Ezt olvasta már?


Zajlik a vallási egyesületek bejegyzési kérelmeinek elbírálása

Zajlik a vallási egyesületek bejegyzési kérelmeinek elbírálása a fővárosi és a megyei törvényszékeken. A Pécsi Törvényszéken a De La Salle Szent János Egyházat és a Dzsaj Bhim Triratne Buddhista Közösséget vették nyilvántartásba vallási egyesületként.

Az Országgyűlés tavaly december 30-án fogadta el az új egyházügyi törvényt, s az első körben 14 egyház bejegyzéséről döntött. Ez év február 27-én újabb 18 egyházat ismert el a parlament. Azok a korábban egyházként működő szervezetek, amelyeket márciustól az egyházügyi törvény nyomán nem ismernek el egyháznak, április végéig nyújthatták be a vallási egyesületté nyilvánításra vonatkozó kérelmet az illetékes törvényszékeken.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) korábbi tájékoztatása szerint ahhoz, hogy az adott szervezet alapcélként vallási tevékenységet végző egyesületként tovább működjön, az engedélyt változásbejegyzési eljárás keretében kellett kérelmeznie. Az elfogadott vallási egyesületek használhatják az egyház elnevezést, adományt gyűjthetnek, a személyi jövedelemadó egyszázalékos felajánlásában részesülhetnek - 2013-tól civil szervezetként -, közoktatási, szociális intézményt tarthatnak fenn, felsőoktatási intézményük lehet, és megtarthatják termőföldjeiket.

A bíróság a szervezetet kényszer-végelszámolási eljárás keretében jogutód nélkül megszünteti, ha az április 30-áig a továbbműködéséről nem vagy nemlegesen nyilatkozott, illetve ha a változásbejegyzési eljárás eredménytelenül zárul.
A Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya azt közölte az MTI-vel: április 30-ig hozzájuk 93 beadvány érkezett, de arról, hogy ezek közül mennyi a bejegyzési kérelem és mennyi a más jellegű ügy, nincs nyilvántartásuk.

A Budapest Környéki Törvényszék 14 kérelmet kapott a vallási egyesületté alakulás ügyében - tájékoztatott Kende Katalin szóvivő, hozzátéve: egy kérelmezőt elutasítottak, mert a legalább 10 tag helyett csak 4 írta alá beadványukat.

A Debreceni Törvényszéknél Figula Ildikó sajtószóvivő közlése szerint 15 korábbi egyház kezdeményezte egyesületi bejegyzését (Tevékeny Szeretet Közössége, Út és Erény Közössége Egyház, Metafizikai Hagyomány Centruma, Sophia Perennis Egyház, Szövetség Teljes Evangélium Gyülekezet, Megújult Pünkösdi Roma Hitközség, Salom Bibliai Gyülekezet, Szent Kamill Keresztény Egyház, Aranykor Támogató Szeretet Közösség Egyháza, Gondviselés Közösség Egyháza, Szent Luca Magyarországi Közösség Egyháza, Fény és Szeretet Szabad Keresztény Egyház, Veritas Testvérközösség Egyház, Diakónia Egyház, Debrecen Menhely Egyház).

Az Egri Törvényszékre csak a Hetednap Adventista Reformmozgalom nyújtott be kérelmet - közölte Nyíri Beáta sajtószóvivő.

A Győri Törvényszéknél Máté Kinga szóvivő tájékoztatása szerint egy szervezetet érintett a törlési eljárás, s ez folyamatban van.

A Gyulai Törvényszék sajtótitkára, Bagdi Árpád elmondta: náluk csak a Mária Temploma Egyház kérelmezte egyesületi bejegyzését.

A Kaposvári Törvényszéken a Remény és Gondviselés Egyesületet már bejegyezték. Bejegyzés alatt áll a Boldog Évek Közösség, a Kálvin János Presbiteri Misszió, a "Keresztyén Család Gyülekezet - Christian Family Church, Krisztus testének egy része" és a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház Magyarországi Egyházteste.

A Kecskeméti Törvényszéken 4 vallási közösség jelezte az egyesületté válási szándékát (Kunszentmiklósi Boldog Isten Gyülekezete, Életenergia Közössége Független Szellemi Rend, Hilaris Hitközösség, Silencio Hitközösség).

A Miskolci Törvényszékre 10 kérelem érkezett: 5 esetben a vallási egyesületté alakulást kérvényezték, 3 esetben a bíróság kényszer-végelszámolást rendelt el, míg 2 kérelmező jogi személyiségét megtartotta, mert az a törvény szerint egyháznak minősített szervezet helyi szervezete volt és maradt - mondta Szabó József szóvivő.

