origo.hu - Szalay-Bobrovniczky Kristóf: szövetségbe hívom a magyar fiatalokat, mert a haza védelme közös ügyünk
Nem maradt több időnk, és nincs új esélyünk hazánk védelmi képességeinek megfelelő szintre emelésében, sokkal gyorsabban és hatékonyabban kell a haderőfejlesztést végrehajtanunk - jelentette ki az origónak adott interjúban a honvédelmi miniszter.
hirdetés
Szalay-Bobrovniczky Kristóf, aki egy éve tette le a miniszteri esküjét, kifejtette, a békekatonaságból, "egyenruhás munkavállalók" szociális intézményéből egy harcképes, elszánt, komoly hadsereget akarok építeni.
Elmondta, 2016-tól kezdődően komoly építkezés indult meg a haderőben. A háború azonban teljesen új helyzetet teremtett. Most Magyarország és a magyar emberek biztonsága az első - szögezte le.
Emlékeztetett arra, hogy a tavaly alakult új, ötödik Orbán-kormány határozottan elutasítja a háborút, tűzszünetet akar és béketárgyalásokat. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy nagyon erős a háborúpártiak ereje és nyomása, de ki kell, és ki fogunk maradni a háborúból.
Utalva a miniszterelnök évértékelő beszédére, kijelentette: szárazon tartjuk a puskaport, azaz kihasználjuk a lehetőséget, és megerősödünk. Ebben a ciklusban egyedülálló esélyünk van erre, mert adott a politikai támogatás, pénzügyi erő és a társadalom is fontosnak tartja a biztonságunkat.
A jövő évi költségvetésről "ami a mostani háborús időkre készül" azt mondta, hogy olyannak kell lennie, amelyben az ország biztonsága az egyik legfőbb prioritás: mindenki érti és érzi, hogy helyettünk senki nem fogja megvédeni a hazánkat.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf az Origónak elmondta, hogy a jövő évi költségvetés is a mostani háborús időkre készül.Fotó: Csudai Sándor - Origo
Hozzátette: ahhoz, hogy a NATO biztonsági garanciái életbe léphessenek, nekünk is el kell végeznünk a feladatainkat, és mindenekelőtt egy erős, nemzeti haderővel kell rendelkeznünk, nem hagyatkozhatunk kizárólag másokra. "Azon dolgozom az első nap óta, hogy ez az esély sikert hozzon" - fejtette ki.
Közölte, hogy önkéntes századosként szolgálva, megismerte a haderő belső állapotát alulról, miniszterként pedig felülről. Mindkét nézőpontból egyértelmű, hogy mélyreható szervezeti-kultúra változásra van szükség: "békekatonaságból, egyenruhás munkavállalók szociális intézményéből egy harcképes, elszánt, komoly hadsereget akarok építeni, amivel számolni kell a régióban. Nem bántani akarom ezzel a seregben ma is szolgáló, számtalan kiváló katonát, hanem érzékeltetni akarom, hogy milyen hozzáállást várok tőlük" - fejtette ki.
Közvetlen szomszédságunkban egy véres, 20. századi típusú háború dúl, menekültek özönlenek a határainkon át, ezért - mint mondta -, Közép-Európa és Magyarország nem tekinthet magára többé úgy, mint a háború kitörése előtt.
"A nyugati világ összefogott, és eddig sosem látott mennyiségű fegyvert ad át a megtámadott félnek, Ukrajnának. Ezzel Ukrajna eséllyel tud szembeszállni a szuverenitását veszélyeztető támadó ország sok belső problémával küzdő, de nagy tartalékokkal rendelkező haderejével. A szándékos vagy véletlen eszkaláció lehetősége eközben folyamatosan nyitott" - hívta fel a figyelmet, hozzátéve: Magyarország a NATO keleti szárnyán, és a háborúval szomszédos országként, mindenki számára megkerülhetetlen tényező földrajzi elhelyezkedése, és a haderőfejlesztésünk üteme és mértéke okán is.
