Ezt olvasta már?


Teremtésvédelem, avagy: mi a fenntarthatóság a különböző vallások tanításai szerint?

A Biblia úgy tanítja, hogy Isten megteremtette az Eget és a Földet, majd a Földet benépesítette teremtményekkel. A világ teremtésként való elismerése megtalálható a többi vallás tanításaiban is.


hirdetés

A konferencián arra keresik a választ, hogy a különböző egyházak

értelmezésében milyen magatartást kell az embereknek tanúsítaniuk egymással és a minket

körülvevő világgal szemben?

A konferencia tehát a „fenntarthatóság” vallási olvasatát feszegeti. Ezért érdekes az a

párbeszéd, amelyen nemzetközileg elismert személyiségek is részt vesznek egy nyilvános

konferencia keretében május 18-án, csütörtökön, a

Pázmány Péter Katolikus Egyetem,

Teremtésvédelmi Kutatóintézete

és a

Nemzeti Közszolgálati Egyetem,

Vallás- és Társadalomtudományi Intézete

szervezésében az NKE egyetem aulájában, a Ludovika tér 2 számú épületében.

A reggel 9 órakor kezdődő programban – a rektori köszöntők után - a Teremtésvédelmi

Kutatóintézetet (TVKI) mutatja be Hidvéghiné Pulay Brigitta az Intézet tudományos

munkatársa.

Az előadások sorában a vallásközi párbeszéd szerepéről beszél Ferenc pápa külpolitikájában Sergio Massironi, (Róma) a Vatikán küldötte, majd a muszlim aktivizmus ökológiai

alapjairól szól Ursula Fatima Kowanda-Yassin (Bécs) a Sigmund Freud Egyetem meghívott

vendége.

Az Ortodox zsidó tanítások is foglalkoznak a teremtés védelmével és erről szól a délelőtti

órákban Mendel Myers rabbi (EMIH). Őt követi Kránitz Mihály tiszteletes (PPKE-HTK), aki

ugyanezt a témát a katolikus egyház tanításai alapján elemzi.

A délutáni órákban – többek között – a vallásközi bölcsességről, mint a „méreg”

ellenszeréről beszél a London School of Economics globális találkozóinak tanulságai

kapcsán James Walters tiszteletes. Az őt követő vendég a Biblia és a Korán áhítatáról és a

jelenlegi gyakorlatáról tart előadást “Isten teremtésének hatékony és fenntartható

felhasználása” – címmel Antoine Farhat a libanoni Notre Dame Egyetem küldötte.

Később a “Szövetség a Földért” - témáról mondja el gondolatait egy iszlám tudós - Amirah

Iqbal, aki bemutatja az muszlim világ törekvéseit a Földért és a természet védelméért. A

teremtett világ egyensúlyára való törekvés a Mohamed próféta által létrehozott alapokból

következik.


A délutáni panelbeszélgetéseken szó lesz a különböző vallások által előírt mértékletesség és

a fogyasztói társadalom között feszülő különbségről valamint a teremtett világ, mint közös

kincs és az erőforrásokhoz való hozzáférés ellentétéről is.

A nyilvános eseményre ezen a linken keresztül lehet regisztrálni.







0

hírek innen, onnan

Megverték Király Lindát

Elképesztő dologról számolt be az énekesnő.

Hihetetlen kalandban volt része a TV2 sztárjának

Budavári Fülöp majd fél évet töltött Amerikában, ahol rengeteg élménnyel gazdagodott, de a szórakozás és a város felfedezése mellett...

Spórolj hetente 3000 okAuchan ajánlattal

Különböző akciókkal és egyéb ajánlatokkal támogatja a családokat az Auchan, esetenként 40%-os kedvezménnyel.

Dél-Korea az egyik legnagyobb befektető Magyarországon - Többszáz cégük van itt

Magyarország az adózást, a szaktudást és az infrastruktúrát tekintve is versenyképes környezetet tud biztosítani a dél-koreai...

Méregdrága karórát villantott Polgár Árpád: egy budai luxusingatlan árát szórta el a műkereskedő

Sose volt titok, hogy Polgár Árpád rajong a drága órákért, azonban eddig még nem sikerült megvennie álmai óráját. Egészen mostanáig.

"Hallottam, ahogy segítséget kér" – unokatestvére vágta el Adrienn torkát

A helyiek szerint borítékolható volt a tragédia.

Bajban a Real Madrid: sokkoló döntést hozott a jövőjéről Benzema

Félreérthetetlen utalást tett a pályafutásáról.

Segíthet a visszerek ellen az ugrókötelezés? Az orvos válaszol

Tisztelt Orvosok! 28 éves nő vagyok, alapbetegségeim: IR, PCOS, gyógyszert nem szedek. Kezdődő visszerem van, ezért kérem a segítségüket...

Levegőt. Tüntetés az oktatásért - Minden fontos esemény

Június 1-jén az ország számos pontján egyetlen nagy, tömeges akciót szerveznek az oktatásért. Budapesten a Belügyminisztérium épülete...

Itt izgasd, hogy azonnal beinduljon: ez a férfiak legfőbb erogén zónája

Az emberi testen számos erogén zóna található, amelyek izgatásával elképesztő gyönyörben részesíthetjük kedvesünket. A férfiak...

Gyakran vagy a kertben? Vigyázz, mert ezt a két veszélyes betegséget is könnyen összeszedheted, ha nem vagy elég óvatos.

