Ezt olvasta már?


Tour de Hongrie - Mareczko Nyíregyházán is győzött

Vasárnapi sikere után hétfőn is az olasz Jakub Mareczko győzött a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny harmadik, Karcag és Nyíregyháza közötti szakaszán, amelyen Kaden Groves átvette a vezetést összetettben.

A vasárnapi hajdúszoboszlói hajrá előtti bukás nyomán ketten adták fel a versenyt: a Bingoal-Wallonie Bruxelles csapatából Boris Vallee-t medencecsonttörés miatt nem engedték ki a kórházból, amelyet csapattársa, Franklin Six ugyan elhagyhatott, ám kézközépcsonttörés miatt ő sem folytathatta a viadalt. A friss magyar bajnok Filutás Viktor is esett, mint az MTI-nek elmondta, a fejét ütötte be, de nem sérült meg.

A 182 kilométeres sík etapnak így 111 bringás vágott neki, az összetett legjobb magyarjaként fehér trikós Szatmáry András harmadik helyen állt öt másodperces hátránnyal a sárga trikós Jon Aberasturi mögött.

Dér Zsolt szövetségi kapitány az MTI érdeklődésére elárulta, Orosz Gergő és Palumby Zsombor igyekszik majd szökni, míg Karl Ádám a sprintben próbál jó eredményt elérni.

A Mitchelton-Scottban az elmúlt két nap során sokat dolgozó Peák Barnabás hangsúlyozta: csapatával rengeteget vezették a mezőnyt, ezért erre az etapra visszafogják magukat. Mint mondta, a rá bízott feladatokat elvégezte, elégedett a teljesítményével eddig a csapatvezetés és ő maga is, és örülne, ha az elkövetkező napokban kicsit magáért is tudna menni.

A távnak 26 fokos derült időben, lovas huszárok felvezetésével vágtak neki a versenyzők Karcagon, Nyíregyházáig három gyorsasági részhajrá várt a mezőnyre. Néhány sikertelen kísérletet követően hatfős szökevénycsoport lépett el, amely közel hat és fél perces előnyre tett szert. Az első órában oldalhátszélben 48,2 kilométeres átlagsebességet tekert az élboly. A Hortobágyon csikósok vágtattak a síkságon, a városokban, falvakban pedig sokan várták az út mellett a kerékpárosokat: Balmazújvárosban egy építkezés állt le a keresztülhaladás idejére, míg Napkoron néptánccsoport fogadta a bringásokat. A szökevények nagyobb részét 15 kilométerrel a cél előtt érte utol a javarészt a CCC és a Trek-Segafredo által vezetett mezőny, legtovább a holland Lennard Hofstede tartott ki.

Az - ezúttal bukásmentes - sprintbefutóban Mareczko megelőzte az összetett élére lépő Grovest (Mitchelton-Scott) és a norvég Erlend Blikrát (Uno-X).

A mezőnyre kedden a Sárospatak és Kazincbarcika közötti 180 kilométeres, 1150 méter szintkülönbségű etap vár a 826 kilométer össztávú 41. Tour de Hongrie-n.

(FOTÓ)

 

A 41. Tour de Hongrie további programja:

4. szakasz, kedd: Sárospatak-Kazincbarcika, 180 km (1150 m)

5. szakasz, szerda: Miskolc-Gyöngyös-Kékestető, 188 km (3259 m)

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Mégis felfedi Zsolt bácsi kilétét a Szőlő utcai ügy koronatanúja

Az áldozat arról beszélt, hogy az illető a Budapesti Javítóintézetben, Juhász Péter Pál asszisztálása mellett megerőszakolta.

Donald Trump 15-ről 25 százalékra emeli az Európában gyártott autókra kivetett vámot

Mivel az EUnem tartja magát a kereskedelmi megállapodásokhoz.

„Harag nélkül megértette” – így reagált Gulyás Gergely Szécsi Zoltán visszalépésére

Ezzel a mondattal kommentálta Szécsi Zoltán Gulyás Gergely reakcióját, miután bejelentette neki, hogy mégsem lesz a Fidesz-frakció tagja....

Így halad a legnagyobb hazai fürdőfejlesztés

Kiürítették az épületet, idén nekikezdenek az egyik – életveszélyes – épületrész felújításának. A látványosabb építési...

Pofás kis sorozatgyilkosos túlélőhorrort sejtet a Pitfall előzetese

Jó véres és izgalmas mozinak ígérkezik a Pitfall című horror, melyben egy csapatnyi túrázó egy kegyetlen sorozatgyilkossal találja...

Kíméletlen lépésre szánta el magát az Egyesült Államok: Trump már célba vett egy újabb országot

Donald Trump amerikai elnök pénteken újabb végrehajtási rendeletet írt alá, amellyel jelentősen kiterjesztette a Kuba elleni szankciókat....

Nyáron elpusztíthatatlan lesz a fű a kertben, ha ezzel a filléres dologgal most beszórod

Nagyon fontos, hogy ilyenkor tavasszal miképp készítjük fel a füvet a forróbb nyári napokra.

Ezért nézel rá újra olyanokra, akiknek már semmi helye az életedben

Valószínűleg te is csináltad már, hogy beírtál egy nevet a keresőbe, vagy véletlenszerűen rátaláltál valakinek a profiljára, akinél...

Munkahelyi románcba keveredik Jennifer Lopez: a nyár nagy győztese lehet

Új, romantikus vígjáték érkezik Jennifer Lopez főszereplésével. A Munkahelyi románc című alkotás már előzetest is kapott. A Netflixen...

0

Sport

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat

A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Megírták: A Real Madrid tárgyal Kroos visszatéréséről; megnevezték Mourinho utódját - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő

Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született

Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.

0