Turista és horgász látogatóközpont épül az esztergomi Búbánat-völgyben
Megkezdte egy 640 négyzetméteres, kétszintes turista és horgász látogatóközpont építését a Búbánat-völgyi Kerek tó mellett az esztergomi Vasas Horgász Egyesület - közölte a szervezet elnöke az MTI-vel.
Szentkirályi Ádám elmondta, a szeptember végére elkészülő létesítmény 260 millió forintból épül meg, ebből az egyesület 190 millió forintot pályázaton nyert el, 70 millió forintot önerőből biztosít.
A horgászok szerzik be az épület teljes berendezését, valamint a bemutatókhoz és kiállításokhoz szükséges technikai eszközöket - tette hozzá.
A látogatóközpont építése egy nagyobb, 416 millió forintos projekt része, amelynek további résztvevői a Pilisi Parkerdő Zrt., a Magyar Természetjáró Szövetség és a Magyar Turisztikai Ügynökség.
A tervezett fejlesztések a Pilis-hegységben és a Gerecsében, az Országos Kéktúra nyomvonala mentén lesznek. Kilátó épül a Nagy-Getén, négy évszakos erdei pihenőhelyet létesítenek Pusztamaróton, fogadóépületet hoznak létre a Rám-szakadékban, felújítják a természetes forrásokat és tájékoztató táblákat helyeznek ki.
A Vasas Horgász Egyesület Esztergom legnagyobb civil szervezete több mint 2600 taggal. Az 1960-ban alapított egyesület tóépítési jegyek kibocsátásával is finanszírozva hozta létre Búbánat-völgy tórendszerét, ahol horgászattal és halneveléssel foglalkozik, valamint 9 hivatásos halőrrel felügyeli a megyei Duna szakasz vízterületeit.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