Lassan itt nyár, amiről sokaknak az evezés, a futás, a kerékpározás vagy épp a kirándulás jut eszébe. Létezik azonban egy olyan...

Nők után leskelődhettek otthonaikban az Amazon dolgozói

A vállalat több mint 55 millió dollárt fizet a felhasználók magánéletének megsértése miatt.

Sport

Eldőlt Dárdai Pál sorsa a Herthánál

A berlini klubnál alaposan megfontolták.

A csalódott Mourinho a nézők közé dobta az ezüstérmét - videó

Nem kellett neki a medál. Arckifejezése mindent elmond.

José Mourinho: Még győztes csapataimra sem voltam büszkébb a budapesti srácaimnál

Az El-döntő legjobbja érzelmi hullámvasútról és edzője bizalmának visszafizetéséről beszélt.

Mourinho egy srácnak adta az ezüstérmét, majd a parkolóban nekiment a játékvezetőnek

Először kapott ki egy európai kupadöntőben José Mourinho. Nem viselte jól.

Mourinho teljesen kikészült, és mindenkit kiosztott

Minden idők legőrültebb európai kupadöntőjén a Sevilla csodát tett.

Spanyol öröm Budapesten, a Sevilla tizenegyesek után megnyerte az Európa-ligát

Egy extra hosszú döntő után a Sevilla nyerte a 2023-as Európa-ligát.

Eldőlt, Karim Benzema távozik a Real Madrid csapatától – sajtóhír

Úgy tűnik, egy korszak lezárul a habfehérek életében.

Felvették az ultrák, ahogy spanyol szurkolókra támadtak Budapesten

A Ferencváros szurkolók megsebesítettek egy Sevilla-szurkolót.

Távozik klubjától a Fradi korábbi csapatkapitánya

A 44-szeres magyar válogatott focista már el is köszönt a közösségi oldalán.

A hisztiző Mourinho elmehetne buszsofőrnek - íme a legjobb mémek a focit elcsaló portugál edzőről

Hiába védekezett megint egész meccsen az AS Roma, ezúttal nem jött be a taktika.

Jön a hosszabbítás az őrült kupadöntőn a Puskásban

Mourinho eddig mind az öt európai kupadöntőjét megnyerte, míg a spanyol csapat hatszor játszott El-döntőt, és mind a haton győzedelmeskedett.

0

Bulvár

Felrobbant a feje egy 17 éves fiúnak Nagykőrösön, édesapja is életét vesztette

A halottkém azt mondta, valószínűleg már nem élt a fiú, amikor a borzalom történt vele.

Na ez durva lesz: este új adó érkezett a megtakarításokra

Nem elég a meglévő 15 százalékos kamatadó, mellé 13 százalékos szociális hozzájárulást vezet be a kormány a megtakarításokra. Láthatólag az állampapírok felé terelnék a lakosságot.

Ha megszólal a mobilja Horvátországban, rohanjon

A természeti katasztrófák előrejelzésére kifejlesztett rendszert vezetnek be, de egyelőre tesztelnek. Másképp nem derül ki, hogy működik-e az applikáció.

Ez az 5 csillagjegy vonzza a fájdalmat és a szenvedést

Mindannyiunknak van nehéz, fájdalmas, nyafogós periódusa, de léteznek csillagjegyek, akik szinte mazochista módon, mágnesként húzzák magukhoz a kínt.

Elindult a kötelező akciózás, megnéztük, melyik boltban mi lett olcsóbb

Avokádó, mangó, Pur Pur zsemle és tökmagolaj – nem csak az egyre vékonyabb pénztárcájú rétegek örülhetnek az intézkedésnek.

Záróra előtt fogadta be a menhely a kutyát: másnap reggel mindenki sokkot kapott - Fotók

A dolgozók szóhoz sem jutottak, amikor beértek reggel a munkahelyükre. A kutya előző este, záróra előtt érkezett.

Azokat a megtakarítási formákat is megadóztatja a kormány, amikbe a lakosság az év elején menekült

Az állampapírokon és a ingatlanalapok befektetési jegyein kívül minden befektetési forma adóját csaknem duplázza a kormány júliustól.

Ne hibázz. Ezen a napon tilos dolgozni júniusban.

Termés- és szerelmi jóslás, babonák, és jeles napok. Ezek mind júniusban várnak ránk!

Többen is üzentek a NATO-ból Magyarországnak

Legkésőbb nyárra bent szeretnék látni a svédeket a NATO-ban.

Feljelentették a honvéd főparancsnokot, miután durván megalázhatták és kínozhatták a honvédségi sofőröket az u...

Hat napon keresztül kellett megalázó feladatokat végezniük a sofőröknek, miközben nem hagyták őket aludni sem. Az átéltektől sokaknak egészségügyi problémái lettek.

Jön az új adó, júliustól ennyivel kevesebb pénzünk lesz

Az új adót július 1-jétől kell megfizetni, de nem mindenkinek.

A Puskás Aréna mélygarázsában tombolt José Mourinho: „Egy kibaszott szégyen vagy!”

A portugál edző alaposan kiborult a szerdai döntő után, amelyet hosszabbítás után vesztett el a csapata.

blogmorzsák

Ilyen hajók várnak a Balatonon

Kedvcsináló balatoni hétvégéhez.

Warmounts CN-1000W – a dobozba zárt erőmű

270 000 mAh kapacitással néhány telefont fel lehet tölteni.

0