Ezt olvasta már?


Szombaton országszerte tüntetések zajlottak

Szombaton országszerte tüntetések zajlottak a kormány politikájával, leginkább az úgynevezett rabszolgatörvénnyel szemben. Több ezren vonultak az utcákon, folytatást ígérve.

 

A tavaly elkezdett, ezreket megmozgató tüntetéssorozat idén is folytatódik az országban. A legutóbbi szombati civil és összellenzéki demonstráció ezreket vonzott az utcára Budapesten, de százak vonultak Debrecenben, Esztergomban, Tatán, Szolnokon és több más településen is.

A tegnapi tüntetés apropója ismét a túlóratörvény volt, de egyértelmű, hogy nem csak ez, hanem az Orbán-kormány politikájával szembeni elégedetlenség tartja fent a tüntetéshullámot.

Az Index beszámolója szerint a budapesti tömeg a Hősök terétől a Kodály köröndig ért, és a civileken túl az összes jelentősebb ellenzéki párt és több szakszervezet is képviseltette magát. A Magyar Szakszervezeti Szövetségtől Kordás László az eseményen munkabeszüntetést és útlezárást hirdetett, illetve országos demonstrációra szólított fel január 19-én.

 

A szakszervezeti vezetőkön kívül a tüntetésen, amely a Kossuth téren ért véget, civilek és ellenzéki pártok képviselői is felszólaltak. Több politikus is arról beszélt, hogy most először sikerült leszámolniuk a megosztottsággal és először látszódik igazi esély arra, hogy egységbe kerüljenek mindazok, akik elégedetlenek a jelenlegi rendszerrel szemben.

privatbankar.hu

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A Tisza Pártra szavaz a volt őrmester, akit elmarasztaltak, miután nem akart a KDNP reklámarca lenni

Laponyi Zsolt szerint az a kérdés, hogy Rétvári Bence belügyi miniszterhelyettes felfogja-e, mit jelent az, hogy az állomány nem akarja az...

Ha elmosogatsz az nem előjáték: 8 mítosz a női orgazmussal kapcsolatban, amit a férfiak elhisznek

A férfiak fejében rengeteg téves információ él a hölgyek élvezetével kapcsolatban. Ismerjük meg ezeket a mítoszokat, hogy jobban...

„A kisfiam születésekor értettem meg, mennyire hiányozhattam anyukámnak” – interjú Rea Millával

Az ismert szomáliai származású modellel, Rea Millával beszélgettünk többek közt arról, hogy milyen volt 11 év után újra találkozni az...

Egyre több földrengés a világban – Valami készülődik?

A szeizmológusok válaszolnak a félelmekre.

Felrobbantak az energiaárak, kazettás robbanófejekkel gyilkol Teherán, Irán megszállását tervezi Donald Trump - Hírfolyamunk az iráni háborúról csütörtökön

Miután az IDF váratlanul lebombázta Irán egyik gázmezőjét, Teherán válaszcsapást indított: katari földgázexport-létesítményeket...

A BYD csatlakozott az IATF-hez

A szervezetben olyan meghatározó autóipari szereplők rendelkeznek tagsággal, mint például a Volkswagen vagy a BMW. A száznál több kínai...

Laky Zsuzsi nekiment Bárdosi Sándornak: "Sanyival régen is csak a mamutot verték volna agyon"

Laky Zsuzsi is beszállt a férje, Dietz Gusztáv és Bárdosi Sándor csörtéjébe. A konfliktus gyökereiről nem kívánt részletekbe...

Súlyosabb egészségügyi következményei is lehetnek az inzulinrezisztenciának, mint korábban gondolták

Az orvostudomány korábban is feltételezte már, hogy összefüggés van az inzulinrezisztencia és különböző ráktípusok között, egy...

Megbukott a gyerek? Vigyázz, a TikTok-agy észrevétlenül teszi tönkre a jövőjét.

A figyelemzavar tünetei vagy csak a túl sok mobilozás áll a háttérben? Megbukott a gyerek történelemből, mert az agya már csak a 15...

Pánikvásárlás indult a magyar boltokban! Nem fogod kitalálni, hogy mit vesznek most

A közel-keleti feszültségek nemcsak az energiapiacot borították fel, hanem a hétköznapi vásárlási szokásokat is. Egyre többen kezdenek...

0

Sport

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen

Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.

Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.

Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.

Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó

A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.

Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése

A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.

Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett

A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.

Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó

Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.

Szoboszlai indította be a liverpooli úthengert, esélye sem volt a Galatasaraynak

Három magyar válogatott játékos is kezdett az Anfielden rendezett BL-nyolcaddöntőben.

A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét

Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.

Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve

Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.

0
0

Bulvár

Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart

Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.

„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét

Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.

Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot

Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.

Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában

Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.

Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak

A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul

Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben

A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.

Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek

Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.

Ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben

Az Audi Hungariánál megszületett az új, két évre szóló bérmegállapodás, amely egyszeri, akár egymillió forintos kifizetést is tartalmaz. Bár 2026-ban elmarad az alapbéremelés, a juttatások és a 2027-re ígért e

0