Ezt olvasta már?

Idén már 1800 esethez riasztották a tűzszerészeket

Idén már több mint 1800 esethez riasztották a tűzszerészeket, jellemzően második világháborús eszközökhöz - írta Facebook-oldalán a Magyar Honvédség tűzszeré...

0

Turisztikai innovációs verseny indult

Turisztikai innovációs versenyt indított idén immár negyedik alkalommal CheckINN elnevezéssel a magyarországi felsőoktatásban részt vevő hallgatóknak a CheckINN Turisztikai Innovációs HUB - közölték a szervezők az MTI-vel.


hirdetés

A verseny célja, hogy a hazai utazási szektor megújulással válaszoljon a közelmúlt és a jelen kihívásaira, és úgy vélik, a legjobb ötlet jó eséllyel érkezhet azoktól a fiataloktól, akik a leginkább szinkronban vannak a változó világgal. A pályázatra ezért minden tanulmányterületről várják felsőoktatási hallgatók háromfős csapatainak jelentkezését.

A szervezők a Szállodaipar-vendéglátás kategóriában a szállásokhoz kapcsolódó innovációkat várnak, az Aktív turizmus kategóriában pedig újszerű programötleteket. Mint közölték, nem szabnak szigorú kereteket, az ötletek vonatkozhatnak a kategóriákon belül a szolgáltatásokra, a marketingre, a digitalizációra, ugyanakkor kiemelt figyelmet fordítanak majd a zöld megoldásokra. A 2022-es év újdonsága, hogy az OTP Travellel együttműködve meghirdették a Vállalati kihívás kategóriát is, amelyben az utazási irodák kaphatnak friss, jövőbe mutató impulzusokat, például egy Z generációra szabott szolgáltatás-ötlet vagy egy modern kedvezményrendszer-koncepció formájában.

A pályázaton kifejezetten keresik és díjazzák a merész ötleteket, amelyeket a HUB a verseny után is igyekszik támogatni - közölték.

 







0

hírek innen, onnan

Mélyzuhanásban a forint: már 415 felett jár egy euró

A brüsszeli fejlemények mozgathatják ma a magyar fizetőeszköz árfolyamát.

Negatív hangulat uralkodik az európai tőzsdéken

A német ipari termelési adatok viszont a vártnál erősebbek.

Tállai egyetért Matolcsyval: baj van, de a kormány eddig két válságot is legyőzött

Most kiderült, hogy Matolcsy György mégis független, munkáját a kormánytól függetlenül végzi, és bármikor véleményt mondhat a...

64 éves férfi ütött el egy babakocsis nőt Sopronban, a 9 hónapos gyermek is megsérült

Az édesanyát és a gyermeket is kórházba kellett szállítani, miután a babakocsi felborult a balesetben. 

Jennifer Lopez olyan testet villantott, hogy mindenkinek leesett az álla

Az 53 éves Jennifer Lopez Instagramon mutatta meg bombaalakját. 

Hogyan mosd ki a télikabátot kíméletesen? Olyan tiszta lesz, mintha mosodába vinnéd

Fontos, hogy a télikabátok is tiszták és frissek legyenek: a legtöbb típus otthon is tisztítható, így érdemes megismerni mosásuk...

A szegények sorsa még rosszabbra fordul Magyarországon

A kormány továbbra is leginkább a felső- és középosztály lakásvásárlását támogatja; a leginkább rászorulók számára is elérhető...

Végre jó hírt közölt a MOL

A MOL megkezdte a termelési szint növelését a Dunai Finomítóban - olvasható a BÉT oldalán közzétett tájékoztatóban.

Erre most minden vezetőnek érdemes figyelnie

Az infláció emelkedésével a fizetések reálértéke egyre csökken – ennek ellensúlyozására pedig kevés eszköze van a cégeknek akkor,...

„Mindig pontosan fizettünk, így hát maradunk, erre a kis időre már nem megyünk sehová!”

Tizenkét év után újra szedelőzködnie kell az Orsós családnak, miután szerintük az önkormányzat eladta a fejük felől egy...

Hallgat a német lakosság a kormányra: elkezdtek spórolni a fűtésen

A YouGov közvélemény-kutató reprezentatív vizsgálata szerint a németek nagy többsége megfogadta a szövetségi kormány tanácsát, és...

Melhardt Gergő nyerte el a Kálmán C. György emlékére alapított díjat

A díjat, amely a névadó személyiségére emlékeztető egyedi tárgy, családja és volt kollégái adják át minden évben. 

Sport

A vb-kiesés után itt az újabb pofon: nem kegyelmeztek Robert Lewandowskinak

A spanyol szövetség fellebbviteli bizottsága elutasította a Barcelona fellebbezését.

