A horvát és az albán szurkolók a két csapat Eb-mérkőzésén antiszemita rigmusokat skandáltak.

Brutál drágán mérnek sört és ételt a német-magyar meccsen

Szerda este Stuttgartban játszik a magyar válogatott és a szurkolói zónában nagy a drágaság, ilyen árak fogadnak.

„Kezdettől fogva tudtuk, hogy nem tudjuk újra felépíteni Auschwitzot”

Auschwitzban kizárólag dokumentumfilmek forgatására adnak engedélyt, viszont aki egy játékfilm- vagy sorozat helyszíneként használná a...

Itt a legmagasabb a Balaton kokain tartalma

Epilepszia és depresszió elleni szerekből van a legtöbb a Balaton vizében.

Mennyit ér az ingatlanom? Szántód ráindult Siófokra az árversenyben

A Balaton déli partján az új lakások átlagára az elmúlt jó pár évben kicsit mindig elmaradt az északi part Budapesthez közelebbi...

Gólt lőttünk, de a partjelző lesnek ítéli

45+2. perc: Szoboszlai a bal szélről végzett el szabadrúgást. Középre ívelte a labdát, Bolla közeli fejesét bravúrral védte Neuer,...

„Meg kellett volna számolni az egészet, mert ez így egy elég fals eredmény” – ezt gondolják a budapestiek a főpolgármester-választásról

Az újraszámlálás után csak még szorosabbá vált a főpolgármester-választás eredménye, Karácsony Gergely mindössze két emeletnyi...

Belekóstolhatsz Budapesten ezen a hétvégén a párizsi olimpiába

Városi sportágak is bemutatkoznak az ötkarikás programban.

Jól játszik a magyar válogatott, de a németek vezetnek – A huszonegyedik percben előnyt szerzett a német válogatott

A huszonegyedik percben billent a mérleg nyelve a német csapat javára, mikor Musiala gólt lőtt a mieinknek. Azonban nincs minden veszve,...

Sport

Itt nézheti meg a magyar szurkolók hátborzongató, fantasztikus vonulását Stuttgartban

Egy kicsit most mindenki Németországban érezheti magát.

Kirúgta a pilótáját a Red Bull

Már a hétvégi Spanyol Nagydíjra is hatása van a döntésnek.

Bajnokok Ligája: ellenfelet kapott a Ferencváros

Ahogyan azt korábban jeleztük, szerda délben Nyonban megtartották a Bajnokok Ligája második selejtezőkörének sorsolását. A sorsolásban érdekelt volt a magyar […] A Bajnokok Ligája: ellenfelet kapott a Ferencváros

Rossi több helyen is változtat a kezdőcsapaton, beszólt az Ádám Martint kritizálóknak

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint az esélytelenség motiválhatja a magyar válogatott játékosait szerdán a házigazda németek elleni, szerdai Európa-bajnoki csoportmérkőzésen. […] A Rossi több helyen is vált

Libabőr: ellepték a magyar szurkolók Stuttgartot – videó.

Elindultak a drukkerek a stadion felé.

Döbbent németek nézik, ahogy zeng az Éjjel soha nem érhet véget - videó

A hazai szurkolók most ismerkednek a dallal. Tetszik nekik.

Németország-Magyarország: a magyar válogatott várható kezdőcsapata

Mint ismert, a magyar válogatott szerdán 18 órától Németország ellen játszik az Európa-bajnokságon. Marco Rossi szövetségi kapitány elárulta, 2-3 helyen […] A Németország-Magyarország: a magyar válogatott várh

Rossi a németek elleni meccs előtt: Sok idióta ül a billentyűzet mögött

Magyarország Németországgal játszik az Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában, a meccs előtti sajtótájékoztatón több témát is érintett Marco Rossi szövetségi kapitány.

Fontos kimaradók Marco Rossi csapatá-ban, így állhatunk fel a németek ellen

Szerdán, azaz ma este hat órától a magyar labdarúgó-válogatott ismét pályára lép az Európa-bajnokságon.

Drámai döntetlen Hamburgban

Horvátország fordított, de az albánok ezúttal pontot tudtak menteni

Milák Kristóf nyert Kós Hubert ellen, élen a magyar vegyesúszók

Amíg férfi 100 méter pillangón két klasszisunk egymással – is – csatázott, egy svájci megelőzte őket.

0

Bulvár

A fanszőrzetnek szerepe van. 10 megdöbbentő szex különlegesség

Az emberek többsége 17 éves korában csinálja először, élete során átlagosan 4-6 emberrel és a házasság után körülbelül heti egyszer.

Meglepő határozatot hozott Orbán Viktor: indoklás nincs, júliustól lép életbe

Július elsejével felmentette dr. Bene Ildikót, az országos kórházfőigazgató-helyettest Orbán Viktor.

Poénból csináltatott DNS-tesztet a lány, majdnem elájult, amikor meglátta a végeredményt

Rég eltemetett családi titokra derített fényt, ráadásul teljesen véletlenül.

Házépítés közben bukkant aranykincsekre egy nógrádmegyeri család, nem tartották meg

A kincset az első megdöbbenés után átadták a rendőrségnek.

Visszahívják a nyugtatót, amit a magyarok is gyakran szednek

A Nemzeti Népegészségügyi- és Gyógyszerészeti Központ (Nngyk) azonnali hatállyal kivonta a forgalomból a Frontin nevű alprazolám hatóanyagú nyugtató egyes tételeit.

Újabb bomba robban? Az ügyészség holnap rendkívüli tájékoztatót tart Magyar Péter hangfelvételéről

A Központi Nyomozó Főügyészség csütörtök délelőtt sajtótájékoztatót tart a volt igazságügyi miniszter magánbeszélgetését tartalmazó hangfelvétellel kapcsolatos nyomozás jelenlegi állapotáról.

Évekig is hánykolódnak az óceánon a fizetés nélkül magukra hagyott tengerészek

Abban az álomban ringatják magukat, hogy egyszer majd megjön a bérük.

Túl kemény lesz a törölköző mosás után? Ezt a hibát követik el a legtöbben

A törölközők keménységének több oka is lehet mosás után. Mutatjuk a leggyakoribb hibákat és a lehetséges megoldást is.

A DK feljelentést tesz Orbán Ráhelék egymilliárdos influenszer-partija miatt

A Magyar Turisztikai Ügynökség utaztatta Budapestre a sokmilliós követőtáborral rendelkező nemzetközi csapatot.

0