Ezt olvasta már?


Tüzet okozhatnak a kegyeleti gyertyák és a töklámpások

A kegyeleti gyertyák és a töklámpások gyakran tüzet okoznak - figyelmeztetett mindenszentek és halottak napja, valamint halloween közeledtével kedden az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivőhelyettese, a tűzesetek megelőzésének fontosságát hangsúlyozva.

Dóka Imre az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: tavaly tíz temetőben történt ilyen tűzeset országszerte ebben az időszakban. Emellett minden évben előfordul, hogy egy mindenszentek vagy halottak napja alkalmából meggyújtott gyertya miatt teljesen kiég egy lakás.

A baleseteket általában az okozza, hogy a mécseseket, gyertyákat gyúlékony anyagok közelében helyezik el, a lángok a temetőben a száraz avarra, a lakásban pedig a függönyön és az asztalterítőn keresztül a lakás más helyiségeire is átterjednek - írta. Hozzátette: a temetőtüzek megelőzhetők azzal, hogy a szabadban csak mécsestartóban elhelyezett gyertyát gyújtunk meg, a mécsest a sírtól való távozás előtt eloltjuk, a forró mécsestartókat pedig nem dobjuk a temetőben kihelyezett hulladékgyűjtőbe.

A halloween alkalmából készített töklámpásokat, valamint a kegyeleti gyertyákat olyan biztonságos helyre kell rakni, ahol nem gyulladhat meg a közelükben semmi, és ajánlott a kerti töklámpást gyertya és mécses helyett LED-izzóval kivilágítani - jelezte a szóvivőhelyettes.

November 1., mindenszentek ünnepe, a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a protestantizmus az elhunytakról emlékezik meg ilyenkor. Az ezt követő halottak napja, november 2. fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való általános megemlékezés napjává. A mindenszenteket megelőző naphoz kapcsolódik a halloween, a kóbor lelkek kelta ünnepe.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

VSquare: befagyasztottak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban

A blokkolt összegek azonban csak töredékei a teljes, külföldre mozgatni kívánt vagyonnak.

Tegnap lépett hatályba az EU egyik legdurvább szerződése: rengeteg embernél kiverte a biztosítékot

Európai oldalon az egyezmény legnagyobb nyertesei az autóipar, a gépgyártás és a vegyipar lehetnek.

Nagy Ervin: Szerintem lesz olyan pozíció, amiben én a hazámat tudom szolgálni

Arról kérdezték, csalódott-e, hogy nem ő lett a kultuszminiszter.

Menekülnek az orosz csapatok, feladták az észak-afrikai várost is

Több helyen is támadásba léptek a lázadók, visszavonulóban az oroszok és a helyi szövetségeseik.

Félelem a levegőben és pilótabravúr Budapesten

Pánik tört ki a Wizz Air Marosvásárhelyről Budapestre tartó járatán április 30-án, miután az erős szélnyírás miatt a pilótának...

Népszava: Orbán Viktor lemondásáról nem szavazott a választmány

Úgy tűnik nem teljesen állja meg a helyét az a korábbi információ, miszerint Orbán Viktor felajánlotta a lemondását, de a választmány...

Tizenketten meghaltak és sokan megsebesültek izraeli támadásokban Dél-Libanonban

A bejrúti egészségügyi minisztérium szerint az áldozatok között egy gyermek is van.

Itt vannak a leendő kormány első gazdasági intézkedései!

Kapitány István, a Tisza-kormány leendő gazdasági és energetikai minisztere Facebook-bejegyzésében jelentette be gazdaságpolitikai...

A magyar színész folyamatosan falta a nőket: zűrös nőügyei hátterében megrázó dolog állt

Mészáros Béla megrázó vallomást tett arról, mi történt vele gyerekkorában.

0

Sport

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban

Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon

Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba

2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog

Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.

A május 1-jei telihold 2026 legerőteljesebbje lesz – és két csillagjegyre különösen nagy hatással lesz

A május 1-jei telihold nem egy átlagos égi esemény: intenzív érzelmeket, mély felismeréseket és valódi belső átalakulást hozhat. Különösen két csillagjegy számára lesz sorsfordító ez az időszak.

Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló

Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b

Dráma a levegőben: lezuhant a milliárdos repülőgépe

A felhők felett került bajba a Calzedonia és az Intimissimi alapítója, zuhanás közben kellett döntenie. Hajmeresztő repülőbalesetet élt túl Franciaország délnyugati részén Sandro Veronesi olasz üzletember, a Calz

0