Tizenegy éve lezáratlan gyilkosságot oldott meg a rendőrség
Egy 11 éve lezáratlan gyilkosságot és egy idei eltűnést oldott meg a rendőrség - közölte a Készenléti Rendőrség kiemelt ügyeket felderítő főosztályának vezetője szerdán a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján.
Petőfi Attila elmondta, még 2009. január 5-én a Komárom-Esztergom megyei Leányváron holtan találtak egy idős nőt az otthonában. A 83 éves asszonyt súlyosan bántalmazták: bordáit összetörték, koponyacsonttörést szenvedett és végül megfojtották.
A megyei rendőrök egy évig nyomoztak az ügyben, de hiába hallgattak meg szinte minden szóba jöhető embert az 1700 lelkes településen, nem találták meg a tettest. Megállapították azonban, hogy a nő házának kapuját megrongálták, a bejárati ajtó viszont sértetlen volt.
Az újra elindított nyomozás során kiderült, hogy a kaput a sértett unokái törték össze, így az egyértelművé vált, hogy nem történt erőszakos behatolás. Ráadásul a konyhában mosatlan kávéscsészét, illetve sörösdobozokat találtak, amiről szintén arra lehetett következtetni, hogy a nő vendéget fogadott.
Így került képbe az asszony unokáinak ismerőse, L. László, aki jelenleg is börtönben van rablás miatt. A most 39 éves piliscsévi férfit még 2013-ban fogták el, mert egy nőt bántalmazott otthonában, majd kirabolta.
A főosztályvezető szerint a fő nehézség az ügyben a bizonyítás volt; végül - szakértők bevonásával - feljavították a házban talált DNS-nyomokat, így egyértelművé vált, hogy L. László megfordult ott.
A férfit kihallgatták, de kezdetben tagadott, később azonban beismerte tettét. Elmondta, hogy az újévet ment köszönteni a településre, és bekopogott nőhöz, hogy találkozzon az unokáival. Az idős asszony itallal is megkínálta, de később távozásra szólította fel, amiből szóváltás, dulakodás lett; végül a nőt a férfi megölte.
Petőfi Attila szerint az orvosszakértői vélemény alapján az ügyben felmerül a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés gyanúja is, amit a törvény életfogytig tartó szabadságvesztéssel súlyt. A pontos tényállást a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság fogja megállapítani - tette hozzá.
A főosztályvezető a másik ügy részleteiről elmondta, 2019. április 9-én jelentették be, hogy eltűnt egy 50 éves férfi a Pest megyei Nagykátáról. A bejelentés szerint a férfit április 6-án látták utoljára, amikor egy helyi kocsmába ment.
A nyomozás során kiderült, hogy a férfi kábítószer-fogyasztó volt, és az is, hogy a családtagoknak semmi közük az eltűnéshez. Így a mostani nyomozás során a környékbeli kábítószer-terjesztőket ellenőrizték.
A rendőrök végül eljutottak N. Róberthez, aki bevallotta, hogy a férfi kábítószert kért tőle az otthonában, de a drogtól rosszul lett és a helyszínen meghalt. N. Róbert műanyagzsákba rejtette a holttestet, majd három nappal később Tóalmás térségében elásta.
A rendőrök munkagépekkel és kutatóárkokkal találták meg a férfi holttestét; a boncolás során szintetikus kábítószert mutattak ki a szervezetében. Ugyanakkor további szakértői vizsgálat szükséges annak megállapításához, hogy valóban a drog okozta-e a férfi halálát - fűzte hozzá Petőfi Attila.
A sajtótájékoztatón Csákó Ibolya, az Országos Rendőr-főkapitányság kiemelt főreferense elmondta azt is: az eltűnt férfi szintetikus kannabinoidot fogyasztott, amit a köznyelv herbálként ismer.
A kábítószer először 2009-ben tűnt fel Magyarországon, de igazán népszerű 2014-ben lett, s most is nagyon elterjedt. Az új pszichoaktív droghoz egyre több haláleset köthető, mert bár a marihuána hatását utánozza, annál sokkal erősebb, és hirtelen szívhalált okozhat. Nagyon valószínű - tette hozzá -, hogy ebben az esetben is ez történhetett.
