Ezt olvasta már?


Vádat emeltek egy 2,7 milliárdos költségvetési csalás ügyében

Vádat emeltek egy bűnszervezet tagjai, strómanok és beszervezőik ellen, akik szervezetten, egy céghálózaton keresztül csalták el az áfát, és ezzel 2013-2016-ban 2,7 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-t.


hirdetés

A vádirat szerint a szervezetet vezető 47 éves férfi számítástechnikai eszközök importja során elcsalta az általános forgalmi adó (áfa) egy részét.

A bűnszervezet célja az volt, hogy a németországi és ausztriai gazdálkodóktól beszerzett áru egy színlelt belföldi cégláncolat segítségével belföldi származásúnak tűnjön. Ezt úgy érték el, hogy a beszerzés folyamatába a külföldi eladók és a tényleges értékesítést végző belföldi cégek közé valós gazdasági tevékenységet nem folytató, strómanok nevén nyilvántartásba vett szlovák és magyar társaságokat iktattak be, amelyeket időszakonként cseréltek.

A színlelt belföldi értékesítés után a fiktív számlák áfatartalmát jogosulatlanul levonták a fizetendő adóból, az Európai Unión belülről érkezett áru belföldi értékesítése után pedig nem fizettek áfát. Az adóelkerülés jelentős anyagi hasznot hozott. A bűncselekményt egy könyvelőiroda vezetője és beosztott könyvelők is segítették - írta a vádhatóság.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói 2016 márciusának végén felszámolták a bűnszervezetet, és széleskörű nyomozást végeztek az ügyben.

A Fővárosi Főügyészség 13 ember ellen bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása, 20 ember ellen közokirat-hamisítás bűntette miatt nyújtott be vádiratot - áll a közleményben.







0

hírek innen, onnan

Méghogy a magyar fogy? Nézze meg a lengyeleket és a cseheket - itt vannak az új adatok

Egyre kevesebb gyermek születik Lengyelországban. Annak ellenére, hogy a lengyelek tisztában vannak ezzel a jelenséggel, a termékenységi...

Ausztria szépen lassan utoléri Magyarországot népességszámban

Ausztria lakossága 9 millió fő fölé emelkedett tavaly a külföldiek bevándorlása következtében - közölte csütörtökön az osztrák...

OTP: Kiigazítás nélkül nem tartható a jövő évi hiánycél

A romló makropályakilátások miatt a 2023. évi hiány jelentősen meghaladhatja a 3,9%-os célt, míg a 2024. évi 2,9%-os hiánycél...

Helytelen viselkedése miatt rúgták ki az angol sportriportert

Egy független vizsgálatot követően bontottak vele szerződést.

Ötméteresekkel BL-döntőben a Novi Beograd

Elsőként a házigazda Novi Beograd jutott a férfi vízilabda Bajnokok Ligája belgrádi nyolcas döntőjének fináléjába.

A megyei bírófőnök szerint sosem fújt részegen a pályán bukdácsoló focibíró

Bejárták az internet a múlt szombaton rendezett Felsőnána–Iregszemcse (1-9) Tolna megyei III. osztályú futballmeccsen készült...

Felépült az infarktus után, 443 napot követően újra vezet a topjátékvezető

Tavaly márciusi infarktusa után először kapott játékvezető meccset Ovidiu Hategan, aki az egyik román osztályozón fújja a sípot.

Szerződést hosszabbított sztárjával a Leipzig – hivatalos

A német labdarúgó-bajnokságban szereplő RB Leipzig a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a csapat támadó középpályása, Dani Olmo...

Messi mégsem távozik? – a PSG reagált az edzője szavaira

A Paris Saint-Germain nem ért egyet Christophe Galtier szavaival, aki Lionel Messiről nyilatkozott.

Radnai Péter múzeumot nyitna a televíziósokról: "Helyet kaphatna Presser Gábor zsűriszéke is a Megasztárból, már az is egy muzeális darab"

A magyar televíziózás legendáit idézte meg Radnai Péter televíziós újságíró a Palikék világa by Manna Szóló című műsorában...

Kótyagos volt ma a forint

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi...

Sport

Eldőlt Dárdai Pál sorsa a Herthánál

A berlini klubnál alaposan megfontolták.

A csalódott Mourinho a nézők közé dobta az ezüstérmét - videó

Nem kellett neki a medál. Arckifejezése mindent elmond.

José Mourinho: Még győztes csapataimra sem voltam büszkébb a budapesti srácaimnál

Az El-döntő legjobbja érzelmi hullámvasútról és edzője bizalmának visszafizetéséről beszélt.

Mourinho egy srácnak adta az ezüstérmét, majd a parkolóban nekiment a játékvezetőnek

Először kapott ki egy európai kupadöntőben José Mourinho. Nem viselte jól.

Mourinho teljesen kikészült, és mindenkit kiosztott

Minden idők legőrültebb európai kupadöntőjén a Sevilla csodát tett.

Spanyol öröm Budapesten, a Sevilla tizenegyesek után megnyerte az Európa-ligát

Egy extra hosszú döntő után a Sevilla nyerte a 2023-as Európa-ligát.

Eldőlt, Karim Benzema távozik a Real Madrid csapatától – sajtóhír

Úgy tűnik, egy korszak lezárul a habfehérek életében.

Felvették az ultrák, ahogy spanyol szurkolókra támadtak Budapesten

A Ferencváros szurkolók megsebesítettek egy Sevilla-szurkolót.

Távozik klubjától a Fradi korábbi csapatkapitánya

A 44-szeres magyar válogatott focista már el is köszönt a közösségi oldalán.

A hisztiző Mourinho elmehetne buszsofőrnek - íme a legjobb mémek a focit elcsaló portugál edzőről

Hiába védekezett megint egész meccsen az AS Roma, ezúttal nem jött be a taktika.

Jön a hosszabbítás az őrült kupadöntőn a Puskásban

Mourinho eddig mind az öt európai kupadöntőjét megnyerte, míg a spanyol csapat hatszor játszott El-döntőt, és mind a haton győzedelmeskedett.

0

Bulvár

Felrobbant a feje egy 17 éves fiúnak Nagykőrösön, édesapja is életét vesztette

A halottkém azt mondta, valószínűleg már nem élt a fiú, amikor a borzalom történt vele.

Na ez durva lesz: este új adó érkezett a megtakarításokra

Nem elég a meglévő 15 százalékos kamatadó, mellé 13 százalékos szociális hozzájárulást vezet be a kormány a megtakarításokra. Láthatólag az állampapírok felé terelnék a lakosságot.

Elindult a kötelező akciózás, megnéztük, melyik boltban mi lett olcsóbb

Avokádó, mangó, Pur Pur zsemle és tökmagolaj – nem csak az egyre vékonyabb pénztárcájú rétegek örülhetnek az intézkedésnek.

Azokat a megtakarítási formákat is megadóztatja a kormány, amikbe a lakosság az év elején menekült

Az állampapírokon és a ingatlanalapok befektetési jegyein kívül minden befektetési forma adóját csaknem duplázza a kormány júliustól.

Ne hibázz. Ezen a napon tilos dolgozni júniusban.

Termés- és szerelmi jóslás, babonák, és jeles napok. Ezek mind júniusban várnak ránk!

Záróra előtt fogadta be a menhely a kutyát: másnap reggel mindenki sokkot kapott - Fotók

A dolgozók szóhoz sem jutottak, amikor beértek reggel a munkahelyükre. A kutya előző este, záróra előtt érkezett.

Többen is üzentek a NATO-ból Magyarországnak

Legkésőbb nyárra bent szeretnék látni a svédeket a NATO-ban.

Feljelentették a honvéd főparancsnokot, miután durván megalázhatták és kínozhatták a honvédségi sofőröket az u...

Hat napon keresztül kellett megalázó feladatokat végezniük a sofőröknek, miközben nem hagyták őket aludni sem. Az átéltektől sokaknak egészségügyi problémái lettek.

Jön az új adó, júliustól ennyivel kevesebb pénzünk lesz

Az új adót július 1-jétől kell megfizetni, de nem mindenkinek.

A Puskás Aréna mélygarázsában tombolt José Mourinho: „Egy kibaszott szégyen vagy!”

A portugál edző alaposan kiborult a szerdai döntő után, amelyet hosszabbítás után vesztett el a csapata.

Nagy bejelentést tett az Orbán-kormány, rengeteg nyugdíjast érint

Magyarország Kormánya a közösségi oldalán osztotta meg a hírt a nyugdíjasokkal.

"Soha ilyen rosszul nem voltam" - alig ismert vírus terjed

A tavaszi hónapokban világszerte rengeteg embert fertőzött meg a humán metapneumovírus (HMPV), sokan kórházba is kerültek a kórokozó miatt.

blogmorzsák

Diéta? Előtte értsük meg ezeket a fogalmakat!

Testsúlyunkra próbálunk vigyázni, ám nehéz megfelelő étrendet kialakítani, ha nem értjük a diétás tanácsokban olvasható szakszavakat.

Warmounts CN-1000W – a dobozba zárt erőmű

270 000 mAh kapacitással néhány telefont fel lehet tölteni.

0