Ezt olvasta már?

Ellopta és eladta az esztergomi munkásszállóról a bútorokat a borsodi férfi

Az sajókazai férfi úgy gondolta, jogtalanul kereskedhet más tulajdonával. A férfi ellen büntetőeljárást indított a rendőrség.

0

Több mint 10 százalékkal nőtt a kerékpáros utasok száma a vonatokon 2018-ban

A kerékpáros jegy- és bérleteladások száma 13,4 százalékkal nőtt egy év alatt, több mint 545 ezer biciklit szállítottak a vonatokon 2018-ban - közölte a MÁV-Start az MTI-vel kedden.


hirdetés

A vasúttársaság adatai szerint a legtöbb bringás Győr és Mosonmagyaróvár között, Budapest és a Velencei-tó menti állomások, illetve Siófok között utazik. A Dunakanyar felé a szobi és a köztes váci, dunakeszi és felsőgödi állomások is népszerű úti célok. Gyakran váltanak kerékpárjegyet a Budapest-Szeged, valamint az Alföldön a Kecskemét-Kiskunfélegyháza és a Szeged-Kiskunfélegyháza szakaszokra is.

A MÁV csoport kiemelten kezeli a kerékpárszállítási szolgáltatás folyamatos javítását, már több ezer fedett, kamerával őrzött B+R parkoló fogadja a vonattal továbbutazókat.

Emellett számos újítást vezettek be: két éve már a kerékpárjegy és a kerékpáros túrajegy is megvásárolható e-vonatjegyként, és akár okostelefonon vagy tableten is be lehet mutatni a jegyvizsgálóknak. Az e-vonatjegyeket 10 százalékkal olcsóbban lehet megváltani, ez vonatkozik a kerékpárokra online váltott jegyekre is - írták.

A vasúttársaság további kedvező árú jegyeket is kínál a bringásoknak: kerékpáros túrajeggyel az ország bármely területéről - a megtett távolságtól függetlenül - egységesen 420 forintért szállítható bicikli a Balatonhoz, a Fertő tóhoz és a Tisza-tóhoz. Így nemcsak a tavakhoz lehet eljutni, hanem az azok körül található állomások, megállóhelyek között utazva sem kell aznap újabb kerékpárjegyet váltani. A vasúti vagy Budapest-bérlettel rendelkező ingázóknak pedig érdemes kerékpár-havibérletet váltani. A havi, félhavi vagy 30 napos vasúti bérlettel közlekedők a hétvégi napokon díjmentes kerékpárjegy megváltásával utazhatnak biciklivel együtt, a bérleten feltüntetett viszonylaton - közölték.

A kerékpár-szállítási kapacitást is növelték: a bicikliszállítás minden budapesti elővárosi vasútvonalon biztosított. 2020 első negyedévétől a legforgalmasabb Budapest-Vác-Szob és Budapest-Cegléd-Szolnok vonalakon pedig forgalomba állnak az emeletes motorvonatok, ezeken még több kerékpár fér majd el. Ezek a járművek hétvégenként megjelennek a Velencei-tó mentén is, nyaranta pedig a Balaton déli partján.

Gyorsvonati kocsik felújításával tavaly ősztől további 20 darab, kerékpárszállításra alkalmas előtérrel is rendelkező személykocsi állt forgalomba (kocsinként 3 kerékpár szállítható), és a 10 IC+ kocsi is közlekedik már próbaüzemben, ezekben 8 kerékpár szállítható. Az IC+ kocsik felhasználását a balatoni forgalomban is tervezi a MÁV-Start - közölték.







0
0

hírek innen, onnan

Drogos aligátoroktól tartanak Amerikában

A rendőrök arra kérik a lakosságot, hogy ne húzzanak le metamfetamint a vécén, mert az megőrjíti az állatokat.

Lassuló gazdasági növekedést jelentett Kína

A kínai gazdasági növekedés tovább lassult, miközben az ipari termelés és a kiskereskedelmi forgalom egyaránt a várakozásokon felül...

Úszó könyvtárat építettek Hamburgban német művészek

Az épület félig tutaj, félig pedig ideiglenes építményekből áll.

Láncfűrésszel riogatja a magas biztosítási árakat legújabb kampányában a Cherrisk

A Cherrisk nyári kampánya végleg leszámol a magas biztosítási árakkal. Május óta láthatók a kampány utas- és lakásbiztosítás...

