Ezt olvasta már?


Több mint 15 millió forint értékű kábítószert találtak egy gödöllői dílernél

Több mint 15 millió forint értékű kábítószert találtak egy gödöllői férfinél, aki otthonában és cégének fővárosi telephelyén árulta a drogot - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szombaton a rendőrség honlapján.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást az 52 éves gödöllői férfival szemben. Három vásárlójával szemben kábítószer birtoklása miatt indult büntetőeljárás - olvasható a police.hu oldalon.

A gödöllői férfi a lakhelyén és cégének fővárosi telephelyén naponta több személynek adott el kábítószert, feltehetőleg kokaint. A drogkereskedőt csütörtök este fogták el azt követően, hogy aznap már három vevőt kiszolgált.

A ház átkutatása során a nyomozók 762 gramm kábítószergyanús fehér port találtak, amely a gyanúsított elmondása alapján kokain, feketepiaci értéke nagyjából több mint 15 millió forint.

A rendőrök a kábítószer porciózásához használt eszközöket, valamint közel 5 millió forintot és 2100 eurót is lefoglaltak.

A férfit őrizetbe vették, és indítványozták a letartóztatását.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Most még nem késő. Így lesz villámgyorsan földi eper a kertedben.

Kíváncsi vagy, hogyan lehet a te kertedben is pillanatok alatt saját földi epred? Mutatjuk a trükköket, hogy idén már a saját szamócádat...

Mocskos dolgok miatt nagy bajban az ismert milliárdos – Durva pert kapott a nyakába Elon Musk

Pert indított három amerikai tinédzser – köztük két kiskorú – Elon Musk mesterséges intelligenciával foglalkozó cége, az xAI ellen,...

Váratlanul halálos agyhártyagyulladás-járvány tört ki Európában

Gyorsan terjedő agyhártyagyulladás-járvány miatt rendeltek el sürgős intézkedéseket az Egyesült Királyságban, miután a fertőzés...

Túl sokat ivott a 13 éves fiú: ami ezután történt, az sokkoló

Drámai fordulatot vett egy gyilkossági ügy: egy 13 éves fiú riasztotta a rendőrséget, hogy betörők lőttek rá az anyjára. Aztán...

Egyre több szívbetegség mögött áll a túlsúly Magyarországon

Ha a túlsúlyos emberek száma a jelenlegi trendekhez hasonlóan növekszik, a szívbetegségek súlyos következményei is gyakoribbá válnak.

Arne Slot állásáért is játszhatnak Szoboszlaiék a Bajnokok Ligája legjobban várt meccsén

A Liverpool óriási bajban van, a Galatasaray ellen nem hibázhat.

Pánikra semmi ok: ezért korlátozza a pénzkivonást a BlackRock és a Morgan Stanley 

Megugrottak a visszaváltási kérelmek a legnagyobb priváthitel-alapoknál. Van akit a helyzet a 2008-as pénzügyi válságra emlékeztet.

Lékai-Kiss Ramóna beszéde felborzolta a kedélyeket a Glamour-gálán

A március 19-i Glamour Women of the Year gála háziasszonya az év műsorvezetője kategória tavalyi nyertese, Lékai-Kiss Ramóna köszönti...

Ezt kapják a nyakukba a magyarok a következő napokban

A következő napok időjárása változékony, ugyanakkor kifejezetten szeles képet mutat, így hiába emelkednek időnként a hőmérsékleti...

Napi horoszkóp: az Ikrek pénzügyi befektetése balul üt ki, a Mérleget betegség figyelmezteti az elfojtott érzelmeire, a Skorpiónak szembe kell néznie a múltjával

Kedves Rák! Hirtelen haragod egyre többször keverhet bajba. A mai napon is hajlamos lehetsz arra, hogy a dühöd eluralkodjon.

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

Argentína nem segített, tovább nehezedett a vb-re pályázó kosárválogatott helyzete

A dél-amerikai csapatot szinte elsöpörte Japán, így Argentína nem kaparta ki a magyarok számára a gesztenyét.

0
0

Bulvár

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson

Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon

A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.

Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”

Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott

Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.

Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra

A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak

Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

0