Tatabányán épít gyárat a Lotte Aluminium Kft.
Tatabányán létesít új alkatrészgyárat a dél-koreai Lotte Aluminium Kft. mintegy 44 milliárd forintos beruházással - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára sajtótájékoztatón hétfőn, Budapesten.
Magyar Levente hozzátette: a tervek szerint a mintegy 60 ezer négyzetméteren elhelyezkedő beruházás a magyar akkumulátorgyártás és kapcsolódó iparágai rendszerébe tagozódik, új gazdasági környezetet teremt az ország középső részében.
Magyarország koreai kapcsolatai töretlenül fejlődnek, tavaly Dél-Korea lett a legnagyobb befektető az országban, a mostani beruházás alapján az idén is előkelő helyet foglal majd el a beruházók rangsorában. A kormány kész ezt a folyamatot erősíteni, fenntartani - fogalmazott.
Magyar Levente szerint Magyarország a legjobb úton halad a fejlett ipari középhatalommá válás felé.
Bencsik János, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője elmondta, hogy a tatabányai ipari parkban már több dél-koreai vállalat működik, az újabb beruházás a negyedik a sorban.
Már ott működik a Lotte-csoport másik cége is, évi 150 millió forintos árbevétellel.
Hjun Csol Cso, a Lotte Aluminium Hungary Kft. vezérigazgatója arról beszélt, hogy Magyarországgal nagyon jó a kapcsolata Dél-Koreának, és folyamatosan fejlődik, a mostani beruházás ezt tovább erősíti.
A cég az elektromos autókhoz akkumulátort gyártó vállalatokat fogja kiszolgálni, évi mintegy 18 ezer tonna fóliát terveznek készíteni.
Vizsgálják egy további beruházás lehetőségét, egész Európát szeretnék ellátni - mondta. Hozzátette: a magyar beruházásösztönző politikának köszönhető, hogy a Lotte-csoport Magyarországra hozta beruházását.
A Lotte Dél-Korea ötödik legnagyobb vállalatcsoportja, hozzá tartozik a Lotte Aluminium Kft., és 24 országban van jelen - közölte Hjun Csol Cso.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


