Százmilliárdokat költenek kutatásokra, mégsem jön a bevétel
Bár az utóbbi néhány évben több száz milliárd forint támogatás jutott kutatás-fejlesztésre és innovációra Magyarországon, a fő profiljukként valamilyen kutatási tevékenységet megjelölő vállalkozások pénzügyi eredményeiben ennek nincs nyoma - állítja Hantos Zoltán, az OPTEN céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.
A kutatással foglalkozó hazai vállalkozások árbevétele ugyan a 2014-es 274 milliárd forintról, 2015-ben 340 milliárd forintra ugrott, viszont 2016-ban lecsökkent 305 milliárd forintra. Ezzel párhuzamosan a működő vállalkozások száma 19 darabbal csökkent 2014-2015 viszonyában.
Jó hír viszont, hogy az alkalmazotti létszám ezzel ellentétben mindhárom évben nőtt a megelőző évhez képest. A szektor cégfluktuációs indexe (CFI), amely az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez, az országos átlagnál, amely 10-11 százalék, némileg alacsonyabb, bár növekvő tendenciát mutat (2014-ben 8,08 százalék, 2015-ben 8,61 százalék, 2016-ban 9,76 százalék).
Az elindult felszámolási eljárások aránya, ugyanakkor rendkívül alacsony 1 százalék alatti, a végelszámolási eljárások aránya szintén csekély, végig 2,5 százalék alatt maradt a vizsgált 3 éves időszakban.
Természettudományi és műszaki kutatások
A vizsgált cégek többsége, 72,98 százaléka természettudományi és műszaki kutatással foglakozik, míg a fennmaradó 27,02 százalékot teszik ki a társadalomtudományi és humán kutatást végző vállalkozások. Árbevétel tekintetében a természettudományi és műszaki kutatással foglakozó cégek adják az összes árbevétel 83,69 százalékát és az alkalmazotti létszám 82,79 százalékát.
Ehhez képest a humán területen kutató cégek teljesítménye elenyésző. A CFI index a reál területen kutató cégek esetében az országos átlag közelében alakult, 2016-ban 10,66 százalékon állt, míg a humán területen jóval ez alatt található (7,31százalék).
A kutató cégek jórészt a mikro- és kisvállalkozások köréből kerülnek ki. A 100 millió forint alatti árbevételű cégek teszik ki a működő vállalkozások 66,96 százalékát. Részesedésük a szektor összárbevételéből 2016-ban, csak 8,81 százalék, és az összes alkalmazotti létszám 27,41 százalékkal rendelkeznek.
1 milliárd alatt
A 100 millió és 1 milliárd forint közötti árbevétellel rendelkező vállalkozások száma a tavalyi évben 260 darab volt, amely cégek összesen 84 milliárd árbevétellel a szektor teljesítményének 27,65 százalékát adták, míg a dolgozó létszám tekintetében részesedésük 26,20 százalékot tett ki. 2016-ban összesen 45 darab olyan kutató cég működött, amelyek nettó árbevétele meghaladta az 1 milliárd forintot.
Ezen cégek adják a szektor összárbevételének 63,52 százalékát, és az alkalmazotti létszám 43,77 százalékát. Régiós szinten vizsgálva a cégek működését, megállapítható a Közép-Magyarországi Régió nyomasztó túlsúlya. A vizsgált cégek 60,47 százaléka működik a fővárosban és Pest megyében.
Központi régió
A központi régióban keletkezik a szektor bevételeinek több mint 81,1 százaléka. A központi régió után következik a Dél-Alföldi Régió, míg a többi régió tőlük messze lemaradva található.
A kutatásra fordított hazai és uniós támogatások jó része nem ezeknél a cégeknél csapódik le, ugyanis a támogatásoknak nem feltétele, hogy a pályázó fő tevékenysége valamilyen kutatási tevékenység legyen. Emellett pedig jelentős források mentek az akadémiai és az egyetemi kutató intézeteknek is.
A fő tevékenységként kutatással foglalkozó vállalkozások, a multinacionális nagyvállalatok kutatási részlegei, valamint az állami és egyetemi kutatóhelyek mellett a hazai innováció motorjai. Gazdasági eredményeik jól mutatják, hogy a kutatás-fejlesztésre költött támogatásoknak még mindig van helye.
forrás: tözsdefórum
hírek innen, onnan
Minimálbért a közmunkásoknak – Iváncsán látogatott akkugyárat Dobrev Klára
A közmunkásoknak minimálbért, a gyári dolgozóknak hatékony érdekképviseletet szorgalmaz kampánykörútján Dobrev Klára, a Demokraikus...
