Városi komposztálót építhet Oroszlány
Az oroszlányi önkormányzat évente 4000 tonna zöldhulladék komposztálására alkalmas létesítmény építésére nyert el 240 millió forintos vissza nem térítendő európai uniós támogatást - közölte a polgármester az MTI-vel.
Lazók Zoltán (OLPK) tájékoztatása szerint a beruházással a térségben képződő összes zöldhulladékot újrahasznosíthatják. A kész komposzt termékként is értékesíthető, illetve a városi parkokban használható fel talajjavításra.
Az új létesítményt a jelenlegi hulladékkezelő mellett, egyhektáros területen valósítják meg. A telephelyen nyílttéri prizmás komposztálást végeznek, a csapadék- és hőmérsékleti viszonyoktól függően a depózott anyagot néhány naponta átkeverik.
A beruházással csökkenthető a hagyományos hulladéklerakóra kerülő szemét mennyisége. Később más, biológiailag lebomló anyagok, például konyhai hulladék kezelésére is lehetőség nyílik - ismertette a polgármester.
A beruházás teljes nettó költsége 300 millió forint, melyből 240 millió forintot uniós támogatás, további 60 millió forintot az állami költségvetés biztosít. A projektet egy konzorcium valósítja meg, amelynek tagja az önkormányzat és az NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság mint konzorciumvezető.
A 2022 első negyedévében elkészülő beruházást a tervek szerint az Oroszlányi Környezetgazdálkodási Nonprofit Zrt. üzemelteti majd, mely 30 településen végez hulladékszállítást Oroszlány, Tata és a Bakony térségében. A szolgáltatást 85 ezer ember veszi igénybe. A többségében önkormányzati tulajdonú társaság közel 90 embert foglalkoztat, éves bevétele meghaladja az egymilliárd forintot.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