A Nyíregyházi Törvényszékre 4 korábbi egyház nyújtott be kérelmet: a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, a Tevékeny Segítés Közösségének Egyháza, a Renaissance Mission Egyház és az Egyetemes Hit Egyháza - tájékoztatott Nyakó Zsuzsanna elnökhelyettes-szóvivő.

A Pécsi Törvényszéken a De La Salle Szent János Egyházat és a Dzsaj Bhim Triratne Buddhista Közösséget vették nyilvántartásba vallási egyesületként, további két szervezet bejegyzése folyamatban van.

A Szegedi Törvényszéken 2 kérelem elbírálása még tart; itt 3 közösség már átalakult egyesületté (Magyar Vaisnava Hindu Misszió, Hetednapi Adventista "Reform Mozgalom" Nemzetközi Misszióegyesület, Tudatos Egyesület).

A Székesfehérvári Törvényszéken 4 eddigi egyház kérte egyesületté nyilvánítását - tájékoztatott Gieszné Boda Orsolya elnökhelyettes. Három esetben (Dávid Sátora Gyülekezet Egyesület, Székesfehérvári Keresztény Közösség Egyesület, Aranybárka Egyesület) nem jogerős döntés van a bejegyzésről, a negyedikben hiánypótlást kértek.

A Szolnoki Törvényszéken a "Jászsági Gyülekezet Jászberény" kérte egyesületkénti bejegyzését - közölte Sándor Géza szóvivő.

A Szombathelyi Törvényszék szóvivője, Tóth András elmondta: itt két volt egyház kérte a nyilvántartásba vételt, az Isteni Ige Társasága és az Élet és Út Egyháza.

A Tatabányai Törvényszéken 5 volt egyház (Béke Gyülekezet, Esztergomi Teljes Evangéliumi Közösség Újszövetségi Gyülekezet, Fehérlótusz Közösség, Magyarországi Church of God Egyház, Maranatha Lelkiismereti és Ideológiai Egyházközösség) nyújtott be kérelmet - jelezte Széplaki László sajtószóvivő.

Veszprém megyében kizárólag a Prana Egyház adott be kérelmet - közölte Dülkné Pintér Zsuzsanna szóvivő.

A Zalaegerszegi Törvényszéken Beznicza Árpád szóvivő tájékoztatása szerint a Magyarországi Drikung Kagyu Buddhista Egyház kérelmezte egyesületi bejegyzését.


MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Tűz ütött ki a stúdióban, mégsem állították le a közvetítést

Az ingével takarta el az orrát a füst miatt, de fontosnak tartotta, hogy értesítsen a fenyegetettségről.

Agyonhallgatott veszély leselkedik a parkokban: Egyetlen levél miatt került kórházba az egyéves kislány

Egy békésnek induló családi délután pillanatok alatt változott át valóságos rémálommá egy angliai parkban, amikor a gyanútlan,...

A pszichológusok szerint 4 humortípus létezik – a tied meglepően sokat elárulhat rólad

Van, aki a szarkazmust imádja, mások a kedves poénokat, megint mások saját magukon nevetnek a legszívesebben. Bár hajlamosak vagyunk a...

Itt a kormány legújabb azonnali bejelentése – Tarr Zoltán közölte a részleteket

A közmédia működésének átalakításával kapcsolatos feladatok koordinálására miniszteri biztost neveztek ki.

Ezért nem beszél Bochkor Gáborral a távozása után Lovász László

Lovász László öt és fél év után döntött úgy, hogy elhagyja a Retro Rádió reggeli műsorát, ahol Bochkor Gábor oldalán dolgozott. A...

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy...

Egy „vadkeleti hős” vállalkozó nem gondol rá, hogy mi lesz a cégében nélküle, pedig erről is beszélni kell – Utódlás a családi vállalkozásokban

A tisztességes családi vállalatok az egész nemzetgazdaságot erősítő vitaminok - mondja Drótos György, a Corvinus Egyetem szakértője. De...

Szúnyoginvázió: Ki nem fogod találni, mi véd meg tőlük.

A nyári hónapokban mindenki szeretné elkerülni a szúnyogcsípéseket, ezért sokan különféle növényekben bíznak, hogy távol tartják a...

Megrendítő dolgot mondott állapotáról az Omega legendája: elsorvadtak az izmai

Molnár György Elefánt két súlyos műtéten is átesett.

Budapesten majdnem tömegverekedést robbantott ki egy BKK-sofőr és egy bringás

"A 70 százalékuk rendőrnek képzeli magát" - szólalt meg egy önjelölt szakértő.

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen

A dán középpályás felkészülési meccsen vesztette eszméletét, szerencsére magához tért, saját lábán ment a mentőautóhoz.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták

A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön

Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

Napelemből építik a kerítést, mert olcsóbb, mint a fa

Új trendet teremtett a globális túlkínálat.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

0