Az MTI érdeklődésére Petőfi Attila azt mondta, az ügy minősítése egyelőre segítségnyújtás elmulasztása, de az orvosszakértői véleménytől függően felmerülhet a gondatlan emberölés gyanúja is.
hírek innen, onnan
Leállt a berlini repülőtér, sztrájk miatt megbénult a teljes légiközlekedés
Csaknem 60 ezer utast érint az intézkedés.
A pszichológusok szerint ezt árulja el rólad, hogy feketén vagy tejjel iszod a kávédat
Pszichológiai kutatások szerint összefüggés van a között, hogyan iszod a kávédat és a között, hogy ki vagy.
5 hiba, amit szinte minden kutyatartó elkövet tavasszal – Az egyik komoly bajt okozhat
A tavasz nemcsak több sétát, hanem több veszélyt is hoz a kutyáknak. Ez az 5 gyakori hiba komoly kellemetlenséget, sőt akár bajt is okozhat.
Óriási óvszert lenget a szél a brüsszeli EU-parlament előtt
Egy hét méter magas óvszer az Európai Parlament előtt: Ezzel az XXL-es mutatvánnyal a hannoveri Német Világnépességért Alapítvány...
Lehullott a lepel: Diana nem Vilmost szánta apja utódjának
Richard Kay királyi szakértő meglepő leleplezése a néhai Diana hercegnő belső köréből új megvilágításba helyezik Vilmos és Harry...
Orbán Viktor már nem számol a Fidesz kétharmados győzelmével
Bár a miniszterelnök erősen hisz a Fidesz magabiztos győzelmében, a kétharmaddal nem számol. A Bayer Show-ban arról is beszélt, hogy...
Trump éjjel lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?
Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a...
Családi viszály: Tóth Vera pszichológus segítségét kérte Tóth Gabi miatt
Tóth Vera, a Megasztár első győztese őszintén beszélt a húgával, Tóth Gabival való kapcsolatáról és arról, hogyan sikerült békés...
Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken
Az amerikai munkavállalók körében a stressz egyre nő, míg a munkahelyváltást csak kevesen merik meglépni – ez újfajta...
Kifakadt Trump: "ostoba hibát" vétett a NATO – Megbukott Európa az elnök tesztjén?
Donald Trump amerikai elnök szerint a NATO "ostoba hibát" követ el, amikor nem segít az Egyesült Államoknak a Hormuzi-szoros...
Vécépapírgurigát tett a kertjébe a kertész, varázslatos dolog történt a növényeivel
Ha számodra is nagyon fontos a bolygónk védelme és odafigyelsz az újrahasznosításra, és még kerted is van, a következő trükk neked is...
6 alkalom, amikor Katalin hercegné megidézte Diana hercegné szellemét
Katalin hercegné és Diana hercegné között jó néhány hasonlóságot véltek felfedezni a rajongók az elmúlt évek során. A...
Sport
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről
A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.
Körvonalazódik a megoldás? Irán egyetlen feltételhez kötötte világbajnoki részvételét
A közel-keleti ország már tárgyal a FIFA-val.
Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás
A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.
Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa
Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.
Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között
A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.
A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását
Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.
A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét
A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.
370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre
Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.
Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről
Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.
Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?
A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.
Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország
A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.
Bulvár
Elindult a pánikvásárlás? Valamire készülnek a magyarok, óriási a kereslet a gázpalackok iránt
Kilőtt a kereslet Magyarországon.
Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít
Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.
Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson
Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.
Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon
A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.
Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész
Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak
Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott
Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.
Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra
A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.
Kényes titokra derült fény: meleg lehet Irán új vezetője, ezen Donald Trump is meglepődött
Többen csatlakoztak az elnök reakciójához.
Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak
Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.
Már csak a csoda segíthetne Xantus Barbarán? Megható összefogás indult érte
Súlyos titkot őriz a múltjából Xantus Barbara.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