Magyarország a saját haderejének fejlesztését európai uniós partnerek választásával és önálló védelmi ipar fejlesztési fókusszal kezdte meg - emlékeztetett, utalva a Zalaegerszegen épült Lynx gyalogsági harcjármű-gyárra, a kiskunfélegyházi Cz-colt termékeket készítő kézifegyvergyárra és az Airbus helikopter alkatrészeit gyártő gyulai üzemre. Hozzátette, egyéb beruházások mellett így fog megépülni Várpalotán a nagy kaliberű lőszer- és robbanóanyag-üzem is.
A haderő katonai és polgári vezetésének az a dolga, hogy minden eshetőségre felkészüljön annak érdekében, "hogy a magyar emberek nyugodtan hajthassák álomra a fejüket, és ezt meg is tesszük" - jelentette ki az interjúban a honvédelmi miniszter.
MTI
hírek innen, onnan
Közlekedési sztrájkok júniusban: Mikor, hol és milyen fennakadásokra lehet számítani?
Több országban is munkabeszüntetésre készülnek.
Posztumusz csillagot kap Tupac Shakur Hollywoodban
A rapper lassan huszonhét éve vált gyilkosság áldozatává.
Fucsovics Márton párosban is kiesett a Roland Garroson
Bondár Anna viszont sikerrel vette az első fordulót párosban.
Ismét tüntetnek a Belügyminisztérium előtt
A rendőri készültség viszont nagy.
Robert De Niro reagált a hírre, miszerint Al Pacinónak hamarosan gyereke születik
Nemsokára együtt pelenkázhatják legkisebb csemetéiket.
A kormány hazacsábítaná a magyar cégek külföldön szerzett profitját
Új program indítását tervezi a kormány, amelynek keretében ösztönözni fogják a magyar vállalkozások külföldön keletkezett...
Ő kaszált hatalmas pénzt Diana hercegné tragikus halálából – Vilmos és Harry herceg megdöbbentő döntést hozott ezután
Vilmos és Harry herceg fel is kereste a férfit az édesanyjuk, Diana hercegné halála után.
A SPAR megmutatta az első akciós fecskéket
Kormányrendelet kötelezi a 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó árbevételt elérő élelmiszer-kiskereskedelmi üzleteket arra, hogy...
ORFK: hogyan kell békésen tüntetni?
A szórólapok mintáját a 24.hu tette közzé, melyet a rendőrség a csütörtöki tüntetés előtt tervez osztogatni.
Amikor megérint a prémium autózás érzése – A Pappas Auto három évtizede hazánk élvonalában
A Pappas Auto a prémium autózás igazi megtestesítője, kapcsolata a csillagos márkával pedig évtizedekre nyúlik vissza. A Pappas Auto...
Putyin hátsó kertjében bulizik Európa színe-java. Várható retorzió?
Fontos üzenetet hordoz, hogy Moldovában gyűltek össze az európai országok vezetői. A Kreml több módon is próbál nyomást gyakorolni az...
A legnagyobb tabu a párkapcsolat elején - Így beszéljetek zökkenőmentesen a pénzről
A pénz a második fő oka a válásoknak. Nem csoda, hogy a legtöbb ember még a hozzá legközelebb állókkal is kínosan kerüli a témát.
Sport
Szinte teljes titokban jutott fel a Mount Everestre egy hegymászó pótlólagos oxigén nélkül
Erre készült Suhajda Szilárd is.
Eldőlt Dárdai Pál sorsa a Herthánál
A berlini klubnál alaposan megfontolták.
A csalódott Mourinho a nézők közé dobta az ezüstérmét - videó
Nem kellett neki a medál. Arckifejezése mindent elmond.
José Mourinho: Még győztes csapataimra sem voltam büszkébb a budapesti srácaimnál
Az El-döntő legjobbja érzelmi hullámvasútról és edzője bizalmának visszafizetéséről beszélt.
Mourinho egy srácnak adta az ezüstérmét, majd a parkolóban nekiment a játékvezetőnek
Először kapott ki egy európai kupadöntőben José Mourinho. Nem viselte jól.
Mourinho teljesen kikészült, és mindenkit kiosztott
Minden idők legőrültebb európai kupadöntőjén a Sevilla csodát tett.
Spanyol öröm Budapesten, a Sevilla tizenegyesek után megnyerte az Európa-ligát
Egy extra hosszú döntő után a Sevilla nyerte a 2023-as Európa-ligát.