Osztrák ellenfél ellen kezdi meg a menetelését a Vác

Szilágyi Zoltán csapata akár a Hypo Niederösterreich ellen is játszhat az EHF kupában

Áll az alku. -  Felépült a veserákból Gundel Takács Gábor első nyertese

A korábbi súlyos betegségéből felépülő Zoli a pénz mellett egy új, igaz barátra is talált a TV2 vetélkedőjében.

Orosz Barbara nagy változásra készül

A műsorvezető valami izgalmas dologra készül, amit elmondása szerint minden fronton szeretne érezni.

Ilyen egy igazi nő Pirner Alma szerint

Érdemes elgondolkoznunk Pirner Alma szavain.

Már rendelhető a vadonatúj 1-es BMW - az árakat is tudjuk

Az új, harmadik generációs 1-es BMW bemutatásával új korszak kezdődik a bajor gyártó életében. Az elődmodellekkel ellentétben ugyanis...

Mire figyelj szőrtelenítéskor, hogy megelőzd a gyulladt pöttyöket? Nem csak a borotválkozás irányra számít

A fájdalmas szőrtüszőgyulladás néhány egyszerű, de hatékony módszerrel könnyedén elkerülhető.

Megnyílt Budapest új luxus szállodája

Megnyitott a Barceló Budapest, a mintegy 15 milliárd forintos beruházással kialakított négycsillagos hotelt a világ 22 országában több...

0

Sport

Halálra gázolták minden idők egyik legjobb ökölvívóját

Az amerikai bokszoló négy súlycsoportban volt világbajnok, és olimpiai aranyérmet is nyert.

Teljes készültségben a bolgár rendőrség: durva balhétól tartanak a hatóságok a Fradi BL-selejtezőjén

Razgrad A bolgár rendőrség szerint elképzelhető, hogy nem csupán a futballról szól majd a Ludogorec és a Ferencváros keddi Bajnokok Ligája-mérkőzése (M4, 19.30).

Japán férfi pólócsapata nagy meglepetést okozott a vizes vb-n

Az olaszoknak nem okozott gondot Brazília.

Vizes vb: Kanadát is legyőzték női pólósaink

Többször is vezettünk négy góllal, de a meccs vége így is szoros lett.

Djokovic: "Úgy tettem, mintha nem Roger, hanem az én nevemet kiabálnák"

A világelső szerint a mentális stabilitás volt a kulcs a döntőben.

Ezzel a szőke bombázóval jár az Ajax argentin védője

Nicolás Tagliafico barátnője, Caro Calvagni még nem szerepelt a Playeren. Most ezt az adósságunkat törlesszük.

Új névadó szponzora lett a Fradinak

A támogatás a női és a férfi kézicsapatot egyaránt érinti.

Elsírták magukat a dél-koreai vízilabdások a történelmi gól után - videó

Az előrelépés megkérdőjelezhetetlen: már csak 30-at kaptak, és válaszuk is volt rá!

Halálra gázolták a többszörös világbajnok bokszlegendát, minden idők egyik legjobbja volt

Autóbalesetben elhunyt minden idők egyik legjobb ökölvívója, Pernell Whitaker. Az 55 éves bokszoló Virginia Beach-en egy kereszteződésen szeretett volna átkelni, amikor egy autó elütötte. Már kritikus állapotban volt, mire a hatóságok kiértek a helyszínre, nem sokkal később belehalt sérüléseibe.

Amerikában senkinek sem kell a börtönviselt olimpiai bajnok

A kétszeres Stanley Kupa-győztes hátvéd évek óta próbál visszatérni az NHL-be.

0

Bulvár

Egy 13 éves vezette a traktort, két kisgyerek életét vesztette

Felfoghatatlan tragédia történt Németországban: két kisgyerek esett ki egy traktor elejére szerelt rakodóból majd a gép áthajtott rajtuk.

Ledobta a ló, és fejbe is rúgta: kórházba szállították a színművészt

Laklóth Aladár, színművész óriásit esett a lováról, aki jól meg is tiporta.