Figyelmeztetés érkezett egy gyomorégés elleni gyógyszerről: hazavágja a szívet és a csontokat
Valószínűleg a te gyógyszeres fiókodban is lapul belőle.
Élőben kérdeztük Török Gábort a választásról – galéria
A Törökülés első önálló élő eseményét az Akváriumban tartottuk: így festett.
A választások előtt tuti elviszik az Ötöslottót?! - Itt az igazság: alusisakos konteó, vagy tényleg van benne valami?
Minden idők negyedik legnagyobb Ötöslottó‑nyereménye, 5,9 milliárd forint lesz a tét a szombati sorsoláson, ezzel együtt újra...
Szijjártó Péter újabb vezeték megépítését jelentette be, ezúttal Szlovénia irányába
Az energiaválság miatt.
Rejtett képződményeket talált a NASA a Marson, az élet bölcsője lehetett
A számítások szerint mintegy 500 millió évvel tovább lehetett víz a Marson azon területén, amit a Perseverance Mars-járó évek óta...
A megcsalásnál is létezik fájdalmasabb dolog, amire egyetlen pittyenés döbbent rá a legintimebb pillanatban
Egy őszinte vallomás közben villant fel a telefon kijelzője, egy pillanat alatt romba döntve a bizalmat.
Magyar Péter megszólalt az MNB-székház arany wc-keféiről: Az orbáni maffia a szemünket is kilopta, bilincs, bilincs, rács, rács
A Tisza Párt elnöke szerint a közel 105 milliárd forint közpénzből ezer magyar település kaphatott volna száz-százmillió forintot...
Véletlenül megfigyelték, ahogy darabokra esik egy üstökös
A szakértők szerint az ilyesmire rendkívül kicsi az esély.
Így fog kinézni az idei év egyik legjobb kamerás mobilja
Március 30-án érkezik a Vivo X300 Ultra névre keresztelt mobil.
Magyarország elkezdte felélni a stratégiai benzin- és gázolajkészleteit, akár már a parlamenti választás után nem sokkal elfogyhat az üzemanyag
Korábbi számítások szerint a felszabadított 352 millió liter benzin és 610 millió liter gázolaj május végéig tarthat ki. A kis...
Szijjártó Péter bejelentette, hogy az energiaválság miatt Szlovénia irányába nyit a magyar kormány
Magyarország Szlovéniával is összeköti a földgázhálózatát, így hazánk már minden szomszédos országgal össze lesz kötve – ezt...
Sport
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában
Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.
Szoboszlai Dominik ismét nagyot ment a BL-ben: előbb gólt rúgott, majd tizenegyest harcolt ki
A magyar középpályás ismét csapata egyik legjobbja volt.
Steven Gerrard szerint komoly hibát követ el a Liverpool Szoboszlai Dominikkal
Úgy véli: a magyar válogatott csapatkapitánya igazi vezéregyéniség lett.
Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen
Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.
Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve
Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.
Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó
A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.
Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó
Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.
Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.
Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.
Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett
A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.
Megvan a BL-negyeddöntők mezőnye, ezeket a meccseket láthatjuk a nyolc között
Komoly rangadók jönnek a nyolc között.
Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése
A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.
Bulvár
Lángokban áll a világ legnagyobb gázmezője, az egekbe szökött az olaj ára
Irán megfojtja a világ olajellátását.
Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában
Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.
Kiszivárgott a Békemenet-titok, szédületes információk láttak napvilágot a Tisza és a Fidesz táboráról
A Békemenet és a Nemzeti menet egy nagyon elgondolkodtató jelenségre világított rá.
Rendkívüli támogatásról döntött a kormány, itt a bejelentés
Milliárdokat osztanak szét.
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Ez a zöldség nyersen akár idegméreg is lehet: csak főzve biztonságos a fogyasztása
A zöldségek az egészséges étrend elengedhetetlen részét képezik, és sokan fogyasztják őket nyersen is, hogy megőrizzék a bennük rejlő vitaminokat és tápanyagokat. Ám ez nem minden zöldség esetében a megfelelő
Figyelmeztetést adtak ki a milliók által szedett gyógyszerről, amely hosszú távon több kárt csinál, mint hasznot
Még a leszokás is veszélyes.
Ráeresztették a mesterséges intelligenciát Magyar Péterre, eldobsz mindent a végeredménytől
Különleges kapcsolat van Orbán Viktor és Magyar Péter között.
Vérfagyasztó bejelentés Iránból, ezt teszik a Hormuzi-szorossal, az egész világ megremegett emiatt
Egyre aggasztóbb hírek érkeznek a Közel-Keletről.
„Nincs más út” – drasztikus lépésre szánta el magát Robert Fico Volodimir Zelenszkij miatt
Meghúzzák a nadrágszíjat.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


