Több százezer forintnyi áramot lopott egy esztergomi férfi
Kisebb értékre elkövetett lopás miatt nyújtott be vádiratot az Esztergomi Járási Ügyészség egy esztergomi férfival szemben, aki közel egy évig lopta az áramot a hétvégi házában.
A vádlott 2017. március 20-án elhatározta, hogy jogosulatlanul fog áramot vételezni az esztergomi hétvégi házában. A vádlott ennek megvalósítását az épületen belül a méretlen és mért hálózatnak összekötésével közvetlenül a fogyasztásmérő és az áramkorlátozó kismegszakító megkerülésével oldotta meg, így jogosulatlanul vételezte az áramot 2018. február 5-ig, amikor az áramszolgáltató alkalmazottai az illegális áramvételezést megszüntették – közölte az ügyészség.
A vádlott összesen 420 651 forint értékű áramot lopott.
A vádlottat az áramszolgáltató 250 ezer forint kötbér megfizetésére kötelezte, amelyből 2019. június 11-ig 180 440 forintot kifizetett.
Az ügyészség a vádiratban indítványozta, hogy a bíróság a vádlottat végrehajtásában felfüggesztett fogházbüntetésre, a sértett kárának megfizetésére ítélje, valamint kötelezze az eljárás során felmerült 196 400 foirnt bűnügyi költség megfizetésére.
forrás: infoesztergom.hu

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