Eldőlt, Karim Benzema távozik a Real Madrid csapatától – sajtóhír
Úgy tűnik, egy korszak lezárul a habfehérek életében.
Felvették az ultrák, ahogy spanyol szurkolókra támadtak Budapesten
A Ferencváros szurkolók megsebesítettek egy Sevilla-szurkolót.
Távozik klubjától a Fradi korábbi csapatkapitánya
A 44-szeres magyar válogatott focista már el is köszönt a közösségi oldalán.
A hisztiző Mourinho elmehetne buszsofőrnek - íme a legjobb mémek a focit elcsaló portugál edzőről
Hiába védekezett megint egész meccsen az AS Roma, ezúttal nem jött be a taktika.
Jön a hosszabbítás az őrült kupadöntőn a Puskásban
Mourinho eddig mind az öt európai kupadöntőjét megnyerte, míg a spanyol csapat hatszor játszott El-döntőt, és mind a haton győzedelmeskedett.
Bulvár
Felrobbant a feje egy 17 éves fiúnak Nagykőrösön, édesapja is életét vesztette
A halottkém azt mondta, valószínűleg már nem élt a fiú, amikor a borzalom történt vele.
Na ez durva lesz: este új adó érkezett a megtakarításokra
Nem elég a meglévő 15 százalékos kamatadó, mellé 13 százalékos szociális hozzájárulást vezet be a kormány a megtakarításokra. Láthatólag az állampapírok felé terelnék a lakosságot.
Ha megszólal a mobilja Horvátországban, rohanjon
A természeti katasztrófák előrejelzésére kifejlesztett rendszert vezetnek be, de egyelőre tesztelnek. Másképp nem derül ki, hogy működik-e az applikáció.
Ez az 5 csillagjegy vonzza a fájdalmat és a szenvedést
Mindannyiunknak van nehéz, fájdalmas, nyafogós periódusa, de léteznek csillagjegyek, akik szinte mazochista módon, mágnesként húzzák magukhoz a kínt.
Elindult a kötelező akciózás, megnéztük, melyik boltban mi lett olcsóbb
Avokádó, mangó, Pur Pur zsemle és tökmagolaj – nem csak az egyre vékonyabb pénztárcájú rétegek örülhetnek az intézkedésnek.
Záróra előtt fogadta be a menhely a kutyát: másnap reggel mindenki sokkot kapott - Fotók
A dolgozók szóhoz sem jutottak, amikor beértek reggel a munkahelyükre. A kutya előző este, záróra előtt érkezett.
Ne hibázz. Ezen a napon tilos dolgozni júniusban.
Termés- és szerelmi jóslás, babonák, és jeles napok. Ezek mind júniusban várnak ránk!
Azokat a megtakarítási formákat is megadóztatja a kormány, amikbe a lakosság az év elején menekült
Az állampapírokon és a ingatlanalapok befektetési jegyein kívül minden befektetési forma adóját csaknem duplázza a kormány júliustól.
Többen is üzentek a NATO-ból Magyarországnak
Legkésőbb nyárra bent szeretnék látni a svédeket a NATO-ban.
Feljelentették a honvéd főparancsnokot, miután durván megalázhatták és kínozhatták a honvédségi sofőröket az u...
Hat napon keresztül kellett megalázó feladatokat végezniük a sofőröknek, miközben nem hagyták őket aludni sem. Az átéltektől sokaknak egészségügyi problémái lettek.
Jön az új adó, júliustól ennyivel kevesebb pénzünk lesz
Az új adót július 1-jétől kell megfizetni, de nem mindenkinek.
A Puskás Aréna mélygarázsában tombolt José Mourinho: „Egy kibaszott szégyen vagy!”
A portugál edző alaposan kiborult a szerdai döntő után, amelyet hosszabbítás után vesztett el a csapata.
blogmorzsák
Ilyen hajók várnak a Balatonon
Kedvcsináló balatoni hétvégéhez.
Warmounts CN-1000W – a dobozba zárt erőmű
270 000 mAh kapacitással néhány telefont fel lehet tölteni.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton