Újra vádat emeltek a tatabányai hajléktalanok megölése miatt elítélt fiatal ellen
Hamis vád miatt nyújtott be vádiratot a Tatabányai Járási Ügyészség azzal a fiatallal szemben, akit jogerősen tizenöt év börtönre ítéltek, mert brutális kegyetlenséggel megölt két hajléktalant Tatabányán - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.
Reszl Ildikó megyei főügyész azt írta: a vádirat szerint a fiatalkorú az emberölési ügyben tartott törvényszéki tárgyalásokon valótlanul azt állította, hogy egy "Maci" becenevű, az eljárás során beazonosított és tanúként meghallgatott személy fenyegetésére, illetve vele együtt követte el a bűncselekményeket.
Ezzel szemben az elsőfokú és a másodfokú bíróság ítéletében azt állapította meg, hogy a vádlott egyedül követte el a gyilkosságokat.
Az emberölés és kifosztás bűntette miatt kiszabott 15 év börtönbüntetés jogerőre emelkedése után a fiatalkorúval szemben az ügyészség hivatalból indított eljárást hamis vád miatt. Az ügyben a Tatabányai Járásbíróság dönt.
Az akkor 15 éves fiú 2017. április 30-án hazafelé tartva egy tatabányai buszmegálló várórészében agyonvert egy hajléktalan férfit, majd elvette a táskáját és a mobiltelefonját. Később észrevette, hogy egy presszó kerthelyiségben lévő padon alszik egy másik hajléktalan férfi. Felébresztette, közölte vele, hogy magánterületen tartózkodik és felszólította, hogy menjen el. A sértett szitkozódott, erre a fiatalkorú rátámadt, ököllel ütötte és rugdosta, majd a magatehetetlen sértettről lehúzta a cipőjét és a lépcsőházukban felvette. Otthon evett, tévét nézett, és lefeküdt aludni.
Mindkét hajléktalan férfi a helyszínen meghalt.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