Ilyen egy igazi anyutest, mutatjuk - Nyomjad, anyukám.; A Nagy Nekivetkőzés

Hús-vér nők, anyák, köztük a WMN csapatának néhány tagja is fürdőruhát húzott, és beállt a kamera elé. Retus, szűrő és trükkös beállítás nélkül, mindenféle gátlásukat leküzdve, de szégyenlősségüket nem titkolva. Még csak hétfő van, de számunkra már ők a hét hősei meg az ő testük; a combjuk a hasuk, a mellük, a bőrük minden, ahogy van. Nézzétek meg!

Mindenki Katalin hercegné melleiről beszél

Vajon ez mennyire számít öltözködési bakinak a királyi családban?

Agyvérzésre gyanakodtak, de a CT hihetetlen dolgot mutatott ki

Döbbenetes, mit találtak egy férfi koponyájában a kórházi kivizsgáláskor.

Bajban van Németország, kiadták a figyelmeztetést

Egyre több mutató jelzi, hogy a német gazdaság elveszítette lendületét, és már az is kérdéses, hogy egyáltalán növekedni tud-e a gazdaság. A gazdasági minisztérium is úgy látja, hogy a második negyedév kifejezetten gyenge lehetett - írja a portfolio.hu.

Babafotót posztolt Hódi Pamela és szerelme

Egy édes kisbabával fotózkodott a sztárpár.

Júliusi tél: fagypont köré hűl éjszaka a hőmérséklet

Tél tábornok utóvédcsapatai portyáznak Magyarországon.

Halálra gázolták minden idők egyik legjobb ökölvívóját

Az amerikai bokszoló négy súlycsoportban volt világbajnok, és olimpiai aranyérmet is nyert.

A szénsavas italok tönkre tesznek - bizony, még az ásványvíz is

Hagyjuk az elhízást és a fogszuvasodást, ezeket már úgyis untig emlegeti mindenki. Most olyan negatív egészségügyi hatásokat gyűjtöttünk össze, melyeket bár tudományos eredmények támasztanak alá, egyelőre nem szokás róluk nyíltan beszélni.

Bepasizott az X-Faktoros Tamáska Gabi, nem is akárkivel.

Rátalált a szerelem a különleges hangú énekesnőre, és elárulta, nem rövid távon tervez a sráccal.

Ezért vegye le azonnal a születési dátumát a Facebookról!

Sokan nem törődnek vele, hogy milyen adatokat osztanak meg magukról a Facebookon, pedig kéne.

blogmorzsák

A rákkeltő gyümölcslevek esete

A napokban olvashattuk, hogy a gyümölcslé fogyasztás is rákkeltő lehet. A bűnös a cukor. De tényleg így van?

Hogyan grillezzük a bélszínt, hogy belül rózsaszín maradjon?

A legfőbb feladatunk az, hogy ne csináljunk vele semmit.

Katonai légdeszka a franciáktól

A törekvés nem új, ám elődeinél jóval működőképesebbnek tűnik ez a modell.

Kiakadt az influencerekre a fagyiárus

Joe Nicchi úgy döntött, ezentúl dupla áron adja a szerinte ingyenélő influencereknek a fagyit. Erre híres lett.

Kit zavar, hogy ingyen utazhatsz az IC-n?

Azt, aki egész évre kifizette az első osztályra szóló jegyét.

Megszűnik a DC-féle Vertigo kiadó

Huszonhat évnyi fennállása után megszűnik a DC egyik ikonikus kiadója, mely főként az idősebb / felnőtt közönséget megszólító műveket gondozta az elmúlt negyedszázadban.

Erre számíts, ha iker a párod!

„Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy sok vicces szituációra.“

A DK innovációja: semmit nem gondolni

Nagyon úgy tűnik, Gyurcsány Ferenc és társasága nem érti, miről is szól a politika.

Egyszerre két klímastratégia készül a Ferencvárosban

Mikroklimatikus modellezés, Klíma Panasz Online, csupa újszerű dolog. De minek elvégezni kétszer ugyanazt?

A cselekvés exportja

Az ellenzék a kormánnyal az EU-s intézményekben fog erős vitákat folytatni.

Ármány, gyilkosság és erotika, avagy Dumas és Tordai Teri

Kemény férfiak és gyönyörű félmeztelen hölgyek a házasságtörő francia királyné legendájának filmváltozatában.

A honvágynak nem szabad bedőlni

A határátkelők közül sokan főleg a honvágytól tartanak. Az érzés azonban egy idő után elmúlik.

0