Meglepő döntés: lemondott a portugál kapitány

Az edző elárulta, a döntését már jóval korábban meghozta.

Távozik a német válogatottól a katari „szájeltakarás” főkolomposa

A Német Labdarúgó-szövetség bejelentette: már nem Oliver Bierhoff a sportigazgatójuk.

A Fradi megalázott testvérpárjának a szurkolók is nekimentek

Marokkó történelmi sikere mellett is jut idő a Mmaee fivérek szidalmazására, noha ők mit sem tettek.

A botrányhős Cristiano Ronaldo teheti tönkre Portugáliát

Már a portugál sajtó is azt követeli, hogy tegyék ki a csapatból. Hisztériák, kamu gólok, balhék. De valóban ki lehet őt hagyni?

Itt van az az ember, akitől mindenki retteg Katarban - videó

Nincs kegyelem, ha megjelenik a stadionok lelátóin.

Döntött az MLSZ: változások jönnek az NB II-ben

Két ütemben változtatnak majd a létszámon.

Bejelentette visszavonulását az olimpiai bajnok magyar kajakozó

Nem szakad el a sportágtól, szeretne hasznos része lenni a kajak-kenu életnek.

Eldőlt, itt játszik január 1-től Cristiano Ronaldo – sajtóhír

A Marca újságírójának, José Félix Díaznak az információi szerint Cristiano Ronaldo megegyezett új csapatával, január 1-től a szaúdi al-Naszr labdarúgója lesz.

Messi nem volt lenyűgözve, mikor meglátta, mit tett fia a lelátón

A kis Mateo gyorsan feltalálta magát a meccs alatt.

A vb tizenhatodik napja: totális brazil dominancia és az első tizenegyespárbaj

Horvátország nehezen, Brazília könnyen jutott tovább. Összefoglaljuk, mi történt a világbajnokság tizenhatodik napján.

0

Bulvár

Az RTL műsorvezetőjét váratlanul menesztették: az adás után tudta meg az öltözőben

Lakatos Márk bevallotta, számítottak arra, hogy valakinek mennie kell a Reggeliből, de azt nem gondolta, hogy neki.

Ez most a 10 legkeresettebb szakma Magyarországon: meglepő a lista

Az új felmérésből az is kiderült, hogy ki miért szeretne felnőttképzésben részt venni.

A nap képe: teleragasztották Pintér Sándor minisztériumának vécéjét

Ismeretlen tettesek árulkodó matricákkal ragasztották tele a Belügyminisztérium toalettjét.

Interaktív térképen, hogy hol lehet üzemanyagot kapni Magyarországon

Péntek óta kígyózó sorokban várakoznak az autósok a tankolásra. Sok helyütt az ársapkás üzemanyag vagy nincs készleten, vagy csak igen korlátozott mennyiségben kapható, és a drágább üzemanyaggal esetében sincs

Fokozódik a probléma. Honnan lesz üzemanyag Magyarországon?

Magyarországra nem vonatkozik az orosz kőolaj importtilalma, mégis nagy a baj.

Botrány az Országházban: bejutottak a demonstráló tanárok, félbeszakadt az ülés

A Tanítanék Mozgalom tagjai fejezték ki véleményüket a ülésterem karzatán.

Matolcsy szemet vetett a lakossági megtakarításokra

Vicces is lehetne, ha nem a mi bőrünkre menne, ahogy a jegybank elnöke a kormányra mutogat az elkövetett hibákért, miközben saját háza táján is bőven sepregethetne. A magyar gazdaságot kart karba öltve sikerült a j

Összeomlás szélén az ivóvíz-szolgáltatás?

Fizetésképtelenné válhatnak a víziközmű-szolgáltatók.

Orbán Viktor fontos üzenetet küldött benzin-, áram- és gáz-ügyben

Az Országgyűlés hétfői ülésnapján letette miniszteri esküjét Lantos Csaba, akit december elsején neveztek ki az új Energiaügyi Minisztérium élére.

Belügyi helyettes államtitkár a tanárokról: „Jöjjön be, dolgozzon, oszt’ utána váltson munkahelyet”

„Hát, ha azt hiszi valaki, hogy a Belügyminisztérium azt mondta, hogy itt nem kell adni ezeknek pénzt, bocsánat, hát miért ne adnának? Csak nincs” – mondta Hajzer Károly.

blogmorzsák

A botrányhős biszexuális és Sisi

Helmut Berger falta a nőket és a férfiakat, dro­gozott, utálta Alain Delont, de rárepült Delon volt nőire.

Európa Magyarország közepén

Az uniós forrásokkal kapcsolatos vita a pénzek végső sorsától függetlenül új színt hozott a hazai közéletbe.

0