Vízilabda MK - Vári: mindenki játszani akart
Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke szerint a csapatok nagyon örültek, hogy befejezik a BENU férfi Magyar Kupa küzdelemsorozatát.
"Mindenki játszani akart" - jelentette ki az M4 Sport híradójában annak kapcsán, hogy az elnökség szerdai döntése értelmében szeptember 9. és 20. között egy később kijelölendő két napon sor kerül a két elődöntőre és a fináléra.
Vári arról is beszámolt, hogy megtartják azt a bemutató strandvízilabda-tornát is, amelyen négy csapat, köztük az olimpiai bajnokokkal felálló Millenium Masters is medencébe ugrik.
Az MK végjátéka múlt héten a Margitszigeten zajlott, amikor kiderült, hogy a címvédő FTC-Telekom Waterpolo négy játékosa is megfertőződött a koronavírussal, ezért a hátralevő meccseket elhalasztották, ahogy a Millenium Masters fellépését is.
Vári a bajnokság jövő hétvégi rajtjával kapcsolatban elmondta, azoknak a csapatoknak, amelyeknél koronavírusos játékos van, halasztást kell kérniük, amelyet elfogad a szövetség. Hozzátette, ugyanez vonatkozik a Szentes együttesére, amelyben bár nincs pozitív eset, hatósági karanténban van.
Azt mondta: október végére, november elejére szeretnének barátságosmérkőzéseket szervezni a válogatottnak.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


